Magyarország, 1901. december (8. évfolyam, 285-308. szám)
1901-12-05 / 288. szám
Budapest, 1901, csütörtök, deczember 6. MA ÍGYARORSZá'3 Ilyen állam például Angolország, mely túlszaporodott népeivel elárasztotta mind az öt világrészt. De még ezzel nem elégedett meg, hanem a másik eszközhöz is nyúlt, t. i. mind az öt világrészben — azon ürügy alatt, hogy a kereszténységet, a czivilizácziót hirdeti, terjeszti — országokat hódított, népeket leigázott, hogy ősterményeiket saját országába átszállíthassa s ezáltal a saját nemzeti vagyonát amazok rovására óriásilag gyarapítsa. Hogy ily eljárást meddig lesz lehetséges űzni, az attól függ, hogy a meghódított (vagy ha úgy tetszik, kereskedelmi szerződésekkel lekötött) állam népeinek műveltsége és önérzete mikor fogja legalább megközelítőleg azon fokot elérni, ahol a hódító állam áll; mert ha megközelítette, akkor lerázza magáról a parazitát, mert például ezt a múlt században az északamerikai Egyesült Államok tették és saját földjének terményeit csak teles ellenértékért lesz hajlandó átengedni vagy eladni. Ez esetben helyre áll a két állam között a természetes egyensúlyt, amidőn is egyik állam a másik rováséba nem fog élni. Ilyen átmeneti időszakot él hazánk is. Csak az a kérdés, lesz-e képes helyreállítani a természetes egyensúly a két állam között. Látni tehát, hogy valamely állam fölvirágzása s fennállása elsősorban a közműveltségtől s közerkölcsiség emelkedettségétől fel van tételezve. E nélkül a nemzetek mindig szolgaságban maradnak s végre elpusztulnak a föld színéről, mintha sohasem léteztek volna. A kivándorlás jelensége hazánkban is évrőlévre növekedő arányokban mutatkozik. Az elmondottak után tehát ebből azt kellene következtetni, hogy hazánkban a nép annyira elszaporodott, miszerint hazánk földje nem képes már azoknak megélhetését biztosítani. De ez csak látszat, és nem valódi ok, mert például a sűrűbb népességű Ausztriából, hol a föld minősége is rosszabb a mienknél aránylag, sokkal kevesebb ember vándorolt ki. Ezen jelenség okai egészen máshol keresendők. A sok tényező közül itt csak a főbbeket említjük föl, ilyenek: az államnak, a megyének, a községnek és egyéb közterheknél, együttesen ránehezedése a földművelő-osztályra, illetve az őstermelésre ; az extensív gazdálkodási rendszer ; a birtoktestek között levő nagy különbség és aránytalanság; a rossz törvények; a bevándorlás (régi és újabb); a földbirtokkal, illetve a földművelőnéppel való nemtörődés. Talán az egész világon viszonylagosan nem nehezedik az állam oly súlylyal a földművelésre, mint Magyarországon. Végelemzésben az állam az összes bevételeit az őstermelésből (földművelés- és bányászatból) fedezi. Mert jóllehet, hogy az állam bevételeihez éppen úgy járul hozzá, adót fizet a kézműves, a gyáros, a kereskedő meg a napszámos, mint az őstermelő, de mindezeknek módjukban van ezen adót másokon megvenni, magukat kárpótolni. A kézműves ugyanis drágábban csinálja készítményeit, a kereskedő pedig nagyobb százalékkal adja áruit; ebben őket semminemű faktor nem akadályozhatja. A napszámos is — természetszerűen — akarja fölemelni a napibérét, hogy megélhetését biztosítsa ; de ez már nem megy oly könnyen, oly simán, mint a két előbbenné; különösen nem mehet az őstermelő