Magyarország és a Nagyvilág, 1866 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1866-04-22 / 16. szám
242 „100 új költeménye,“ mely addigi művei fölött, (a „Vad rózsák“ II-dik füzetét kivéve) hasonlíthatlan becsben áll, s melyet akkor a legkomolyabb ítészek is — többi közt Erdélyi János — nagyon kitüntettek. 1857-ben írta első drámáját, az „Utolsó Zách“-ot, mely elég színpadi sikert aratott, s egymás után rövid időközökben ötször adták elő. Ez évben írta „Egy királynő“ czimü drámáját is, melylyel az akadémiai jutalomra pályázott, s ez egyszer ő nyerte el a száz aranyat Szigligeti elől, ki akkor „Álmos“ czimü darabjával versenyzett a jutalomért. Ezután következtek a „ Harmadik magyar király, “ „Dobó Kancza“ és a „Király házasodik“ színművei. E darabok sikere mellett szól az is, hogy a nemzeti színpadon mintegy hatvan estét töltöttek be, amivel öt darab után vajmi kevés poéta dicsekedhetik. Tóth K.-nak egy darabja sincs, mely valami erkölcsi eszmével ne bírna. Az „Egy királynő”ben az van feltüntetve, hogy a magyar néppel erőszakosan a legnagyobb fejedelem sem boldogulhatott. „ A Király házasodik “ eszméje az, hogy az uralkodóknak egyedül a népek biztos szövetségesei. „Dobó Katicza“ pedig tréfás formájában is a hazaszeretetnek oly apotheozise, mely valóságos öröm a vasárnapi jó buzgó magyar közönségnek, melyet nagyobbára betyárokkal és juhászokkal traktáltak, amíg a népszínműé volt minden vasárnap. Amint a Bach-uralom gyöngülni kezdett, Jókain kívül alig látunk szépirodalmi irót, ki a nemzeti szellem ébresztésére Tóth Kálmánnál többet tett volna. A „Ki volt nagyobb“ s több ily szellemű költemények az ország egyik végétől a másikig hangzottak, gyújtva és termékenyítve a hálás földben. Ekkor (1860-ban) alapítá „Bolond Miska“ czímű életlapját. Az ily fajú lapokat sokszor más országokban is, (például Olaszországban Fortis Leo) elsőrendű írók szerkesztik, s Tóth K. e lappal roppant eredményeket aratott. 1860 és 61-ben ez volt az ország legkeresettebb lapja, s kérlelhetlen ostora minden visszaélésnek, s legkivált a germanizátiónak. E czélra találta föl Tóth K. Kipfelhausernek most már közmondásos alakját, ki-j nek külön kiadott költeményeire is 8000 előfizető jelentkezett. Példátlan eset irodalmunkban. E nagyszerű lapot több párt igyekezett magának megnyerni, de Tóth Kálmán ép úgy ellent állt a kisértgetéseknek, mint a fenyegetéseknek, s bár kétszer is bebörtönözték, a „Воlond Miska“ most is nem másnak az orgánuma, mint a nemzeti közvéleménynek. E lapban küzd Tóth Kálmán a polgári elem érdekeiért is, folyvást ostorozva azon aristokratákat, kik nem dolgoznak, hanem azért minden főbb polczokat el akarnak foglalni. 1864 óta legnagyobb szépirodalmi napilapunkat, az eléggé ismeretes „Fővárosi Lapok “-at is ő alapítá. Tóth Kálmán sokoldalú irodalmi működését a hazai tudományos intézetek is elismerék, s így vön a Kisfaludi-társaság jegyzője s a magyar tudományos Akadémia levelező tagja. 