Magyarország, 1975. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1975-02-23 / 8. szám

Ehrlichman: „Nixon becsapott” John D. Ehrlichman vád­lott vallomása a Water­­gate-ügyben drámai aláfes­tést adott ennek a pernek. Az a férfi, aki éveken át Richard Nixon egyik vezető munkatársa volt, a keresztkérdések tüzében azzal vádolta a volt elnö­köt, hogy ismételten be­csapta. . 1972. június 23. Hat nap­pal a Watergate politikai kémbetörés után Nixon és H. R. Haldeman, a Fehér Ház apparátusának akkori főnöke megbeszélte, ho­gyan lehetne a CIA-t fel­használni az ügy elleplezé­­sénél. 1973. január 8. Nixon megtárgyalta Charles W. Colsonnal, a Fehér Ház ak­kori különleges jogi tanács­adójával, hogy kegyelmet kellene adni E. Howard Hunt, az egyik Watergate­­összeesküvő számára. 1973. március 21. John W. Dean, a Fehér Ház ak­kori jogi tanácsadója vá­zolta Nixonnak a Water­­gate-ügy elleplezésének döntő fontosságú elemeit, beleértve a betörés részt­vevői számára eszközölt kifizetéseket és egyes tiszt­ségviselők megvesztegeté­sét, hogy hamis tanúzásra vállalkozzanak. 1973. március 22. John N. Mitchell volt igazságügy­miniszterrel, a Nixon el­nöki újjáválasztási kam­pány­bizottság elnökével folytatott tárgyaláson, az elnök „kőfal”-taktika al­kalmazását követelte a sze­nátus Watergate-bizottsága tevékenységének ellensú­lyozására. Ehrlichman vallomásá­ban elmondotta, ismétel­ten sürgette, hogy „teljes egészében közöljék vele a tényeket”, majd hozzáfűz­te: „Ha most visszatekin­tek és felmérem a helyze­tet, látnom kell, milyen sajnálatosan keveset tudok az egészről.” James F. Neal ügyész vezette rá Ehrlichman­t, hogy tegyen vallomást a volt elnök ellen. Szigorú keresztkérdéseket követel­ve, hangsúlyozta, hogy Ehrlichman ügyvédje, Wil­liam S. Frates bevezető nyi­­latkozatában azt állította, hogy Nixon „félrevezette, becsapta” Ehrlichmant és „hazudott is neki”. A vád k képviselője viszont úgy ve­tette fel a kérdést, hogy Ehrlichman vezette félre és csapta be az elnököt. * A tárgyaláson tilos volt mindenféle fényképezés, a film- és tv-kamerákat is kitiltották, a lapok raj­zolókat küldtek be. MAGYARORSZÁG 1975/8 Ekkor következett be a drámai pillanat, amikor Ehrlichman a nyilvánosság előtt az első alkalommal vádolta meg Nixont kétszí­nűséggel. Nixon, akit a Watergate­­ügy elleplezésének egyik vád alá nem helyezett ösz­­szeesküvőjeként neveztek meg, Ford elnöktől min­denre kiterjedő kegyelmet kapott és így nem indítha­tó eljárás ellene. S John J. Sirica bíró úgy döntött, hogy nincs is szükség a most gyógyulófélben lévő volt elnök tanúvallomásá­ra. Ehrlichmant már 1974. július 12-én elítélték egy másik ügyben hamis tanú­­zás és bűnrészesség miatt, a Fehér Ház által szerve­zett betörési ügyben, amelynek szenvedő áldo­zata az a pszichiáter volt, aki Daniel Ellsberget, a Pentagon-dokumentumok ügyének főszereplőjét ke­zelte. 1974-ben ebben az ügyben Ehrlichmant 20 hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélték, az ítélet ellen fellebbezett. A Watergate-ügy tárgya­lásán tett vallomásában Ehrlichman tagadta, mi­szerint tudomása lenne „hallgatási pénzek” kifize­téséről, hangsúlyozta, hogy sohasem állt szándékában a törvények megsértése és megesküdött, hogy ismé­telten tanácsolta Nixonnak, tárja a nyilvánosság elé a Watergate-ügy összes té­nyeit. A keresztkérdések nyo­masztó súlya alatt a ko­rábbi magas rangú fehér házbeli tisztségviselő be­ismerte, hogy visszatartott információkat az FBI-tól, a nagy esküdtszéktől, Mitchelltől, sőt bizonyos tájékoztató adatokat még Nixon elnök elől is. Amikor kérdést intéztek a vádlotthoz arra a Wa­­tergate-jelentésre vonatko­zóan, amelynek elkészítésé­vel Nixon elnök megbízta abban az időpontban, ami­kor az ügy elleplezése már egyre nehezebbé vált, Ehr­lichman úgy válaszolt, hogy véleménye szerint az elnök egyáltalán nem is akart pontos beszámolót kapni. A tárgyalás egyik érzelmileg telített pillana­tában Ehrlichman köny­­nyekre fakadt, amikor el­mondotta, hogy Nixon is könnyes szemmel kérte fel őt a későbbiekben, hogy mondjon