Magyarország, 1861. július (1. évfolyam, 152-177. szám)

1861-07-22 / 170. szám

1801. — 1. évfolyam. 170. sz. MAGYARORSZÁG Kedd, Juliu­s 22. SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK " " ~ " ’ "| HIRDETMÉNYEK BÍ­JA: MEG­JELEN I Ujtér 4. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­ 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. ünnep- es va­sarnapot követő napok kive­­g­y T * tiA ttttfa ' t séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap. 10400-HIVATAL a kiadó-hivatalhoz intézendök. Egyes példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAIHFEL RÓBERT ELŐFIZETÉSI ÁR­­­ujtér 4. sz. földszint. könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft.­­ Országgyűlés. A nemzeti képviselőház LXII. ülése jul. 22-én, déli 12 órakor. Elnök Ghyczy Kálmán. Jegyző Tanárky Gedeon. A jul. 19-ki ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után felolvastatott ő Felségének az országgyűlés jul. 6-án kelt feliratára keletkezett következő leirata : 10246—1004. Első Ferencz József, Isten kegyelméből stb. stb. Ha Magyarországunk zászlósainak, egyházi és világi főrendeinek és képviselőinek, kik az Általunk 1861-iki Szent György hó másodikára összehívott or­szággyűlésen egybegyülvék, üdvöt és kegyelmet. Miután az országosan egybegyült Főrendek és Képviselők Sz. Iván hava 30-ikán legmagasabb lira­­tunkban Hozzájok intézett abbeli felszólításunknak, mely szerint a Hozzánk intézett legalázatosabb fel­irat oly alakban előterjesztendő vala, hogy annak, elfogadhatása az Általunk bármely megtámadás el­len mindig megőrzendő korona méltóságával és ural­kodói öröklött jogainkkal összeegyeztethető légyen, köteles készséggel megfelelni el nem mulasztották; mi felőli legmagasb megelégedésünket az országosan összegyűlt Főrendek és Képviselőknek már ki is je­lentettük : örvendezésünkre szolgál élénk óhajtásunk s adott ígéretünkhöz képest az említett feliratban foglalt nagy fontosságú kérdések iránt őszintén nyi­latkozhatni, hogy e képen nyílt és határozott értekezés alapján a létező nehézségeknek üdvös és állandó elhárítása elérethessék. A jelen országgyűlés egy­behívásával azon ös­vényre kívántunk lépni, melyen Magyarországunk al­kotmányos kormányzását gátló akadályok törvény útján megszüntessenek, s a közötte s a többi orszá­gaink és tartományaink között fenálló várhatatlan kapcsolatból eredő viszonyok az összes Birodalom igényeinek megfelőleg a törvényhozói hatalom által olykép szabályoztassanak, hogy az ez érdemben ho­zandó határozatok a nemzet érzelmeivel találkozván a múlhatlanul elintézendő feladatok az országgyűlés­­seli törvényes megállapodás útján, kizárva minden más módot, nyerjenek megoldást. A­mennyiben az országos Főrendek és Képvise­lők említett feliratában múlt évi Mindszent hó 20-ikán kelt oklevelünk oly értelemben említetik, mintha ez Magyarországunknak a pragmatica sanctióban bizto­sított önállásával merő ellentétben állana. Mi ugyan elismerjük, hogy a magyar országgyűlés ezen okle­velünk tartalmánál fogva az adó, valamint azon tár­gyak iránt, melyek a katonáskodási kötelezettség módjára s annak szabályozására vonatkoznak, az előbbi törvényektől eltérőleg t. i. az egész birodalom többi alkotmányos képviselőivel egyetemben tanács­­kozandik, ebből azonban Magyarországunk alkotmá­nyos önállósága biztosítékainak veszélyeztetését