Magyarország, 1978. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
Világgazdaság Borúlátó jóslatok 16,3 millió munkanélküli Takarékoskodás — félelemből A közgazdaság betört az irodalomba — legalábbis a New York-i és a tokiói könyvpiacra. Amerikában őszi bestseller lett egy bankárból lett író, Paul Erdman könyve: „A 79-es csőd”. Japánban pedig a kereskedelmi és iparügyi minisztérium egyik tisztviselője adta közre — Taicsi Szakaja álnéven — „Törött szivárvány” című regényét, amely folytatásokban jelent meg az egyik legnagyobb példányszámú képeslapban. Mindkét szerző hasonló korú — negyvenes éveinek elején jár — és mindketten egyformán pesszimisták a nemzetközi gazdasági és pénzügyi viszonyok jövőjét illetően. Jóllehet, egyikük sem vár azonnali válságot — Erdman, könyve megjelenése után úgy nyilatkozott, hogy az utalás 1979- re csupán szimbolikus, de nem szó szerint értendő — regényes történeteik végén a főhősök és a mellékszereplők egyaránt a világméretű krízis áldozataivá lesznek. Erdmannál Szaúd-Arábia és Irán pénzügyi manőverei döntik romlásba a világot, míg Taicsi Szakaja víziója, Japán és az Egyesült Államok kereskedelmi háborúja szomorú sorsot hoz mindkét országra. Regény és valóság Az írói fantázia természetesen szabadon szárnyal. Ám e szerzők nem egyszerűen a szenzációs fordulatokra éhes olvasókat tápláló fantaszták, hanem képzett közgazdászok, akik megsejtettek valamit napjaink már-már ellenőrizhetetlenné váló világgazdasági folyamataiból és ezeknek tulajdonítanak embert és történelmet formáló, misztikus erőt. A problémákat—, hogy regényszerűvé tegyék — természetesen felnagyítják, a jelenségeket már korántsem a közgazdász analitikus alaposságával, hanem az író szabad asszociációival tárják fel, de hogy e két könyv éppen most íródott és lett rövid idő alatt rendkívül népszerű, az nemcsak a szerzők olvasmányos stílusával, hanem az átlagembert aggasztó hírek, történések regénybe ágyazásával is magyarázható. A következő évek eseményeit még mindenki szabadon elképzelheti magának, az viszont már napjaink keserű tapasztalásai közé tartozik, hogy például a japán konkurrencia és a világméretű keresletcsökkenés következtében egész Nyugat-Európa , sőt, az Egyesült Államok acélipara is komoly válságban van. Az NSZK- ban három év alatt 30 000 embert bocsátottak el az acélgyárakból: egy francia városban, Thionvilleben 1976 karácsonyán még 4000 acélgyári munkás volt — egy évvel később már csak 800-an találtak állást az Usinor-nál. Olaszországban az államosított acélipar másfél millió tonna eladatlan készlettel rendelkezik, Svédországban pedig a két legnagyobb magánvállalatot egybe kellett vonni a két államival, hogy életben maradhassanak. Az acélipar válsága csupán az egyik, bár kétségtelenül legfrissebb és egyben legszembetűnőbb jele annak a gazdasági pangásnak, amely egyre inkább hatalmába keríti az egész fejlett ,tőkés világot. Miközben a valuták újabb ördögi táncokat lejtenek, az eladók pedig vevőkért áhítoznak, az OECD- országok csak rendkívül szerény és óvatos prognózisokkal lépnek át az új esztendőbe. E jóslatok tartalmára talán már abból is következtetni lehet, hogy azokat csak a nyugalom és megbékélés karácsonyi hangulatának elmúltával, december 28-án hozták nyilvánosságra. Talán azért, nehogy az emberek kiábrándultságukban a bevezetőben említett könyvek valamelyikét ajándékozzák egymásnak ... 1977-től a tőkés országok vezetői többnyire azt várták, hogy kilendíti őket az 1974 óta tartó receszszióból. E reményt azonban mindössze egy negyedév táplálta, április óta az ipari termelés gyakorlatilag stagnált — sőt, Nyugat-Európában még vissza is esett — aminek következtében az általános gazdasági fellendülés is elmaradt. Amikor a hét vezető tőkés ország állam- és kormányfői 1977 májusában, Londonban gazdasági csúcskonferenciát tartottak, még öt százalékos növekedési célt tűztek, mint reálisan elérhetőt, maguk elé. Ahogy teltek-múltak a hónapok, az előirányzatokat úgy módosították — mindig lefelé. A kívánt átlagot végül is egyedül Japán érte el, a többiek — főleg a nyugateurópaiak — számottevően elmaradtak tőle. Az NSZK-ban például a múlt év második felében mindössze másfél százalékos volt a növekedés, a megelőző félévhez képest. A beruházók apátiája Ugyanakkor a fogyasztói áremelkedés továbbra is a korábbi évek magas, 10 százalékot megközelítő átlagán maradt. (Ez alól viszont épp a vártnál lassabban fejlődő NSZK jelentett kivételt, ahol az infláció üteme évről évre a legalacsonyabb, és jelenleg mindössze a fele az amerikainak, illetve a japániénak.) Meglehet, hogy az árstatisztika még kedvezőtlenebb képet is mutat, ha az év utolsó harmadában nem hat mindenütt pozitívan az 1977. évi különösen jó mezőgazdasági termés, ami az élelmiszerek árát lényegesen visszaszorította. Borúlátó az OECD 1978-ra szóló előrejelzése. A 24 tagállamot tömörítő szervezet a jövő évben 3— 3,5 százalékos átlagos növekedést vár, de a