Magyarország és a Nagyvilág, 1866 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1866-04-22 / 16. szám

242 „100 új költeménye,“ mely addigi művei fölött, (a „Vad rózsák“ II-dik füzetét kivéve) hasonlíthatlan becsben áll, s melyet akkor a legkomolyabb ítészek is — többi közt Erdélyi János — nagyon kitüntettek. 1857-ben írta első drámáját, az „Utolsó Zách“-ot, mely elég színpadi sikert aratott, s egymás után rövid időközökben ötször adták elő. Ez évben írta „Egy ki­rálynő“ czimü drámáját is, melylyel az akadémiai juta­lomra pályázott, s ez egyszer ő nyerte el a száz aranyat Szigligeti elől, ki akkor „Álmos“ czimü darabjá­val versenyzett a jutalomért. Ezután következtek a „ Harmadik magyar király, “ „Dobó Kan­cza“ és a „Király házasodik“ színművei. E darabok sikere mellett szól az is, hogy a nemzeti szín­padon mintegy hatvan estét töltöttek be, a­mivel öt darab után vajmi kevés poéta dicsekedhetik. Tóth K.-nak egy darabja sincs, mely valami erkölcsi eszmé­vel ne bírna. Az „Egy királynő”ben az van feltüntetve, hogy a magyar néppel erőszakosan a legnagyobb fejede­lem sem boldogulhatott. „ A Király házasodik “ eszméje az, hogy az uralkodóknak egyedül a népek biztos szövet­ségesei. „Dobó Katicza“ pedig tréfás formájában is a hazaszeretetnek oly apotheozise, mely valóságos öröm a vasárnapi jó buzgó magyar közönségnek, melyet na­­gyobbára betyárokkal és juhászokkal traktáltak, a­míg a népszínműé volt minden vasárnap. A­mint a Bach-uralom gyöngülni kezdett, Jókain kívül alig látunk szépirodalmi irót, ki a nemzeti szel­lem ébresztésére Tóth Kálmánnál többet tett volna. A „Ki volt nagyobb“ s több ily szellemű költemé­nyek az ország egyik végétől a másikig hangzottak, gyújtva és termékenyítve a hálás földben. Ekkor (1860-ban) alapítá „Bolond Miska“ czímű életlapját. Az ily fajú lapokat sokszor más országokban is, (például Olaszországban Fortis Leo) elsőrendű írók szerkesztik, s Tóth K. e lappal roppant eredményeket aratott. 1860 és 61-ben ez volt az ország legkereset­tebb lapja, s kérlelhetlen ostora minden visszaélésnek, s legkivált a germanizátiónak. E czélra találta föl Tóth K. Kipfelhausernek most már közmondásos alakját, ki-­j nek külön kiadott költeményeire is 8000 előfizető je­lentkezett. Példátlan eset irodalmunkban. E nagyszerű lapot több párt igyekezett magának megnyerni, de Tóth Kálmán ép úgy ellent állt a kisértgetéseknek, mint a­­ fenyegetéseknek, s bár kétszer is bebörtönözték, a „Во­­lond Miska“ most is nem másnak az orgánuma, mint a nemzeti közvéleménynek. E lapban küzd Tóth Kálmán a polgári elem érdekeiért is, folyvást ostorozva azon aristokratákat, kik nem dolgoznak, hanem azért min­den főbb polczokat el akarnak foglalni. 1864 óta legnagyobb szépirodalmi napi­lapunkat, az eléggé ismeretes „Fővárosi Lapok “-at is ő alapítá. Tóth Kálmán sokoldalú irodalmi működését a ha­zai tudományos intézetek is elismerék, s így vön a Kis­­faludi-társaság jegyzője s a magyar tudományos Akadé­mia levelező tagja. 