Magyarország, 1911. június (18. évfolyam, 128-153. szám)
1911-06-01 / 128. szám
CSÜTÖRTÖK BUDAPEST, 1911. JUNIUS 1 Előfizetési ári negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Főszerkesztő: Holló Lajos. XVIII. ÉVFOLYAM 128. , SZÁM. Szerkesztőség és kiadóhivatal Teréz-körut 19 sz* Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. A hunyadi felfordulás, Budapest, május 31. Úgy látszik, a Khuen-kormányzat természetrajzához tartozik az, hogy alatta időnkint egy-egy vármegyében az állapotok fenekestül fölforduljanak. Marostorda után most Hunyadra került a sor. A két eset tipikusan egyforma : mind a kettőben a darabont- főispán üldözőbe veszi az alkotmány védelmében helyüket férfiasan megálló tsztviselőket, mire a vármegye törvényhatósági bizottságának független elemei melléje állanak az üldözött tisztviselőket így alakul ki a súlyos konfliktus főispán és a vármegye között, amit tután természetesen a főispán erőszaskodásai tesznek még súlyosabbá és tengesztelhetetlenebbé. A hunyadmegyei eset egészen eztán a recept után készült. Mara László főispán, aki végigszolgálta a arabantokat, most pedig a Khuen-kormány bizalmából ül a vármegye főispán székében, fölhasználja a kedvező alkalmat és a belügyminisztériumnál keresztül viszi politikai ellenfelének, Pogány Béla alispánnak a felfüggesztését. A legnagyobb bűne az alispánnak természetesen az, hogy a nemzeti küzdelem idején szemben állott a darabont főispánnal. A kiinduló pont tehát, amelyből a felfordulás kezdődik, a személyes szó politikai bosza. Azért kell felfordulnia egy egész nagy vármegye békéjének, azért kell ezen az exponált nemzetiségi vármegyében a magyar közigazgatást kompromittálni, hogy a főispán évek óta jégre tett boszuját kielégíthesse. A vármegye természetesen nem hagyja a maga választott alispánját, hanem élni akar azzal a törvénybiztosította jogával, hogy kérvénynyel, felirattal járul az országgyűléshez. A főipánra nézve ez persze kellemetlen; elhatározza tehát, hogy a vármegyei felirat elhatározását bármi módon megakadályozza. Ha lehet, leszavaztatja az erre vonatkozó indítványt, ha nem lehet, akkor erőszakkal állja útját az indítvány megszavazásának. Milyen jellemző ez az eljárás! Mennyire teleszívja magát a hunyadi főispán a mostani kormányzati szellemmel, amely a törvényt csak addig tiszteli, amíg az neki kedvez ! Amíg azt hiszi a főispán, hogy a többség az indítvány ellen van, tárgyalásra bocsájtja az indítványt, még a névszerinti szavazást kérő ívet is elfogadja. Amint azonban észreveszi, hogy az indítványnak többsége van, egyszerre fölfedezi, hogy az indítvány „törvénytelen“ és hatalmi szóval megtagadja annak szavazás alá bocsátását. Ezzel azután teljes a felfordulás. Attól a perctől kezdve, hogy a főispán a nyílt erőszak terére lépett, megszűnt minden lehetősége a további tárgyalásoknak Hunyad vármegye közgyűlési termében. Aki az ezutáni fejleményekre kiváncsi, olvassa el, mik történtek Maros-Torda vármegyében egészen addig, amíg a kormány Erősdyt el nem mozdította. Mert a vége nem lehet más, mint ez ; miután a törvényhatósági bizottságot nem lehet elcsapni, végre mégis csak a főispánt kell a székéből eltávolítani. A lényeges és fontos a dologban az, hogy a mostani kormányzat alatt sorra akadnak főispánok, akik nem riadnak vissza attól, hogy a törvényhatóságok legfundamentálisabb jogait, mint például a jelen esetben a kérvényezési jogot, egyszerűen elkobozzák. Bizonysága ez annak, hogy Khuenék kormányzati szellemének vegyi összetételében igen jelentékeny szerepet játszik a darabantizmus. Maga a kormány, amikor megalakult, alkotmányos jellegére nézve semmiben sem külömbözött a darabont-kormánytól, és csak a mostani választóközönség nagy gyöngesége, amely nem volt képes ellentállani a pénz és presszió egyesített hatalmának, adott neki bizonyos „alkotmány“ színezetet. De lelke mélyén a Khuen kormánya éppen olyan darabont maradt, mint amilyen volt, mikor megalakult ; ma is kész, amint az ismétlődő példák mutatják, ahol szép szerével nem boldogul, a világos törvényt és jogot a maga erőszakával helyettesíteni és lábbal tiporni. A kormánynak ezen kívül van egy rejtett, titkos czélja is ezeknek a