Magyarország és a Nagyvilág, 1866 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1866-08-19 / 33. szám

ь IV. Gothok. 275—374. E népnek első történelmi föllépése, becsapása a római birodalomba, Decius császár korában, 250 körül, jóllehet már az előtt ténykedésének több jeleit adta. Decebált Domitian elleni harczában is segítette, de Trajantól, ajándékok által, részéről elnyeretett. A ke­resztény időszámítás kezdetén már az Elbe torkolatai körül, Poroszországban találjuk őket.29) Az ostro- és visi — keleti és nyugati — gothokrai feloszlás vándor­lásuk közben történhete. Jornandes tudósítása megjárja mondának: az­t. i. hogy a gothok Scandináviából h­á­­r­o­m hajón átkelve, keleti és nyugati gothokra, és ge­pidákra oszoltak.30) Már Poroszországi lakhelyeikből többször becsa­pásokat intéztek Daczára. Ez általi érintkezéseik követ­keztén a Rómaiakkal barátságos viszony fejte ki köztük. — Innen a Herulok és Burgundokkal egyesülve délke­let felé kezdenek vándorolni, megvervén a Bastarnokat, kik a Kárpátok északi részeit lakták, és más s­­­áv né­peket, a fekete tenger, a Boristhenes és Tanais torkolatai közé telepedtek le, útközben Já­szok, Alaccok és Roxolanokkal találkozván. Ezen új határokból aztán mind újabb becsapásokat tettek a római ipar által virágzóvá tett, de gyöngén védett Moesia és Daciára, mivel a fölöttük és kö­rültük lakó, többnyire szittya népek közt nem volt mit keresniük.31) Kniva­goth király megverte Philippus, meg De­cius császárokat s elhamvasztott több várost. Az elsőségi harczban elesett Decius is. Utóda Gallus, pénzen vásá­rolta meg a békét.32) De azért harczaik ezután sem szűntek meg. Dacia és Thracia ép úgy központja volt támadásaiknak, mint Közép-Görögország és a kis-ázsiai tartományok,.... míg Aurelian lép a trónra, egy Pannónias — Sirmium környéki — paraszt fia, ki kardja által fölemelte ma­gát az imperatorok székébe, melyet meg is érdemlett. Ez szép móddal igyekezett reájuk hatni, minek követ­keztén béke, barátság fejte ki köztük.33) Ezen békénél fogva — mely — 273 — létesül­hető, a gothok nyugton maradtak. De Aurelián átlát­­ható, miszerint ezen népet hosszabb ideig békében tar­tani bármily áldozatokkal sem lesz képes... hogy tehát a becsapásoknak eleje vétessék, kivoná— 274 — Erdélyből — seregeit, a légiókat, legnagyobb — vala­mire csak való — részét a gyarmatosoknak, kik elődei alatt betelepedve, itt az ellenséges, előbb elnyomott népektől méltán tarthattak. A kiköltözöttek az al-Duna és Erdély közt elterülő földekre telepíttettek, mely róla „Dacia aurelianensis“-nek neveztetett.34) Traján dicső, sok vérbe került — különben czél nélküli — hóditmányáról tehát, a körülmények szüksé­génél fogva, lemond a Róma. Miután át meg át furta e tartomány hegyeit, élvezé 170 éven át kincseit... sor­sára hagyta. Nem tehetjük, hogy e helyen föl ne említsük az Oláhoknak rómaiaktóli eredetét, mit ők maguknak követelnek. Ha fontolóra veszszük azon történelmi tényt, hogy Aurelián innen minden valódi rómait kivitt, — ha elgondoljuk, mennyi nép, hány vész pusztította, dúlta a rómaiak kivonulta után Erdélyt, még ártatlan műveit sem kimérve, — ha tekintetbe veszszük azon nagy el­­pusztultságot, melyet honfoglaló eleink itt találtak, ha vizsgáljuk nyelvöket, mely csak újabb időben vezetik — és nagy kárára ! — latin kaptára, melyben — szint­úgy, mint szokásaik és viseletükben a dák és szláv jelle­met el nem tagadhatjuk... eredetük emez igényelt tisz­taságán méltán kételkedhetünk. A sorsára hagyott Erdélyben Gothok és Vandalok telepedtek le, kik annyiban hasznára váltak a római birodalomnak, hogy más barbár becsapások ellen véd­­falul szolgáltak.35) A dák elem ugy látszik Erdélyben ismét fölemel­ VI. Hunnok. 