1865-ben Baja városa nagy szó többséggel ország­gyűlési képviselőjévé választotta. A derék város ez al­kalommal magát is kitüntette azzal, hogy azt a fiát, ki nehéz időkben a nemzeti szellem ébresztésére annyit hatott, s kit az egész ország és a főváros tudományos intézetei is kitüntettek, a bizalom legszebb polgár­ko­szorújával jutalmazá meg. E közbizalom igen nemes viszonzása volt azon szeretetnek, melylyel Tóth Kálmán mindig a leggyöngédebben csüggött szülőföldjén. Hány dala énekli meg annak tájait, a szülőházat, gyermekkori emlékeket és jó barátokat, kiktől — bár úgy­szólván gyermekkorában hagyta el szülő­földét — sohasem tu­dott megválni. De különben is Tóth Kálmán méltó he­lyet foglal el a képviselők soraiban. Ha semmi szónoki tehetséggel nem bírna is, de a sajtótörvények alkotásá­nál, a nagyobb nemzeti intézeteknél bizonyára hasznos tag lesz ő. Ez ügyek nem csillogni szerető szóvitézeket, hanem szakértő munkás férfiakat kívánnak. A­mi pedig jellemét illeti, mennyi tanúságát adta, hogy az törhet­­len, szilárd, s ép oly erős, a mily szelíd, gyöngéd kedé­lyű barátai és övéi iránt Tóth Kálmán most csak 34 éves, és így az élet jó része, a férfikor gyümölcsöző nyara még előtte áll. S mégis mennyi érdem, s mily termékeny pálya van már is mögötte! Tevékenységétől, hazaszeretetétől és sokoldalú képességeitől az irodalom és minden fonto­sabb hazai érdek mennyi szolgálatokat várhat még! Adja isten, hogy minél tovább támogathathassa azokat legjobb ereje szerint! VADNAY KÁROLY, mily elemekből volt­­összeszerkesztve, az 1848 előtti országgyűlés, azaz kik voltak az alsó és felső ház tag­jai, mily rendszer s szokás dívott a két ház tanácsko­zásaira nézve, miként érintkezett egymással a két ház, mily móddal alkudoztak egymással, ha elveik s néze­teik eltértek, s mi történt, ha végre létrejött a két ház közti megállapodás. Mivel szerintem ezen lap feladata körében fekszik, előadni mindazt, mit a honpolgárnak hazája múltjára s jelenére nézve tudnia kell, helyén leend, ha röviden el­mondom, mily tagokból állott 1848 előtt az országgyű­lés, miként tanácskozott, érintkezett s alkudozott a két ház, s mi történt, ha közmegállapodás követte az egy ideig eltért véleményeket. Az 1848-ks törvények szerint ő Felsége nevezte ki országgyűlésre a felsőház elnökét, ellenben 1848 előtt a felsőház elnöke a nádor, vagy ha ezen fényes hivatal megürülvén, kir. helytartó (Locumtenens regius) ne­veztetett ki, ez volt a felsőház elnöke. Például István főherczeg mint királyi helytartó nyitotta meg az 1847/8-ki országgyűlést, mely által közakarattal nádornak választatott. Ha se nádor, se királyi helytartó nem volt, akkor az országbíró elnökölt, valamint azon esetben is, ha a nádor beteg, vagy bármi ok miatt akadályozva volt. Voltak esetek, midőn a nádor s országbíró meg­akadályozása esetében a főtárnok­mester elnökölt. A felsőház tagjai e következők voltak: Az esztergo­mi primás­ érsek, a kalocsai és egri érsekek, a magyar, horvát, slavonia s dalmátor­­szági római katholikus s egyesült görög megyés püs­pökök, az erdélyi püspök, a fölszentelt s czimzetes püs­pökök, a vranai perjel (Prior Auraniae), a szent Bencze rend szentmártoni (pannonhalmi) főapátja, a premon­trei rend jászói prépostja. Megyés püspököknek neveztetnek azok, kiknek egyházi megyéjök van. A fölszentelt püspökök — oly főpapok, kik a ki­rálytól, valamely hajdan a magyar birodalomhoz tar­tozott tartományban lévő püspökség (például Nándor­fehérvár, Szendrő, Tinin) czimét nyelvén, egyszersmind egyházilag püspökökké szenteltettek s eszerint a püs­pökséggel járó jogokat gyakorolják. A czimzetes püspökök azok, kik ily czimet nyer­tek, de egyházilag nem szenteltettek föl. A vránai perjel (Prior Auraniae) a hajdan hazánk­ban, nevezetesen a társországokban