nem következtethetjük, sőt épen ellenkezőleg, a közös ér­dekeknek többi királyságaink s országaink szabadon választott képviselőivel leendő közös tárgyaltatásából azoknak csak megszilárdulását várhatjuk. Figyelmez­tetjük egyszersmind az országgyűlésre egybegyűlt Fő­rendeket és Képviselőket azon körülményre, miszerint befolyásuk ez előtt a közadózásnak csak csekély ré­szére terj­edett ki, nem pedig mint az említett okleve­lünk értelmében történendik,az adó és pénzügy minden tárgyaira; figyelmeztetjük továbbá az 1723 : 1. és 2. t.cz.-ben elfogadott pragmatica sanctio szó szerinti értelmére, mely ezen törvé­nyczikkek világos tartalma szerint nem csak azért léptetett életbe, hogy Magyar­­országunk külső és belső megtámadások ellen sikere­sebben megvédessék, és trónüresedési időközök al­kalmával könnyen keletkezhető s az ország történe­téből gyászosan ismert belvillongásoktól megóvassék, hanem hogy Magyarországunk s többi királyságaink és országaink közötti kölcsönös egyetértésnek és egyesülésnek minél szilárdabb közös támpotjául szol­gáljon. Valamint már a jelen országgyűlésre szóló meg­hívó leveleink is tanúsítják, miszerint szilárd akara­tunk a koronázási hitlevél kibocsátása iránti ősi szo­kást teljes épségében fentartani, úgy az izgatott ke­délyek lecsillapítása s minden alaptalan aggodalmak óhajtott megszüntetése végett most is nyíltan elismer­jük, miszerint Magyarországunk úgy a személyekre, mint a kormányzat rendszere és alakjára nézve az ország ősi alkotmányának megfelelő módon lészen kormányzandó, hogy tehát a Szent István koronájá­hoz tartozó országoknak a birodalomba beolvasztása valamint szándékunkban nincsen, úgy atyai szivünk­től távol áll. Ebből ugyan az országnak belü­gyei önkormány­zatát, mint ez az 1790 :10. t.czikkben megállapittatott következtethetjük, de valamint ebből semmikép sem következik, hogy Magyarországunk s többi országaink és tartományaink között létező várhatlan kapcsolatot csak az uralkodó­ház egysége képezze, úgy azon állí­tást is, hogy Magyarországunk és egyéb országaink közötti viszony egyszerű személyes unió légyen Ma­gyarországnak törvények s a történelem folytában tettleg kifejlődött államjogi állása világosan megczá­­folja. A trón egysége, a közös hadsereg s birodalmunk közös pénzügyeinek központi vezetése, a birodalom feloszthatlanságát és szétválhatlanságát szentesítő pragmatica sanctiónak természetes következménye, s valamint uralkodó családunk trónralépte óta Magyar­­országunk a külföld irányában soha külön képviselve nem volt, s jelenleg is az európai nagyhatalmasságok körében többi tartományainkkal egyetemben az ausz­triai birodalom nevezete alatt foglaltatik, úgy Magyar­­ország az állam közszükségleteinek fedezésében és terheiben minden időben résztvenni s azon terheknek és áldozatoknak egy részét elvállalni tartozott, me­lyek a leviharzott harczi események folytán népeink vállaira nehezültek, a mint ez az 1741 : 63, 1796 : 1, 1805 : 2, 1807 : 2, 1808 : 6 és több más törvényczik­­kekből kiderül. Háromszázados közös uralom és közösen átélt események által Magyarország birodalmunk egyéb országaival sokkal szorosabb viszonyba lépett, sem­hogy azt puszta személyes uniónak nevezni lehetne. Ezen szorosabb viszony az 1723: 1 és 2. t. ez. min­den szavában ki van jelentve és következményeiben félreismerhetlenül igazolva. Az 1723. 