Magyarország és a Nagyvilág, 1874 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1874-09-20 / 38. szám

46G A természet tárgyainak szentelt költemények mellé azok sorakoznak továbbá e füzetkében, melyek a szerelemről, a nőről, általában a szív világáról szólanak. Károly király e téren igen sok költőtől eltérőleg, egészen különböző álláspontot foglal el. Míg kivált az újabb idők költői — egyik meggyőződésből, másik kétségtelenül puszta affectióból s utánzásból — világfájdalmas nőgyűlöletnek vagy legalább is nő-kicsinylésnek, becsmérlésnek ad kifejezést minden lépten nyomon , addig e koronás költő a nőt a legfenségesebb eszménykép gyanánt tünteti föl; szerinte a nőnek tiszta, ártatlan szerelme az, mely a férfiút az élet sivatagjából, a létvadonból az Edenbe visszavezeti, hogy újra láthassa istenét s hallgathassa ennek törvényadó parancsszavát. A világ egy zűrzavart cháosz, melyben fényt, nyugvó, pihenő helyet a költő mindaddig nem tudott találni, míg kedvesének két szeme, tündöklő fénysugárt nem vetett rá; ez aztán mintegy egészen újjá teremti körötte a földet, az egész világot. Szerelem nélkül semmi boldogság ; szerelem által teljes boldogság; ily boldogító, tiszta szerelem pedig van a nemes nő szivében, —ez Károly királynak, mint szerelmi költőnek, vallomása, életnézete. Ez nyer kifejezést több költeményében, mint például ezekben: „Qvinnan“, „Tvángon“, „Han sjöng om kölnek,“ „Hvar finns friden ?“ Egy-két költői meditatio is fűződök a dalkoszorúba, melyet XV. Károly kötött. A koronás dalnok lelkében is merülnek fel komoly, nehéz sőt nyomasztó kérdések, aggályok, gondolatok, amelyekre azonban emelkedett szelleme nemesen tudja megadni a feleletet, a vigasztalást, a megnyugtatást. Látja hervadni gyorsan a mező tarka virágait, a nyár zöld lombjait, — tapasztalja hogy az öröm perczei mi gyorsan tűnnek, s „Minnet“ (Emlékezés) czimű költeményében ezen tanácscsal vigasztalja magát s másokat : Tarka virágok, Nyárszinüi lombok, Ah, — ti mi gyorsan Hullotok, estek! Édes örömpercz, Üdvteli órák, Ah, ti mi gyorsan Múltok, enyésztek ! És jön az éjjel Zord hidegen , És a magányos Szívet a bús gond Zárja bilincsre. Ámde viseld el, Tűrj nyugalommal! Gyorsan az éjben Csillagok égő - Fénye kigyullad, Gyorsan a szívben Feltün a múltak Képe, mosolygó Tiszta patakként. Ennek tükrében azután nyájas, szeretetteljes alakok merülnek fel s köszöntik a búslakodót. Boldog ez, ha jelenének szomorúságában, múltjának drága óráiból meríthet vigasztalást; boldog, ha mint a galamb, visszaszállhat e bárkához, hol újra megpihenhet. Jaj csak annak, (s ez a költemény tanúsága) ki életét úgy pazarla el, hogy még múltjában sem találhat enyhülést és vigasztalást. Ilynemű egy másik költeménye is, „A magányosság“ (Ensamheten) czímű. A költő előtt saját sorsának képe merül fel, s azzal együtt az a magányosság, az az egyedüliség, melybe társadalmi állása helyezte. Neki nincsenek társai, barátai olyan értelemben, mint egyéb embereknek, ő egyedül egymaga van az életben úgy, mint most a természet magányában , s ez oly nyomasztó érzés, melyből menekülést, melyben vigasztalást szeretne találni. Ekkor egy tarka pillangó jelen meg előtte, s azt mondja neki: „Élvezz !“ Ez a könnyelműség, a gondtalanság szava. A költő nemes válasza elűzi a csapodár pillangót. Ennek távoztával a felhőkig felmagasló sziklaszirt szólal meg, s azt tanácsolja: „Légy érzéketlen , az egyedüliségben, a minden egyebek fölött való állásban, a hatalomban van a boldogság. Igaz hogy itt a szív megkövül, de az élet szenvedéseit csakis a kőszív tudja leküzdeni.“ Ez a hatalomérzet hideg büszkeségének szava. S ha előbb a könnyelműséggel szemben a király nyilatkozott , most a magas ridegséggel szemben az ember nyilatkozik, ki hajlandóbb elviselni az élet minden fájdalmát, szenvedését, semhogy a múló fényért, kölcsönzött csillogásért kitépje szívéből emberi, nemesi érzelmeit. Bizonyára olyan elhatározás, melyért a költőt és királyt egyaránt tisztelet illeti meg. (Vége követk.) Az „Athenaeum“ nagy Petőfi-kiadása. (Rajzokkal a 468—469. 