1865-ben Baja városa nagy szó többséggel országgyűlési képviselőjévé választotta. A derék város ez alkalommal magát is kitüntette azzal, hogy azt a fiát, ki nehéz időkben a nemzeti szellem ébresztésére annyit hatott, s kit az egész ország és a főváros tudományos intézetei is kitüntettek, a bizalom legszebb polgárkoszorújával jutalmazá meg. E közbizalom igen nemes viszonzása volt azon szeretetnek, melylyel Tóth Kálmán mindig a leggyöngédebben csüggött szülőföldjén. Hány dala énekli meg annak tájait, a szülőházat, gyermekkori emlékeket és jó barátokat, kiktől — bár úgyszólván gyermekkorában hagyta el szülőföldét — sohasem tudott megválni. De különben is Tóth Kálmán méltó helyet foglal el a képviselők soraiban. Ha semmi szónoki tehetséggel nem bírna is, de a sajtótörvények alkotásánál, a nagyobb nemzeti intézeteknél bizonyára hasznos tag lesz ő. Ez ügyek nem csillogni szerető szóvitézeket, hanem szakértő munkás férfiakat kívánnak. Ami pedig jellemét illeti, mennyi tanúságát adta, hogy az törhetlen, szilárd, s ép oly erős, a mily szelíd, gyöngéd kedélyű barátai és övéi iránt Tóth Kálmán most csak 34 éves, és így az élet jó része, a férfikor gyümölcsöző nyara még előtte áll. S mégis mennyi érdem, s mily termékeny pálya van már is mögötte! Tevékenységétől, hazaszeretetétől és sokoldalú képességeitől az irodalom és minden fontosabb hazai érdek mennyi szolgálatokat várhat még! Adja isten, hogy minél tovább támogathathassa azokat legjobb ereje szerint! VADNAY KÁROLY, mily elemekből voltösszeszerkesztve, az 1848 előtti országgyűlés, azaz kik voltak az alsó és felső ház tagjai, mily rendszer s szokás dívott a két ház tanácskozásaira nézve, miként érintkezett egymással a két ház, mily móddal alkudoztak egymással, ha elveik s nézeteik eltértek, s mi történt, ha végre létrejött a két ház közti megállapodás. Mivel szerintem ezen lap feladata körében fekszik, előadni mindazt, mit a honpolgárnak hazája múltjára s jelenére nézve tudnia kell, helyén leend, ha röviden elmondom, mily tagokból állott 1848 előtt az országgyűlés, miként tanácskozott, érintkezett s alkudozott a két ház, s mi történt, ha közmegállapodás követte az egy ideig eltért véleményeket. Az 1848-ks törvények szerint ő Felsége nevezte ki országgyűlésre a felsőház elnökét, ellenben 1848 előtt a felsőház elnöke a nádor, vagy ha ezen fényes hivatal megürülvén, kir. helytartó (Locumtenens regius) neveztetett ki, ez volt a felsőház elnöke. Például István főherczeg mint királyi helytartó nyitotta meg az 1847/8-ki országgyűlést, mely által közakarattal nádornak választatott. Ha se nádor, se királyi helytartó nem volt, akkor az országbíró elnökölt, valamint azon esetben is, ha a nádor beteg, vagy bármi ok miatt akadályozva volt. Voltak esetek, midőn a nádor s országbíró megakadályozása esetében a főtárnokmester elnökölt. A felsőház tagjai e következők voltak: Az esztergomi primás érsek, a kalocsai és egri érsekek, a magyar, horvát, slavonia s dalmátországi római katholikus s egyesült görög megyés püspökök, az erdélyi püspök, a fölszentelt s czimzetes püspökök, a vranai perjel (Prior Auraniae), a szent Bencze rend szentmártoni (pannonhalmi) főapátja, a premontrei rend jászói prépostja. Megyés püspököknek neveztetnek azok, kiknek egyházi megyéjök van. A fölszentelt püspökök — oly főpapok, kik a királytól, valamely hajdan a magyar birodalomhoz tartozott tartományban lévő püspökség (például Nándorfehérvár, Szendrő, Tinin) czimét nyelvén, egyszersmind egyházilag püspökökké szenteltettek s eszerint a püspökséggel járó jogokat gyakorolják. A czimzetes püspökök azok, kik ily czimet nyertek, de egyházilag nem szenteltettek föl. A vránai perjel (Prior Auraniae) a hajdan hazánkban, nevezetesen a társországokban