Magyarország, 1975. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1975-02-23 / 8. szám
Ehrlichman: „Nixon becsapott” John D. Ehrlichman vádlott vallomása a Watergate-ügyben drámai aláfestést adott ennek a pernek. Az a férfi, aki éveken át Richard Nixon egyik vezető munkatársa volt, a keresztkérdések tüzében azzal vádolta a volt elnököt, hogy ismételten becsapta. . 1972. június 23. Hat nappal a Watergate politikai kémbetörés után Nixon és H. R. Haldeman, a Fehér Ház apparátusának akkori főnöke megbeszélte, hogyan lehetne a CIA-t felhasználni az ügy elleplezésénél. 1973. január 8. Nixon megtárgyalta Charles W. Colsonnal, a Fehér Ház akkori különleges jogi tanácsadójával, hogy kegyelmet kellene adni E. Howard Hunt, az egyik Watergateösszeesküvő számára. 1973. március 21. John W. Dean, a Fehér Ház akkori jogi tanácsadója vázolta Nixonnak a Watergate-ügy elleplezésének döntő fontosságú elemeit, beleértve a betörés résztvevői számára eszközölt kifizetéseket és egyes tisztségviselők megvesztegetését, hogy hamis tanúzásra vállalkozzanak. 1973. március 22. John N. Mitchell volt igazságügyminiszterrel, a Nixon elnöki újjáválasztási kampánybizottság elnökével folytatott tárgyaláson, az elnök „kőfal”-taktika alkalmazását követelte a szenátus Watergate-bizottsága tevékenységének ellensúlyozására. Ehrlichman vallomásában elmondotta, ismételten sürgette, hogy „teljes egészében közöljék vele a tényeket”, majd hozzáfűzte: „Ha most visszatekintek és felmérem a helyzetet, látnom kell, milyen sajnálatosan keveset tudok az egészről.” James F. Neal ügyész vezette rá Ehrlichmant, hogy tegyen vallomást a volt elnök ellen. Szigorú keresztkérdéseket követelve, hangsúlyozta, hogy Ehrlichman ügyvédje, William S. Frates bevezető nyilatkozatában azt állította, hogy Nixon „félrevezette, becsapta” Ehrlichmant és „hazudott is neki”. A vád k képviselője viszont úgy vetette fel a kérdést, hogy Ehrlichman vezette félre és csapta be az elnököt. * A tárgyaláson tilos volt mindenféle fényképezés, a film- és tv-kamerákat is kitiltották, a lapok rajzolókat küldtek be. MAGYARORSZÁG 1975/8 Ekkor következett be a drámai pillanat, amikor Ehrlichman a nyilvánosság előtt az első alkalommal vádolta meg Nixont kétszínűséggel. Nixon, akit a Watergateügy elleplezésének egyik vád alá nem helyezett öszszeesküvőjeként neveztek meg, Ford elnöktől mindenre kiterjedő kegyelmet kapott és így nem indítható eljárás ellene. S John J. Sirica bíró úgy döntött, hogy nincs is szükség a most gyógyulófélben lévő volt elnök tanúvallomására. Ehrlichmant már 1974. július 12-én elítélték egy másik ügyben hamis tanúzás és bűnrészesség miatt, a Fehér Ház által szervezett betörési ügyben, amelynek szenvedő áldozata az a pszichiáter volt, aki Daniel Ellsberget, a Pentagon-dokumentumok ügyének főszereplőjét kezelte. 1974-ben ebben az ügyben Ehrlichmant 20 hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélték, az ítélet ellen fellebbezett. A Watergate-ügy tárgyalásán tett vallomásában Ehrlichman tagadta, miszerint tudomása lenne „hallgatási pénzek” kifizetéséről, hangsúlyozta, hogy sohasem állt szándékában a törvények megsértése és megesküdött, hogy ismételten tanácsolta Nixonnak, tárja a nyilvánosság elé a Watergate-ügy összes tényeit. A keresztkérdések nyomasztó súlya alatt a korábbi magas rangú fehér házbeli tisztségviselő beismerte, hogy visszatartott információkat az FBI-tól, a nagy esküdtszéktől, Mitchelltől, sőt bizonyos tájékoztató adatokat még Nixon elnök elől is. Amikor kérdést intéztek a vádlotthoz arra a Watergate-jelentésre vonatkozóan, amelynek elkészítésével Nixon elnök megbízta abban az időpontban, amikor az ügy elleplezése már egyre nehezebbé vált, Ehrlichman úgy válaszolt, hogy véleménye szerint az elnök egyáltalán nem is akart pontos beszámolót kapni. A tárgyalás egyik érzelmileg telített pillanatában Ehrlichman könynyekre fakadt, amikor elmondotta, hogy Nixon is könnyes szemmel kérte fel őt a későbbiekben, hogy mondjon