1.)A legszilárdabb anyagból öntött vagy faragott emlékszobrot is megőrli az idő ; csak a benne nyilatkozó szellem halhatatlan. S e halhatatlanság leghatalmasabb közvetítője a sajtó, a tág értelemben vett sajtó, mely, míg betűben a nagy iróki érczlapon a nagy festészek, szobrászok s építészek műveit emeli a halhatatlanság szárnyaira, hagyományként adva át a késő nemzedéknek a sokszorozott örököt, úgyszólván apró pénzre váltva a nagy kincset, hogy mindenki hozzá férhessen, még a szegény ember is. így ismerte meg a szerényebb sorsú is Rafael s Rubens festményeit, igy jutott osztályrészéül a virasztó leölcs tanítása s a költő dala, melyek egyes nagyok könyvtárait hisziték hajdanában s ma már minden polgárnak birtokát képezik. A meglomhásodott és feledékeny traditiónak segélyére sietett a sajtó. Ennek köszönhetjük, hogy Petőfi Sándorunk a pór kunyhójában is otthon van. Eszerint tehát a sajtó nem érte be az ige terjesztésével, sokszorosstá a képet is, eleinte bárdolatlanul, ma már oly tökélyben, hogy számtalan lenyomat híven tünteti föl a művész eredeti alkotásának vonásait. A festész ma ezer kézzel fest, a költő ezerszer írja meg dalát. A sajtó, mint igazi apostola a megváltó szellemnek, mindenfelé osztja az egyedül üdvözítő fölvilágosodás áldását. Az érez-és fametszés tökéletesedése hálára kötelezett. Míg a nagy mesterek alkotásai mellé magyarázó szöveget adtak, túlfelől a remekírók műveihez mellékeltek magyarázó rajzot, így születtek meg a díszkiadások. A lelkesedés annyira ment, hogy a magyarázó rajzokhoz ismertető szöveg került, s az ismertető rajzokhoz magyarázó szöveg. Shakespeare nőalakjait például megrajzoló Winter s e képekről szellemdús könyvet irt Heine ; igy támadt Hogarthnak Lichtenbergje, s igy, tovább haladva, támadt irodalma az irodalomnak. Angol, franczia, olasz, német — mind igyekezett nagy elméinek typografikus emléket állítani. A Béranger, Byron, Dante, Schiller, Göthe és Uhland műveinek illustrált kiadásai mindannyi elévülhetlen szoborként emelkednek e jelesek sírja fölött. Végre nekünk magyaroknak is jutott, hogy a nemzet legkedveltebb költője emlékezetének nyomdai díszmunkával adózhattunk. Az „Athenaeum“ könyvkiadó-társulaté az érdem. Időben és pénzben hozott nagy áldozatok árán ért oda ez intézet, hogy Petőfi Sándor nevéhez méltó, nagyszabású vállalattal rótta le közös mindnyájunk tartozását. Nem csekély elégtételünkre szolgálhat, hogy a kötet rajzai egynek (Rauscher) kivételével, mind magyar művészek ónjából kerültek s ha tekintjük, hogy Rauscher, ki több év óta él már köztünk, teljes szívvel ragaszkodik hazánkhoz, őt sem tekinthetjük idegennek. A 758 oldalra terjedő kötetben 65 rajzot találunk. Ezekből esik Gregus Jánosra 14, Keleti Gusztávra 11, Jankó Jánosra 19, Lotz Károlyra 5, Rauscher Lajosra 4, Székely Bertalanra 12. Mutatványunkban minden művésztől vettünk föl egyet-egyet (Greguss Jánostól 2-t is), hogy a hazai közönség mindegyiknek fölfogásáról alkothasson magának fogalmat. A metszők is jobbára magyarok: Morelli, Pollák és Rusz. A külföldiek közül 11 - is Stuttgartban, Bader Bécsben és Brendamour Düsseldorfban, működtek közre a szép vállalatban. S amint örömmel constatálhatjuk, hogy rajz tekintetében, magyar művészeink méltókép versenyezhetnek a külfölddel, azonképen a hazai vésa metszvényei, főleg Morelli metszvényei, semmivel sem állanak hátrább a stuttgarti és düsseldorfi világhírű xylografikus intézetek mögött, a bécsi Baderéit pedig határozottan fölülmúlják, amint hogy hazai fametszészetünk jóval fölötte áll a bécsinek. A kisebb 4-ed rét alakú kötet papírja a legfinomabb halványsárga velin, bekötése díszes, (a czimaranyozás arabeszk-rajza Rauschertől származik) s mindenütt felüthető anélkül, hogy lapjai a közép felé vissza igyekeznének. Ez a könyvkötő Méhner érdeme. * I „Az Athenaeum-társulat 1868. idősb Erch Gusztáv ur irodalmi vállalatait átvevén, Petőfi Sándor költeményeinek tulajdonosa lett s a jobbra fordult hazai viszonyok nem gátolták többé, hogy a szerző számos , addig kéziratban