munkásnál (földművelő- és bányásznál), mert az őstermelő munkaadó az innen származó többletet nem teheti át senkinek a vállára úgy, mint a kézműves, gyáros vagy kereskedő. Ez adja magyarázatát annak, miért találtak oly könnyen hívekre mezei munkásaink között a szocziálista tévtanok. S ezért volt fontos, hogy földmivelési kormányunk be nem várva a többi szocziális törvény elkészültét, a mezei munkások sorsán igyekezett segíteni, hogy igy megmentse a földet is, a népet is. T. J. Bevitel Kvitel 1931 1900 1991 -900 Búza . . 17.721 11.253 856 2338 Kozs . . 6.969 7.308 748 588 Zab. . . 3.763 4.206 909 848 Árpa . . 6.771 5.974 250 226 Tengeri 10.858 11.691_ _ Maláta . . 835 957 80 79 Bab. . . 216 234 28 24 Borsó . . 521 453 23 32 Kepcze 1.413 1.150 31 21 Len . . 2.020 2.197 55 87 A bevitel származása (1901. év január— október hó forgalma): Búza Rozs Zab Árpa Tendexi Osztr.-magyar mon. 161 820 2283 61 Románia .... 670 205 — áld 108 Oroszország . . . 3.172 6285 3181 3620 478 Argentina . . . 1.160 4 — — 1303 Egyesült Államok . 10.221 318 484 84 7676 Sertésforgalmi korlátozás. Az osztrák belügyminiszter a sertésvésznek Ausztriába történt behurczolása miatt, azonnal kezdődő érvényességgel, a sertéseknek .Ausztriába való bevitelét utabban még Trencsén vármegye csaczai és kisuczaujhelyi járásaiból tiltotta meg. Németország gabonaforgalma 1901. évi január—október hónapjaiban. (100,000 kgrbajt kimutatva.) Alma SZÍNHÁZAI Csütörtökön, 1901. deczember 5-én NEMZETI SZÍNHÁZ & becsület, Színmű 4 felvonásban. Irta Suderlaann H. Fordította Bay J. B. Maiinak tanácsos Vízvári Amália neje Helvei Kurd )......Horváth Leonora. «Verner Molnár Brandt Dezső Slengi Rózsahegyi Frast-Saarberg gróf Gál Heinecke Heneckéné Céhért fiuk ,fithanyaik fél Gabányi Lendvayné Berezi Kezdete Nagy 1, öt Törőt 8 órak or. US. tízi, OPERAHÁZ A zsidónő. Opera ír felvonásban. Zenéjét szerzett© Haievy. Személyek: A császár * * » Brogmt, bibornok Ney D. Lipót csősz, nerez. Kertész Rúg erő, polgárm. Várady Alberti, tiszt Mihályi Eleazár zsidó Wannuth Eudoxia B. Pewny Recca Vasquezné Herold Ney B. Kezdete 7 órakor. VÁRSZÍNHÁZ Stuart Mária. Történeti szomorú játék 5 felvonásban. irta Schiller. Fordította E. Kovács Gyula. és Sulkovszky József. Kezdete 7 órakor. VIDÉK. A nagyváradi panama. Évek óta folytatott bűnös visszaéléseknek jöttek nyomára a nagyváradi vámhivatalnál. Peczkai Artur vámfelügyelő és Horváth János vámellenőr rövid időközben kölcsönösen följelentették egymást. A megindított vizsgálat a vámszedésnél évek hosszú során át folytatott sikkasztást derített ki, melyben része volt kevés kivitellel az egész hivatali személyzetnek. A vámszedésnél éveken át azt a gyakorlatot folytatták a bűnösen manipuláló vámhivatalnokok, hogy a vámcédulákat kétszeresen adták vissza a közönségnek, önhatalmúlag megbírságoltak egyes feleket, a bírságpénzeket azonban nem szolgáltatták be a városi pénztárba, hanem azokat megtartották. Binder Károly helyettes polgármester a vizsgálat befejeztével am etnikai felügyelőt, Pap Sándor vásárbiztost, Herpeli József és Horváth János ellenőröket, úgyszintén Takács Lajos kezelőt hivatalvesztésre ítélte, az iratokat pedig a bűnügyi vizsgálat megindítása végett áttétette a kir. ügyészséghez. Szerkesztői üzenetek, S. S. Budapest. 