21. és 98. t. ez. 3. §-sa, nem különben a 104. és 114. t. t. ez. ez. világosan azon központi kor­mányra utalnak, melynek hatásköréhez a Magyaror­szágot s a többi tartományokat közösen érdeklő min­den ügyek elintézése tartozott, de a birodalom közér­dekei iránti gondosságának ragyogó jelét adta a ma­gyar törvényhozás, midőn az 1741. 4. t. sz. 4. §-ban oly czélból, hogy Magyarországnak kormányzata a birodalom többi részeinek kormányzatától el ne kü­­­lönitessék, és ellentétben az országgyűlési feliratban említett, a nádor gyámnoki jogát érdeklő 1485. 2. t. czikkel Ferencz császárt, dicső emlékezetű, Mária The­­rézia magyar király felséges férjét nem csak uralkodó társnak nevezte, hanem a trónörökös kiskorúsága ese­tére Magyarországra nézve is annak törvényes gyám­ságát reára ruházta azon világos kijelentéssel, hogy ő Magyarországot a birodalom többi tartományaival együtt atyai és gyámsági hatalmánál fogva közösen kormányozhassa. A pénz- és hadügyek közös kormányzatát és igazgatását elvitázhatlan tények egész sora bizonyítja, melyek a tiszta személyi unió fogalmával össze nem egyeztethetők; de a személyi uniónál szorosabb viszony hiányában az 1741. 11. t. ez. 4. §-nak, melyben az ország magyar tagoknak a birodalmi minisztériumba leendő kinevezését óhajtja és kéri, értelme sem le­hetne. A személyes unió életbeléptetése az 1847-48. évi t. t. ez. cz. által ugyan megkisértetett, nem cse­kély ellenmondásban, a törvényeket megelőző beve­zetésben foglalt azon nyilvánítással, miszerint a ko­ronának egysége­s Magyarországnak az összes biro­dalom iránti kötelezettségei sértetlenül h­agyandók, de ezen törvények foganatosítása már az év első fe­lében minden kételyt kizáró módon feltárta mindazon veszélyeket, melyek Magyarországgal egyetemben az összes birodalmat csak az által is fenyegetik, hogy a birodalom közös érdekeinek megőrzése és fenntar­tása a közjog és Magyarország történelmének mel­lőzésével a személyes unió korlátolt körére szoríttatni szándékoltakat. Ezen elkülönzés veszedelmes rázkódtatásokat idézett elő, melyek Magyarország alkotmányos intéz­ményeitől eltérő közigazgatási rendszer alkalmazá­sát szükségessé tevék. De miután Mi az 1860-ik évi mindszenthó 20-kán kelt oklevelünkben királyi teljhatalmunkból Magyarország alkotmányának visszaállítását, azon föltételek alatt s azon korlátok között, melyek királyi székünk és birodalmunk érdekében szükségesek, s a melyek az alkotmányos kormányzatnak többi orszá­gainkban is megtörtént életbeléptetésénél fogva elke­­rülhetlenek valának, biztosítottuk, ebbeli biztosítá­sunkat valósítandók nem csak az ősi megyei rend­szert, hanem egyszersmind a törvényes magyar kor­mányszékeket is visszaállítottuk, s ezeken felül az országgyűlést is egybehívtuk a végre, hogy az 1860. mindszenthó 20-kán kelt oklevelünkben s azzal kapcsolatban lévő többi kéziratainkban foglalt nagy­­fontosságú ügyeknek a törvényhozás útján, akár ki­rályi előterjesztések, akár országgyűlési javaslatok alapján leendő megoldásával az ország érdekeit és kí­­vánatait kielégítsük, s Magyarországunknak közjogi állását,minden országainkat egybefüző erős és felbont­­hatlan kapcsolatával s birodalmunk nagyhatalmas­­sági állásával összhangzásba hozzuk. Midőn azonban az országgyű­lésileg egybegyült Főrendek és Képviselők ezen czél elérése tekinteté­ből az 