Magyarország, 1903. október (10. évfolyam, 235-261. szám)

1903-10-01 / 235. szám

Budapest, 1903. csütörtök, október 1.­ MAGYARORSZÁG (a Ház tudomásul vegye bejelentését és­­ határozzon indítványának sorsa felett. A­­ miniszterek is felkeltek és egyenkint ki-­­ mentek a teremből. )­­ A kormány viselkedése általános vissza- s tetszést keltett. A szabadelvű párt jó része szintén megütközött az illetlen­­ viseletén. Mindenki elítélte és hibáztatta a kor­mány magatartását. Bizonyos volt e perc­­­ben, hogy a lemondott miniszterek és a szabadelvű párt között nyílt az összetűzés. A miniszterek mellett alig egy-két ember állott: Tisza, Münnich, Gaják­ és hason­lók. A nagy többséget a volt miniszterek példátlan viselkedése nagy elkeseredéssel töltötte el. — A kormány távozása a parlament üléséből — fejtegette egyik kormánypárti képviselő — sem nem alkotmányos, sem nem parlamentáris. A miniszterelnök még nem kapta meg a fölmentést, így tehát köteles helyén maradni még lemondása után is. De ha már elfogadták volna is a lemondását, benn kellene maradnia a Házban, amely éppen az ő indítványát tárgyalja. Távozása kötelességszegés a koronával szemben, beleütközik az al­kotmányba és egyenes sértés a parla­ment ellen. Mintha azt mondaná: »Csi­nálhatnak, amit akarnak, én megyek.« Ez a semmibe vevése a parlamentnek jellemzi Khuent. Most már mi is látjuk, hogy mit várhattunk volna tőle. Ami pedig a lemondott minisztereket illeti, őket a király még a múltkor az ügyek ideiglenes vezetésével bízta meg. Erről a megbízatásról sem le nem mondtak, sem alóla fölmentést nem kaptak. Nekik tehát szintén az lett volna a kötelessé­gük, hogy helyükön maradjanak. Egész viselkedésük egyenesen a parlament ellen irányult. Ilyen volt a hangulat a Házban, mi­alatt a kivonult miniszterek utolsó minisz­tertanácsra gyűltek egybe Khuen gróffal a miniszterelnöki szobában. A tanácsko­zás csak pár perczig tartott. Részt vett benne az egész volt kormány, és­­ Tisza István gróf. Ő búcsúztatta el a minisztereket, és miután valamennyi tá­vozott, a hátrahagyott megbízott komoly­kodó arczkifejezésével vonult az üléste­rem elé. A miniszterek együtt távoztak a Házból. Khuent Láng kísérte kocsin. A szabadelvű pártban nagy volt a ka­varodás. Tisza még egyszer megpróbálta, hogy csendesítse az embereket. De hogy milyen eredménynyel, azt megmutatta Kulinyi Géza felszólalása, melyben meg­bízás nélkül ugyan, de a szabadelvű párt általános véleményére hivatkozva jelentette ki, hogy nem támogatnak olyan kormányt, mely Körber nyilatkozatának értékét kellően le nem szállítja. Ez a fe­nyegetés nyíltan Tiszáék és a kaszinópárt ellen irányult. Ma már világosan meglátszott, hogy a szabadelvű pártban Tiszáék és a kaszinó­­párt elenyésző kisebbségben vannak. Ez a kisszámú, de nagyképű csoport volt az oka idáig is minden bajnak. Ez vette most legutóbb is körül Khuent, aki azt hitte, hogy ezek a kikopott nagy­ságok az egész pártot képviselik. Csakis bennük bízhatott Khuen gróf, mikor azt híreszteltek­em félhivatalosaiban, hogy azoknak, akik a katonai programm meg­állapításánál nagyon is messze mennek a nemzeti követelések terén, ki kell lép­niük a szabadelvű pártból. Most kiderült, hogy hol a többség és hol a kisebbség és kinek kell kilépnie. Alakítsanak Tiszáék és a kaszinó nyílt konzervatív pártot, hadd tisztuljon a parlament levegője! A mai ülés után világos, hogy a hely­zet ismét azon fordul meg nagy rész­ben, hogy mit fog tenni a szabadelvű párt ? Megmarad-e együtt, vagy kilöki magából az okvetetlenkedő Tisza-csoportot? A válság megoldása most már nem várathat soká magára. A király valószí­nűleg már a jövő hét elején, sőt talán már szombaton Budapestre érkezik. Taná­csosainak a kötelessége, hogy felvilágo­sítsák a helyzetről, melyet Magyarorszá­gon mindenki ismer, csak — és ez a szomorú, — a király nem. " A Ház folyosóján persze már az új miniszterelnök jelölésével is foglalkoztak. Ez azonban mellékes kérdés addig, míg a szabadelvű párt meg nem állapítja új katonai programmját. Az e czélből kije­lölt kilenczes bizottság ma délután két órakor újabb ülést tartott Széll Kálmán elnöklete alatt. Mint értesülünk, a bizott­ságban igen heves harcz folyik Apponyi és Hieronymi programmierte körül. De a valószínűség az, hogy Apponyi győz a 67. XII. t.