Magyarország, 1914. január (21. évfolyam, 1-27. szám)

1914-01-14 / 12. szám

BUDAPEST, 1914. JANUÁR 14. SZERDA XXI. ÉVFOLYAM 12. SZÁM Előfizetési ár: Negyedévre 7 korona. Egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Szerkesztő bizottság: KÁROLYI MIHÁLY gróf BECK LAJOS LOVÁSZY MÁRTON etetések milliméter számítással díjszabás szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI., Teréz-körút 22. szám. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, .Hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt szíveskedjenek lehetőleg gyorsan intézkedni, Hogy a lap küldése fennakadást ne szenvedjen. Só és kártya. Irta: Búza Barna. Budapest, január 13. A munkapárt bécsi menetrend szerint haladó vonatának ablakaira nem csak azt kellene felírni, amire a múltkor Urmánczy Nándor olyan szellemesen figyelmeztette őket, hogy kihajolni veszélyes. (persze a leendő paktumos nemzetiségi párttagokra és elvtársakra való tekintettel úgyis, hogy opasno je van se nagnuji, meg a szintén egyenlő rangúvá emelt román, tót, rutén nyelveken is), hanem azt is, hogy a nép közé kiszállni veszélyes. Egy ifju munkapárti honatya tegnapelőtt a saját kárán tanulta meg, hogy mennyire helyes és alapos ez a figyelmeztetés. Ugyan megjárta, mikor kiszállt egy kis oktató előadásra, s fel akarta világosítani a népet a létszámemelés dicső és áldásos voltáról. Ez a keservesen végződött kirándulás meggyőzhette a fiatal önkéntes népoktatót arról, hogy a nép felvilágosítását okosabb nekik. Tisza István példája szerint : nyomtatvány útján, ujságczikkekben teljesíteni. Mert ha att-ott az ujságczikkeken tölti ki a bosszúját az elkeseredett nép, az a biztos távolságból oktató munkapárti hazafi testi épségét nem veszélyezteti. Ellenben ha személyesen ereszkedik le a felvilágosítandó néphez, akkor esetleg mentőkocsiban kell távoznia közhasznú működése színhelyéről. A szóbanforgó (nem sóbanforgó) ifjú népoktató testi épsége a hírek szerint nem szenvedett csorbát. Ellenben olyanokat kellett az oktatásra összegyűlt néptül hallania, hogy én például a magam részérül szívesebben szenvednék el húsz napnál tovább gyógyuló testi sértést, mint ilyen fájdalmas erkölcsi ütlegeket. Ő a létszámemelést dicsőítette, a hallgatóság pedig sóról és kártyáról kiabált, sőt ezeket a tárgyakat még természetben is elébe terjesztette az ifjú hazafinak. (Úgy látszik, a mungóknafe, mióta Tisza István jóvoltából megmentették az ország tekintélyét, a saját méltóságuk és tekintélyük is erősen megnövekedett, mert a magyar nép olyan hódolattal fogadja őket, ami például Oroszországban csak a czárt illeti meg. Azzal a különbséggel, hogy míg a czár elé, ahol megjelenik, sót és kenyeret visz a nép, a mungókat amagyar, nép sóval és kártyával szokta megtisztelni.) A fiatal nyunkapárti hittérítő azonban a sónak emlegetését is, tényleges megjelenését is nem a legnagyobb ürömmel fogadta, sőt igen zokon vette, s a tudósítások szerint önérzetesen odakiáltotta: — Nekem semmi közöm a sópanamához ! Hát ez igazán szép! Ez az erkölcsi fölháborodás, ez a férfias tiltakozás a panamák szennyében való részesség ellen határozottan tiszteletreméltó. A fiatal képviselő érzi, hogy meggyalázó dolog a panama s nem tűri el, hogy őt azokkal jól kiderült piszkos üzelmekkel összeköttetésbe hozzák. Jó. A panamákhoz semmi köze. De vájjon a panamák gyümölcseiből megtöltött pártkasszához sincs köze ? Nem kapott ő is a választáskor a panamapénzekből, mint az „elvtársai" ? A hírek szerint azt is kijelentette, hogy nem kapott, mert őt kizárólag a saját költségén választották meg. Nem ismerem az illető képviselő urat, de ha tényleg ezt mondta,, semmi