374-454. Belső egyenetlenség és túlszaporodás következté­ben — 374 — a nagy-Szittyaország téréiről egy erős nemzet kel fel s megindul családostól, barmostól uj hazát keresni. E nemzet az annyiak által gyalázott, gáncsolt hunno­ki fellépése által megindít egy nagyszerű, fél­ezredéven át tartó mozgalmat, mely újjá alakitá Eu­rópát. Vándor-utjában a népek, kik ellentállni megkísér­tették, tönkre téve menekültek el, seregök romjaival más népeken kisértvén meg kétségbeesett szerencséjü­ket , — vagy meghódoltak, és fölemelve — nem le­verve, elnyomva — gyarapították a nagy nemzet erejét, osztoztak szerzeménye dicsőségében. A hunnok föllépése megadta a gothoknak a halá­los döfést; idehagyták Erdélyt, a római birodalomban keresvén menekvést, s ott, a görögök önző politikája által felbőszítve, még véres jeleneteket idéztek elő. A hunnok — mondja a hagyomány 39) — nem minden ellentállás nélkül, de győzedelmeskedve a Ti­száig jutottak. A letelepülő hunnok, mind idegen, mind ro­kon népek csatlakozásai által folyton szaporodtak. Katonás királyaik alatt eljártak Galliába, Itáliába, Thracia és Moesiába, kalandozni, zsákmányolni. Balambért, ki őket behozta 386-ban, tehát 12 évi Európábani országlás után Karat válta fel, ki alatt majd mint Theodos keleti császár szövetségesei, majd mint ellenségei hadakoztak. 4­00 körül, 411-ig Old lett utóda. Alatta Alarich, a hatalmas goth király ellen har­­czoltak. Utóda ill.428-ig Mundruk, vagy Bende­­g­u­c­z, Etele atyja. 428—430-ig Oktár és Rof viselték a főhatal­mat, valószínűleg mint a még kiskorú Etele gyámjai. 430-ban meghalt egy galliai hadjáraton Oktár, 434. Rof. A trónra Etele lépett , öcscse Buda vagy Blédával. Fölléptével a hunn birodalom új jellemet ölt; az eddig többnyire zsoldért, segédseregként küzdő nemzet, egész erejével, önállóan lép föl. Etele lángesze, kortár­sait túlhaladt nagysága okozta ezt. Ő hőse a történészetnek ép úgy, mint az egykorú 40) és nemzeti mondáknak.4 .) Bár némely ellenséges íróknál ő és hunnjai leala­­csonyittatnak42), ő korának legnagyobb jelleme, és az újabb idő már több méltánylattal, ismerettel szól fe­lőle. 43). Csak az a sajnos, hogy sem ő, sem Baján, a hatal­mas két hunn-szittya fejedelem, nem birt államférfim bölcseséggel: felfogni helyzetét, a körülményeket és bi­rodalmának fönállását biztosítani, mi akkor könnyen létesülhetett volna. Halála után — 454 — felbomlott a hunn biroda­lom, s vele sírba szállt a hunn­ nagyság.44­ * * Hogy Erdély is a hunn birodalomhoz tartozott, ez kétségt­elen. Annak bebizonyítására azonban, hogy vál­jon lakták-e Erdélyt, csak a hagyományból meríthetünk 514 Kik lakták és bírták Erdélyt a hon­foglalásig ? (Folytatás.) Első ismeretes királyuk Zamulx, ki Sithagoras tanítványa volt. Kiképezve Egyptomban a keleti böl­csészet elveiben, beavattatva azok homályos tekervé­­nyeiben, itt, mint a Dákok főpapja, királya és törvény­adója lépett föl. A vallás, melyet népének adott, nem érdemel — akkori szempontból tekintve — megvetést, — bár — hogy annak hitelt szerezzen, fensőbb külde­tését, halhatatlanságát bebizonyítsa három évig a Co­­geon barlangba rette magát, s midőn már mindenki holtnak hitte — akkor ismét elő állt. Tanítása szerint a Dákok a halált egy háladatlan átmeneti élet határa, s boldogabb öröklét kezdete gyanánt­­ fogták föl.21) Bár történetük sokszor érdekes jeleneteket is ké­pes fölmutatni ... az körünkön kívül esik. Elég, hogy lakták Erdélyt, mint egy társadalmi renddel, iparral, hatalmas belső szervezettel, és némi műveltség­gel bíró nép. Fölemelkednek a legnagyobb, legdicsőbb pontra, melyet ókori nép — akkori fogalmak szerint — csak elérhetett... de virágzásuk , nagyságuk... pün­kösdi királyság vala. III. Rómaiak. 105—274. A keresztény időszámítás első századában a dák királyok trónjába Diurpaneus D­e c­e b­a­­ lépett, egy vitéz férfi, ki tanúja volt népe nagyságának, de buká­sának is. Rómában ekkor Domitián uralkodott, egy, sze­génységből rabló, félelemből kegyetlen, gyáva, csak le­gyek ellen hős, béjencz, zsarnok és nevezetes inyencz.22) A gyáva emberek birnak rendesen azon gyönge­­séggel, hogy szeretik, ha hősöknek tartatnak. Domini­­tiánnak is meg volt e vágya, mely előbb a Cattok, az­után — 88 — a Dákok elleni harczra készte. Ő maga, messze a harcztérről kéjelgett, míg serege folyton veszté a csatákat a dák leventék ellen. Domitian kény­szerítve látta magát békét kérni és kötni, melynek kö­vetkeztében — 90 — adófizetője lön Decebalnak. Ke­vés népnek sikerült ekkor adófizetővé tenni Rómát, a félvilág urát! És mégis Domitian, Rómába térve dia­dalünnepet tartott a Dákok felett, mintha ő lett volna a győző, s nem pirult fölvenni a „dacicus“ nevezetet.23) Domitian nemsokára egy összeesküvésnek esett áldozatul, mely megcsonkított holttestét palotája lép­csőire dobta. Utóda Coccejus Nerva, ezé pedig (98) Tra­­ján lett. Mennyi magasztalásnak szolgált már e név tárgyul! — Nagy hadvezér volt, és mint ilyen nem áll egyedül; — de nem valódi uralkodó, államfő és ember. A dicsé­retek, melyekkel — utána élt — irók elhalmozták, azok vak — koruk romlottságának, Traján korának nagysá­gával szemközti ellentétéből származott — ítéletek. Ő is, mint előbb N.