Magyarország, 1971. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-07 / 10. szám
Orvosi jog Rendhagyó műveletek A veseátültetés a törvénykönyvben Beleegyezés korlátozásokkal II. Nizsalovszky akadémikus könyvében a rendhagyó orvosi műveletek között említi az új gyógyszerek élő emberen való kipróbálását is. A 18. Orvosi Világgyűlés helsinki deklarációja, amelyet az orvosi jog szempontjából világszerte irányadónak fogadnak el, kimondja, hogy klinikai kutatást emberi lényen csak a részére adott felvilágosítás után kinyilvánított szabad beleegyezése alapján lehet végezni: ha az alany erre nem képes, a törvényes gyám hozzájárulását kell kérni. Új gyógyszerek alkalmazása A tőkésországok némelyikében a gyógyszergyárak között éles verseny folyik, ezért lényegesen bonyolultabb jogi kérdések merülnek fel, mint a szocialista államokban, ahol az állami ellenőrzés az új készítmények felett biztosított. Nemcsak a Thalidomid-Contergan tragédia érzékelteti a probléma súlyosságát, de például az amerikai törvényhozás egynémely intézkedése is. A Federal Food Drog and Cosmetic Act 1962. évi módosítása megszigorította az ellenőrzést, és a kipróbálás bizonyos szakaszaiban megkívánja a páciens beleegyezését. Ennek következtében estek vissza a lapokban a gyógyszerhirdetések, s a gyárak inkább a kórházakhoz fordulnak az új szer bevezetésénél, mint a magánorvosokhoz. (A gyógyszerek egészségesen való kipróbálását nem mindig lehet egyértelműen jogellenesnek nyilvánítani anélkül, hogy az orvostudomány fejlődését ne gátolnák vele. Nizsalovszky: „Döntő súllyal emelkednek ki a gyermekparalízis ellen alkalmazott vakcina kiváló eredményei, amelynek általános alkalmazásba vétele nem lett volna lehetséges gyermekeken végzett kísérletek nélkül. Az eredmény, hogy pl. Kanadában mintegy kétmillió vakcinával ellátott gyermek közül 4 olyan haláleset következett be, amit a szer kísérleti alkalmazásának lehetett tulajdonítani... A gyermekparalízis esetében a gyermekkísérleteket az tette elfogadhatóvá, hogy a járvány veszélye az egész lakosság minden gyermekét fenyegette és így tulajdonkénten minden gyermek a saját személyében részesült védelemben, vagy legalább is remélt védelemben részesülni.”) Magyarországon általában mellőzik a gyógyszereknek egészséges embereken való kipróbálását, és inkább arra szorítkoznak, hogy a terápiára rászorult személyek kezelése alapján gyűjtsenek adatokat. Viszont a magyar gyakorlat nem tulajdonít nagy jelentőséget az alanyok teljes informáltságának és beleegyezésének. (Petrányi Gyula professzor: „Az, hogy a kezelésbe való beleegyezést alá is írassuk a beteggel, tanúk jelenlétében, olyan formalitásnak látszik, amely minden szokványos diagnosztikai és terápiás módszer esetén is szükségesnek lenne minősíthető, ha ennek rizikója van — de minek nincs? —, illetőleg, ha az átlagosnál nagyobb —, de mi az átlagos?”) A transzplantáció elterjedésével ismét előtérbe került a kérdés: hol vannak a jogos beavatkozás határai, meddig terjed az orvos felelőssége és mi az a műtét, amibe a donor joghatályosan beleegyezhet. A szaruhártya, a csont, ín, véna stb. beültetése már rendszeresen alkalmazott műtétnek számít, s ezek közé kezd bevonulni a veseátültetés is. 1967-es adat szerint a Földön már 1000 veseátültetést hajtottak végre, a túlélési arány egyre növekszik. Mindazonáltal a veseátültetés új módon vetette fel a transzplantáció jogi megítélését és az egyes országok törvényhozását új — egymástól sok esetben eltérő — szabályok alkotására késztette. Testrész nem eladó A nyugati országok közül talán az olasz szabályokat lehet a legszigorúbbnak minősíteni. A Codice Civile általános elvként fogalmazza meg, hogy csak olyan szervkivételt és átengedést lehet jogosnak tekinteni, amelyeket a szervezet regenerál. Ez pedig a veseátültetéseket törvényen kívül helyezné, ha a törvényhozás újabb jogszabállyal nem enyhített volna rajta. De még az új rendelkezés is rendkívül sok formális kelléket kíván meg, így például a donornak a járásbíróságon kell beleegyező nyilatkozatot adnia. (Az olasz szigort talán magyarázza az a gyalázatos eset, amely éppen ebben az országban fordult elő és a szervátültetés legsúlyosabb visszaélésének tekinthető: 1932-ben egy gazdag brazíliai megvásárolta