Magyarország és a Nagyvilág, 1874 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1874-11-08 / 45. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal , Budapest, 'bsil-vá-ia.y'Utcza, S. sz. XI. ÉVFOLYAM, 1874 . 45. SZÁM. BUDAPEST, NOV. 8. Évenként díszes jutalomképekkel. — Előfizetési díj: Negyedévre 2 frt. 50 kr. — Félévre 5 frt. — Egész évre 10 frt. — Évenként diszes jutalomképekkel. Tartalom: Három tudósunk a külföldön. Hunfalvy Pál, Budenz József, Kármán Mór. (Arczképekkel.) — Lenauból. (Költ. b. Büttner Lina és Györkönyi Károlytól.) — Nagyvárad ostroma. Történelmi rajz Deák Farkastól. (Vége.) — Szivbeli tartozások. Regény Maquet Ágosttól. (Folyt.) — A fővárosból. (Porzótól.) — Nemesitett kutyafajok. (Képpel.) — A legszebb nagyanya. (Képpel.) — Különfélék. — Sakkfeladvány. — Szóralány. — Szerkesztői üzenetek. Három tüdősünk a külföldön. — Hunfalvy Pál. — Budenz József. — Kármán Mór. H a van is sok méltó okunk a panaszra, egyben bizonyára nincs, s abban, mintha nem volnánk bőviben ellenség dolgában. Ezek le nem irható szeretetreméltósággal, tam ficti pravique tenaces quam mentis veri, ugyancsak gondoskodnak róla, hogy mind magunk, mind mások a maguk apróságában megismerjék gyöngeségeinket Egyebek közt nagyon háladatos tárgynak tartották, s tartják máig is tudományos hátramaradottságunkról, s ezzel kapcsolatban holmi barbárszerűségről beszélni a külföld előtt. Fájdalom azonban, nem ugyan mi ránk, de ez a nádparipa is kezdegeti már nekik felmondani a szolgálatot részint az idegenben is meghonosuló szellemi termékeink hatása következtében, részint azáltal, hogy egyes jeleseink majd itt, majd amott jelennek meg a külföldön s a tudomány küzdőterén babért aratva, a rólunk elterjesztett balvéleményt eloszlatják. Ily három tudóst mutatunk most be alkalomszerűleg olvasóinknak, Hunfalvy Pál. Müller Miksát, a derék nyelvtudóst, a műveit angol közönség egyik kedvenczét, akinek „Felolvasásai“ immár magyarul is megjelentek, bizonyára ismerik olvasóink. Müller említett Felolvasásaiban több oly tételt állít fel, amelyekhez nagyon is hozzáférhet a szó. Ilyen kifogás alá eső rész különösen a nyelvek osztályozása s ebben az, amit a turáni nyelveknek, ahová a magyart is számítja, jellemzése közben mond; nevezetesen, hogy ezek fejlődésük közben, tehát grammatikájuk megszilárdulása előtt váltak el egymástól, s hogy ez az oka, hogy a genealogikus viszony nem látszik meg köztük; továbbá, hogy a turáni nyelvek rokonsági jellemének és a rokonsági hiányt mondja. Hunfalvy Pál a szeptember hóban Londonban öszszesereglett nyelvtudósok gyűlésén „On the study of the Turanian languages“ czímű értekezésében kimutatta, hogy Müllernek ez és több ilyszerű nézetei, melyek az angol irodalomban nagyon is el vannak terjedve, nem állnak, s hogy a mi nyelveink tanulásában is a genealogikus methodust kell alkalmazni; a magyar, vogul, osztják, finn nyelvekből kategóriákba szedett szókkal és grammatikai formákkal kimutatta, hogy a nyelvekben is van örökség, van traditió. Ezzel kapcsolatosan megnevezte ama hypothesis egy pár forrását is, amelyek Müllernél félre- vagy meg nem értésen fakadoztak. Taylort is, aki utána értekezett, helyreigazította Hunfalvy. Taylor ugyanis az etruszkot az ugor nyelvekkel próbálta megfejteni; az így megfejtett etruszkkal aztán az okirati akkád nyelvnek iparkodott amazzal való rokonságát kimutatni. Nagy tetszést aratott Hunfalvynak erre tett azon megjegyzése, hogy az etruszk nyelv maga is, úgy