Magyarország, 1988. július-december (25. évfolyam, 27-53. szám)

1988-12-09 / 50. szám

Oktatás Gépóra Tanár és számítógép mi energiák pocsékolása. (Ebben sem állunk egyedül. Hans Frei­­bichler írta a hetvenes években: ,Az USA-ban sok pénz felhaszná­lásával, koordinálatlanul folytat­ták a számítógépek oktatási célra való alkalmazását, s úgy tűnik, közel sem érték el azt az ered­ményt, amit a technikai bázistól vártak.”) Az OPI nagy reménye­ket fűz a középiskolák most szer­veződő szoftverklubjához, noha a Pest megyei általános iskolák ha­sonló célú együttműködése a kez­deti­­ lelkesedés után megfeneklett. 25 MAGYARORSZÁG _____________1988/50 A néhány éve nálunk is nagy sikerrel játszott Éretlenek című film talán legmulatságosabb jelenetében a diák szemben ül egy oktató­géppel, és valahányszor flegmán vagy helytelenül válaszol a gép kérdésére, kinyúl egy bokszkesz­tyűs kéz és menthetetlenül orr­ba vágja rakoncátlan növendékét, így tanítván őt móresre. Porosz iskolai fegyelemben felnőtt nem­zedékeink, akiktől mindmáig alapvetően idegen a francia, an­gol vagy amerikai iskolákban uralkodó szabados szellem és ta­nárkeserítő randalírozás, valószí­nűleg még szurkoltak is a gép­nek, átérezvén, hogy másként aligha verhető a csintalan ta­nulók fejébe az érettségi tan­anyaga. És csakugyan, a film­ben a módszer bevált: a vizsgá­ra az osztály valamennyi diákja fújta a leckét. A valóságban az oktatásban használt gépek természetesen nincsenek felszerelve bokszkesz­tyűvel, a számítógép mégis haté­kony eszköznek bizonyul mind a nyugati iskolákban, mind abban a viszonylag kis számú magyar ok­tatási intézményben, ahol élnek a korszerű technika nyújtotta elő­nyökkel. Új dimenzió Ma már nem is annyira az esz­köz- és szoftverhiány gátolja a számítógépek beépülését az okta­tó-nevelő munka folyamatába, hi­szen a Minisztertanács által 1985 decemberében jóváhagyott iskolai elektronizációs program keretében a diákok többsége az elmúlt esz­tendők során számítógépközelbe jutott. A program célul tűzte a számítástechnikai és informatikai kultúra elterjesztését, a megvaló­sításban pedig szabad kezet adott az iskoláknak. Nem írták elő kö­telező innformatikai tantárgy be­vezetését, remélve, hogy több hasznot hoz, ha a számítógép be­épül az egyes tantárgyak oktatá­sába, és így kelti fel a tanárok és tanulók érdeklődését a számítás­­technika és alkalmazási lehetősé­gei iránt. Az 5 éves tervbe foglalt akciók végrehajtására központi juttatás­ként 800—1000 millió forintot szántak, ám a gyakorlatban eddig a tervezettnél kevesebb pénz jutott a beruházásokra, így az időará­nyos eredményeket tekintve nagy a lemaradás. (Az idén a tavalyi­nál jóval nagyobb összeget, 188 millió forintot irányoztak elő e célra.) Kétségtelen, hogy iskolán­ként 2—3, esetleg 6—8 számító­gép nem elégséges ahhoz, hogy a komputer minden szaktárgy taní­tásában rendszeresen alkalmazott eszközzé váljék, sőt, még ahhoz sem, hogy legyőzze — különösen a humán szakos — pedagógusok ellenérzéseit. Az azonban elfogad­hatatlan, hogy akadnak iskolák, ahol a megvásárolt vagy ajándék­ba kapott számítógépek érintetle­nül porosodnak. A KNEB gazdasági szakértője szerint e mostoha bánásmódnak elsősorban szemléleti oka van: máig sem csitulnak azok a viták, amelyek az új matematikaokta­tás körül lángoltak fel, s ame­lyekben a konzervatív vezérszó­lam az volt, hogy „először