Magyarország, 1907. április (14. évfolyam, 79-103. szám)
1907-04-02 / 79. szám
MAGYARORSZÁG " BUDAPEST, 1907. ÁPRILIS 2. ___ KEDD | XIV. ÉVFOLYAM 79. SZÁM. Szerkesztőség és kiadóhivatal Tévés körút 19 sz. Főszerkesztő: ----Előfizetési ári negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Holló Lajos: Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. A franczia külügy miniszter mirólunk. Budapest, április 1. Osztrák szövetségeseink mindig értettek ahhoz, hogy a külföldet a magyar törekvések felől a maguk szájaize szerint informálják. A külföld, sajnos, ritkán vette magának azt a fáradságot, hogy az Ausztria és Magyarország között fenforgó viszonyok iránt mind a két fél részéről informáltassa magát, hanem többnyire megelégedett az egyoldalú bécsi információval. Innen van, hogy sok olyan nyilatkozatot hallottunk már a külföldön elhangzani, amelyek a mi törekvéseinket elítélik. Egy bécsi lap, a „Neues Wiener Tageblatt" most nem kisebb embert, mint Pichon franczia külügyminisztert szólaltat meg, amint ő véli, ellenünk. Közöljük e nyilatkozat lényeges tartalmát, de mindjárt megjegyezzük, hogy ez a nyilatkozat korántsem szolgálhat olyan erős fegyverül a mi törekvéseink ellen, mint aminőnek azt a bécsi lap fölhasználni szeretné. A franczia külügyminiszter a következőket mondotta: — Nem szokásunk, hogy oly dolgokba avatkozzunk, melyekhez semmi közünk. Az adott esetben is teljes tartózkodással viseltetünk, mely azonban nem akadályoz meg abban, hogy Ausztria-Magyarország császári kormánya (?) iránt érzett őszinte barátságunknak nyilvánosan jelét ne adjuk. Ferencz József császár most azon fáradozik, hogy államait a jelenlegi nemzetközi keretekben megtartsa, anélkül, hogy a keresztülvihető reformokat visszautasítaná. Nem a mi dolgunk, hogy különböző népek bírája gyanánt szerepeljünk, de jogunkban áll azt az igazságot megállapítani, hogy az egység erőssé tesz. Általános az a kívánság, hogy Ausztria-Magyarország nemzetközi helyzetében megmaradjon, ami annyit tesz, hogy megosztva kevésbbé lenne hatalmas. Morális hatalma anyagi erejére támaszkodva, sokkal gyakrabban játszotta amérsékelő, a békítő szerepét, semhogy általánosan ne óhajtanák, hogy az osztrák-magyar eszme (?) minden átmeneti küzdelem daczára érintetlenül fenmaradjon s tiszteletben tartassák a monarchia minden részében. Francziaország és Ausztria-Magyarország egymáshoz való viszonya mindig kitűnő volt s kedves vágyam, hogy az is maradjon. Azt jelenti-e a franczia külügyminiszter nyilatkozata, amit a bécsi lap belőle kiolvasni szeretne? Az következik-e ezekből a szavakból, hogy Magyarország maradjon ezután is politikailag, katonailag és gazdaságilag függésben Ausztriától? A függés nem egység, és ha Magyarország Ausztriától függ, akkor osztrák-magyar eszméről nem beszélhet a franczia külügyminiszter. Az ő szavainak más értelmét mi nem látjuk, mint hogy ő azt kívánja, hogy Ausztria és Magyarország maradjanak együtt a közös kátéi infcállákdá ifik. ■ mmnmmmmmmmammmmammmmmmam uralkodó alatt, vagyis a „mostani nemzetközi keretekben.“ De ha a bécsi lap tudósítója az iránt intézett volna kérdést a franczia külügyminiszterhez, hogy e nemzetközi keretekbe odaérti-e a közös vámterületet, a közös bankot, a magyar hadsereg német nyelvét, meg a delegácziókat, bizonyára azt a választ nyerte volna, hogy ő „különböző népek bírája gyanánt nem szerepelhet.“ Mi a franczia külügyminiszter nyilatkozatából azt az impressziót merítjük, hogy a külföld irányadó körei, bármenyire igyekezzenek is azokat az osztrákok félrevezetni, mégis csak meg tudják látni a két ország közötti viszony lényegét. Ez pedig, az európai viszonyok szempontjából mérlegelve, nem megy túl a perszonális unión, vagyis azon, amit a függetlenségi párt követel. Ha Európa megtudja azt,hogy a magyar függetlenségi törekvések nem jelentik Magyarországnak Ausztriától és a Habsburg-dinasztiától való elszakadását, akkor Európa nagyon szépen belenyugszik ezen törekvések érvényesülésébe. Ezért van az, hogy osztrák barátaink a mi törekvéseinket mindig elszakadási törekvéseknek igyekeznek Európa előtt feltüntetni, mert csakis így képesek Európában ellenünk hangulatot csinálni. Olyan okos ember, mint a franczia külügyminiszter, nem tekintheti bécsi venni. De hát ez nem tartozik a dologhoz. Végre is apa nem érzi magát boldogtalannak, vagyis ki tudja, valami kelletlen, csúnya perszona mellett nem lenne-e százszor boldogtalanabb? Mert nem minden csúnya aszszony olyan édes és jó, mint az én szegény mamuskám