Magyarország, 1913. augusztus (20. évfolyam, 181-206. szám)
1913-08-01 / 181. szám
BUDAPEST, 1913. AUGUSZTUS 1. PÉNTEK XX. ÉVFOLYAM 181. SZÁM Előfizetési ár : negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyben és vidézen 10 fillér. Főszerkesztő: Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal 3 Rákóczidat 38. sz Hirdetések milliméter szénütéssal díjszabás szerint. Hajnalhasadás, Budapest, július 31. " Az az ötnapos fegyverszünet, mely tegnap délután a bukaresti békekonferenczia első érdemleges és dicséretes műve volt, a hőn óhajtott békének a hajnalhasadása. Eddigelé a győzelmes hadviselő felek tudni sem akartak fegyverszünetről és a békét a harcztéren, a bolgár főváros kapuinál akarták diktálni. Nagy haladás a béke felé, hogy Bulgária ellenfelei jobb belátásra jutottak és belenyugosznak a fegyvereknek egyelőre öt napig való pihentetésébe. Remélhető, hogy az ötnapos fegyverszünet a lejáratkor megnyittatik, mert alig hiszszük, hogy a bukaresti konferenczia olyan kedvezőtlenül folyjék, hogy okot adjon az ellenségeskedéseknek folytatására. Nagy felelősséget vállalna magára az a balkáni állam, amely a nagy nehezen létrejött fegyverszünetet megbontaná és megint felszabadítaná a harcz fúriáit, akikkel már torkig van egész Európa. Az utolsó fegyvertény is, amely a fegyverszünet létrejötte előtt végbement, csak kedvez a béke ügyének. Az történt ugyanis, hogy a bolgárok a vakmerően előnyomuló görög sereget keményen megverték és visszaszorították a Bregalnicza felső folyásáról. Görögország volt a balkáni szövetség fölbomlása után Bulgária legádázabb ellensége, Görögország akart Bulgária katasztrófájából magának legtöbb hasznot szerezni. Ez a görög vereség, a görögök előnyomulásának ez a megakasztása mindenesetre alkalmas lesz arra, hogy a túlzott görög igényeket lefokozza, ami által a békének egyik legnagyobb akadálya el lenne hárítva. Szó sincs róla, még sok akadálya van annak, hogy a dolgok teljesen rendbe jöjjenek és a végleges béke megköthető legyen. Elsősorban nagyon komplikálja az ügyet Törökország akciója, amely fölborította a londoni békét és felhasználva Bulgária szerencsétlenségét, befészkelte magát Drinápolyba. Ennek a bonyodalomnak az eligazítása, ismerve az európai diplomáczia nehézkességét és féltékenykedését, kemény dió lesz. Arra, hogy Európa bármelyik hatalomnak mandátumot adjon arra, hogy a törököket Drinápolyból kiakolbólítsa, az európai diplomáczia nem kapható. Nem lehet sokat várni — mint az az Antivár előtti flottademonstráczió siralmas lefolyásából tapasztalható — a hatalmak együttes akciójától sem. Még a legkönnyebben dűlőre jut ez a dolog akkor, ha a balkáni nemzetek között a béke mihamarább létrejő és Törökország megint szemben áll régi ellenségeivel. Akkor remény sem lehet, hogy Törökország az enesz-inidiai határvonal kiigazítása fejében, amelyről máris tárgyal az európai diplomácia, engedni lesz hajlandó és megelégszik azzal, hogy valamit visszanyer abból, amit végleg elveszettnek tekinthetett. A végleges béke létrejöttének további huzavonáját okozza a hatalmaknak az az álláspontja, hogy fentartották maguknak a Bukarestben esetleg létrejövő békekötés pontjainak felülvizsgálatát. Elképzelhető, hogy ez a fentartás mennyi jegyzékváltásra, mennyi alkudozásra és mennyi súrlódásra ad majd alkalmat! És míg ezek a súrlódások el nincsenek intézve, az ellentétek ki nincsenek egyenlítve, addig mindig tart a nyugtalanság, a katonai készülődés, a gazdasági élet nyomottsága és bizonytalansága. Mert a mai világban, amikor az európaszerte domináló reakció közepette a világ hatalmasai oly rendkívül olcsóra taksálják az emberéletet, divatba jött a nagyhatalmak között az „akciószabadság fentartásának“ kijelentése, ami természetesen fenyegetést jelent a többi hatalmakkal, de még inkább a népek nyugalmával, jólétével szemben. És mindezt a sok diplomácziai játékot, a sok sakkhúzást és ellenhuzást a népeknek kell sok százmillióval megfizetni! A pozitív eredmény eddig tehát mindössze annyi, hogy tíz hónap óta először hallgatnak az ágyak, tíz hónap óta először szűnik meg folyni a szakadatlan embervérfolyam. A humanizmus szempontjából már ez is nagy eredmény. A mi speciális magyar szempontunkból ez az eredmény annyiban sokat