tanít­suk meg a gyerekeket az egyszer­egyre, azután jöhet a számítás­­technika”. A kérdésfelvetés azon­ban így alapjaiban hibás. Hiszen a számítógép nem az egyszeregy-, a betűvetés-, az olvasás- vagy a történelemtanítás elől veszi el az időt, hanem éppen ezeknek a tár­gyaknak az eredményesebb elsa­játítását mozdíthatná elő. Az idegenkedés persze nem a magyar pedagógusok sajátossága. A hatvanas évek elején folyt első kísérletek nyomán Amerikában ugyanúgy összecsaptak az indula­tok. Az egyik tábor kitörő öröm­mel üdvözölte a kibernetika be­vonulását az oktatásba, mondván, hogy ez jelentősen emeli majd a színvonalat, megsokszorozza a ta­nári munka hatékonyságát, meg­szabadítja őket a rutinmunka egyhangúságától és így több ide­jük jut az emberformáló nevelés­re. A másik tábor ezzel szemben váltig hangoztatta, hogy a számí­tógép előbb-utóbb munkanélküli­vé teszi a tanárokat, ráadásul elemberteleníti az oktatást. Ma már az amerikai pedagógu­sok többsége természetes szövet­ségesének tekinti a számítógépet és valamilyen formában fel is használja a tanítási órákon. Van, aki a számítógépet pusztán egy­fajta oktatási segédeszköznek te­kinti, s van, aki az oktatás új dimenziójáról beszél, olyan új iskolai rendszerről, amelyben gyökeresen más lett a tanár és a tanuló funkciója. A diák a prog­ramok kínálta, testre szabott ta­nulási utakat bejárván, önmaga gyarapítja ismereteit, fejleszti személyiségét, alakítja gondolko­dási stratégiáját és méri a saját tudását. Ebben a felállásban a ta­nár inkább menedzser,­­akinek feladata programok tartalmának és a tanulást könnyítő módsze­reknek a kidolgozása, valamint az egyéni tanulmányi nehézségek leküzdésének elősegítése. A leginkább realistának dr. Biszterszky Elemér és Fürjes Jó­zsef 1981-ben írt tanulmányának megfogalmazása tűnik: a multimé­dia rendszerek, a számítógépek kiválóan alkalmasak a tanítás hatékonyságának növelésére, ha az oktatási folyamat, nem pedig a technikai lehetőség szabja meg az eszközök felhasználását, és ha a technika szervesen és célsze­rűen kapcsolódik az oktatás me­netébe. Lelke: a program A számítógépes tanítás elméleti megalapozására a­­programozott oktatás alapelve szolgált, amely szerint nincs két egyforma ta­nuló, s a tanulás akkor a leg­eredményesebb, ha a tananyag beosztása, a tanítás üteme, mód­szere és stílusa a tanuló egyéni képességeihez és szükségleteihez igazodik. Minden programozott oktatás lényege, hogy a tanítás­tanulás irányításának eszköze a program, amely kis egységekre bontja a tananyagot, valamennyi egységben gondoskodik a tanuló aktív közreműködéséről és egység­ről egységre lehetőséget ad az ön­­ellenőrzésre. Az első kísérleteket is a prog­ramozott oktatás kipróbált stra­tégiája szerint tervezték, ám ha­marosan kiderült, hogy a számí­tógép ennél jóval többre képes. Előnye legfőképpen abban rejlik, hogy valóban differenciáltan fog­lalkozik a tanulókkal, amennyi­ben válaszaikat rendre értékelve, a továbbhaladást a követelmény teljesítésétől teszi függővé, hely­telen válasz esetén helyesbít, egyszersmind más nehézségi fokú tanulási utat kínál fel, sőt, a ta­nuló kérdéseire is válaszol. A számítógép alkalmazása az intézményen kívüli távoktatásban (felnőttek szakoktatása, tovább­képzése) is felbecsülhetetlen je­lentőségű, mivel az oktatás tér­és időkorlátjának ledöntése meg­­sokszorozhatja a képzésben részt vevők