1. A csók rendkívül ügyesen szervvel van megírva, de tárgya nem szerencsés. Talán más tárgyat választana e nagysága. 2. A Mészáros pályázat eredményétnem tudjuk mikor hirdetik ki. Egyáltalán nálunk az ilyen nem akadémiai pályázatok a lehető legismeretlenebbül kezeltetnek. A bíráló bizottság ígéreteit ugyanis soha nem veszi önmaga komolyan, 3-ik kérésére legközelebb felelünk. S. S. Paks Van. IV. Mária Valéra-u. Thonet udvar. K. A Felhasználtuk. Szívesen vesszük jövőre is. 100. Érettségi. Színházai műsora. Nemzeti Színház. Pénteken: A bor. Szombaton: A bor. Vasárnap délután: Hannese, A nevelő. Este : A kaméliás hölgy. Hagy. kir. Operaház. Pénteken: nincs előadás. Szombaton: A Walkür (Ney Hermin első föllépte.) Vasárnap: Kukuska. Várszínház. Szombaton: Folt, amely tisztít. Népszínház. Pénteken : Katalin. Szombaton : Teréz kapitány. Vasárnap délután: Lili. Este: Flanka szerelme. Vígszínház. Pénteken és szombaton: A páholy. Vasárnap d. u.: Ocsnay brigadéros. Este: A páholy. Magyar Színház. Pénteken, szombaton és vasárnap este: Florodora. Uránia. Pénteken : A magyar lant. Szombaton: A Vili. ker. jótékonysági egyesület estélye. 15 §| Színház, orfeum után menjünk az Ea^dél^i 1C19 n 8%^Ini^w@aigle§gi®b@ u Bpest, Dalszínház utcsa 8. (Az Opera mellett). Elismert kitűnő magyar konyha. §81 Erslélyi-különlegességek« Ma, szerdán a Csöngés Vesztrecze filiszka.a PILLENI OSFORA 3. — SZENT ISTVÁN SÖR. KÜLON TERMEK. — NOI-KISZOLGALAS. SOMOSSY-MÜUTO. ■! Király-utcza 71. KSa, szerdán, deczebaber 4. Megnyitó díszelőadás. Alkalmi ünnepi játékkal. Rendkívül fényes és gazdag műsorral CAROLA CECILIA vendégfellépésével. Az óriási műsor folytán az előadás life fire ıfe áfa vife áfe (sfe sfä áfe áfe áfe sfe ife ıfe sfe) Blinden délután és este ATONA-ZENE hangverseny ISALY-XÁVÉfIÁZ Erzsébet-körút 53. (Fürdő-palota). Kitűnő italok, Hideg buffet, .Hóeséseit árak. Számos látogatást kér Reiner fárkas, kávés ej? ej? ~po %s oo MAGYARORSZÁG ELSŐ CZIGÁNYPRIMÁSNŐJE oo FÖLDESSY SZEREM legkiválóbb hegedüművésznő naponkint hangversenyez TI., KIBÁLT-UTCZA 52. (Nagymező-utcza sarkán.) SCHREIBER HUGÓ kávéházátlan. Van szerencsém a tisztelt közönségnek szives tudomására adni, hogy 1901. deczember hó 10-től xmenis. maláta kősör czim alatt uj minőségű sört fogok forgalomba hozni. Ezen uj sörminőség, melyet különös tartósságnál és maláta-kivonat tartalmánál fogva a tisztet közönségnek se jobban ajánlok, kizárólag kőbányai sörfőzdémben töltetik és a törvényes bejegyzett védjegyemmel ellátva 25 és 50 majolika korsót tartalmazó eredeti ládákban fog elárusittatni. Kisebb mennyiségek a fűszerkereskedésekben és kávéházakban a tisztelt közönség rendelkezésére állanak 14077 Dreier Antal sörfőzdére. IMI Karácsonyi bevásárlás előtt tekintjük meg KERTÉSZ TODOR -legnagyobb’tóit mil- Iffff&Pöti az elkülönített osztóiparáru rákt árában a lyukban kiáltott uj gyermekjáték és társasjatek kQ15n!é?©?cég*!ket. Ping-Power vagy asztali tennis 1 frt 50 kilo kezdve. Uj 1 Football társasjáték 2 frt. Salta 2 «r». Tombola. Tanulsagos játékok. Franczian I babák. Richter építőkövek. Datoraa Magdira. Hangszerek. Áriston. Szoba -torna ezerek. Ezerféle csillogó ujj karácsonyfadisz. Képes árjegyzéket ingyen és bérmentve küld. r