lappangott vagy csak megcsonkítva , illetőleg változtatva kinyomathatott költeményeit szintén napfényre hozza, elhatározta tehát mind összegyűjtve lehető teljes kiadásban közrebocsátani. De lehető díszesben is, a költő szövegéhez művészi rajzokat csatolva. E végből legjobb festészeinket kellett megnyernie s a képek számával sem fukarkodhatott: olyan két körülmény, a mely mig egyfelől a könyv becsét emelendő volt, másfelől megjelenését késleltette. Íme, több évi fáradozás után, bemutathatjuk a kész munkát, s a mi művészi viszonyainkat valamennyire ismeri, az időt bizony nem fogja sokalni, kivált ha számba veszi a nyújtott rajzok mennyiségét, változatosságát és jelességét. A legnagyobb magyar lyrai költő iránt való kegyeletünknél fogva a lehető díszes és teljes kiadást nyújtjuk a magyar közönségnek. E kiadás magában foglalja először Petőfinek a maga által rendezett két rendbeli nagy gyűjteményét : az elsőt, a mely még életében 1847-ben jelent meg ; a másodikat, a melyet kevéssel halála előtt 1849-ben adott el Emichnek, de a mely csak 1858-ban jelenhetett meg Kecskeméthy Csapó Dániel felügyelete alatt, az akkori sajtóviszonyoknál fogva nemcsak számos költemény mellőzésével, hanem tetemes csonkítással és változtatással is; másodszor a „Helység kalapácsa“ czímű vígaposzt, amelyet Petőfi még első gyűjteményébe föl akart venni, de egyik kiadójával kötött szerződése miatt nem vehetett föl ; harmadszor, mindkét gyűjteményében saját maga által mellőzött költeményeit, töredékeit és zsengéit, melyek részint a Gyulai Pál által kiadott „Vegyes művei“-ből, részint az illető folyóiratok, részint pedig többékevésbé hiteles kéziratokból vétettek át. Petőfi az 1848—49 iki függetlenségi harcz egyik áldozata, ki az oroszok ellen vívott fehéregyházi csatában lelte hősi és kora halálát. Élete utolsó két évében nagyrészt a forradalom és a nemzeti harcz szelleme sugallta költeményeit, amelyek közül nem egy ma már valóságos történelmi emlékké vált. Épen azért, alkotmányunk visszaállítása után, mellőzve minden politikai szempontot s csak az irodalomtörténetet tartva szem előtt, nem haboztunk ezeket is felvenni e kiadásba. Csak négyet mellőztünk: „A királyok ellen“, „Ausztria“, „Itt a nyilam“, „A kaszszátok föl“ czimüeket, amelyeket e szempontból sem tarthattunk közölhetőknek. Ugyanez okból itt-ott kipontoztunk egypár sort s kihagytuk a „Кin t és társai“ két utolsó,az „Erdélyi hadsereg“ utolsóelőtti, „Péter bátya“ harmadik, és a „Föl a szent háborúra“ ötödik versszakát. E megjelölt kihagyások kivételév a gyűjtemény Petőfi lyrai költeményeinek teljes kiadása. Az eddigi kiadásokban mellőzöttek fölvétettek, a csonkítások és változtatások lelkismeretes pontossággal helyreállíttattak. Az olvasó meg fogja találni mindazt , ami az eddigi gyűjteményekben akár a költő saját akarata következtében, akár kényszerűségből hiányzott, meg ami szertekallódott, vagy amit a család tagjai rejtegettek; fog tehát találni benne sokat, ami most először jut nyilvánosságra. S itt helye köszönetet mondanunk a buzgóknak, különösen Petőfi István, Horvát Árpád és Szinyey József uraknak, akik magán utón vagy hírlapi felszólalással e kiadás gyarapításához hozzájárultak, egy-egy elfeledett költeményre rámutatva, egyet-egyet saját birtokukból átengedve, valamint Greguss Ágost urnak is, ki az anyag összeszerzésében fáradhatatlan buzgóságot fejtett ki. Hogy egy és más akaratlanul, még igy is kimaradhatott, minden emberi munka tökéletlen voltánál fogva meg kell engednünk; a hiányok földerítése s betöltése a további kritika tiszte lesz. Ugyan az ő tiszte lesz megigazitni azt is, ha valamely költemény nem a maga esztendejébe volna sorozva. Hogy a költemények sora, az illető év keretén belül, nincs mindenütt megtartva, mint a költő Magyarország és a Nagyvilág. вшштштпщтлллшш Il RAJZAINK. шштшшиштпшитш ШШ •X.Űj£EÍnv 38. Szám Egyes megjegyzéseinket, úgy a szerkesztésre, mint a typografikus kiállításra vonatkozólag, ez ismertetés végén tartva főn magunknak, alább közöljük a kiadó-társulat előszavát. Ez így szól: