Magyarország, 1965. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1965-05-30 / 22. szám

18 MAGYARORSZÁG 1­965/22 Híradástechnika A négyespáros Túl a­­rádiótelítettségen55 Verseny a 3. helyért ! Magno-canossa Tévedtek a hajdani jósok: a tele­vízió nem szorította le a pályáról a rádiót, és a magnetofon is békésen együtt él a lemezjátszóval. Sőt, az alkonyt hirdető vészjelek jót tettek a híradástechnikai négyes öregebb tagjainak: a rádió is, a lemezjátszó is újult alakot öltve, sikerrel lép a dinamikus ifjakkal szemben a ver­senyporondra. A hazai fejlesztés, illetve a keres­kedelem közelibb-távolibb tervei is erre az elvre épülnek, a „négyes” eltérő ütemű, de egyaránt gyors tér­hódításával számolnak. Ilyen alapon dolgozták ki az 1980-ig terjedő idő­szak prognózisát az Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottság szakértői. Ez a prognózis nem jóslás: a vár­ható igények több-kevesebb pontos­sággal felmérhetők, egyrészt a piac­kutatás, a gazdaságstatisztika eszkö­zeivel, másrészt azért, mert jónéhány iparilag fejlett ország részben vagy egészben befutotta a mi tervezett pályánkat, amiből szintén levonhatók következtetések. Az alap természetesen ez: hol tar­tunk ma? A rádiókészülékek számá­ban jócskán túlléptük a családokhoz mért telítettségi határt: 2,6 millió család él az országban, de ennél mintegy 20 százalékkal több készü­lék van forgalomban, 1000 családra tehát átlag 1200 készülék jut. (A csa­ládok második készülékeinek egy része: táska- vagy zsebrádió.) Tele­vízióból, 1965. évi adatok szerint, ezer családra 240, lemezjátszóból 73 és magnetofonból 50 jut. Ami már most nem a telítettséget, hanem a vásárlói keresletet illeti, nemzetközi tapasztalatok szerint sa­játos összefüggés figyelhető meg a négy cikk piaci mozgásában. Sor­rendben ma is messze a rádió az első. Ahol adó működik, ott a televízió a második, a harmadik hely viszont országonként eltérően oszlik meg a magnó és a lemezjátszó között. A rádió egyértelmű keresleti hegemó­niáját mellesleg az is jelzi, hogy az élvonalbeli japán híradástechnika exportjában magasan a rádió vezet. A harmadik hely versenyében több helyütt, például az USA-ban, az NSZK-ban, minden ellenkező felte­véssel szemben, pályahossz előnyben van a lemezjátszó, másutt, például Olaszországban, a magnó „elhúzott” idősebb társa mellett. Száz rádió­vásárlóra az USA-ban 4 magnó- és 20 lemezjátszó-vásárló jut; az NSZK azonos számai: 9.6 magnó és 41 lemez­játszó, Olaszországban pedig: 21.5 magnó, de csupán 17 lemezjátszó. Természetesen ezeket a számokat sok tényező alakítja: a telítettség szintje, a hagyományok, szokások stb. Hozzávetőlegesen azért az a nem­zetközi tendencia megállapítható, hogy a tv-telítettséggel párhuzamo­san, gyorsan emelkedik a magnó és némileg lassabban a lemezjátszó ke­reslete. (Teljes tv-telítettségről egyéb­ként ma még világszerte alig lehet szó: a kanadai szint 85 százalék, Angliáé 70, Dániáé 36, Hollandiáé 29 százalék.) Tekintsük át most már a hazai piac áramlatait, ezzel összefüggésben elsősorban a jövedelmek, illetve a jövedelem-megoszlás és a bolti for­galom kapcsolatát. A Belkereskedel­mi Kutató Intézet vizsgálatai meg­állapítják, hogy a rádiókészülékek forgalma ma már nincs szoros kap­csolatban a jövedelmekkel, az eladás hozzávetőleg azonosan oszlik meg a különböző bevételű családok között. (Más kérdés, hogy a magasabb jöve­delműek vásárolnak drágább típust, vagy másodikként zsebrádiót.) A te­levízió-forgalomban egyelőre más a kép: itt a vásárlás túlnyomórészt azokra a családokra koncentrálódik, ahol az egy főre jutó havi jövedelem viszonylag magasabb: eléri vagy meghaladja az 1200 forintot. A har­madik cikk sorrendjébe is beleszól a pénztárca: a magasabb jövedelműek általában a magnót, az alacsonyabb jövedelműek pedig a lemezjátszót szerzik be harmadszori „nekifutásra”. A jövőbeli kereslet felméréséhez fontos támpont a vásárlói óhaj mate­matikai mutatószáma: az úgyneve­zett jövedelemrugalmasság­ együtt­ható. Ez azt jelenti, hogy átlag 1 szá­zalékos pénzjövedelem növekedés milyen arányban emeli az áruvásár­lást. (Mindig kevesebb mint 1 száza­lékkal.) A szakértők kiszámították, hogy a híradástechnikai fogyasztási cikkeknél elég magas ez a jelzőszám: 0,73. Más szóval: olyan mágneses e cikkek vonzása, hogy előkelő helyet kapnak a jövedelmek emelkedésével együttjáró vásárlási sorrendben. Ezt a vonzást és — természetesen — gazdasági feltételeit mérlegelve hatá­rozták meg a közeli s a távolibb esz­tendők várható adatait. A nemzeti jövedelem és a lakosság reáljöve­delmének emelkedését alapul véve úgy számolnak, hogy a négy termék­ből ezer családra átlag a következő mennyiség jut. A számok valósághűbb értékelésé­hez figyelembe kell venni, hogy a családok száma a mai 2,6 millióról 1980-ig mintegy 3,6 millióra emelke­dik. Mégis: a családok 63 százaléká­ban lesz második rádiókészülék (ez nagyjából megfelel az Egyesült Álla­mok mai színvonalának), 97 száza­lékossá bővül a tv-telítettség — az előfizetők száma eléri a 3,5 milliót —, s átlag minden harmadik családnál szól a magnó, lemezjátszó. A várható rádiókereslet két sajá­tos okból is eltolódik a korszerűbb típusok irányába. Egyrészt: 1950— 1956 között mintegy 450 ezer nép­rádió került forgalomba és hozzáve­tőleg 250 ezer a vezetékes rádió­előfizető. Ez önmagában 700 ezer olyan készüléket jelent, ahol minő­ségi cserére van szükség. A másik ok: a táska- és zsebrádiók iránti gyorsan növő igény. Sokáig alig, vagy egyáltalán nem árusítottak nálunk ilyen készülékeket. (Az 1950—1962 között forgalomba hozott összes rádiókészülékből mindössze 2,3 szá­zalék volt a táska- és 0.6 százalék a zsebrádió. Mindehhez járul a nem­zetközi tapasztalat: a rádiókereslet gyors emelkedését — a tv páratlan térhódításával egyszerre — jobbára az injekciózta, hogy megjelentek a korszerű Hi—Fi, stereo, URH típusok, s a tranzisztoros, miniatűr zseb­rádiók. Így lendült az eladás görbéje sok országban messze a papírforma szerint telített piaci szint fölé. A televíziókészülékek forgalmának előzetes tervét az utóbbi egy-két év­ben valósággal szétfeszítette a keres­let. A tervek 1965 végéig 550 ezer előfizetővel számoltak,­­ a tényleges szám: 750 000. (Egyetlen évben, 1964- ben 213 ezer készüléket adtak el. Kétségkívül helyesnek bizonyult a televíziófejlesztésnek az az irányzata, hogy legalábbis az első években, nem a különleges teljesítményű, ha­nem az egyszerű, tömegesebben for­galomba hozható típusokat teremtet­ték meg. De a kereslet most már itt is differenciálódik, hiszen televíziós igényeink régesrégen kinőttek a „mű­szaki csodálkozás” korszakából, ami­kor az is elég volt, ha a készülék folyamatosan működött. (Ámbár ma sem utolsó dolog, ha a készülék mű­ködik — de ez más kérdés, ezúttal nem érintjük. Annyit csak összefog­lalóan: típusaink nemzetközileg is a jók közé tartoznak, hiba­arányaik általában nem rosszabbak a neves európai márkákénál. Az átlagos euró­pai hibastatisztika szerint évenként egy készülékre 2—3 hiba jut, nálunk 1961-ben 3,5 volt ez a szám, de 1963- ig 2—2,5-re csökkent.) Jelenleg tízféle típust gyártunk. Négyet 5—6 éve, hatot 1—2 éve — a többség tehát fiatal. Van olyan készüléktípus, nem is egy, amely már-már megközelíti a világszínvo­nalat: az AT 550 és 650, a TR 643, a TB 642. A fejlesztés-korszerűsítés iránya a televíziógyártásban: tran­zisztoros típusok, egységpanelekből, családelv alapján, tipizált alkatré­szekből és szerelvényekből épített, s ezért nemcsak gazdaságosabban gyár­tott, de üzembiztosabb és egyszerűb­ben javítható készülékek, illetve hor­dozható típusok. (Ez utóbbi még világszerte lényegében kuriózum, nem terjedt el tömegesen, noha pél­dául a japánok változatos formákban gyártják. Jellemző, hogy az NSZK összes tv-készülékeinek mindössze 3 százaléka a hordozható típus. A ha­zai fejlesztést ugyan elkezdték, 1967- ben készül el a prototípus, de széle­sebb körű elterjedésével a közeli években nem számolnak.) S hogy az 1980-ig szóló fejlesztési körvonalak nemcsak holnapi, de mai, sőt tegnapi feladatokat is jelentenek, azt a rádió- és televíziógyártás idei eredményei is szemléltetik. A Villa­mossági Rádió és Televízió Gyár, amely ma már egyedül állít elő rá­diót Magyarországon és a tv-készü­­léknek is profilgazdája — kialakí­totta a családelvre épülő rádiógyár­tást, a hordozható, a kis-, közép- és nagykészülékek alaptípusait. Újdon­ságai a jövő korszerű irányait jelzik: év végéig elkészül az R 5700 jelű, stereo rádió nullsorozata (ami azért is fontos, mert 1966—1970 között in­dul a stereo műsor), s nemrég új változatban hozta ki az öttranziszto­ros, Madison zsebrádiót. Az idén elő­állított rádiók 85 százaléka már nyomtatott huzalozással készül. Ami a tv-újdonságokat illeti: a legfontosabb itt is a családelv meg­valósítása. Háromtagú a család: 19 colos képméretű kiskészülék, 23 colos, részlegesen automatizált kö­zép- és teljesen automatizált nagy­­készülék. Idén több új tv-típus­­sal — a családok egy-egy tagjá­val — találkozhatunk a boltok­ban, valamennyi nyomtatott huzalo­zással, tipizált alkatrészekből készül. Ugyancsak idén törleszti egyik adós­ságát tv-gyártásunk: megszületik a részben tranzisztorizált készülék. (Ebben elmaradást kell behoznunk, már a teljesen tranzisztoros típus is időszerű lenne.) A magnetofongyártás körül több a gond. (A lemezjátszóval sokkal ke­vesebb, mert olyan tervek körvona­lazódnak, hogy gyártásáról lemon­dunk az egyik baráti ország javára, s cserébe átvesznek nálunk gyártott magnetofonokat.) A magnóval az a baj, hogy kissé hosszú kálváriát járt, s ez megviselte. Gyárról gyárra vándorolt a „profil”, s itt még nem , ott már nem foglalkoztak vele. Az ős 1954-ben született: akkor ké­szült egy lemezjátszóra szerelhető magnó-adapter. Igaz, most már van néhány kitűnő típus, sőt, az idei Bu­dapesti Nemzetközi Vásáron megje­lent a kitűnő hangminőségű „Ripor­ter 5” — a Mechanikai Laboratórium fiatal mérnökeinek produkciója. Ki­alakultak a magnetofon-családok körvonalai is (négy típusból áll a hálózati család), de a berendezések műszaki színvonalában még van javítanivaló. A távlati célok megvalósításának sok-sok elágazása van még, amelyről nem szóltunk, a szerviz­hálózat gyors bővítésétől a 3,5 millió tv-elő­­fizetőnél már nélkülözhetetlen köz­ponti antennákig, hiszen másként erdővé tenyészik az antenna-dzsun­gel. A legfontosabb, hogy mindehhez gyártókapacitás és sok egyéb gazda­sági feltétel is szükséges — ehhez pedig: pénz. Ám, ha kissé vissza­nézünk — alig néhány éve még nem is gyártottak nálunk magnót, tele­víziót —, akkor a mai eredmény jelzi és garantálja a jövőbeli előirányzatok megvalósulását. TÁBORI ANDRÁS Tele- Magne- Lemez-Rádió vízió tofon játszó 1961 860­­ 44 35 62 1965 1200 240 50 73 1970 1340 603 122 137 1975 1550 820 230 236 1980 1630 975 320 350 ORION „SIGMA" ÚJ TELEVÍZIÓS KÉSZÜLÉK A BNV-N A tervet szétfeszítette a kereslet

Next