Magyarország, 1903. október (10. évfolyam, 235-261. szám)
1903-10-01 / 235. szám
Budapest, 1903. csütörtök, október 1. MAGYARORSZÁG (a Ház tudomásul vegye bejelentését és határozzon indítványának sorsa felett. A miniszterek is felkeltek és egyenkint ki- mentek a teremből. ) A kormány viselkedése általános vissza- s tetszést keltett. A szabadelvű párt jó része szintén megütközött az illetlen viseletén. Mindenki elítélte és hibáztatta a kormány magatartását. Bizonyos volt e percben, hogy a lemondott miniszterek és a szabadelvű párt között nyílt az összetűzés. A miniszterek mellett alig egy-két ember állott: Tisza, Münnich, Gaják és hasonlók. A nagy többséget a volt miniszterek példátlan viselkedése nagy elkeseredéssel töltötte el. — A kormány távozása a parlament üléséből — fejtegette egyik kormánypárti képviselő — sem nem alkotmányos, sem nem parlamentáris. A miniszterelnök még nem kapta meg a fölmentést, így tehát köteles helyén maradni még lemondása után is. De ha már elfogadták volna is a lemondását, benn kellene maradnia a Házban, amely éppen az ő indítványát tárgyalja. Távozása kötelességszegés a koronával szemben, beleütközik az alkotmányba és egyenes sértés a parlament ellen. Mintha azt mondaná: »Csinálhatnak, amit akarnak, én megyek.« Ez a semmibe vevése a parlamentnek jellemzi Khuent. Most már mi is látjuk, hogy mit várhattunk volna tőle. Ami pedig a lemondott minisztereket illeti, őket a király még a múltkor az ügyek ideiglenes vezetésével bízta meg. Erről a megbízatásról sem le nem mondtak, sem alóla fölmentést nem kaptak. Nekik tehát szintén az lett volna a kötelességük, hogy helyükön maradjanak. Egész viselkedésük egyenesen a parlament ellen irányult. Ilyen volt a hangulat a Házban, mialatt a kivonult miniszterek utolsó minisztertanácsra gyűltek egybe Khuen gróffal a miniszterelnöki szobában. A tanácskozás csak pár perczig tartott. Részt vett benne az egész volt kormány, és Tisza István gróf. Ő búcsúztatta el a minisztereket, és miután valamennyi távozott, a hátrahagyott megbízott komolykodó arczkifejezésével vonult az ülésterem elé. A miniszterek együtt távoztak a Házból. Khuent Láng kísérte kocsin. A szabadelvű pártban nagy volt a kavarodás. Tisza még egyszer megpróbálta, hogy csendesítse az embereket. De hogy milyen eredménynyel, azt megmutatta Kulinyi Géza felszólalása, melyben megbízás nélkül ugyan, de a szabadelvű párt általános véleményére hivatkozva jelentette ki, hogy nem támogatnak olyan kormányt, mely Körber nyilatkozatának értékét kellően le nem szállítja. Ez a fenyegetés nyíltan Tiszáék és a kaszinópárt ellen irányult. Ma már világosan meglátszott, hogy a szabadelvű pártban Tiszáék és a kaszinópárt elenyésző kisebbségben vannak. Ez a kisszámú, de nagyképű csoport volt az oka idáig is minden bajnak. Ez vette most legutóbb is körül Khuent, aki azt hitte, hogy ezek a kikopott nagyságok az egész pártot képviselik. Csakis bennük bízhatott Khuen gróf, mikor azt híreszteltekem félhivatalosaiban, hogy azoknak, akik a katonai programm megállapításánál nagyon is messze mennek a nemzeti követelések terén, ki kell lépniük a szabadelvű pártból. Most kiderült, hogy hol a többség és hol a kisebbség és kinek kell kilépnie. Alakítsanak Tiszáék és a kaszinó nyílt konzervatív pártot, hadd tisztuljon a parlament levegője! A mai ülés után világos, hogy a helyzet ismét azon fordul meg nagy részben, hogy mit fog tenni a szabadelvű párt ? Megmarad-e együtt, vagy kilöki magából az okvetetlenkedő Tisza-csoportot? A válság megoldása most már nem várathat soká magára. A király valószínűleg már a jövő hét elején, sőt talán már szombaton Budapestre érkezik. Tanácsosainak a kötelessége, hogy felvilágosítsák a helyzetről, melyet Magyarországon mindenki ismer, csak — és ez a szomorú, — a király nem. " A Ház folyosóján persze már az új miniszterelnök jelölésével is foglalkoztak. Ez azonban mellékes kérdés addig, míg a szabadelvű párt meg nem állapítja új katonai programmját. Az e czélből kijelölt kilenczes bizottság ma délután két órakor újabb ülést tartott Széll Kálmán elnöklete alatt. Mint értesülünk, a bizottságban igen heves harcz folyik Apponyi és Hieronymi programmierte körül. De a valószínűség az, hogy Apponyi győz a 67. XII. t.