1847—48. törvények azonnali foganatosítását sürgetik, s ebbeli kívánságukat szükségképi előleges feltételül tekintve, az ország alkotmányos jogállását csak ezen egyedüli alapra fektetni kívánják, az előt­tük levő nagyfontosságú feladatnak megoldását oly téren keresik, hol a birodalom élet­feltételeivel az összeütközés kikerülhetlen, s a közös érdekeknek, a jogos igényeknek megfelelő módoni kiegyenlítése le­­hetlenné válik. Az 1848-diki törvények azon elveit, melyek által a nemesség kiváltságos állása megszüntetett, az álta­lános birtok és hivatalképesség behozatott, az urbér, a tized és egyéb jobbágyi tartozások eltöröltettek, a közteherviselés és általános katonakötelezettség kimondatott, végre a választási jog mindazon néposz­tályokra is kiterjesztetett, melyek azelőtt ezen jog­gal nem bírtak, már 1860. évi mindszenthó 20 án kelt oklevelünkben fennállóknak ünnepélyesen elismertük és megerősítettük. A­mi ellenben az 1848. évi törvé­nyek többi részeit illeti, az országos Főrendek és Képviselők előtt is tudva van, miszerint ezen törvé­nyek több főrészekben a pragmatica sanctio világos tartalmával egybe nem férvén, már jogi szempontból sem állhatnak fen, de különben is jól tudják az orszá­gos Főrendek és Képviselők, hogy ezen törvények nemcsak többi tartományaink és összes birodalmunk jogait, de a magyar korona alá tartozó népségek tete­mes részét nemzetiségi érdekeikben sértik, sőt ezen felül keserű tapasztalások folytán meggyőződtünk, miszerint ezen törvények több czikkelyei és azért, mert a századok folytán kifejtett helyhatósági és nem­zetiségi viszonyoknak Magyarországon meg nem fe­lelnek, az állandóság és kivihetőség biztosítékával nem bírnak, s hogy e szerint a Magyarországunkban létező különféle politikai és nemzeti elemek, nem kü­lönben nevezett országunknak az összes birodalomhoz való viszonya, a czélba vett kiegyenlítésre más alapot igényelnek. Az országgyűlésre egybegyült Főrendek­kel és Képviselőkkel legkegyelmesebben tudatjuk tehát, miszerint az 1848-ik évi törvények azon czikke­­lyeit, melyek összbirodalmunk válhatlan érdekeinek szükséges biztosítékaival, névszerint pedig az 1860-ik évi Mindszenthó 20-án és 1861. Böjtelőhó 26-án kelt határozványainkkal ellentétben állanak, a­mint azo­kat általában eddig soha el nem ismertük, úgy jövőre is elismerni, mire magunkat személyesen kötelezve nem tartjuk, nem fogjuk. Minthogy pedig a javaslati és kezdeményezési jog a szükséges módosításokat illetőleg nemcsak Min­ket, királyi előterjesztések útján, illet, de más­részt a nemzet saját kezei közé is fektetve van, a nemzet képviselőinek nem csak jogában, de kötelességében is állandó ide vonatkozó javaslataiknál azon alapot feltalálni, melyen, tekintve a nem zavart történeti jog­tért, az országot alkotmánya s nemzeti érdekei iránt megnyugtatni lehessen. Kinyilatkoztatjuk ezek foly­tán, miszerint mielőtt az Általunk kibocsátandó koro­názási hitlevél országgyűlési tárgyalás alá vétethet­nék, az 1847—48-ki törvényczikkelyeknek a pragma­tica sanctio szellemében s a közbirodalom érdekeinek megfelelő módoni átvizsgálása, mint az már 1860-iki mindszent hó 20-án legkegyelmesebben elrendeltetett, lesz előlegesen eszközlendő. Bizalommal várván, miszerint az országgyűlésre egybegyült főrendek és képviselők őseiknek példáját követni fogják, kik hazafias érzelmektől indíttatva