Magyarország, 1975. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-05 / 1. szám
4 MAGYARORSZÁG 1 9 7 5 1 Kanada Kultúra és urán Is Québec és Párizs kapcsolatai I Kormányülés külföldi vendéggel Párizs Maillot-kapujánál óriási fenyő köszöntötte a karácsonyt. Kanadából hozta az Air France egy különleges szállítógépe. Pontosabban a Québecből. A téren a francia trikolór és Québec kék, Bourbon-liliomos zászlai vették körül az észak-amerikai kontinens franciáinak ajándékát, az őshaza fővárosának polgárai pedig nem titkolt büszkeséggel tekintettek fel a kanadai karácsonyfára, amelyet az energiaválság ellenére is színes lámpafüzér világított meg. Québec és Franciaország kapcsolatainak szorosabbra főzése volt a célja minap Bourassa québeci miniszterelnök látogatásának. A világ alig-alig figyelt oda, hiszen az idő tájt a francia diplomácia három nagy irányban világpolitikát csinált: a Szovjetunió, a Közös Piac és az Egyesült Államok irányában. Viszont Giscard d’Estaing elnöknek gondja volt arra, hogy belső használatra a kanadai francia látogatónak is megfelelő publicitást adjon. A párizsi sajtó első oldalas szenzációként közölte a hírt, hogy Robert Bourassa a francia minisztertanács ülésére is bebocsáttatást kapott. Ez volt az első eset, hogy a miniszterek tanácskozására egy külföldi miniszterelnököt is meghívtak! De éppen azt akarták ezzel kifejezésre juttatni, hogy a québeci francia kormányfő — nem idegen! ötmillió francia Kanadában több mint ötmillió francia anyanyelvű polgár él. Sokan közülük az észak-amerikai födrész több mint 220 millió, angolul beszélő lakója között érzik magukat idegennek. Az USA túlságosan közel van hozzájuk. Montrealban, ahol háromnegyed milliót meghaladó számban élnek franciák, a csillogó neonfények amerikai cégeknek csinálnak reklámot, az otthonokban pedig a televízió tucatnyi csatornája közül az amerikai CBS vagy NBC műsora népszerűbb, mint a kanadai francia adóé. (Marcel Rioux kanadai francia szociológus szerint az asszimiláció éppen a televízió révén fenyegeti a francia ajkú honfitársait, ráadásul „az amerikai televízió műsorai által magasztalt értékek idegenek a francia kultúrától”. Viszont az is nyilvánvaló, hogy nehéz megőrizni a nyelvi, társadalmi különállást akkor, amikor a kanadai gazdaságot 80 százalékban az angolszász monopóliumok uralják. A kanadai francia nyelv ma már természetesen nem ugyanaz, mint amit Párizsban beszélnek. Jaques Cartier, a Saint Maló-i hajós, I. Ferenc király nevében 440 esztendeje vette birtokba Kanada partjait. Négy évszázad alatt jó néhány régi francia szó eltűnt a párizsiak nyelvéből, de megmaradt Montreal és Québec lakóinak ajkán. A kanadai franciák sokszor arisztokrata módon, lenézően is tekintenek az őshaza polgáraira. De a kanadai francia nyelvű polgárok száma csökken. A bevándorlási alminiszter (így hívják!) arra hívta fel a figyelmet, hogy a kanadai franciák születési arányszáma apadóban van, a bevándorlók nem a francia, hanem az angol nyelvet választják, így aztán egyre kevesebben beszélik a franciát. A híres 22-es számú törvény Québec tartomány hivatalos nyelvévé a franciát tette. (Érdekes öszszehasonlítás kínálkozik ezzel: a kanadai tartomány másfél millió négyzetkilométernyi területe jóval meghaladja Franciaország és valamennyi meglevő különbirtoka, tengeren túli megyéje területét.) Québec és Montreal kulturális támogatásért mindenesetre Párizshoz fordul. A franciák pedig szívesen nyújtanak is segítséget, ha a francia nyelv és kultúra terjesztéséről van szó. De a mai energiaínséges világban természetesen mást is számításba vesznek, nemcsak az igét. A kanadai francia tartomány földje uránércet rejt magában ... Robert Bourassa az Elysée-palota minisztertanácsi termében, miután az elnöklő Giscard d’Estaing valamennyi miniszterét bemutatta neki, a kanadai energia-, bányaügyi és bevándorlási problémákról tartott expozét. A québeci miniszterelnök utána kijelentette: „Rendkívüli örömmel töltött el, ahogyan Giscard d’Estaing úr tanúságot tett Franciaország és Québec különleges kapcsolatairól. A magam részéről is kész vagyok őt meghívni egyik minisztertanácsi ülésünkre, ha majd Québecben köszönthetjük.. Bourassa párizsi megbeszélései során számos tervet vitattak meg, így például egy, a Québec északi részében megépítendő urániumdúsító üzem építésének tervét. De épp azalatt, amíg Bourassa Párizsban tárgyalt, az