Magyarország, 1904. szeptember (11. évfolyam, 209-234. szám)
1904-09-01 / 209. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1904. SZEPTEMBER 1. CSÜTÖRTÖK. XI. ÉVFOLYAM 209. SZÁM. Előfizetési ára negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő: Holló Lajos. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal Teréz körút 19. sz Hol az akadály? Budapest, augusztus 31. Most, amikor egy hatvannégy év óta élő törvényünk végre-valahára végrehajtást nyer, fölmerül az a kérdés, tulajdonképpen hol és miben vagy kiben rejlett az akadálya annak, hogy ez a törvény mindeddig végre nem hajtatott ? Nem a rekrimináczió kedvéért teszszük föl ezt a kérdést; a rekrimináczió meddő dolog, ámbár az is igaz, hogy ha a törvények meg nem tartása néha-néha méltó megtorlásban részesülne, bizonyára nem állana annyi jó törvényünk végrehajtatlanul. A kérdés azért érdekes és fontos, mert ha megnyerjük rá a feleletet, akkor feleletet nyertünk arra is, hogy nemzeti törekvéseink érvényesülésének hol rejlik a gátja ? Ezt pedig jó tudni, mert hiszen csak akkor háríthatjuk el az akadályt, ha tudjuk, hogy hol fekszik. A szabadelvű párt, amikor a nemzet törekvéseinek gátjáról van szó, nyíltan vagy burkoltan Bécsre szokott utalni. Legutolsó vezére, Tisza István gróf nyíltan beszélt és egész egyenesen az uralkodó személyét jelölte meg az akadály gyanánt. Igaza volt-e Tisza István grófnak ? Ez a mostani rendelet az ellenkezőt bizonyítja. Uralkodónk az 1840: VI. törvényczikket csak azért hagyta végrehajtatlanul, mert annak végrehajtását illetékes faktor nem szorgalmazta. Aki ismeri uralkodónk alkotmányos felfogását, az tudja, hogy ő illetékes faktornak csakis a nemzeti képviselet többségét ismeri el. Forma szerint igaza is van: valódi alkotmányosság máson, mint a többségi akarat uralmán, nem nyugodhatik. De nálunk különleges viszonyok vannak, valódi alkotmányosság pedig nincs. Nálunk hivatalos hatalmon, fonák választási rendszeren és egyéb eszközökön fölépült egy többség, amely még a saját meggyőződését, vágyait és törekvéseit sem képviseli, nemhogy a nemzet többségének meggyőződését, vágyait és törekvéseit képviselné. Ilyen körülmények között a nemzeti jogos törekvések képviselete az ellenzékre szorult, de azt az uralkodó — és ismételjük, ebben forma szerint igaza van — nem köteles respektálni, hiszen csak nem jöhet ellenkezésbe a nemzet többségével! Hogy ez így van, annak cáfolhatatlan bizonyítására nem kell egyéb, mint az, hogy valahányszor egy nemzeti tartalmú ellenzéki követelés teljesedésbe megy, (ami elég ritkán történik) mindannyiszor a kormánypárt is örömriadarba tör ki. Vagyis, az ellenzék nemcsak a maga, hanem a kormánypárt törekvéseit is képviseli, ami más szóval azt jelenti, amit kormánypárti oldalról annyira szeretnek tagadni, hogy nálunk a nemzeti ellenzék képviseli az egész, osztatlan nemzetnek törekvéseit. Ezekkel a törekvésekkel áll szemben — úgy mondják a kormánypárton — az uralkodó. De meddig állhat szemben? Csakis addig, amíg támogatást nyer egy felelős kormány és egy parlamenti többség által. Amint ez a fedezet nincs meg, az uralkodónak minden ellentállási képessége megszűnt. Az uralkodó a maga erejét, hatalmát a nemzetből és a nemzettől nyeri, a nemzet ellenben önmagában bírja azt. Ezért minden alkotmánynak sarokköve: az adó- és újonczmegtagadási jog, amely alkotmányban ez nincs meg, az nem alkotmány. Az osztrák alkotmány nem alkotmány, mivel a 14-ik §. ezt a két sarkalatos jogot kiveszi belőle. A magyar törvényhozás könnyelműsége folytán nálunk is meg van gyöngítve az egyik, az ujonczmegtagadás joga, mivel az 1888 : XVIII. törvényczikkben fölhatalmazást nyer az uralkodó a póttartalékosok behívására és a kiszolgált katonák egy ideig való visszatartására, de ez a rendszabály nem pótolhatja a rendszeresen megajánlott ujonczok hiányát. A nemzetnek mégis módjában van az uralkodó hatalmi állását bármikor semmivé tenni, de az uralkodónak nincs módjában a nemzeten ezt megtorolni. Neki tehát, az eskütől egészen eltekintve, föltétlen szüksége van az alkotmányosságnak legalább is a formáira. A kisebbségnek ellentállhat, de a többségnek nincs módjában ellentállania. Ha tehát az élő, a királyi esküvel szentesített törvény 64 év óta, vagy mondjuk, 1867 óta végrehajtatlanul maradt, annak egyedüli oka az, hogy annak végrehajtását a nemzeti képviselet többsége nem szorgalmazta. Amint szorgalmazta : meg is történt a végrehajtás, fenyegető