Magyarország, 1899. február (6. évfolyam, 32-59. szám)

1899-02-01 / 32. szám

Budapest, 1899. szerda, február 1. MAGYARORSZÁG / kinek a béke akczióban, benn a pártban nagy szerepe van, igy nyilatkozott ma : Az uj miniszterelnök személyére vonat­kozó kombinácziók igazsága — mint mindig — most is a középúton keresendő. Lukács László jelöltsége nem komoly. Ő maga sem számít reá, egészségi állapota különben sem olyan, hogy a kormányelnök terhes felada­taira vállalkozhatnék. Aztán Lukács nem is exponált politikus. Azonban nem kell messzire menni, hogy Bánffy utódját megtaláljuk. Ott van báró Fejérváry Géza. Tudjuk valamennyien, hogy ő a korona legbizalmasabb embere. A béketárgyalásokban is őt bízta meg a részvétellel, pedig a megoldandó kérdések az ő tárczáját érintik talán legkevésbbé. A szabadelvű pártnak sok alapja van arra a föltevésre, hogy ő lesz Bánffy utódja. Február 4. Ez a legújabb kritikus nap a válság hosszú történetében. E napon akarja a kormány az ultimátumot közölni az ellenzéki pártokkal. E napon fog eldőlni lesz-e béke vagy pedig meg­hiúsul minden tranzakc­ió. A képviselői körök véleménye az, hogy e napon a béke meg fog köttetni. A bécsi lapok hírei. A Neues Wiener Abendblatt esti számában a magyarországi válságra vonatkozólag a követ­kezőket jelenti: A magyar képviselőház február 4-én ismét összeül. E napra várják az ellenzék még elin­tézetlen propozíc­ióira a kormány végleges válaszát és ezzel a tárgyalások befejezését. Az eredmény vagy a kompromiszium megva­lósítása, vagy ennek ellenkezője lesz. Azonban minden várakozás és kilátás a mellett szól, hogy a kompromiszum-tárgyalások nem fognak sikertelenek maradni. Az új kabinet megala­kítása alighanem csak február vége felé fog megtörténni, mert az előmunkálatok, u. m. az ülésszak berekesztése, az új ülésszak meg­nyitása, az elnökválasztás, úgyszintén a mos­tani kabinet demissziója és az új kabinet meg­alakítása iránti tárgyalások sok időt vesznek igénybe. A képviselőház ülése: Budapest, jan. 31. Madarász féltizenegykor nyitotta meg az ülést s miután a tegnapi ülés jegyzőkönyvét felolvastatta, mindjárt elrendelte a szavazást a január 28-diki ülés jegyzőkönyvéhez benyújtott módosítások fölött. Az első szavazás Hock János módosítása fölött történt, a­ki azt kérte, hogy a jegyzőkönyvben a «kiadatnak a kérvényi bizottságnak» szavak he­lyébe tétessenek e szavak : «a kérvényi bizottság­nak adatnak ki.» A szavazás alatt a teremben tartózkodó kor­mánypárti képviselők örömükben olyan hangos diskurzust csaptak, hogy az elnök többször kény­telen volt őket csendre inteni. Hock módosítása mellett különben 12-en, ellene pedig 102-en szavaztak s igy a többség mellőzte a módosítást. Rövid szünet után Kubik Béla módosítása fölött szavaztak. Kubik a «jubileum» szó helyett e sza­vakat óhajtotta volna a jegyzőkönyvbe iktatni : «ama bizonyos jubileum». Igennel szavazott 9, nemmel 124 képviselő. Az utolsó szavazást Szurmán György azon mó­dosítása fölött ejtették meg, hogy az «ülést meg­nyitván] szavak helyébe tétessék: «az ülést meg­nyitja». A módosítást 135 szóval 6 ellenében elvetették. Most már az elnök hitelesítettnek jelentette ki a szombati és hétfői ülések jegyzőkönyvét, majd elő­terjesztette a kérvényeket. Az idő már egy óra felé járván, az elnök azt a javaslatot tette, hogy a csütörtöki ünnepre való tekintettel a Ház szombatig ne tartson ülést. A jobboldalról fölhangzott a «helyes! helyes!» de a szélsőbalon fölemelkedett Sima Ferencz. — Az elnök propozicziójához, — monda Sima — hogy a Ház önmagát napolja el, nem járulhatok