Magyarország, 1916. szeptember (23. évfolyam, 243-272. szám)
1916-09-12 / 254. szám
Budapest,1916. Jcecíci, szeptember 12. BE a. & YA K0237A&7 I székely menekít Látogatás a Központi segítő-irodában — A felsőiskolás gyermekek — A dupla segély — Székely becsület A főváros, mint ismeretes, pár nappal ezelőtt kezeibe vette az erdélyi menekültek ügyét s a szerencsétlenek támogatására központi segítőt létesített az új városházán. A központi segítőirodában fővárosi tanárok és tanárnők látják el a teendőket. A menekülők csoportokban jönnek be, mindegyikének külön-külön felveszik a személyleírását, kiállítják a segélykönyvét, melynek alapján egyegy személy vagy család, személyenként kétkét korona segítségben részesül naponként. Egyszerre öt napi segítséget utalnak ki nekik, azonkívül ugyanitt közvetítenek a munkabírók számára munkát, itt gondoskodnak az iskolába járó,menekülő gyermekek iskolaibeiratásáról is. Ma délelőtt összesen 486 menekülő család kórjáról gondoskodott az iroda. Ennek a létszámnak felvételénél érdekes jelenség mutatkozott. Csodálatos, hogy mily sok a székely ifjúság között az értelmi pályára törekvők száma. A nagyobb leányok, fiuk jobbára mind gimnáziumi, reáliskolai és kereskedelmi tanulók ; ezek most valamennyien a fővárosban óhajtják tanulmányaikat folytatni. Szinte minden második család ezzel a panaszszal jön: „Kérem, a fiam gimnáziumi iskoláztatását szeretném folytatni"*. „Várjon felveszikve itt a leányomat a gimnáziumba?“ És így tovább, így egy jobb külsejű, intelligens öreg úr, Taffay János,, hetvenesztendős nyugalmazott szemlész Hosszufaluról, azt panaszolja, hogy a leányát, ki tisztára jeles tanuló, nem vették fel itt Pesten a, VI. gimnáziumba. Mi lesz, ha aleányka nem folytathatja tanulását? — Mert úgy volt, kérem, hogy éjjel egy órakor kellett elmenekülnünk. Kapkodva szedtünk össze egy kis élelmiszert, pár darab rongyot, de legnagyobb gondunk volt az írásokra. Magunkhoz vettük a gyermekek iskolai bizonyítványát, egy-két családi írást, de hogy, hogy nem, a nagy zavarban megtörtént, hogy a leányom, születési bizonyítványa, a II-ik gimnazista fiamnak pedig a magánvizsgálatra szóló miniszteri engedélye ottmaradt. Hát azért csak elmentem, mikor ideérkeztem, az Andrássy-úti gimnáziumba. De nem volt elég a jeles bizonyítvány, születési bizonyítványt is követeltek. — Hiába volt, kérem, sírás, könyörgés — folytatja az apa —, pedig azt is megmondtam nekik, hogy a bujdosásom mellett még egy nagy bátyitom van: két fiam ugyanis még a harctéren szolgál, az egyik tüzérfőhadnagy, a másik Icádét, az olasz fronton, tudja Isten, mi lesz velük ? ! Ez sem hatotta meg őket és most itt vagyok, azzal az aggódással, vájjon az én szép lelkemnek, az én okos virágomnak most el kell veszejtenie egy esztendőt amiatt a születési bizonyítvány miatt?! — Dehogy is, dehogy is — és nyomban felszólal a telefon, utasítják a gymnáziumot Raffay Zsuzsanra felvételére. A dolog olyképpen rendbe is jött, a fiú ügye is, aki a mai nap óta immár a Markó utcai gimnázium növendéke . Újból felsőiskolás gyermekek, a soron. Hárman vannak itt. • Győrffy Gábor 15 éves, Erős András 15 éves, György Vilma 14 éves három nővér gyermeke, csaknem egy testvérek Székelykeresztúrról. .A negyedik nővér itt lakik Pesten, ahhoz szálltak, a másik három nővérnek azonban vagyona veszett és pedig tizennyolc gyerekkel együtt. Mert csudálatosképpen tránd a három nővérnek hét-hét gyermeke van külön, s azok valamennyien elmaradtak a menekülés közben szekéren, míg a jelenlevő három gyermek Pestre jött. . . Most hát itt vagyunk, a nénénknél vagyunk, aki azonban maga is szegény, nem tud bennünket eltartani. Ez azonban a kisebbik gond, a borzasztó az, várjon mi van szegény szüleinkkel, testvéreinkkel?! Éjjel-nappal sírunk az aggodalomtól, hátha valami baj érte őket?! És mi lesz az iskoláztatásunkkal? A Gábor meg az András az ötödik gimnáziumi osztály előtt áll, én meg kereskedelmibe óhajtok járni, — mondja a leányka. És mialatt szomorkodnak a gyerekek, a szomszédos asztalnál megszólal a Melon. Bódy Tivadar alpolgármester jelzi a központi irodának, hogy táviratot kapott egy csehországi fürdőhelyről bizonyos Csató tüzér főhadnagytól, aki betegen fekszik ott. Érdeklődik Csato brassói patikusok felől, akik az ő édes szülei. Az adatokat felveszik, közben a síró gyermekek ügyét is elintézik. Segély utalvány, azután iskolákba való utalás, teljes tandíj- és beiratásmentesség, könyvsegély. A három székely gyermek boldogan halad kifelé, mialatt idősebb úri hölgy kerül elénk: — Brassóból jöttünk kérem — mondja zokogva — mindenünk odaveszett, de nem ez a