veszedelmek elől még nem tudnak. És mily öröm az, ha már csakhamar felröppenni, majd pedig valósággal röpülni, az öregekkel nagyobb távolságokra elhúzni is tudnak; ha már «villát» ereszt a farkuk és napról-napra színesebbé fejlődik a mellükön a «paizs», ami kalendárium nélkül is tudtunkra adja, hogy hogyan állunk az idővel, mennyire van még az a Nagyboldogasszony napja, amely ismét irgalmatlan üldözővé változtatja azt az óvó, azt a gondozó vadászt is. Ezt a nagy ünnepet megünneplik az emberek minden felekezeti különbség nélkül, mert ez szabadítja föl bilincseiből a lenyűgözött szenvedélyt, ez juttatja újra uralomhoz a porlepte puskát és mozgósít minden puskás embert, ha Vadász, ha kackapuskás. Innentől fogva szabad a vásár mindenre és «hahrá!» az általános jelszó. Megelevenednek az erdők, a mezők, visszhangzik hegy és völgy s a csöndes ligetek és a rejtett berkek békés lakói rémülten menekülnek a szokatlan zaj elől. Az emberek lármáznak, a kutyák csaholnak, a sípok szólnak, a puskák puffognak mindenfelé. A szenvedélytől megragadott vadász nem ismer könyörületet s nem irgalmaz semminek. Mintha csak megbosszulni akarná az eléje került ártatlan áldozatokon a rákényszerített hosszú tartózkodást. Csatatérré változik minden határ, téli holtakkal, sebesültekkel, özvegyekkel, árvikkal ... És éjjelre kelve, amikor már elhallgatott a nappali zsivaj és beköszöntött helyébe a jóték my csönd, akkor innen is, onnan is neszte- línül sompolyognak elő a sötétség oltalma alatt ! Vadak veszedelme. — A Magyarország eredeti tárczája. — Irta: Tanos Pál. Hej, de soká lógott a szegen haszontalanul a puska! Ez a részegítő szerszám, amelynek oly sok ember, hivatott és hívatlan, sokszor valóságos bolondja. Egy teljes félesztendeig nem volt szabad vadászni semmire. A vizslák agyonheverték ez alatt a hosszú idő alatt a tudományukat és azok a sárgakamásnis Nimródok, akik vasárnaponkint el szokták a másik félesztendőben özönleni a főváros pályaudvarait és a türelmes erdőket, mezőket, már nem bírtak az ő nagy vadászszenvedélyükkel, amikor közeledni érezték az «évad” kezdetét. Ilyenkor bizony már nem esik jól a város olvadó aszfaltja, a fülledt szoba levegője s keserűvé válik az íróasztal, a katedra, a főkönyv, a rőf, az üllő, a gyalupad ... És sóhajtozva várja minden épkézláb ember a Nagyboldogasszony hava első napját. Megérkezett ez a sóvárgott nap, fölragyogott augusztus elsejének hajnala. És fölszabadult vele újra az ember gyilkoló ösztöne, a vadászó szenvedélye, amely most aztán dobzódik hegyen-völgyön mindenütt és nem ismer korlátokat sehol. Tét közepe volt akkor még, kemény fagy és hó feküdte meg az erdőt, mezőt, amikor beköszöntött az általános vadászati tilalom, mely a vadásztisztességet ismerő vagy a törvényt félő emberek előtt sérthetetlenné avatta az esztendő felére legalább az Isten sok mindenféle vadját, s amelyek, szegények, csak ennek köszönhették az ő ideiglenes nyugalmukat. így aztán fölváltotta a téli vadászatok zaját, baját a hegyek és a völgyek mélységes csöndje és békéje s nem volt, ami a párjaikra talált vadak boldog családi idilljét háborgatta volna. Gyertyaszentelő Boldogasszony nyugságot hozott a puskának, kutyának és nyugságra kényszerítette a nyugtalan vérű vadászt is, aki innentől csak abban találhatott bizonyára tisztább gyönyörűséget, hogy utánajárhatott és számon tarthatta, hogy hol, merre, hogyan szaporodik, fejlődik a vad ifjú sarjadéka, és abban, ha meg tudta óvni az ő kedves állományát az oly sok oldalról ólálkodó bajoktól és veszedelmektől, a rókáktól, ölvüktől. Mert igazán gyönyörűség ám az, amit a figyelmes és jó érzékkel bró embernek az állatok egyformán érdekes szerek élete, az ifjú nemzedékeik keletkezése, fokozatos fejlődése, fölnevelése nap-nap után nyújt. Még magánál a vadászatnál is nagyobb élvezet az, ha látjuk, hogy a nagy ügygyel-bajjal áttelelt fogolycsapat mint oszlik szét párosával más-más helyekre, hogy az ő saját családjaikat megalapítsák, amint csak kidugta a melegedő földből az első hóvirág a szép fehér szirmait; hogy miként őrzi, gondozza a boldog kakas az ő részkerülő lérczéjét és mint védik mind a ketten egyesült erővel, a saját életük kockáztatásával is, azokat a fészket hagyott kis csibéiket, amelyek még a tojáshéj részeit is a hátukon hordva, már futnak, bújnak, meglapulnak a bokrok alatt és a magas fűszálak között, s ahogy ezt az ő ösztönük tudja, de elröpülni a Lapunk mai száma 22 oldal.