egy nápolyi fiatalember heréit, amelyeket át is ültettek. Persze, a bíróság a donor beleegyezését nem fogadta el hatályosnak.) Ami egyébként az átültetendő szervek megvásárolhatóságát illeti, ezt a legtöbb ország joga elfogadhatatlannak tartja. A francia Code Civil — annak hatásaként a kanadai törvénykönyv is — elutasítja a szervek adásvételét, másutt azonban, például az Egyesült Államokban a törvényhozás nem rendezte végleg ezt a kérdést. Veséket átültetésre kínálnak fel hirdetésekben, s nemcsak a kivételesen három vesével rendelkezők, de mások is. (Dél-Afrikában egy nő az egyik veséjét 14 000 dollárért hirdette meg, így került az adásvételi tilalom kérdése a parlament elé.) A szocialista jogfelfogás szerint a szervek ellenértékéért való átengedése elítélendő. Mindamellett egyelőre kevés szocialista országban hoztak szervátültetésre konkrétan vonatkozó törvényt. Egyes tudósok idegenkednek az élő szervek átültetésétől, mások engedékenyebbek e tekintetben. Csehszlovákiában a törvény és annak végrehajtási utasítása alapjában véve szigorú előírásokhoz kötötten, de eléggé egyértelműen szabályozza az élők közötti szervátültetést. Magyarországon a rendhagyó orvosi tevékenységek körében nagy óvatosság észlelhető, az egyértelmű jogi szabályozás még hátra van. (Nizsalovszky akadémikus könyvében ennek a szabályozásnak a lehetséges princípiumait is öszszefoglalja.) Bizonyosnak látszik, hogy egy kérdésben minden ország joga azonos álláspontra jut: szervátültetésekhez megköveteli a donor beleegyezését és ezt szigorú előírásokhoz köti. Minthogy a beleegyezés a donor biológiai személyiségét érinti, azt nevében más — gyámhatóság, apa, anya stb. — nem adhatja meg, ami egyértelmű azzal, hogy kiskorú vagy cselekvőképtelen elmebeteg szervátültetésben donorként nem szerepelhet. Hadifoglyok, katonák, börtönbüntetésüket töltők stb., az általános jogfelfogás szerint nem alkalmasak a donor szerepére, mert függő helyzetük beleegyezésük önkéntességét kétségessé teszi. A második világháború koncentrációs táboraiban történt tragikus események, a foglyok orvosi kísérletekre történt felhasználása minden óvatosságot igazol. (Az amerikai Denverben veseátültetésre használtak fel foglyokat, a kísérleteket azonban az előbbi meggondolások miatt abbahagyták, jóllehet halálraítéltekről volt szó.) A legtöbb európai ország mindinkább szabad utat enged a veseátültetés számára, a jog sorompóit felemeli az életmentő beavatkozás előtt. A francia Code Civil is csak azt a halál előtti beavatkozást tiltja, amely súlyos és végleges sérelmet idéz elő a test épségében. A vesekivételt ma már nem tekintik ilyennek, mert állítólag egyetlen esetben sem járt a donor halálával. A kockázat abban van, hogy a donor egy vesével marad és annak megbetegedése esetén állhatnak elő bonyodalmak. Ennek azonban oly csekély a valószínűsége, hogy például az egyvesések életbiztosítását a biztosító társaságok többsége a rendes díjtétellel vállalja, mások meg olyan ügyféllel veszik egy tekintet alá őket, aki naponta autóval jár a munkahelyére. Vagyis a pénzügyekben kényes biztosító vállalatok gyakorlatilag teljesen egészéges embernek tekintik azt, aki egy vesével él. Eurotransplant A veseátültetések jogi oldalának rendezése is közrejátszott abban, hogy nemzetközi együttműködési szervezetek alakultak ki az alkalmas partnerek nyilvántartására. Az Eurotransplant nevű szervezetben (Hollandia, Belgium, Luxemburg, Anglia és az NSZK északi része) 1968 szeptemberében 218 recipiens adatait tartották nyilván, de más nemzetközi szervezetek is kialakultak különböző országok transzplantációs csoportjai között. (Rettyűs Loránd professzor szerint a szervátültetésekben az ilyen előzetes központnak a sikeres működés érdekében legalább 30 milliós lakosságra kell támaszkodnia. Magyarországon tehát csak valamelyik szomszédos állammal vagy államokkal való együttműködésben érhetnek el teljes eredményt.) A szervátültetések körüli jogi viták még inkább kiélesedtek, amikor megjelent a színen a szívtranszplantáció. Nizsalovszky Endre idevágó fejtegetéseit legközelebbi számunkban ismertetjük. (Folytatjuk) NOVOBACZKY SÁNDOR HAMBURGER, PÁRIZSI PROFESSZOR, VESESPECIALISTA, ASSZISZTENSEIVEL A veszély az egész lakosság minden gyermekét fenyegette