le, amikor már nyilvánvalóvá vált a Wa­tergate-ügy teljes leleple­ződése. Ehrlichman elmondotta, hogy az elnök 1973. ápri­lis 29-én Camp Dávidba hívta és ott közölte vele, hogy távoznia kell tisztsé­géből. A vádlott szerint Nixon ekkor „szemmel láthatóan nagyon izgatott volt, beszél­getés közben szinte össze­omlott és sírt”. Ehrlich­man így folytatta: „Nixon kijelentette: na­gyon sajnálja, hogy meg kell tennie ezt a lépést, s úgy érzi, megpróbáltam a lelkiismerete lenni... Hoz­zátette még, hogy vissza­tekintve a dolgokra, az én megítélésem volt a he­lyes, s szeretne segíteni ne­kem az ügyvédi költségek kiegyenlítésénél, amennyi­ben erre szükségem lesz. Megemlítette, hogy komoly pénzekkel rendelkezik. Én azonban kijelentettem, hogy nem fogadhatom el ajánlatát. Ezután megkérdezte tő­­lem, hogy mi mást tehetne értem. Azt mondtam, szí­vesen venném, ha idővel mindent elmagyarázna a gyermekeimnek.” U.S.News & World Report GYORSRAJZ AZ EHRUCHMAN-TÁRGYALÁSRÓL* Négy beszélgetést eltitkoltak A DÁN PARLAMENT LÉPCSŐJÉNEK ALJÁN - Talán most már megállapodhatnánk? (Politiken) Kínzókamra a hajón L EXPRESS Chile börtöneiben 5800 embert tartanak fogva po­litikai okokból, gyakran vádemelés nélkül. Santia­­góban négy „különleges központ” van: a chilei lé­gierő főhadiszállása, a ka­tonai kórház egyik osztá­lya, a Capuchinois börtön, a London út 38. alatti Nyomozóhivatal. Ezenkívül kínzókamrákat rendeztek be az Esmerald nevű hadi­hajón is, amely rendsze­rint Valparaiso kikötőiben horgonyoz. Mindezt az Amerikai Ál­lamok Szervezete emberi jogokkal foglalkozó bizott­ságának Chiléről szóló 175 oldalas jelentése állapítja meg: öt amerikai ország 11 képviselője utazott ta­valy augusztusban Chilébe, hogy vizsgálatot folytasson a politikai foglyok körül­ményeiről. Meglátogathat­tak néhány börtönt San­­tiagóban és hét másik vá­rosban, de nem engedték be őket a négy „különle­ges központba” és az Es­merald hajóra, amely ép­pen elhagyta Valparaisót egy „csendes-óceáni külde­tés” kedvéért. A 11 küldött azonban — köztük az Egyesült Álla­mok képviselője — kap­csolatba lépett 576 volt politikai fogollyal. Tőlük gyűjtöttek tanúvallomáso­kat a Pinochet-rendszer börtöneiben alkalmazott kegyetlen módszerekről és kínzásokról. — Letartóztatásom után — mondta az egyik meg­kérdezett (nevét a bizott­ság természetesen nem közli) — napokig étlen­­szomjan, a falnak fordul­va kellett állnom. Aztán kezdtek kihallgatni és vil­lanyárammal kínozni. Vol­tak velem más politikai foglyok is. Egyeseket csuklójuknál és bokájuk­nál fogva a mennyezetre kötöztek. Másokat kereszt­re feszítettek. Megint má­soknak tűt döftek a kör­mük alá. Minden fogoly­nak csuklyát húztak a fe­jére, nehogy felismerhesse hóhérait. — Hat hónapig voltam börtönben — hangzott egy másik tanúvallomás. — Éj­jel-nappal villanyárammal vallattak. Aztán borotva­­pengével kezdték levagdos­ni a húst a kezemről és lábamról. — Sohasem közölték le­tartóztatásunk okát — mondotta négy volt fogoly. — Tíz hónapig állandóan ütlegeltek bennünket. Az­zal fenyegetőztek, hogy szemünk láttára megkí­nozzák feleségünket és gyermekeinket. — A CÍM, a chilei tit­kosszolgálat 1973 decembe­rében tartóztatta le egyik társnőnket — mondotta el valaki. — Kétszer egy mé­teres faketrecbe zárták. „Szellemi szabotázzsal” és azzal vádolták, hogy rálőtt egy csendőrcsoportra. A Santiago közelében tartott hadbírósági tárgyaláson a katonák által kijelölt vé­dőnek csak annyi időt hagytak, hogy közölje a vádlott nevét. Az ítélet már készen volt: hat évi börtön. — Felforgató eszmékkel vádoltak — mondotta egy asszony — és villany­árammal kínoztak. Aztán megerőszakoltak. A kín­zások végén elmeosztályra kerültem. Ezekre és sok más rész­letes tanúvallomásra, ame­lyet a bizottság jelentése tartalmazott (a foglyok tes­tén elnyomott cigaretták, „igazságszérumok” befecs­kendezése, az emberek megtörését célzó álkivég­zések stb.) a santiagói katonai junta az AASZ- nak küldött 125 oldalas dokumentummal válaszolt. Ez cáfolja az összes vá­dat, csak néhány kínzást is visszaélést ismer el.

Next