jelent, hogy elsősorban reményt nyújt azoknak a nyomasztó gazdasági állapotoknak a javulására, amelyeket a hosszantartó balkáni háborúk reánk zúdítottak. Ennél természetesen van még számunkra más szempont is. A balkáni háború befejezése, az elhelyezkedés roppant nehézségeinek legyőzése után válik csak számunkra áttekinthetővé az a nagy történelmi átalakulás, amely közvetlen szomszédságunkban végbement. Bármennyi borzalommal járt is ez az átalakulás, nincs okunk aggódva tekinteni annak szeme közé. Két múzsa. Irta : Sz- Szisathy Vilmos. Nagyanyó bálra készítette elő a legszebb leányunokáját és csipkés holmikkal, selymekkel babrálván, fölébredt a múlt. — Sose félsz semmitől, kis aranyom, nem ülsz te egy pillanatig sem. Az lesz a legboldogabb, aki tánczra kérhet. Ismerem már a fajtánkat, kapósak voltunk valamennyien. Hej, édes Istenem, — folytatta öregasszonyosan végighúzva két ujját a szája szélén, — micsoda idők voltak azok és mennyire mások az emberek! Talán fiatal volnál ahhoz, hogy elmeséljek neked egy nevezetes történetet, de eltekintek a korodtól, hiszen most indulsz neki a világnak, s szükséges, hogy ismerd az embereket. A maiakat épp úgy, mint a hajdaniakat, különben képtelen lennél az öszszehasonlításra. — Hát úgy történt az, gyöngyöm-aranyom, hogy fiatal asszony voltam, s künn nyaraltunk a szőlőben. Akkor még nem ismertük a filoxérát, annyi borunk termett, amennyit kívántunk. Főleg megvolt a régi szőlőnk rengeteg gyümölcsössel. Az utak mentén egész erdő húzódott, az ismeretlen könnyen eltévedhetett a közökön. Es bizony! — Egész nap künn voltam, felügyeltem a" szorgalmas hangyákra, értsd alattuk a cse *lédségiet. Alkonyat táján aztán rendbehoztam a kontyomat s kimentem az útra, vártam az apádat. A vonat a mi időnkben nem járt még olyan eszeveszett gyorsasággal, mint manapság, hát idébé tellett, hogy valaki megérkezzék a városból. Úgy bizony, időbe! — Egy késő délután, éppen az anyád volt akkoriban szopós, megint az után járok. Szép nyári idő volt, búzás szekerek vonultak arra s annyi kalászt lopott a szekerekről a fák lehajló ága, hogy még deczemberben is abból éltek az énekes madarak. Megyek, megyek, egyszerre csak megnyílik egy bokor, lassan előlép mögül egy fényes ruházatú katona. — Nem szól semmit, csak elábem térhetjük, és csókolni kezdi a ruhám szegélyét. — Isteni nő, (igen, így mondta : isteni nő), életem és boldogságom a kegyed kezében van. Az életemmel nem sokat törődöm, bebizonyítottam azt számtalan véres háborúban, de a boldogságra bejelentem az igényemet. — Keljen föl, uram, — mondtam neki határozott hangon, — tisztelje egyéni külsőjmet éstársadalmi állásomat. Ha bármiben szolgálatára lehetünk, azt készséggel cselekedjék meg, jó keresztényekhez illő módon. De a katona, — huszártiszt volt, lelkecském, úgy bizony, legalább is kapitány, vagy ezredes, — csak folytatja, egyre szenvedélyesebb hangon. — Isteni nő, én már leszámoltam mindennel, be kell hát vallanom, hogy évek óta lesem ezt a pillanatot, amikor tanúbizonyságát adhatom lángoló szerelmemnek. — Hogyan, uram? Ön szerelmes? — Mégpedig kegyedbe! Évek óta kisér ez a szenvedelem, de a sors nem engedett közelébe jutni ama nőnek, aki számomra megalapíthatta volna az igazi boldogság fészkét. Azután férjhez ment kegyed és én a háború izgalmai között igyekeztem nyugalmat találni. — De kicsoda ön, uram ? — kérdeztem egy kissé megriadva. A huszár elrámülve befödte a tekintetét, aztán mintha rémeket látna, messzire, védőleg, kiterjesztette a karjait. — Ne kérdezd, ne kérdezd, mert a tudat azonnali halált okozna. — Én kegyedet sosem Láttam! — Az nem baj, de láttalak helyette én. Ha nem volnál nő s nem tekinteném nemedet minden rendű arisztokráczia fölött állónak, — azt mondanám, hogy elérhetetlen magasságban lebegek. Olyan magasan, hogy szegény halandó ajkán megfagy a sóhaj, mielőtt odáig érhetne. És én mégis téged imádlak. — Fenség! — rebegtem és meghajtottam a fejemet, amint azt a spanyol etikett szabályainak leírása közben olvastam a Koszorúban. — Ne mond e szót ilyen ridegen, felelte ő, egyáltalában ne használd a szót. Nevezz egyszerűen Immaculata Mária Antal Jánosnak, a szívemhez úgy kerülsz közelebb. Meg voltam zavarodva, a kezeimet tördeltem. I . i-J . ■Lapunk mai száma 20 oldal