nagy szabadalmakat birt jeruzsálemi szent János (Equites St. Joannis) Johannita lovagrendnek a magyar birodalombeli főnöke volt s Vranában (Dalmatia) székelt. Miután a Johannita-rend elveszté hazánkban javait s a perjelség tettleg megszűnt, ezen czim a zágrábi káptalan nagy prépostjára ruháztatott, ki eszerint a felsőház tagja, ha nem volna is fölszentelt, vagy czimzetes püspök. A legelső helyet a nádor jobbjánál a prímás foglalta el; a kalocsai s egri érsekek közül az előzte meg a másikat, ki előbb neveztetett érsekké. A római katholikus és egyesült görög megyés püspökök is a szerint ültek, amint kineveztettek, utánuk a felszentelt, majd a czímzetes püspökök jöttek, szinte kineveztetésük ideje szerint. A püspöki kar után a pannonhalmi főapát, a jászói prépost ültek. Mivel a római katholikus clerus nem akart beleegyezni, hogy a görög nem egyesült érsek (karloviczi metropolita) a katholikus érsekek közt és pedig az őt rangkora szerint illető helyen üljön, s hogy ekképüljenek a nemegyesült görög püspökök is, a katholikus megyés püspökök közt, a keleti egyház főpapjai a nádor mögött s egy padon ültek, legelői a metropolita, utána a püsspökök rangkoruk szerint. A nádor baljánál az országbíró ült, utána a főtárnokmester, a horvát bán, kiket az ország zászlósai (kir. főpohárnok, kir. fővadász, kir. főlovász, kir. főkincstárnok, kir. tárnok, kir. főudvarmester, a magyar kir.testőrség főkapitánya) követettek. Ezt kivévén az országzászlósok, rangkoruk szerint ültek, de a testőr-kapitány mindig az utosó helyen ült, habár rangra legidősebb volt is, mivel hivatala csak Mária Terézia korában léptetett életbe. A testőr-kapitány után a pozsonyi várkapitány ült, ki szinte az ország főméltóságai közé tartozik. Ugyanis a pozsonyvári várkapitányság s pozsonymegyei örökös főispánság és várkapitányság czimet az erdődi Pálffy család minden tagja viseli, de a korra legidősb (senior) „ a valóságos örökös főispán s várkapitány, ő bírja a várkapitánysághoz tartozó szép uradalmat s ő ül a főtáblán, mint országzászlós. Utána az örökös főispánok ülnek. Vannak ugyanis több főcsaládok, melyek örökös főispáni czimmel vannak fölruházva, s melyek tagjai közül majd az előszülött, majd a Senior, majd az, kit ő Flge a valóságos főispánsággal felruház viseli ezen méltóságot. Az 1848 előtti országgyűlés. Többször volt már alkalmam tapasztalni, hogy azon 25—30 éves polgártársaink közt, kik nem végezték el a jogi pályát, sokan vannak, kik nem tudják MAGYARORSZÁG ÉS A NAGY VILÁG. 16. szám." Hy örökös főispánok a herczeg Eszterházy család majorescója (Sopron) herczeg Batthyány (Vas) gr. Schönborn család előszülöttje, (Bereg.) Gr. Nádasdy család (Komárom, b. Révay család seniora (Turócz), gr. Csáky család (Szepes), gr. Erdődy család (Varasd).*) Ezen örökös főispánok szintén azon rendben ülnek, amint székeiket elfoglalták. Utánuk jőnek a nem örökös főispánok, rang koruk szerint. A fiumei város kerülete katonai és polgári kormányzója. Gubernátora s Horvátország két követe, szintén tagjai voltak a főtáblának. Ennek tagjai még minden teljes körú, magyar eredetű s némi kivétellel honosítást nyert családból származó herczeg, gróf s báró vagyis az indigenok. A honosítás akép történt, hogy valamely hazánkra nézve érdemeket szerzett külföldi, honosítás végett ajánltatik az országgyűlés által a királynak, ki