Magyarország, 1899. június (6. évfolyam, 149-178. szám)
1899-06-01 / 149. (152.) szám
2 MAGYARORSZÁG Budapest, 1899. csütörtök, junius 1. Válságos fordulat. — Saját tudósítónktól. — Budapest, május 31. • Az éjjel hirtelen igen válságos fordulatot vett a Bécsben folyó küzdelem. Eddig teljes megnyugvással fogadta a magyar politikai világ a Bécsből jövő híreket. Mindenki meg volt nyugodva, hogy miután a király hozzájárult a magyar parlamenti viszonyok szanálásához, szó sem eshetik az írásba foglalt megállapodások érvénye felett, mert azt nemcsak a pártok hozzájárulása, hanem a királyi elfogadás tette perfektté és megváltozhatatlanná. Az éjjel a Magyarországhoz a következő sürgöny érkezett Bécsből: Legmegbízhatóbb helyről értesülök, hogy Széll Kálmán holnapi audencziájában esetleg missziója befejezését közli a felséggel. A szituáczió holtponton van. A ma reggel megjelent lapok még nem tekintették oly válságosnak a helyzetet. Mindegyik a Thun-kabinet lemondásáról czikkezik, csupán a Pester Lloyd és Bud. Nap. vett a Magyarországéhoz haasonló értesítést. A P. Lloyd a lap élén ezt írja: A helyzetet tekintve nincs kizárva, hogy Széll, nem lévén képes valami eredményhez jutni, misszióját befejezettnek jelenti ki s fölajánlja lemondását. A B. N. ezeket írja: Széll a kiegyezésre vonatkozó ígéretét nem tudja beváltani, a bankparitásnak nem lehet a viszonosságot biztosítani. Csodának kellene történni, hogy ez az akadály elháruljon; ha nem hárul el, akkor Széll Kálmán kénytelen lesz a maga misszióját befejezettnek tekinteni. Mindezekből kitűnik, hogy a magyar politikai élet ismét a legválságosabb helyzet felé sodortatik. Az osztrák politikusoknak rendkívül fáj az ischli klauzula megsemmisülése, és minthogy annak elejtéséhez a király annak idején hozzájárult, most kerülő úton, perfid módra iparkodnak Széll Kálmán álláspontját megdönteni és Magyarország gazdasági függését állandósítani. Hogy lenne magyar politikus, aki ily körülmények közt az osztrákok kezére játszana és ebben az óriási küzdelemben Széllnek segítségére nem sietne, az egyszerűen lehetetlenség. Hiszen most Széll támadása a magyar részről egyenesen hazaárulásszámba menne. Minden számottevő politikai faktor egy állásponton van Széllel és követeli a király által jóváhagyott megállapodások szigorú keresztülvitelét. Ausztriának ez szabad kezet biztosít. Nem oktrojál, nem kényszerít ez Ausztriára semmit. Csak egyet köt ki: a viszonosságot. Ha Ausztriának nem tetszik ugyanezeket az intézkedéseket saját területén életbe léptetni, ám tessék, a mi utunk egyenes és világos. Önálló gazdasági berendezkedés. Erre utal saját érdekünk és ezt szabják meg koronás királyunk által szentesített törvényeink. Azért a magyar politikai világ nem is hisz a Széll Kálmán demissziójában. Döntést különben a mai nap sem hozott, sőt a korona kivonatára a két miniszterelnök újra fölveszi a tárgyalások megszakított fonalát. E végből a magyar kormány tagjai egy ideig még Bécsben maradnak. Ma vett értesüléseink egyébiránt a következők : Hivatalos értesülések* (Búd. Tud.) Széll Kálmán miniszterelnök a mai nap folyamán újból meg fog ő felsége előtt jelenni. A miniszterelnök kihallgatása után a magyar miniszterek valószínűleg visszatérnek Budapestre. Bécs, május 31. Ő felsége ma délelőtt külön kihallgatáson fogadta Thun gróf osztrák miniszterelnököt és azután Széll Kálmán magyar miniszterelnököt. (M. T. I.) Saját tudósítónk jelentése, Bécs, május 31. Széll miniszterelnök délután fél három órakor tért vissza a Burgból a magyar minisztériumba és az ott várakozó újságíróknak a következőket mondta: ■— Másfél óra hosszat voltam ő felségénél. Holnap még itt maradok. Egyéb értesítést nem adhatok. Egy kérdésemre, hogy a bécsi esti lapok szerint a miniszterelnököt Thunnal együtt fogadta-e a király, kijelentette Széll Kálmán miniszterelnök, hogy ez nem felel meg a valósságnak, mert ő egyedül volt a királynál. A válság ennek következtében a mai napon sem oldatott meg, azonban az itteni mérvadó politikai körök véleménye szerint a dolog úgy áll, hogy a király mindkét miniszterelnököt arra akarja bírni, hogy újabb tárgyalások és tanulmányok alapján más megoldási módot keressenek, mint azt, amely lemondásukban kínálkozik. A korona ezen óhajtásához képest a két miniszterelnök a mai nap folyamán egymással megint tárgyalni fog. A tárgyalásokat megelőzőleg Széll Kálmán miniszterelnök itt időző minisztertársaival tanácskozni fog. Nem lehetetlen, hogy a holnapi nap folyamán oly megoldási módot sikerülene találniok, amely úgy Ausztriát, mint Magyarországot meg fogja óvni a kormányválságtól, mely különben sem vezetne végleges megoldásra. A magyar politikai köröket módfölött fölháborítja az Osztrák-Magyar Banknak az eljárása, amely magát közös intézménynek vallja és deklarálja, s mégis az egész válság alatt mindig az osztrák érdekek segítségére sietett. Legilletékesebb