okom sincs a kijelentésében kételkedni. Hanem, az Isten szerelméért, ha ő ennyire tiszta, ha ennyire távol áll a panamától s a panamapénzektől, akkor miért marad meg mégis azoknak a társaságában, akikről most már jól tudja, hogy panamapénzen vásároltak mandátumot, hogy a kezük panamapénzektől szennyes, hogy a panamáknak, ha nem is elkövetői, de bizonyosan orgazdái voltak ? És miért maradnak ott mindazok, akik a telküket s a kezüket a panamák gyalázatától tisztának érzik ? Miért maradnak abban a pártban, amelynek egyik vezető alakja ma is a panamák megbélyegzett bűntettese, s amely párt ma is dicsőítéssel és hódolattal veszi körül ezt a főpanamistát ? Miért követik vezérükül a főpanamista védelmezőjét, magasztalóját s ölelgető és tisztelő barátját? Nem ismerik a magyar közmondást arról, aki a korpa közé keveredik ? Az megesketik, hogy rendes ember is véletlenül, jóhiszeműleg belekerül valami bűnszövetségbe. De ha már bíróság ítéletéből tudja meg, hogy az a társaság, amelybe jutott, aljas után szerzett pénzekből élősködő bűnszövetség,s mégsem távozik el, hanem köztük marad azután is, akkor ne csodálkozzék azon, ha őt is olyannak nézi mindenki, mint a többieket. Meg aztán ugye, a panamapénz a pártkasszába jutott. Hát kié az a pártkassza ? Tán az országé, a magyar államé? Vagy a Jeszenszkyé? Nem, hanem a munkapárté. Tehát valamennyi képviselőé, aki a munkapártnak a tagja. És így az övék is, a tisztakezűeké is. Hiába nem kértek és nem kaptak belőle pénzt. A kassza közös, a vagyon közös, közös czélokra szolgál: azegész párt közös hatalmának megtartására, tehát közös a gyalázat is, amely a pártkasszából a tulajdonos párt összességére árad. Nem elég nagy önérzetesenkijelenteni, hogy: „semmi közöm a panamákhoz“. Ennek a kijelentésnek csak úgy van erkölcsi értéke, ha nyomban a megfelelő tett követi: a munkapártból való kilépés. Aki tud a panamákról s mégis benne marad a panamákból született pártban, az, akármilyen tisztakezű is, már ez által azonosítja magát a panamákkal, s mindazzal a szégyennel, ami erre a pártra nehezedik. És várjon a munkapárt emberei nem ugyanazt a panamapolitikát csinálják s támogatják-e most is, amit a bíróság olyan erősen megbélyegzett? Mi egyéb a román egyezkedés, mint a munkapárt erősítésére kigondolt panama ? Egyszerűen megvásárol Tisza István a munkapárt számára harminchöt mandátumot. Csakhogy nem a pártkassza pénzét adja érte, hanem a magyarság jogait és érdekeit. S mi más a gőzerővel hajszolt sajtótörvény, mint a munkapártnak a panamavédelemre készített legerősebb fegyvere ? A sajtó leplezte le a panamákat, hát meg kell érte büntetni a sajtót. A sajtó ellenőrzése nehezíti meg a panamázást, hát gúzsba kötik a sajtót, hogy szabadon panamázhassanak. Mint a betörők, mikor nyugodtan akarnak valahol „dolgozni“, előbb megölik a házőrző komondort. Nem látják, nem érzik ezeket a munkapárt jobbérzésű s tisztakezű elemei ? Nem restelik, hogy a többiek bűne árnyékot vet az ő különben tiszta egyéniségükre is? Nem restelik, hogy akárhová fordulnak az országban, hol szóval, hol tettleg a sőt meg a kártyát vagdalják a fejükhöz ? S kénytelenek tűrni ezt a megszégyenítést, mert míg bent vannak a munkapártban, addig jogosult ez és igazságos! Hogy június negyedike után értékes és tiszta gondolkozású emberek bent maradtak a pártban, azon még nem csodálkozom. Ez még lehet felfogás, meggyőződés dolga. De hogy a panamák egész undok özönének a kiderülte után se hagyták ott azt a megbélyegzett, szégyenletes társaságot, sőt azóta is együtt gázolnak vele jogokon, igazságon, erkölcsön keresztül, az már teljesen érthetetlen előttem. Lapunk mai száma 24 oldal.