ha honositandónak véli és honositatását helyesli, törvényczikk által vétetik be az indigenek közé. 1839—40-diki országgyűlésig minden meghonosítást nyert herczeg, gróf vagy báró (utódai is) szavazatot nyertek a főtáblánál, de az 1839/40 országgyűlésen némelyeknek adatott csak meg e jog, mig mások anélkül honosíttattak. Ily honosított családot a többek közt a Koburg, Breczenheim, Odeschalchi, Thurn Taxis herczegek a Schönborn , Wenkheim, Wartensleben, Königsegg, Kinsky, Blankenstein grófok, a Brüdern, Fallhausen, Hiller, Lo Presti, Mesnil stb. bárók. A felsőház, mint mondom, most is ily szerkezetű, kivévén, hogy elnöke nem a nádor, s hogy a bán, a fiumei gubernator s a társországi főispánok, főpapok s Horvátország két követe nincsenek jelen. Megjegyzendő, hogy noha Dalmatia csak jogilag, de tettleg nem tartozik hazánkhoz, az ottani katholikus (zengi) s görög nem egyesült püspök, szintén a magyar főtábla tagjai voltak. A főtábla tagjai legközelebb az erdélyi gubernator s az ottani katholikus püspök (ki most még nincs jelen). Továbbá az egyesült s nem egyesült román érsekek s püspökök, a főispánok s a királyi meghívottak (regalisták) által fognak szaporodni. REMELLAI GUSZTÁV. **) (Vége következik.) A növényvilág különösségei. (Folytatás). Kirby igy szól: „ a tisztelet gyakran kárral jár igy, ezen tölgyfának is kitüntetése miatt, sokat kelle szenvednie. Ünnepélyek alkalmával, melyek vásárokkal valának egybekötve, tűzre gyakran szükség volt — s e czélra a fa fölemelkedett gyökerei alatt képződött üregek kinálkozának folyton alkalmas helyekül. S ez okozta, hogy a fa hamarább kiveszett, mint máskülönben történt volna. “ A másik nevezetes tölgy a dorset-i grófságban , Blandford közelében állott, s hihetőleg 5—6 évszázad előtt lehetett teljes életerejében. A föld szikénél körülete 68'; 17 lábbal pedig a föld fölött átmérője 4 rőf volt. Midőn ezen óriás törzs megüregesedett , üregének tágassága 15, magassága pedig 17 lábat tett ki, s benne 20 ember megfért. A polgárháború alatt és a restauratio után, egy öreg ember lakott ebben, kinek foglalkozása abból állott, hogy sört mért. Ezen fa 1703-ban egy roppant vihar alkalmával tetemes sérüléseket szenvedett; legszebb ágainak nagy része összetöretvén. 1733-ban a természet ezen nagyszerű pompás produktuma kivágatott, s mint közönséges tüzifa eladatott. Az ismert legszebb fák egyike — az Aetnahegy gesztenyefája, bár eredeti díszéből, az idők folyásán igen sokat vesztett. Alig van utazó, ki ezen rendkívüli fát ne említené. Brydone, ki 1771-ben utazását leírta, igy szól: „ezen fa úgy néz ki, mint öt különálló törzs s nem hihettem, hogy a köztük levő köz szilárd faanyaggal lenne kitöltve. A fa 204' átmérőjű tért foglalt el. Bővebb vizsgálódás után azonban azon meggyőződésre kelle jőnöm, hogy ezen ötnek látszó törzs, — valóban egy szilárd és hatalmas törzset képez — s úgy találtam, hogy ezen gesztenyefa oly hires volt régtől fogva, hogy Szicziliának egy három század előtt készült térképén is — bejegyezve van. “ Nevezetes még — a finhaveni gesztenyefa, Forsar skót grófságban, mint Skócziának régidőtől fogva legnagyobb fája. 1744-ben megméretvén, körmérete féllábnyira a föld fölött 42" 8%" volt. *) A Primás Esztergom, az egri érsek Heves-szolnok megye örökös főispánai. **) E czikket kevéssel halála előtt kézbesíti nekünk. Szerk.