helyről nyert informácziónk szerint csak a bankparitás kérdése képezi a válság súlypontját. Ebben a kérdésben a magyar kormány elejétől kezdve mindvégig a legridegebb konzekvencziát tanusitotta és Magyarország érdekeinek a védelmében ennek a paritásnak a föntartásához föltétlenül ragaszkodott. E kérdés körül merültek föl az összes akadályok, a melyek a helyzetet egy holtpontra vitték és ezen a holt Noémi. — A Magyarország eredeti tárczája. — írta : Gömbösné Galamb Margit. Ilyenkor , tavasszal mindig telis-teli van gyöngyvirággal Noémi kriptájának a teteje. Akkor halt meg, mikor a gyöngyvirág virított, azzal volt teleszórva betegágya is s kis harangszem azt a dalt csilingelte mindenik neki, ami most újra cseng lelkemben : «toujours ou jamais» ... Egyszer láttalak, Noémi, amint mélyen, mozdulatlanul alszol koporsóágyadban. Mikor az édesanyádat temették, megnéztem bebalzsamozott arczodat koporsód üvegablakánál. Olyan szép voltál akkor is, szegény kis gyöngyvirág, te ! Fehér ruhád felsimult állatig és összeszorított, keskeny ajakad, lezárt szemed, mosolyban játszó vonásaid mintha reám figyeltek volna, ahogy odasúgtam imáimmal a gondolatomat, a te dalodat : «toujours ou jamais ?» . . . Elmondom, had’ mondjam el, Noémi! Hisz nem ismer reád senki sem , hogy te vagy az, akiről írok, nem tudja más, csak én.* Volt neked egy kedves, leányos kis szobád, ahol fehér volt a lábujjhegyen álló empir bútoroktól kezdve a képek keretéig minden. Valahányszor beléptem oda, egy pillanatra mindig megdidergett a lelkem attól a nagy szintelenségtől. Fehér selyemkárpitok, fehér bútor, függönyök, szőnyeg, apró téli képek és egy nagy, havas tájkép mindjárt a bejárással szemben. íróasztalodon fehér peluche-keretben egy-egy fotográfia, a chaise-longueon fehér medvebőr, ágyadnak függönye, könyveid kötése mind csak fehér. Aztán a nagyvilági raffinementtal összehalmozott graeziózus tárgyaknak bizarr kontrasztjául egy óriási, szinte durván faragott kereszt függött imazsámolyod felett, rajta a Megváltónak szomorúan lehajtott, fájdalmasan szép feje . . . Ágyad mellett egy kis márványszekrényen ott hevert Kempis : «Krisztus követése» — aztán Bourget: «Une coeur de femme»-ja, Anatole France, Maupassant, Serao és — Shakespeare. Mindig és mindenben ott találtam telkednek nagy ellenmondásait. Elefántcsont-szemekből álló ezüst lánczra fűzött olvasódat — amit annyiszor csókoltál mély áhítattal — egyszer Renan könyvének lapjai közt láttam, azzal jelölted meg, hol hagytad félben az olvasást. Vallásos voltál, de hitednek egyik felében benne volt a kétely. Egyszer-egyszer csak a templomban lehetett veled találkozni, — úgyszólván virágillatból és tömjénfüstből éltél, — máskor meg meggyőződéssel magyaráztad: «a menyország csak mese, a mit csak álmaimban sejtek meg néha, — a poklot pedig itt hordom a gondolkodó lelkemben .. .» Rabja voltál a hangulataidnak, rabja az érzéseidnek is. Egy kicsit romantikus, bizarr, egy cseppet excentrikus is, de minden tettedben és szavadban ott ragyogott feljáró lelked csillogása. Én sohasem felejtem el, Noémi, azokat a téli estékbe nyúló délutánokat, amikor nyugodt, halk hangoddal beszéltél nekem az életről, amitől akkor már nem vártál semmit... A szobád egyik sarkában áll egy fenyő, sudár, magas, mint te magad és tűleveles lombjain — mintha hóval esett volna teli , élethű zúzmara csillogott. Alatta állt egymással szemben két kicsiny fotel, ott ültünk mindig, előttünk egy kis majolika-asztalon füstölgött a finom, vékony egyiptomi és gőzölgött a tea. A gázkályhából felénk lövell az izzó fény és te előrehajoltál vékony, leányos alakoddal, hogy közelebb érjen az arczod és halkabban ejthesd a szót. Mindig fehérbe öltöztél, egészen fehérbe, néha bő, apáczás ujjakkal, máskor meg alig látszott ki betegesen finom kis kezed a brabanti csipke hullámaiból. A férjed, a te mindig korrekt, előkelő férjed, akit egészen intim körben úgy hívtak: «az a szellemes barom», aki csupa finomság, tapintat és figyelem volt mások előtt, aki néha térden csúszott utánad és imádott, mint egy szentet, máskor meg ... de hagyjuk ezt, Noémi ... A férjednek — temetésed után — ki kellett csavarni kezéből a fegyvert, oly kétségbeesett volt, és én láttam a fájdalmát, mélyen átérezte, tudom, de aztán véletlenül láttam három hét múlva a szomszéd ügyvédek szép, fekete bamjával a folyosó homályában. Úgy tudom külömben, régi ismeretség . . . Akár tudsz róla, Noémi, akár nem, hogy ez neked fájdalmat nem okoz, abban biztos vagyok. Azok közé a ritka asszonyok közé tartoztál, akik okosan tudnak szemet hunyni. Olyan közömbös, fásult lélekkel fordultál el az élet durvaságaitól, mint ahogy csak azok tudnak, akik kettős életet élnek. Egyet a lelkükkel, amikor álmaikban elszakadnak a szomorúságok és csüggedések e fáradt világától, a másikat kötelességeik által, gépszerüen, öröm és harag nélkül . . . Később már nem