az időről időre változó viszonyok elutasithatlan igényeit méltányolni tudván, az 1687 : 4, 1715: 8, 1723 : 1 és 2. t. sz. tanúsága szerint Magyarország közjogi állá­sát a birodalom közös igényeivel összeegyeztetni min­den időben készek valának, további nyilatkozataink­nak királyi előterjesztések utjáni közlését fentartván , az országgyűlésre egybegyült főrendeknek és képvi­selőknek meghagyjuk, miszerint az 1848-ki törvények módosítására, illetőleg egyes czikkelyeiknek meg­szüntetésére szükséges törvényjavaslatokat, nyilvání­tott szándékaink szellemében kidolgozni, s azokat ki­rályi jóváhagyásunk végett Kékünk mielőbb felter­jeszteni kötelességüknek ismerjék. Minthogy pedig az 1860-ik évi Mindszent hó 20-ról szóló oklevelünk 1 és 2. pontja, nemkülönben az 1861. február 26-kán kelt alaptörvény értelmében a törvényhozáshoz tartozó azon ügyek tárgyalása, melyek minden országaink és tartományaink jogait, kötelességeit és érdekeit közösen illetik, az összes birodalmunkat képviselő birodalmi tanács elé tar­toznak, minthogy továbbá folyó év­bőjtelő 26-kan magyar udvari főkanczellárunkhoz intézett kéz­iratunkkal annak meghatározását, mi módon kelljen a birodalmi tanácsba Magyarország részéről kül­dendő követeket megválasztani, minden kényszer és elhamarkodásnak kikerülése tekintetéből, az ország­gyűlésen eszközlendő alkotmányos elintézésnek tar­tottuk fen, ennek folytán az egybegyűlt főrendeket és képviselőket fölszólítjuk, miszerint ezen kérdés fölött annak rendje szerint tanácskozzanak. Ezen kérdésnek a törvényhozás útján leendő végleges elintézése előre láthatólag hosszabb időt s részletesb tanácskozmányokat fogván igényelni. Mi ez okból már a birodalmi tanácsnak f. é. bőjzelő 26-án történt összehívásakor a jelenleg összeült birodalmi tanácsba küldendő követek tárgyában magyar udvari kanczellárunkhoz intézett kéziratunkban jelen esetre ideiglenes intézkedésnek megtételét megengedni mél­­tóztatunk. Minthogy pedig az országgyűlésre egybegyült főrendek és képviselők élénkbe terjesztett 1. a. felira­tukban kinyilatkoztatták, hogy egyéb királyságaink s országaink alkotmányos képviselőivel esetről esetre tanácskozásba bocsátkozni készek, ez okból az or­szág főrendeit és képviselőit, ámbár a birodalmi ta­nácsban való részvétüket feliratukban már forma szerint megtagadták, intjük és ismételve felszólítjuk, miszerint a jelenleg összeült birodalmi tanács gyüle­kezetébe követeket küldvén, az országnak azon ügyekre való befolyását kellőleg gyakorolják, melye­ket m. é. mindszent hó 20-án kelt oklevelünk II. czikke értelmében jövőre csak népeinknek czélszerün sza­bályzott részvéte mellett akarjuk tárgyaltatni és el­­intéztetni. Az országgyűlésre egybegyűlt főrendeknek és képviselőknek meghagyjuk tehát, miszerint ebbeli felszólításunknak annál inkább eleget tenni siessenek, mivel az érintett közös ügyek haladéktalanul, még­pedig legfeljebb a f. e. kisasszonyhó folyamában lesznek tárgyalandók s elintézendők. Magyarországunknak a többi országaink és tar­tományainkhoz­ viszonyának fentnyilvánitott legm. szándékaink értelmébeni megalapítása az 1848-ki törvényeknek a szükséghez képesti módositása s azon czikkelyeinek, melyek akár általában akár jelenlegi alakjukban nem­ foganatosíthatók , megszüntetése után az országgyűlés kiegészíttetése iránti kérdés ön­kényt megoldatik, még pedig