növekedés ütemét 1978 második felében lassulónak jósolja, így aztán semmiképp sem sikerül elérni a bruttó nemzeti termék néhány hónapja még 5 százalékosnak elképzelt növekedését. Ami az egyes nagyobb tőkés országok várható gazdasági növekedésére vonatkozó számadatokat illeti: Japánnal kapcsolatban még derűlátók, itt 5 százalékos fejlődésre számítanak, az 1977-ben volt 6 százalékkal szemben is tisztes eredmény lenne ez, az USA- ban 4,25 százalékot emlegetnek (1977-ben 4,75 volt még), az NSZK-ban szintén javulást várnak, a tavalyi 2,75 százalékkal szemben 3,25 százalékot, de például Olaszországban már csak egyetlen százaléknyi fejlődést, holott 1977-ben 2 százalék volt. A múlt évi lemaradást és ennek alapján az 1978-ra eredetileg vártnál mérsékeltebb fejlődést alapvetően két tényezővel magyarázzák. Az első: a stagnáló, sőt, helyenként és időnként csökkenő magánfogyasztás, a másik: a beruházók apátiája. Ami a fogyasztók magatartását illeti, nos, 1976 első felében a növekvő kereslet már-már fölcsillantotta a reményt, hogy a tőkés gazdaság újra lábra kap. Ám az akkori fellendülés tiszavirágéletűnek bizonyult, és a megfigyelők most újra a magánfogyasztás visszahúzódására számítanak Erre már 1977-ben is voltak jelek, az év végi bevásárlási láz azonban egy időre feledtetni tudta a gondokat. Reálisan azonban továbbra sem várható a kereslet nagyobb mérvű megélénkülése, mégpedig elsősorban — mint ezt többször és több helyütt is kimutatták már — a munkanélküliségtől való félelem, és az ebből fakadó takarékoskodás, pénzvisszatartás miatt. Csökkenő fogyasztás Az OECD-országokban 1977 végén 16,3 millió munkanélkülit regisztráltak — félmillióval többet, mint a 75-ös recesszió mélypontján —, ami az összes munkaerő 5,5 százalékának felel meg. Különösen szembetűnő, hogy e munkanélküli tömeg egyre nagyobb arányban a nyugat-európai országokból rekrutálódik: míg ott a munkanélküliek száma három évvel ezelőt csak 4,7 millió volt, jelenleg meghaladja a 7 milliót! Az Egyesül Államokban ma valamelyest jobb a helyzet, mint az előző években a munkában lévők száma állandóan nő (az 1975. évi 85 millióva szembeni jelenleg több mint 9 millió), ám a munkanélküliek aránya még így is magasabb, min az OECD egészében: 7 százalék Tulajdonképpen a fejlett tőkés országok közül ma már csak Japánban valósul meg többé-kevésbé teljes foglalkoztatottság. A fogyasztói magatartásból arra lehet következtetni, hogy az emberek jobban félnek a létbizonytalanságtól, mint az inflációtól, ezért jövedelmük növekvő hányadát tartalékolják. Ám ezek a megtakarítások — ellentétben a korábban megszokottal — nem termelő beruházások pénzügy alapjait bővítik. Bizonyára a kapacitások 60—70 százalékos kihasználtsága is hozájárul ahhoz, hogy a munkahelyek számát sehol sem gyarapítják lényegesen, ami viszon hosszabb távon sem ígér sok jót , munkából átmenetileg kikerült, illetve a csak most, újonnan munkát kereső milliók számára. Aho pedig mégis sor került jelentősebb beruházásra, ott többnyire megfigyelhető, hogy elsősorban a berendezések korszerűsítését tartják szem előtt, amit az éleződő verseny éppúgy magyaráz, mint a növekvő munkaerőköltségektől való félelem. (E sorok írójának Kölnben, a Gyáriparosok Szövetségének Rajna-parti palotájában azt mondták hogy 1978-ban növekvő termelés költségekre és tovább stagnált fogyasztói keresletre számítanak Ilyen körülmények között pedig kétszer is meggondolják, hogy befektessenek.) Erdman könyvének főhőse egy napon Jamani sejk társaságában repül Rijádból Teheránba. A szaúd-arábiai olajminiszter arra faggatja útitársát: „Mit gondol tőkés rendszer jövőjéről”. Mire ő így válaszol: „A kapitalizmus egész rendszere a gazdasági növekedésen alapul Mert csak a nagyobb profit ígérete vonzza a beruházási tőkét, hogy a rendszert mozgásban tartsa Amennyiben nincs ilyen ígéret, és ezért a beruházások is elmaradnak vagy hatékonyságukat vesztik a kormánynak kell közbelépnie Máskülönben csak a munkanélküliség nő, és ez politikai bizonytalansághoz vezet.” És a választások ? 1978-ra a gazdaság augurjai neri sok jót jósolnak. A protekcionizmus növekedésétől, kereskedelm háborúságtól, újabb valutaválságoktól tartanak. Lehet, hogy a márka—dollár paritás ebben az évben áttöri a bűvös 2,1 határt. Az idei esztendő gazdasági folyamatainak előrejelzésénél azonban nem szabad megfeledkezni arról sem hogy 1978-ban jelentős politikai események is lesznek a tőkés világban. Parlamenti választások Franciaországban, tartományi választások az NSZK-ban, időközi kongresszusi választások az Egyesült Államokban. Sokéves tapasztalat, hogy ilyen események idején a kormányok — saját stabilitásuk megőrzése érdekében — félreteszik hosszú távú koncepciójukat és az urnáknál hasznot hozó intézkedésekre szánják el magukat. Ezekkel a tényezőkkel viszont a rideg számoszlopok elemzői egyelőre még nem kalkulálnak. LIPOVECZ IVÁN NYOMJÁK A DOLLÁRT Áttöri a bűvös 2.1 határt MAGYARORSZÁG 1978/1