-cz. 11. §-ának azzal a magyarázatával, melyet régóta hangoztat. Az ellenzéken a Ház újabb összehívását határozták el, hogy a mai súlyos viszonyok közt a Ház ne szüneteljen. A harmadéves katonák ügyének és a válság eseményeinek tárgyalása, a parlamentnek ilyenformán már szombaton lesz módijában. A Ház elnökségének ma délután adták át a kérvényt, melyet Holló Lajos, Beöthy Ákos, Ugrón Gábor, Kaas Ivor báró, Eötvös Károly, Bartha Miklós, Vázsonyi Vilmos, Lovászig Márton, Visontai Soma, Trubinyi János, Okolicsányi László, Mol-hagyni szivem, lelkem éltető napját — magát, kedves Pista, — de azért nem sírtam, hiszen ki volt csinálva, hogy az őszt és telet a fővárosban fogjuk tölteni s tudtam, hogy *— miután mama a gentry-családokkal rokonságban s folyton jó barátságban van — a társaságban sűrűn fogunk találkozni s a szivem súgta, hogy ha egy kicsit messzebb leszünk egymástól, a maga szerető szive hangosabban fog engem követelni — s meg meri mondani — amit eddig nem mert, azt a piezi szót, ami után úgy vágytunk mind a ketten! ... A bucsuzásra tubarózsát hozott:— nem tagadom, rápergett a könyem, de azért kaczagtam, mert a viszontlátás — a boldog viszontlátás járt az eszemben ! Mikor az endrei kastély akáczfai utolsó levelét leverte az első havas eső, felköltöztünk a fővárosba. A bútorokat még alig helyeztük el, máris betoppant az én szívem drága, várt vendége — maga, édes Pista. Hozott egy nagy gardéniacsokrot, aztán kikérdezett féltékeny gonddal mindenről, beszélt mindenféléről, de az a pici, parányi, oly óhajtva remélt kicsi szó nem hangzott el az ajakáról. De azért boldog voltam, hiszen tudtam, hogy másnap újra eljön, el is jött egy nagy bokréta crysanthemummal. Látja,, minden emlékem virágnyíláshoz van kötve. . . Eközben mamával végeztük a látogatásokat rokonainknál, régi jó barátainknál. Hetek múltak el s nekünk senki sem adta vissza vizitünket. A maga látogatásai is gyérültek s hozzá észre vettük, hogy ha az utczán ismerősökkel találkozunk, azok vagy elfordítják fejüket, vagy nem veszik észre köszöntésünket. Se mama, se én soha nem vétettünk sem az Isten, sem az emberek törvénye ellen. Miért van hát ez a bojkottálás? A lelkem fellázadt s egy este elvittem erővel mamát Kuglerhoz — akkor az volt a társaság divatos gyülhelye — s azt hittem, hogy ha ott a világ, az a nyomorult kis társaság képezte világ előtt maga az asztalunkhoz ül, elmúlik rólunk a gonosz varázs, ami elidegeníti még a rokonokat is tőlünk. Ott volt az egész societás — ahogy maguk mondják — maga is ott sürgött-forgott, mint a lepke, egyik asztaltól a másikhoz. Természetesen minket megint nem ismert meg senki. Pista ! El tudja-e gondolni, mit érezhet egy napok óta nem öntözött virág, ha egyszerre meleg, nyári permeteg üdíti fel hervadásnak indult szirmait ? . . . . Ezt éreztem volna én, ha akkor oda ül, csak egy perezre is, az asztalunkhoz. De nem ült oda, úgy tett, mint a többiek! Nem vett észre, mint a többiek ! A társaság oszlóban volt s akkor kegyes volt észrevenni, odajött hozzánk; két kezét rá is támasztotta a márványasztalra s aztán pár banális szó után eltűnt nyomtalanul ... De nem — nem nyomtalanul! Az asztalon otthagyta, az utolsó találkozás méltó emlékéül, az én semmivé vált minden reményem szimbólumául — a szivarja hamuját. Hazamentünk, ki tudná megmondani, milyen érzelmek között ? Mama sírt és ideggörcsöt kapott, én nem törtem össze, csak ami a kezem ügyébe esett s nem téptem szét, csak a zsebkendőmet. Másnap akadt azért kedves jó rokonbarát, aki magyarázatát adta a történteknek, Endreffy gróf — daczára korának — híres nőcsábító, Don Juan, aki ifjúsága, szépsége hiányát pénzzel pótolja; apámat azért vitte igazgatójának, hogy engem bírhasson. Apám lépre ment — következésképpen én a gróf kedvese vagyok. Hetekig vártam, hogy az én leventém, az én édes szerelmem, maga, kedves Pista — felemeli a szavát, s oda vágja annak a nyomorult társaságnak — ami magát világnak csúfolja, hogy gonosz és aljasan hazudik, — de hát a nagy Galeotta a maga szívét is elfogta — és én árván egyedül maradtam. Mit mondjak többet ? Kiesett a lábam alól a föld, elhagyott mindenki, még maga is, akire a lelkemet bíztam volna, pedig nem volt köztünk összekötő kapocs más, mint egy egész ifjúság — egy pacsirtadalos puszta, meg egy csomó-------hervadt virág! Meg volt írva — a csillagokban volt megírva — hogy . . . Én nem voltam az Endreffy kedvese — de lettem Lolla d’Eglantine, akit szerethet mindenki, ha van módja kincseket rakni kicsi lábai elé ! És ki ennek az oka? A nagy Galeotta ? Nem! A társaság ? Nem !! Egyetlen oka az, aki kisgyerekkorom óta ismeri lelkem minden gondolatát, szívem minden dobbanását, s aki akkor, mikor ellenem fordul méltatlanul az egész galád világ, cserben hagy — és enged vesztembe menni .... Bocsásson meg kedves Pistám, nem akarok én szemrehányást tenni, vagy rekrimináczióvá !