hozzá. Semmiféle béketárgyalás czimén ezt indo­koltnak nem tartja. — Figyelmeztetem a képviselő urat, — szólt közbe az elnök, — hogy most a Ház szüne­téről van szó, nem pedig a béketárgyalásokról és az új miniszterelnökről . . . — Ezzel okolja ! — szólt közbe a szélsőbalon Kubik Béla. — Négy hétig is tartott már napirendi vita! — jegyezte meg Szalay Károly. — De Madarász nem hagyta magát zavarni, hanem folytatta: — Én nem adtam javaslatommal okot, hogy a képviselő úr eltérjen a tárgytól. Kérem tehát, hogy szóljon szorosan a tárgyhoz. — Ezzel akarom megindokolni, hogy nem foga­dom el az elnök javaslatát!— jegyezte meg Sima, majd pedig folytatta: — Vagy csinálja meg a kormány a békét, vagy pedig, ha nem bírja megcsinálni, távozzék. — Kíván-e még valaki szólani? — szól most az elnök. — Én ! — kiáltott a jobboldalról Hegedűs Sándor. — Sima szavaira — monda — akar néhány megjegyzést tenni. A Ház ülései egyáltalán nincsenek befolyással a béketárgyalásokra. Nem tartja helyesnek, hogy — bár az ország és a pártok nyugtalanul várják a béketárgyalások eredményét, — bizalmatlanságot hintsenek a béketárgyalások iránt. Az ország érdeke is így kívánja. — Ugyan mikor tettek az urak valamit az or­szág érdekében? — szólt közbe Sima. Hegedűs végül kijelentette, hogy az elnök javasla­tát fogadja el. A kérdéshez senki sem akarván már hozzászó­­lani, az elnök föltette a kérdést. A többség Sima indítványával szemben az elnök javaslatát fogadta el, mire elnök a szombati ülés napirendjének megállapítása után az ülést fél 2 órakor eloszlatta.­ ­ nek­i Bővebben is leírhatnám őket, de ez nem czélom, csak annyit említek, hogy Görgeynek is voltak gránátosai, de vajmi ritkán jöttek tűzbe, mert kímélte őket, valamint azt is megemlíthetem, hogy 1849 tavaszán Komáromnál több száz ilyen medvebőrlöveget — Graenacher-Mütze — szedtek föl apró honvédeink, a mit az osztrák gránátosok ütközet közben elhánytak. 1848 tavaszán az egyetemi­­ polgárság egyetemi légiót alakított s ennek én is tagja voltam s mint ilyen nemzetőri, s egyúttal rendőri szolgálatot is végeztünk és pótoltuk a katonaságot. Egy alka­lommal a Nemzeti Színházhoz voltam rendelve őr­ségre, Egressy Lajos volt vezető tizedesünk,ugyancsak ide volt egy osztag nemzetőr is rendelve és közö­sen álltunk őrt. A véletlen úgy hozta magával, hogy a földszinti nézőtér jobboldali ajtajához ke­­rültem őrségre, a­hol már egy szálas nemzetőr állott mozdulatlanul, s minthogy minden bejárathoz két őr volt kommandirozva, én szemben a nemzet­őrrel foglaltam állást és katonásan kifeszitettem magamat s ott álltunk esti 6 órától az előadás végéig. Midőn felváltottak bennünket, csak akkor, búcsúzóképpen szalutáltam a nemzetőrnek, ki nem volt más, mint gróf Károlyi György, korának egyik legderekabb férfia. Ez idáig egy kissé fárasztó, de éppen nem volt veszélyes, éjjel többnyire patrollban jártuk be a várost, sőt a kültelkekre is kijártunk. A szinielő­­adás után, midőn tizedesem a posztról felváltott, azt súgta fülembe, hogy most menjünk Budára macskazenét adni. Minthogy abban az időben majd mindennapra esett egypár macska­muzsika olyan urak számára, kik sehogysem voltak népszerűek, én nem is kérdeztem, hogy kit fogunk megtisztelni látogatásunkkal, puskámat vállra kapva ballagtunk a régi hajóhídon át, a jezsuita-lépcsőn fel a várba. Még akkor a lánczhíd nem volt járható, sem Albrecht-út nem volt. A Szt.