következőleg: A­mi mindenek előtt Erdély­ nagyfejedelemsé­günknek Magyarországgal való Unióját illeti, mely a szász és román nemzet szabad beleegyezése nélkül jön elhatározva, megjegyzendő, miszerint ezen unió soha teljes törvényerőre nem lépett, az egyoldalúan hozott határozatok kihirdetése után tettleg felbomlott, s egyáltalában mindaddig kivihetlennek lészen tekin­tendő, valamig Erdélynek nem magyar ajkú lakosai nemzetiségi érdekeiket ezen unió által veszélyeztetve látják és a birodalom ebbeli igényei és érdekei kellő­leg biztosítva nem lesznek. Ezen okoktól indíttatva Erdély nagyfejedelemségének Magyarországgal­ unió­ját az 1860-iki mindszenthó 20-kán kelt határoza­tainkban érintetlenül hagytuk, s csak azon előkészüle­tek megtételét rendeltük el, melyek Erdély országos képviseletének visszahelyezésére irányozvák. Máskint áll a dolog Horvát- és Tótországunkat illetőleg, mely országaink iránt, 1860-ik évi mind­szenthó 20-án a bánhoz intézett kéziratunkban azon kérdésnek megoldását, minő viszonyban álljanak ez országok Magyarországunkkal, későbbi határozvá­­nyunknak tartottuk fen. Ezen királyságoknak a magyar szent korona iránti történelmi viszonyaik, akár a magyar ország­gyűlésem képviseleti jogukat, akár belkormányzatu­­kat s törvénykezésüket tekintve, az 1847—48 törvény­­czikkek által lényeges változást szenvedtek, sőt ezen módosítások oly ingerültséget idéztek elő, miszerint ezen országok készebbek valának Magyarországgali világos törvényeken alapuló szövetséges összekötteté­sükből kiválni, semhogy a magyar minisztérium pa­rancsolatainak hódoljanak. Fent érintett legmagabb kéziratunk értelmében ismételve kijelentjünk, hogy ezen kérdés megoldá­sát csak a horvát- és tótországi hongyűléssel megin­dítandó kölcsönös értekezés utján lehetend előkészí­­teni. Az országgyűlésre egybegyült Főrendek és Kép­viselők legfontosabb feladatához tartozand tehát azon kérdés kellő megvitatása, mi módon lehetne Horvát- és Tótországaink független és önálló belkormányza­­tának fentartása mellett, oly feltételek iránt megálla­podni , melyek alatt ez országok a birodalomhozi általános viszonyuk sértetlenül hagyása mellett, a Magyarországunkkali közjogi egyesülésre s ennek életbe léptetésére készek lennének. Az alkotmányos belviszonyoknak ilyképeni vég­leges megalakulása által nem fognak érintetni mind­azon intézkedéseink, melyeket 1861-diki böjtelőhó 26-dikán az ideiglenes horvát- és tótországi udvari kormányszékünkhöz a végre bocsátottunk, hogy Horvát- és Tótország a már egybegyült birodalmi tanács tanácskozásaiban azon törvényhozási ügyek tárgyában már az idei ülésszak alatt részt vegyen, melyeket 1860 évi mindszenthó 20-kán kelt okleve­lünk II. szakasza értelmében ezentúl már csak összes népeinknek czélszerűen szabályzott közreműködésével kívánjuk tárgyaltatni s elintéztetni; mi czélból a hor­­vát-tót országgyűlést már a jelen ülésszakra kebelük­ből küldendő követek választására tettleg fel is szó­lítottuk. Szükségesnek látjuk továbbá az egybegyült főrendeket és képviselőket felszólítani, miszerint akár királyi előterjesztéseink, akár az országgyűlés részé­­rőli kezdeményezés folytán oly törvényjavaslat tár­gyalásához fogjanak, mely a Magyarországunk nem magyar ajkú lakosainak nemzetiségi jogait, azok ter­jedelmét, mind nyelvük és nemzetiségi kifejlődésükre, mind pedig