volt . . . De minduntalan elcsapongok a tárgytól. Ez bizonyára azért van, mert jól esik, hogy egyszer amúgy Isten igazában kibeszélhetem magam, mert amíg állapotom kétséges volt, azaz amig hittek a felgyógyulásomban, mindig csak a beszédtől tiltottak és nekem minden érzésemet, gondolatomat vissza kellett fojtanom, holott sokszor azt hittem, hogy széthasad a fejem, úgy gomolygott benne a sok indulat. Egy kis frissítőt kérek, kedves Dorottya nővér. Úgy ... Most nyújtsa ide ezt a szép, erős és mégis gyengéd fehér kezét. Istenem, ha mellettem lett volna akkor, talán ... De egyedül voltam és annyira kétségbeesett ! Nem láttam más megoldást! Tehát, amint mondtam az előbb, hazakerültem az új életbe, hol a mostoha mama volt a sugarakat szóró nap és én mellette a szerény kis bolygó. De azért nem éreztem magamat mellőzöttnek, mert olyan áldott természetem volt, hogy mindenki szeretetébe be tudtam magam hizelegni. Nálam nélkül nem mentek semmire. Ha a háznál sok volt a dolog, én voltam a kovász, aki kedvre derítettem még a legveszedelmesebb házi dorombot is, az öreg Trézsi szakácsnőt. Ha mulatságot, kirándulást terveztünk, én voltam a főrendező és hiába lett volna akármi bajom, ott kellett lennem, mert nálam nélkül nem volt kedve senkinek. A tavalyi szüreten történt, hogy erősen áthültem. ———————JB» jmmímm Szanatóriumban. — A „Magyarország“ eredeti tárczája. — Irta: Véonelná Jankovich Luiza. Kedves Dorottya nővér! Ah, Istenem, aludt és én felébresztettem szegényt ! Látja, ilyen a beteg! Hogy ő nem tud nyugodni, azt szeretné, más is viraszszon, hallgassa lázas, megbomlott agyrendszerének képtelenségeit, egyszóval vele kínlódjék, együtt járják a Golgotát. Belátom, hogy kegyetlenség ez tőlem és bocsánatát kérem kedves nővér ! Én nem is tudom, hogy van az, de a többi ápolónőimnek békét hagytam. Azok szundikálhattak, imádkozhattak, olvashattak kedvükre, sohasem jutott eszembe, hogy zavarom őket, legfőképpen pedig nem gondoltam arra, hogy elmondjak nekik egyetmást abból, amivel csordultig van a lelkem. De magának oly édes, bizalomgerjesztő arcza van, a hangja is lágy, behízelgő, szintúgy simogatja az ember lelkét. Magához nagyon vonzódom az első percztől kezdve, hogy mellém rendelték. Meg kérem ne tiltson el a beszédtől ! Mire való volna ez a kegyes ámítás, mikor úgyis tudom, hogy betegségem abba a stádiumba jutott, mikor már minden szabad . . . Hisz én akartam így. Voltam már a javulás útján is. Úgy beszéltek rólam, mint lábbadozóról, aki maholnap elhagyja ezt a szomorú helyet. Egyszerre csak visszaestem olyan váratlanul, hogy a kezelő orvosom nem győzött rajta csudálkozni. De hiába csóválta gondterhesen a fejét, sem ő, sem a többiek nem tudtak az újabb veszedelem kútforrására akadni. Én pedig sunyi módon hallgattam, nem árultam el semmit. Mi közük van hozzá ? Nemsokára úgyis kisiklok a kezeik közül és ők egy megfejthetetlen problémával gazdagabbak lesznek. De magának, édes, ha érdekli, elmondok mindent. Igazítsa meg, kérem, a párnáimat, így. Ha ülök, sokkal könnyebben esik a beszéd. Ah, milyen szép ez a rózsacsokor itt a szekrénykémen ! Csak most látom teljes pompájában. Tulajdonképpen szép figyelem a kishugomtól, hogy minden áldott nap friss rózsacsokrot küld nekem a postán. Pedig szegényke, ha tudná ! ... De hát ő nem oka semminek. Kegyed is be fogja látni. Hallgassa csak kedves !. .. Azon kezdem, hogy kis lány voltam még, mikor elvesztettem az anyámat. Tulajdonképpen én szerintem az volna a legjobb, ha minden anya magával vinné sírba a kislányát is, néha hagyná egyedül ténferegni a világban. De hát ez abszurdum. Vannak néha ilyen képtelen gondolataim, miért is az enyémek egy kissé különcznek tartottak, de azért nagyon jól megfértek velem és szeretett mindenki. Mikor az intézetből kikerültem, apa már az új mamával és testvérkével jött elém az állomásra. (A mostohaanyámnak is volt az első házasságából egy kis leánya.) Körülbelül hat évvel volt fiatalabb nálam, miért is én mindjárt a gondos kis mama szerepét vettem át vele szemben. Mert az igazi anyja .. . Hogy is mondjam csak ? Hiszen látta ... Vagy igaz, még akkor nem volt mellettem, mikor ő meglátogatott. Mert aki egyszer látja, tisztában lehet vele. Szép asszony, ragyogó, tündöklő szépség és úgy gondolja, hogy teljesítette minden kötelességét, ha kegyesen megengedi, hogy az emberek megittasodjanak a látásától. Még máig sem értem, hogy volt apának bátorsága az én szegény, jelentéktelen kis anyám után ezt a pompás teremtést nőül Lapunk mai száma 16 oldal.