­György-téren, ott, hol jelenleg a honvédfőpa­rancsnokság van, a gróf Teleky-féle házban lakott a kis báró Lederer tábornok, kommandans és vár­­parancsnok, ezzel szemben van a Várszínház és a gróf Sándor-féle ház, (most miniszterelnöki palota, balra Lederer lakásától apró és emeletes magánházak, (most a bonv. miniszteri palota), jobbra pedig a királyi palotához tartozó épületek és a katonai fegyvertár — Zeughaus. Siklóról akkor Széchényi Ödön gróf még nem is álmodott. A Szent-György-téren már annyi macskazenész volt egy rakáson, hogy nagy nehezen tolakodhattunk az első helyre, t.i. a tömeg közepére, szemben Lederer ur ablakaival, úgy hogy alaposan élvezhessük a zene minden apró részletét. Lederer báró lakházában akkor nagyszabású tavaszi tatarozások, istállóépítkezések stb. voltak, az udvaron nagy mészgödrök, a Krisztinaváros felőli hátsó udvari részen a várfalon deszka­­csatornák, melyen a köveket, téglákat, vizet, habar­csot stb. húzták fel az építkezéshez. A törmeléket pedig egy halomra hordták oda, hol jelenleg a sikló előtti bokrok és növények vannak s igy ez a nagy halom a fegyvertár kapuját egészen el­födte a tér felől. Ma már a fegyvertár épületét is lebontották. Végre megkezdődött a filharmonikus konc­ert, olyan zeneinstrumentumokkal, minőket azóta se láttam és hallottam. Még eleven kutyákat is hoz­tak és azoknak lábaira tapostak, hogy vonítsanak. A boltokban előre minden olcsó, de lármás szert bevásároltak, pléh- és rézüstök, fazekak és holmi czintányérok onnan bazulról kerültek ki. Nekem csak egy töltetlen rozsdás, fakovás puskám volt. A képviselőim­ legközelebbi ülése febr. 4-én d. e. 11 órakor lesz. Napirend : Névszerinti sza­vazások a felett, hogy megengedi-e a Ház Blasko­­vich Ferencz, Lakatos Miklós, Rakovszky István, Blaskovich Ferencz és Förster Ottónak a napirend előtti felszólalást; névszerinti szavazás Holló Lajos és Visontai Soma egyesített indítványa felett; névszerinti szavazás Gulner Gyula in­dítványa felett;­­ a vita folytatása a kvóta Alig hangzanak el az első akkordok, — dübör­gést, ropogást, csattogást hallunk, s a hátunk mö­gött a sikló előtti térségen, hol a törmelék volt fölhalmozva, a fegyvertár ósdi két nagy kapuszár­nya ropogva kinyílik és azon őrült vehemencziával a fenerpikét, 8—9 dragonyos vágtat ki és kasza­bol jobbra-balra. Alighanem be voltak a totyakosok rúgva, úgy szabdaltak. Egy Lukácsovics nevű asztalosnak a fejét ha­sították ketté, ezt az asztalost ismertem, tehát onnan tudom, de a többit, a­kiket levagdaltak, ki ismerte a sötétben? Legelőször azok kaptak ki, a­kik a zenélő tömegtől távol, hátul állottak és inkább nézők voltak. A meglepetés nagy volt, de csakhamar észretér­­tünk s ezzel az egypár liszteszsákkal elbántunk volna, mert mellettem egy franczia születésű bará­tom az egyik dragonyost egy féltéglával úgy mellbe­vágta, hogy lovára hátrahanyatlott. De nem oda Buda ! A királyi lak felől hat szá­zad gránátos szuronyszegezve rohant a Szt.­György­­térre, mint egy varázsütésre, — erre tehát nem lehetett a népnek menekülni. Tudni kell, hogy akkor közvetlen a királyi lak mellett egy várkapu — a főkapu volt, mely a Szarvas-térre vezetett le a Tabánba. Ma ez a kapu egészen el van tömve, és az újított királyi lak udvarának egy részét képezi. Elől, hátul várral, tehát a menekülés a mostani honvédminiszteri palota mellett parallel elvonuló két szűk utcza felé történt a Disztér irányában, itt azonban egy-egy zászlóalj Ceccopieri állta el szuronyszegezve a két kis szűk utczát. Minthogy a magyar gránátosok oly vad dühhel szurkáltak és szurmoltak, a­minőt a legvéresebb ütközetekben is alig lehet látni, kénytelen volt a fegyvertelen nép az olaszok szuronyának rohanni . Budapest, jan. 31.

Next