le, amikor már nyilvánvalóvá vált a Watergate-ügy teljes lelepleződése. Ehrlichman elmondotta, hogy az elnök 1973. április 29-én Camp Dávidba hívta és ott közölte vele, hogy távoznia kell tisztségéből. A vádlott szerint Nixon ekkor „szemmel láthatóan nagyon izgatott volt, beszélgetés közben szinte összeomlott és sírt”. Ehrlichman így folytatta: „Nixon kijelentette: nagyon sajnálja, hogy meg kell tennie ezt a lépést, s úgy érzi, megpróbáltam a lelkiismerete lenni... Hozzátette még, hogy visszatekintve a dolgokra, az én megítélésem volt a helyes, s szeretne segíteni nekem az ügyvédi költségek kiegyenlítésénél, amennyiben erre szükségem lesz. Megemlítette, hogy komoly pénzekkel rendelkezik. Én azonban kijelentettem, hogy nem fogadhatom el ajánlatát. Ezután megkérdezte tőlem, hogy mi mást tehetne értem. Azt mondtam, szívesen venném, ha idővel mindent elmagyarázna a gyermekeimnek.” U.S.News & World Report GYORSRAJZ AZ EHRUCHMAN-TÁRGYALÁSRÓL* Négy beszélgetést eltitkoltak A DÁN PARLAMENT LÉPCSŐJÉNEK ALJÁN - Talán most már megállapodhatnánk? (Politiken) Kínzókamra a hajón L EXPRESS Chile börtöneiben 5800 embert tartanak fogva politikai okokból, gyakran vádemelés nélkül. Santiagóban négy „különleges központ” van: a chilei légierő főhadiszállása, a katonai kórház egyik osztálya, a Capuchinois börtön, a London út 38. alatti Nyomozóhivatal. Ezenkívül kínzókamrákat rendeztek be az Esmerald nevű hadihajón is, amely rendszerint Valparaiso kikötőiben horgonyoz. Mindezt az Amerikai Államok Szervezete emberi jogokkal foglalkozó bizottságának Chiléről szóló 175 oldalas jelentése állapítja meg: öt amerikai ország 11 képviselője utazott tavaly augusztusban Chilébe, hogy vizsgálatot folytasson a politikai foglyok körülményeiről. Meglátogathattak néhány börtönt Santiagóban és hét másik városban, de nem engedték be őket a négy „különleges központba” és az Esmerald hajóra, amely éppen elhagyta Valparaisót egy „csendes-óceáni küldetés” kedvéért. A 11 küldött azonban — köztük az Egyesült Államok képviselője — kapcsolatba lépett 576 volt politikai fogollyal. Tőlük gyűjtöttek tanúvallomásokat a Pinochet-rendszer börtöneiben alkalmazott kegyetlen módszerekről és kínzásokról. — Letartóztatásom után — mondta az egyik megkérdezett (nevét a bizottság természetesen nem közli) — napokig étlenszomjan, a falnak fordulva kellett állnom. Aztán kezdtek kihallgatni és villanyárammal kínozni. Voltak velem más politikai foglyok is. Egyeseket csuklójuknál és bokájuknál fogva a mennyezetre kötöztek. Másokat keresztre feszítettek. Megint másoknak tűt döftek a körmük alá. Minden fogolynak csuklyát húztak a fejére, nehogy felismerhesse hóhérait. — Hat hónapig voltam börtönben — hangzott egy másik tanúvallomás. — Éjjel-nappal villanyárammal vallattak. Aztán borotvapengével kezdték levagdosni a húst a kezemről és lábamról. — Sohasem közölték letartóztatásunk okát — mondotta négy volt fogoly. — Tíz hónapig állandóan ütlegeltek bennünket. Azzal fenyegetőztek, hogy szemünk láttára megkínozzák feleségünket és gyermekeinket. — A CÍM, a chilei titkosszolgálat 1973 decemberében tartóztatta le egyik társnőnket — mondotta el valaki. — Kétszer egy méteres faketrecbe zárták. „Szellemi szabotázzsal” és azzal vádolták, hogy rálőtt egy csendőrcsoportra. A Santiago közelében tartott hadbírósági tárgyaláson a katonák által kijelölt védőnek csak annyi időt hagytak, hogy közölje a vádlott nevét. Az ítélet már készen volt: hat évi börtön. — Felforgató eszmékkel vádoltak — mondotta egy asszony — és villanyárammal kínoztak. Aztán megerőszakoltak. A kínzások végén elmeosztályra kerültem. Ezekre és sok más részletes tanúvallomásra, amelyet a bizottság jelentése tartalmazott (a foglyok testén elnyomott cigaretták, „igazságszérumok” befecskendezése, az emberek megtörését célzó álkivégzések stb.) a santiagói katonai junta az AASZ- nak küldött 125 oldalas dokumentummal válaszolt. Ez cáfolja az összes vádat, csak néhány kínzást is visszaélést ismer el.