nagy szabadalmakat birt jeruzsálemi szent János (Equites St. Joannis) Jo­­hannita lovagrendnek a magyar birodalombeli főnöke volt s Vranában (Dalmatia) székelt. Miután a Johan­­nita-rend elveszté hazánkban javait s a perjelség tett­­leg megszűnt, ezen czim a zágrábi káptalan nagy pré­postjára ruháztatott, ki eszerint a felsőház tagja, ha nem volna is fölszentelt, vagy czimzetes püspök. A legelső helyet a nádor jobbjánál a prímás fog­lalta el; a kalocsai s egri érsekek közül az előzte meg a másikat, ki előbb neveztetett érsekké. A római katholikus és egyesült görög megyés püs­pökök is a szerint ültek, amint kineveztettek, utánuk a felszentelt, majd a czímzetes püspökök jöttek, szinte kineveztetésük ideje szerint. A püspöki kar után a pannonhalmi főapát, a jászói prépost ültek. Mivel a római katholikus clerus nem akart bele­­egyezni, hogy a görög nem egyesült érsek (karloviczi me­tropolita) a katholikus érsekek közt és pedig az őt rang­kora szerint illető helyen üljön, s hogy ekkép­üljenek a nemegyesült görög püspökök is, a katholikus megyés püspökök közt, a keleti egyház főpapjai a nádor mögött s egy padon ültek, legelői a metropolita, utána a püs­­s­pökök rang­koruk szerint. A nádor baljánál az országbíró ült, utána a fő­tárnokmester, a horvát bán, kiket az ország zászlósai (kir. főpohárnok, kir. fővadász, kir. főlovász, kir. fő­kincstárnok, kir. tárnok, kir. főudvarmester, a magyar kir.testőrség főkapitánya) követettek. Ezt kivévén az or­szágzászlósok, rangkoruk szerint ültek, de a testőr-ka­pitány mindig az utosó helyen ült, habár rangra legidő­sebb volt is, mivel hivatala csak Mária Terézia korá­ban léptetett életbe. A testőr-kapitány után a pozsonyi vár­kapitány ült, ki szinte az ország főméltóságai közé tartozik.­­ Ugyanis a pozsonyvári vár­kapitányság s pozsonymegyei örökös főispánság és várkapitányság czimet az erdődi Pálff­y család minden tagja viseli, de a korra legidősb (senior) „ a valóságos örökös főispán s várkapitány, ő bírja a várkapitánysághoz tartozó szép uradalmat s ő ül a főtáblán, mint országzászlós. Utána az örökös főispánok ülnek. Vannak ugyanis több főcsaládok, melyek örökös főispáni czimmel van­nak fölruházva, s melyek tagjai közül majd az előszü­lött, majd a Senior, majd az, kit ő Flge a valóságos fő­­ispánsággal felruház viseli ezen méltóságot. Az 1848 előtti országgyűlés. Többször volt már alkalmam tapasztalni, hogy azon 25—30 éves polgártársaink közt, kik nem vé­gezték el a jogi pályát, sokan vannak, kik nem tudják MAG­Y­A­RORSZÁG ÉS A NAGY VILÁG. 16. szám." Hy örökös főispánok a herczeg Eszterházy család majorescója (Sopron) herczeg Batthyány (Vas) gr. Schön­­born család előszülöttje, (Bereg.) Gr. Nádasdy család (Komárom,­ b. Révay család seniora (Turócz), gr. Csáky család (Szepes), gr. Erdődy család (Varasd).*) Ezen örökös főispánok szintén azon rendben ülnek, amint székeiket elfoglalták. Utánuk jőnek a nem örökös főispánok, rang ko­ruk szerint. A fiumei város kerülete katonai és polgári kor­mányzója. Gubernátora s Horvátország két követe, szin­tén tagjai voltak a főtáblának. Ennek tagjai még minden teljes körú, magyar eredetű s némi kivétellel honosítást nyert családból származó herczeg, gróf s báró vagyis az indigenok. A honosítás akép történt, hogy valamely hazánkra nézve érdemeket szerzett külföldi, honosítás végett ajánltatik az országgyűlés által a királynak, ki