számát, az egyéni tanulási sebesség és az állandó visszacsa­tolás pedig a képzés eredményes­ségét. A számítógépes oktatáshoz nél­külözhetetlen ugyan a gép, a lel­ke azonban a szoftver. Magyar­­országon ma sok iskolában elér­hetetlenül drágák az oktatóprog­ramok (a 2 C üzlethálózatban kínált kazetták ára 300—800 forint kö­zött mozog). Nem egyszerűen azért, mert egy ilyen program szak­emberek több évig tartó munká­jának eredménye, hanem legfő­képpen a kis példányszám miatt. Ha több iskola tartana rájuk igényt, vagyis a szoftverek igazi „tömegáruvá” válnának, akkor az áruk is kedvezőbben alakulna. A gyorsabb terjedést azonban a képzési hiányok is akadályozzák. (Miklós Ildikó, a budapesti Veres Péter­­Gimnázium kémiatanára: „A TTK-n három félévet fordí­tottunk a számítástechnikára, egyet pedig az oktatástechnikára, igazából azonban csak kevesen profitálunk belőle. (Nem az írás­vetítő vagy a számítógép műkö­dési elvét­­kellene a leendő taná­roknak oktatni, hanem az alkal­mazás módszertanát. Rossz úton jár a pedagógusok posztgraduá­lis képzése is: programozni ta­nítják az irodalomtanárt, amitől egy életre megutálja a számító­gépet.”) Más bajok is vannak a hazai programellátással. Jó néhányan foglalkoznak fejlesztéssel (pél­dául az Országos Pedagógiai In­tézet, a Novotrade Octasoft stú­diója, felsőoktatási intézmények, tudományos kutatóintézetek, de maguk az iskolák is), nincs azon­ban olyan menedzselő szervezet, amely a munkát összehangolná. Információ hiányában sok a pár­huzamos fejlesztés, ami a szellem Békásmegyeren Az ország iskolái között kü­lönleges helyet foglal el a bé­kásmegyeri Veres Péter Gimná­zium. Egyrészt azért, mert okta­tástechnikai eszközökre fordít­ható összes pénzükön számítógé­peket vásároltak, így ma már 33 Commodore és egy PC 20-as se­gíti az oktatást, másrészt azért, mert a Tiszavölgyi István igaz­gató és az OPI részéről dr. Horá­­nyi István vezetésével szinte meg­szállottként dolgozó fiatal tanári gárda tengernyi többletmunkájá­nak köszönhetően a gimnázium valamennyi diákja részese a szá­mítógépes oktatásnak. Az iskolá­ban több, a számítástechnikával kapcsolatos kísérlet folyik, egye­bek között az ELTE Tanárképző Főiskolája és a Novotrade által készített oktatóprogramok rend­szeres kipróbálása és véleménye­zése.­­ Gelniczky György magyar—tör­ténelem szakos tanár a földraj­zi nevek helyesírását tanító és gyakoroltató program hatékonysá­gát vizsgálta egy kísérlet során. Az egyik osztályban számítógép­pel, a kontrollosztályban hagyomá­nyos módon. Az első felméréskor azt tapasztalták, hogy a különb­ség a két osztály között megma­radt, ám az idén megismételt el­lenőrzés egyértelműen bizonyítot­ta: a felejtés a számítógéppel ta­nulóknál jóval kisebb, így utolér­ték a jobb osztályt. Kedvezően alakult tudásuk szerkezete is: az egyszerűbb típusú, mindennap használatos földrajzi nevek írá­sában alig követtek el hibát, csak a különleges írásmódokat felej­tették el. Rácz Mihályné igazgatóhelyet­tes: „A legfontosabbnak azt tar­tom, hogy a számítógéppel mo­tiválni tudjuk a gyerekeket. Nem ritka, hogy csengetés után is bentmaradnak a gépteremben és a nyelvtannal foglalkoznak. Azt hiszem, kevés az olyan élvezetes stílusú, kiváló pedagógus, aki ugyanezt elérné a hagyományos tanítási formában.” HORVÁTH ÁGNES tanítási óra a veres Péter gimnáziumban Sok a párhuzamos fejlesztés

Next