ottawai szövetségi kormány energiaügyi minisztere figyelmeztette a québeci kormányt, hogy nincs joga az uránexportról önállóan dönteni. Az ottawai kormány különben is meg akar bizonyosodni afelől, hogy a kanadai uránt békés célokra használják, márpedig Franciaország még nem kötelezte el magát e tekintetben. Bourassát Párizsban megkérdezték, mit szól az ottawai intelemhez. „Talán kissé idegesek ott az urak... Az előzetes tanulmányoknál tartunk még, korai máris döntésekről beszélni. Egyébként az világos, hogy a québeci kormány határozhat a kiaknázás dolgában, a szövetségi kormány az export dolgában.” A Canadis dúsítója A québeci miniszterelnök látogatása kapcsán derült fény arra, Canadis néven már meg is alakult egy úgynevezett tanulmányi csoport, amely azt vizsgálja, hogyan lehet a francia technika felhasználásával és a James-öböl vízi erőművének áramát igénybe véve urániumdúsító üzemet építeni. A Canadis részvevői között van a francia atomenergia kormánybiztosság egy kanadai képviselete, valamint a James-öböl fejlesztésére alakult társaság, a Canadian Pacific Investment és a Cominco. A Canadis példája mutatja, hogy az atomerőművek építéséhez sok pénz és sok idő szükségeltetik. Mai párizsi számítások szerint egy dúsítóüzem, akár a gázdiffúziós eljárás, akár az angol—holland— nyugatnémet ultracentrifugás eljárás alapján működik, 12—13 milliárd frankba kerül, már csak azért is, mert építése körülbelül hét esztendőt vesz igénybe, s ezalatt a beruházási költség egyre emelkedik. (1973-as árakon 7 milliárd frankot jelöltek meg egy dúsító költségeként.) A pénzen kívül technológia kell, szakemberek szükségesek. Franciaország atomiparáról Párizsban azt mondják, hogy már képes szakemberexportra. Először Ausztráliával folytak tárgyalások, de ezek félbeszakadtak, Ausztrália Japánnal szövetkezett. Franciaország az úgynevezett Eurodif alapítói között volt, az alaptőkét 47 és fél százalékban Franciaország jegyezte, Olaszország részesedése 22 és fél százalék volt, 10,10 százalékkal pedig Belgium, Spanyolország és Svédország vett részt az urándúsítási üzletben. A stockholmi kormány azonban egyhamar lemondott a részvételről, részesedését felosztották a négy ország között, s így a végén 52,25 százalékkal francia többségű társaság lett az Eurodif. 1980-ban már meg kell kezdenie a szállítást az Eurodifnek nemcsak a részvevők számára, hanem a japán, svájci és nyugatnémet megrendelők számára is. Az Eurodif Dél-Franciaországban, Pierrelatte mellett, Tricastinben már elhelyezte az első üzem alapkövét és rá az első betonréteget. Több mint 2 milliárd frank értékben megrendelték a berendezéseket is. A kanadaiak uránércéért, a kanadai dúsító megépítéséért érthető módon nagy a versengés. A franciák konkurrensei az ultracentrifugás eljárást ajánló angolok, nyugatnémetek és hollandok. Nemrég hozták létre közös szervezetüket, az Urenco-Centecet, amely a technikai koordinálást, az üzleti teendőket, a pénzügyi fedezet előteremtését intézi. Ezenkívül két külön vállalatot is életre hívtak egy-egy dúsítóüzem építésére, az egyik az angliai Capenhurstben, a másik a hollandiai Almelóban létesül brit, nyugatnémet és holland tőkével. Olaj helyett Kanada és Nagy-Britannia között a nyelvi, történelmi, gazdasági kötelékek természetesen még szorosabbak, mint Québec és Franciaország kapcsolatai. A párizsi kormány, ha igazán komoly dologról akar tárgyalni, akkor kanadai partneréül a szövetségi kormányt és annak fejét, Trudeau-t választja. Az ottawai miniszterelnök egy hónappal Bourassa előtt járt Párizsban, őt nem hívták meg ugyan a francia minisztertanács ülésére, de feltehetően volt akkora súlya, jelentősége a vele folytatott eszmecserének, s valószínűleg a középpontban az uránérc és a dúsítás állott akkor is. Az energiaszűkében álló világ egyre inkább új energiahordozók felé fordul. A mai Párizsban úgy vélik, hogy a következő tíz év leforgása alatt a nukleáris úton termelt villanyáram mennyisége a 200 000 megawattról akár egymillió megawattig is emelkedhetik a nyugati világban. A becslések szerint tíz esztendő múlva a nyugati áramtermelésnek közel egyharmadát már a nukleáris energia felhasználása adja. Ennek következtében aztán a dúsított uránium lesz 1980 és 1990 között olyan keresett, olyan irigyelt portéka, mint ma a kőolaj. A CHINOIN ATOMENERGIA-KÖZPONT Konkurrensek az ultracentrifugás eljárást ajánló angolok