-cz. 11. §-ának azzal a ma­gyarázatával, melyet régóta hangoztat. Az ellenzéken a Ház újabb összehívá­sát határozták el, hogy a mai súlyos viszonyok közt a Ház ne szüneteljen. A harmadéves katonák ügyének és a válság eseményeinek tárgyalása, a parlamentnek ilyenformán már szombaton lesz módijában. A Ház elnökségének ma délután adták át a kérvényt, melyet Holló Lajos, Beöthy Ákos, Ugrón Gábor, Kaas Ivor báró, Eötvös Károly, Bartha Miklós, Vázsonyi Vilmos, Lovászig Márton, Visontai Soma, Trubinyi János, Okolicsányi László, Mol-hagyni szivem, lelkem éltető napját — magát, kedves Pista, — de azért nem sírtam, hiszen ki volt csinálva, hogy az őszt és telet a fő­városban fogjuk tölteni s tudtam, hogy *— miután mama a gentry-családokkal rokonság­ban s folyton jó barátságban van — a társaság­ban sűrűn fogunk találkozni s a szivem súgta, hogy ha egy kicsit messzebb leszünk egymás­tól, a maga szerető szive hangosabban fog engem követelni — s meg meri mondani — amit eddig nem mert, azt a piezi szót, ami után úgy vágytunk mind a ketten! ... A bucsuzásra tubarózsát hozott:— nem tagadom, rápergett a könyem, de azért ka­­czagtam, mert a viszontlátás — a boldog viszontlátás járt az eszemben ! Mikor az endrei kastély akáczfai utolsó le­velét leverte az első havas eső, felköltöztünk a fővárosba. A bútorokat még alig helyeztük el, már­is betoppant az én szívem drága, várt vendége — maga, édes Pista. Hozott egy nagy gardéniacsokrot, aztán kikérdezett féltékeny gonddal mindenről, beszélt mindenféléről, de az a pic­i, parányi, oly óhajtva remélt kicsi szó nem hangzott el az ajakáról. De azért boldog voltam, hiszen tudtam, hogy másnap újra eljön, el is jött egy nagy bokréta crysan­­themummal. Látja,, minden emlékem virág­­nyíláshoz van kötve. . . Eközben mamával végeztük a látogatásokat rokonainknál, régi jó barátainknál. Hetek múltak el s nekünk senki sem adta vissza vizitünket. A maga látogatásai is gyérültek s hozzá észre vettük, hogy ha az utczán ismerősökkel talál­kozunk, azok vagy elfordítják fejüket, vagy nem veszik észre köszöntésünket. Se mama, se én soha nem vétettünk sem az Isten, sem az emberek törvénye ellen. Miért van hát ez a bojkottálás? A lelkem fellázadt s egy este elvittem erővel mamát Kuglerhoz — akkor az volt a társaság diva­tos gyülhelye — s azt hittem, hogy ha ott a világ, az a nyomorult kis társaság­ képezte vi­lág előtt maga az asztalunkhoz ül, elmúlik rólunk a gonosz varázs, ami elidegeníti még a rokonokat is tőlünk. Ott volt az egész societás — ahogy maguk mondják — maga is ott sürgött-forgott, mint a lepke, egyik asztaltól a másikhoz. Természetesen minket megint nem ismert meg senki. Pista ! El tudja-e gondolni, mit érezhet egy napok óta nem öntözött virág, ha egyszerre meleg, nyári permeteg üdíti fel hervadásnak indult szirmait ? . . . . Ezt éreztem volna én, ha akkor oda ül, csak egy perezre is, az asz­talunkhoz. De nem ült oda, úgy tett, mint a többiek! Nem vett észre, mint a többiek ! A társaság oszlóban volt s akkor kegyes volt észrevenni, odajött hozzánk; két kezét rá is támasztotta a márványasztalra s aztán pár banális szó után eltűnt nyomtalanul ... De nem — nem nyomtalanul! Az asztalon otthagyta, az utolsó találkozás méltó emlékéül, az én semmivé vált minden reményem szimbólumául — a szivarja hamuját. Hazamentünk, ki tudná megmondani, milyen érzelmek között ? Mama sírt és ideggörcsöt kapott, én nem törtem össze, csak ami a ke­zem ügyébe esett s nem téptem szét, csak a zsebkendőmet.­­ Másnap akadt azért kedves jó rokonbarát, aki magyarázatát adta a történteknek, Endreffy gróf — daczára korának — híres nőcsábító, Don Juan, aki ifjúsága, szépsége hiányát pénz­zel pótolja; apámat azért vitte igazgatójának, hogy engem bírhasson. Apám lépre ment — következésképpen én a gróf kedvese vagyok. Hetekig vártam, hogy az én leventém, az én édes szerelmem, maga, kedves Pista — felemeli a szavát, s oda vágja annak a nyo­morult társaságnak — ami magát világnak csúfolja, hogy gonosz és aljasan hazudik, — de hát a nagy Galeotta a maga szívét is el­fogta — és én árván egyedül maradtam. Mit mondjak többet ? Kiesett a lábam alól a föld, elhagyott mindenki, még maga is, akire a lelkemet bíztam volna, pedig nem volt köz­tünk összekötő kapocs más, mint egy egész ifjúság — egy pacsirtadalos puszta, meg egy csomó-------hervadt virág! Meg volt írva — a csillagokban volt meg­írva — hogy . . . Én nem voltam az Endreffy kedvese — de lettem Lolla d’Eglantine, akit szerethet min­denki, ha van módja kincseket rakni kicsi lábai elé ! És ki ennek az oka? A nagy Galeotta ? Nem! A társaság ? Nem !! Egyetlen oka az, aki kis­gyerekkorom óta ismeri lelkem minden gon­­dolatát, szívem minden dobbanását, s aki akkor, mikor ellenem fordul méltatlanul az egész galád világ, cserben hagy — és enged vesz­tembe menni .... Bocsásson meg kedves Pistám, nem akarok én szemrehányást tenni, vagy rekrimináczióvá !

Next