közigazgatási viszonyukra nézve határo­zottan s világosan formulázva tartalmazza. A­mi különösen az országban lakó szerbeket illeti, fentartjuk magunknak ezen nemzet ősi kiváltsá­gait, jogait s nemzeti érdekeik biztosítékait illetőleg, a Szerb­ Vajdaságnak Magyarországunkhozi vissza­­csatolá­s alkalmával, legközelebb tartott nemzeti gyülekezetükben kifejtett kívánságaik alapján teendő intézkedéseinket és előterjesztéseinket további tár­gyalás és foganatosítás végett az egybegyűlt főrendek és képviselők elé juttatni. Reményljük végre, miszerint az egybegyült főrendek és képviselők jelen föladatuk magasztos voltától áthatva, minden törekvéseiket annak megol­dására irányozandják, s a birodalom tényleges viszo­nyainak elutasithatlan igényeit szem előtt tartva, elis­­merendik, miként Mi, mint Magyarország örökös Ki­rálya, koronázási hitlevelünk iránti tárgyalásokba mindaddig nem bocsátkozhatunk, míg a fent elősorolt ügyek kölcsönös megállapodás után véglegesen el nem döntöttek. A­mi Ferdinánd Császár és Király Ö Felségének trónróli lemondását illeti, midőn az ide vonatkozó ok­mányok állítólagos alaki hiányai iránt támasztott ürügyet komolyan visszautasítanák, az országgyűlésre egybegyült főrendekkel és képviselőkkel azt akarjuk tudatni, miszerint felséges Nagy Bátyánk az általa 1848. évi karácson hó 2-án kiadott lemondási okle­vélben „az Ausztriai Császárság és minden alatta egyesült Királyságok“, — melyek között Magyaror­szágunk is kétségtelenül foglaltatik, nem különben minden bármi néven,nevezendő tartományok koroná­járól lemondván, s ő cs. k. Fensége Ferencz Károly főherczeg, az őt illető trónörökösödésröl visszalépvén, Mi ennek folytán a minket születésünknél fogva illető trónra léptünk s miután Mi nem csak felséges Nagy Bátyánk Ferdinánd Császár és Király leléptét s fen­séges Atyánk Ferencz Károly főherczeg lemondását, de a Mi trónraléptünket is minden népeinkkel ünnepé­lyesen tudattuk, erre vonatkozó uj okmány kiállításá­­nak szüksége az e részben alkotandó törvényczikk által önkényt megszűnik. Végre kijelentjük ez­úttal is, abbeli legkegyel­mesebb hajlamunkat, mely szerint a kivételes bírósá­gok által hozott ítéletek következményeinek meg­szüntetése iránt Élénkbe terjesztendő kérelmet ünne­pélyes megkoronázásunk alkalmával legk. méltány­­latba venni akarjuk. Ezt akartuk az országgyűlésre egybegyült fő­rendek és képviselőknek Élénkbe terjesztett 1. a. fel­iratára válaszul tudatni, elvárván tőlük, hogy vala­mint mi kitűnő figyelmünket arra irányzottuk, hogy Magyarországunk beligazgatásának önállósága iránt megnyugtatva , jövendő jólétére nézve rendületlen biztosítékokat nyerjen, úgy viszont az egybegyűlt fő­rendek és képviselők is Magyarországunknak többi országainkhoz a pragmatica sanctio alapján létező elválaszthatlan viszonyait tekintetbe vévén, mind ezen megoldást igénylő viszonyoknak az általunk ajánlott törvényes s minden érdekeket kielégítő ren­dezésénél, alkotmányos közreműködésüket meg nem tagadandják. Minthogy pedig tekintetbe véve, miszerint a törvényhozásban és közigazgatásban előforduló min­den rögtönzött változások, a viszonyoknak mély m­­­­rázkodtatása, a közjólét s a legszentebb érdekek ve­szélyeztetése vagy épen tönkretétele nélkül alig esz­­közölhetők, már 1860. mindszenthó 20-án kelt kézira­tainkban meghagytuk és megparancsoltuk, hogy az

Next