ha ho­­nositandónak véli és honositatását helyesli, törvényczikk által vétetik be az indigenek közé. 1839—40-diki országgyűlésig minden meghono­sítást nyert herczeg, gróf vagy báró (utódai is) szava­zatot nyertek a főtáblánál, de az 1839/40 országgyűlésen némelyeknek adatott csak meg e jog, mig mások anél­kül honosíttattak. Ily honosított családot a többek közt a Koburg, Breczenheim, Odeschalchi, Thurn Taxis herczegek a Schönborn , Wenkheim, Wartensleben, Königsegg, Kinsky, Blankenstein grófok, a Brüdern, Fallhausen, Hiller, Lo­ Presti, Mesnil stb. bárók. A felsőház, mint mondom, most is ily szerkezetű, kivévén, hogy elnöke nem a nádor, s hogy a bán, a fiumei gubernator s a társországi főispánok, főpapok s Horvátország két követe nincsenek jelen. Megjegyzendő, hogy noha Dalmatia csak jogilag, de tettleg nem tartozik hazánkhoz, az ottani katholikus (zengi) s görög nem egyesült püspök, szintén a magyar főtábla tagjai voltak. A főtábla tagjai legközelebb az erdélyi guber­nator s az ottani katholikus püspök (ki most még nincs jelen). Továbbá az egyesült s nem egyesült román érse­kek s püspökök, a főispánok s a királyi meghívottak (regalisták) által fognak szaporodni. REMELLAI GUSZTÁV. **) (Vége következik.) A növényvilág különösségei. (Folytatás). Kirby igy szól: „ a tisztelet gyakran kárral jár­ igy, ezen tölgyfának is kitüntetése miatt, sokat kelle szenvednie. Ünnepélyek alkalmával, melyek vásárokkal valának egybekötve, tűzre gyakran szükség volt — s e czélra a fa fölemelkedett gyökerei alatt képződött üre­gek kinálkozának folyton alkalmas helyekül. S ez okozta, hogy a fa hamarább kiveszett, mint máskü­lönben történt volna. “ A másik nevezetes tölgy a d­o­r­­set-i grófságban , Blandford közelében állott, s hihetőleg 5—6 évszázad előtt lehetett teljes életerejé­ben. A föld szik­énél körülete 68'; 17 lábbal pedig a föld fölött átmérője 4 rőf volt. Midőn ezen óriás törzs megüregesedett , üregének tágassága 15, magassága pedig 17 lábat tett ki, s benne 20 ember megfért. A polgárháború alatt és a restauratio után, egy öreg em­ber lakott ebben, kinek foglalkozása abból állott, hogy sört mért. Ezen fa 1703-ban egy roppant vihar alkal­mával tetemes sérüléseket szenvedett; legszebb ágai­nak nagy része összetöretvén. 1733-ban a természet ezen nagyszerű pompás produktuma kivágatott, s mint közönséges tüzi­fa eladatott. Az ismert legszebb fák egyike — az Aetna­­hegy gesztenyefája, bár eredeti díszéből, az idők folyásán igen sokat vesztett. Alig van utazó, ki ezen rendkívüli fát ne említené. Brydone, ki 1771-ben utazását leírta, igy szól: „ezen fa úgy néz ki, mint öt különálló törzs s nem hihettem, hogy a köztük levő köz szilárd faanyaggal lenne kitöltve. A fa 204' átmérőjű tért foglalt el. Bővebb vizsgálódás után azonban azon meggyőződésre kelle jőnöm, hogy ezen ötnek látszó törzs, — valóban egy szilárd és hatalmas törzset ké­pez — s úgy találtam, hogy ezen gesztenyefa oly hires volt régtől fogva, hogy Szicziliának egy három század előtt készült térképén is — bejegyezve van. “ Neveze­tes még — a finhaven­i gesztenyefa, Forsar skót grófságban, mint Skócziának régidőtől fogva leg­nagyobb fája. 1744-ben megméretvén, körmérete fél­­lábnyira a föld fölött 42" 8%" volt. *) A Primás Esztergom, az egri érsek Heves-szolnok megye örökös főispánai. **) E czikket kevéssel halála előtt kézbesíti nekünk. Szerk.

Next