vármegyei botrányoknak szán- A légyott. Irta: Leon Xantof. (Egy agglegény szobája, melynek’ rendetlensége művészi színezetet visel. A kis, kerek asztalon nem egészen tiszta fehér terítő és hideg reggeli. Ízes szardínia, libamáj-pástétom, fogolypezsenye. A kandallón egy poros palackban a bordeauxi bor, egy palack tüzes magyar bor és a nélkülözhetlen pezsgő, mely kiváló előjogot élvez minden szerelmi találkozásnál. Az asztal közepén Galle-féle vázában orgonaág pompázik, sajátságos, tompafényű árnyalatokban. A levegőt édeskés parfüm lengi át.) Alfonz (művét bámulva, körülsétálja az asztalt): Nem is hittem, hogy a terítés művészetét ilyen kitűnően értem! Az asztal igazán elragadó benyomást tesz a szemlélőre! Nagyszerű! (Hajtogatja az asztalkendőket) Az asztalkendők is elárulják művészi hajlamaimat és előkelő, kiforrott, jó ízlésemet... Szükség esetén bizonyosan nagy művész vált volna belőlem.. de így... Most már jöhet Georgette!... Bátran jöhet!... De vájjon eljön-e? Öh, bár eljönne!... Édes, jó Istenkém, én olyan ritkán kérek tőled valamit! De most engedd, hogy Georgette eljöjjön!... Ha meggondolom, hogy tíz percz múlva már itt lehet... és én kinyitom neki az előszoba ajtaját... Meg kellett ígérnem, hogy magunkba leszünk.. minden szolgaszemélyzet nélkül... olyan félénk szegényke... «Gondolja meg, kérem, — igy szólt ezüstcsengésű hangján, — mi történnék, ha valamelyik szolgája véletlenül már egy barátnőmnél szolgált volna, vagy ami még rosszabb, a férjemet ismerné!... Milyen botrány keletkezhetne ebből... menthetetlenül elvesznénk!...» Abban állapodtunk meg tehát, hogy magam fogadom, magam szolgálom ki és magam segédkezem neki, mikor a kalapját, felöltőjét leveti!... Istenem, még tíz perez!... Milyen lassan halad az idő, ha az ember szívszorongva várakozik!... Bizonyosra veszem, hogy itt mindennel meg lesz elégedve és belépésekor elragadtatva felkiált: «Milyen csinos!... Az én kedvencz virágaim... és a kedvencz illatszerem!...» Azután majd megölel!... Vagy én ölelem meg először... ez jobban illik... Azután az asztalhoz ülünk... én feltárom szivemet... és — és... Mégis gazember vagyok! Megcsalom Champonnet, a régi iskolatársamat... a kedves, derék, jó Champonnet! (Kinyitja az ajtót, kinéz.) Georgette mindjárt itt lesz a lépcsőn... a szivem súgja... Azután megcsendül a csengő... halkan... alig hallhatóan... én kinyitodi az ajtót és ő elfojtott hangon susogja: «Oh, Alfonz, én nagyon rossz vagyok!» és pirulva, szégyenkezve karjaimba borul!... (Künn erős csengetés.) Ő az! Már hallom ritmikus lépteinek neszét! (Kinyitja.). .Vigyázz, édesem, a folyosó nagyon sötét! Ghamponne ! (belép): Csakugyan sötét! A lépcsőn majd kitörtem a nyakamat! Alfonz (ijedten meghátrál): Champonnet! A férj! Borzasztó! Champonnet: Jó estét, vén ficzkó, ugye nem vártál, mi? Kellemetlen a látogatásom? Alfonz: Sőt rendkívüli módon örvendek! (Félre.) Milyen nyugodt! Pedig tudom, hogy gyilkolni készül! Csak a legvégsőkre elhatározott ember lehet ilyen nyugodt, mint ő! Champonnet: Ugyan, mondd csak, kérlek, miért nem látogatsz el olykor-olykor hozzánk ... úgy esténkint? Alfonz (félre): Gúnyolódik? Elég vakmerő az adott helyzetben gúnyolódni! (Fenn.) Mert nem akartam boldogságtokat zavarni. Champonnet: Ugyan, ugyan! Az ilyen régi, jó barát sohase alkalmatlan! Ma estére is meg akartalak hívni vacsorára hozzánk. (Nyugodtan leül.) Alfonz (zavarban): Meg akartál hívni? Champonnet: Talán alkalmatlan vagyok? Lám, lám, két teríték, pompás ételek, az asztalon virágok, föl szobában kellemes illat.. Ravasz kópé, bizonyosan valami csinos pőt vársz vendégül! Alfonz (félre): Minden szava gyilkol! (Fenn.) Nőt? Ugyan mi jut az eszedbe? Champonnet: No, no, ne tarts engem olyan ostobának!... Akkor hát nem hábor igatlak, nem akarok indiszkrét lenni és szerényen visszavonulok! Alfonz (félre): Hála Istennek, nem gyanít semmit! (Fenn.) Látom már, be kell vallanom... Champonnet: Ah’, tehát nem csalódtam? No, ne félj’, elkotródom. Alfonz: Köszönöm, édes barátom! Champonnet: Átmegyek a szemben lévő vendéglőbe. Most pontban 12 óra van... Alfonz (ijedten): Tizenkét óra?... Hiszen akkor okvetlen találkozik majd az én.. Lapunk mai száma 28 oldal