­Sándor s mint utána megannyian — a legújabb időkig — csak hódításban, harczi dicsőség­ben és nem állandó becsű intézményekben keresett nagyságot. Az, mi egykor N.-Sándort vezérlé meghó­dítani a világot, — az vezette Trajánt is. N.-Sándor sirt, mint egy gyermek, ki játékszerét önmaga össze­törte ... és Traján azt hitte, hogy birodalma: világbi­rodalom. Traján 100. Kr. u. megtámadta a Dákokat, meg­verte őket és szigorú föltételek alatt — nevezetesen, hogy fegyvereiket, gépeiket, hadi­foglyaikat és a szöke­vényeket átadják, erősségeiket lerontsák, Róma barát­­jainak barátjai, ellenségeinek ellenségei legyenek, sem­mi haderőt ne tartsanak — békére kényszerül.21) De Decebalnak nem volt, nem lehete szándékában e béke megtartása. E nép, mely Erdély hegyeit, és rit­­kás téréit lakta, már a természet által magába szivá a szabadság szeretetét, s talán Róma könnyebben meg­foszthatta volna hazájától, mint szabadságától. A harcz tehát — 104 — újra kitört; — a Dákok kétségbeesett önvédelem után meghódittattak, Sarmisegetusa főváros bevétetett. A dák király felett elmondhatta Róma: vae tibi Decebale!25) Ez Déván kardjába ereszkedett. Vele megbukott Dacia is; a szabad nép rabigába görbedt. Róma fölüté sátorait Erdély kárpátaira, mely római pro­vincia jön.26) Rómában, a világnak nagyszerű szobor hirdeté Dacia meghódítását. Az idő­­— e csapodár — leverte tetejéről Traján szobrát s sz. Péterét állitá helyébe. De látható még rajta a megaláztatott Decebal; igen a fogoly Dákok és Jászok, a nép, mely mérget iszik, hogy fogságra ne jusson s a hős dák nők, kik a fogságba ejtett római katonákat megégették.27) Traján legyőzvén a Dákokat és meghódítván Da­ciát — írja Eutropius 28), az összes római birodalomból nagy seregeket telepite át, a földek és városok mivelésére. A gyarmatosokkal, légiókkal: római szokások, er­kölcsök vándoroltak be, melyek nemsokára elkorcsosí­­tották a Dákokat. Róma a legnagyobb gondot fordította Erdély­­ a Dákok által kikutatott kincseire. Az aranymosás, arany- és sóbányászat nagyszerűen űzetett; utak szel­ték át a tartományt minden irányban, melyek még máig is romolhatatlanok és a nép által „ördög utjának“ neveztetnek; virágzó gyarmatok emelkedtek minden fontosabb helynél; fürdők, vízvezetékek ásattak stb. Róma egyedül az, mely ittlétének biztos nyomait hagyta, és mely azt dörgi füleinkbe: — műveiben él a nemzet!___ V. Vandalok. A Gothokkal egyidőtájt, a Maros és Kőrös folyók közé Vandalok telepedtek le. Ezen helyet a Ti­száig Jászok — Jazyges Metanastae — lakták, kiket valószínűleg meghódítottak. A két szomszéd nép, — a Goth­ és Vandalok közt — 330 körül véres harczok keletkeznek, oly­annyira, hogy a Maros a kiontott vértől pirosan folyt.38) A Hunnok fölléptével mindketten odahagyták Er­délyt, s a római birodalom ellen fordultak. Alarich, Genserich Roma iszonyú elpusztításában megörökíték nevöket­ És e vad hódítóktól még sem tagadnak meg minden méltánylatot, mint — a nemes tulajdonokkal is biró — Etelétől. A Vandalok halhatatlanok — és ezt nem irigyel­jük tőlük — mert egy uj fogalmat adtak a világnak: a Vandalismus tőlök vévé eredetét! — 33. sz. kedett, föl e nép dicsősége, mert a Gothok azok utóda­inak vallták magukat.36) A Gothok hatalmas birodalmat alapítottak, mely­nek középpontja Erdély volt. A római birodalommal szövetséges viszony létezett s a két birodalom egymás mellett ifjúnak látszott, de a római egy agghoz hason­­litó, ki halálos betegségből kigyógyulva, hátralevő napjaiban becsületét és szabadságát fen akarja tartani és aggodalommal néz az ifjúra, ki teljes ereje öntuda­tában sóvár tekintetével keres, kin kitombolja magát.37)

Next