legnagyobb gondunk. A fiam, a fiam, aki a fronton van, az, az, nem hallunk róla hírt már három hete. Várjon el-e még, nem-e ment közben Brassóba az értesítés ? ! — Hogy hívják nagyságodat*? — Csatóné vagyok, kérem .s . Csató patikus felesége. — Na, de ilyen véletlent! — örvendez a szolgálatot teljesítő tanár, — ebben a pillanatban telefonált Bódy alpolgármester úr, hogy Csató tüzérfőhadnagy keresi a szüleit Brassóból. Nyugodjék meg asszonyom, a főhadnagy úr Csehországban van fürdőn. Csatóné arcán fölragyog az öröm. —Igazán ? Hol ? Kérem a címet, a címet! Köszönöm. Áldja meg az Isten érte. Rohanok, rohanok ,sürgönyezni ... Én drágaságos jó fiam . . . ’ És ott marad a könyvecske, kiállítva egyenként öt-öt papi segítségre. Még valami. A menekülők intelligensebb és odahaza valószínűleg vagyonosabb osztálya, akik pedig most földönfutók lettek, restellik a segély elfogadását. Ez az észrevétel elég aggodalmat ad a segítő irodának. Még azok is, aikiknek egy árva krajcárjuk sincs, szégyenkező mentegetődzéssel fogadják el a nekik juttatott segítséget. Nos hát, az erdélyi menekülők szívleljék meg, hogy az állam és társadalom segítsége mindenképpen kijár nekik. Tulajdonképpen nem alamizsna ez, hanem az ország nagy tartozásának részbeni ésiszonyatosan csekély törlesztése, amelyet nekik nagylelkűen kell elfogadniuk. A mai napon a pénztári zárlatnál történt pénzkiosztásnál a törzslapok összehasonlításánál rájöttek arra is, hogy adminisztrációs tévedés folytán mintegy huszonhárman kétszer vettek fel segélyt. Amaz észrevétel után alig egy félóra múlva már többen visszajöttek a földönfutók közül jelenteni, hogy odahaza rájöttek a tévedésre, így egy idősebb székely iparos is, éppen most hoz vissza hat személy után hatvan koronát. Leteszi az asztalra és szól: — Nem dukál ez nekem, uram. Úgy történt, hogy a feleségem és én külön-külön elmentünk tanács után. Az asszony máshová, én a lakásközvetítőbe, ahonnan ideigazítottak- Az asszonyt is ideigazították innen, de nem egy időben érkeztünk, hát nem is találkozhattunk, így történt aztán, hogy neki is, meg nekem is kiutalták a család után járó hatvan koronát. Tessék hát, a felét visszahoz!" ! K. L. Magyarország. ISIS évi szeptember hó 1-gvel új előfizetést nyitottunk lapunnkra. Előfizetési árak: a magyar korona országaiba, Ausztriába és az annektált tartományokba. Szeptember hóra 2 , 80 fill. Szeptember 1-től december 31-ig 10 „ 30 „ . Egyes szám ára: BndapssieH és sidáfesu 12 filler Kérjük azokat a t. cm vidéki előfizetőinket, akiknek előfizetése augusztus d1-ékén lejárt hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek. Lakóhelyváltozás esetén arra kérjük tisztelt előfizetőinket, hogy uj címüket ideje korán közöljék velünk. Minden erre vonat®kozó bejelentéshez szüksége van a kiadód divatainak egyúttal arra a címszalagra is amelylyel az előfizetett pénztárty a legutolsó tartózkodás helyére ment. % / MimimosiFama WM-ben Az 1853-54-iki orosz—török hálom történetében fontos szerepe volt a most elesett Szili Szíriának, mely akkor a törökök egyik másodrendű vára volt s melynek megvívására az oroszok százhúsz ezer főnyi hadsereggel vonultak fel Paskievics herceg vezérletével. Az ostrom 1854 május 16-án reggel kezdődött és öt hétig tartott. Az oroszok nagy tömegeit a tizenötezer főnyi török várvédő sereg mindannyiszor szerencsésen visszaverte, úgy, hogy az oroszok huszonötezer főnyi veszteséget szenvedtek . Miklós cár, aki az ostrom előtt parancsba adta, hogy a várat, mindenesetre be kell venni, kénytelen volt csapatait visszavonni. Az akkori hírlapok tudósításai és egy olasz tiszt feljegyzései szerint május 25-éig csupán előállások elfoglalásáért s a hatékonyabb ostrom előkészítéséért folytatnak harcot az oroszok. Május 25-ike előtt két napos szünet, amelyből a törökök azt gyanítják, hogy az orosz fővezér nagy dologban töri a fejét s általános a hiedelem, hogy a Jelauli és Arab-Tabia erődöket fogja támadni, miért is a várvédők Musza pasánál tanácskozásra jönnek össze. A pasa a két erőd kiürítését indítványozta, azonban leszavazzák s azt határozzák, hogy a két erődöt tartani kell mindaddig, míg Omer basától új parancs nem érkezik. A haditanács feloszlása után délután fél hatkor oly irtóztató jégzivatar szakadt le, hogy semmit sem lehetett látni. Az ellenség kihasználta az időjárást. Egy lovas tömeg Arab-Tabia felé nyomul. Mindenik lovaskatona háta mögött ült egy gyalogos katona. Ágyuütegek követik a csapatot s e tömeget a várvédők csak akkor veszik észre, mikor már egészen a sáncoknál van. A lovasság felújítja sorait, a gyalogság előrerohan, az ágyuk tüzelni kezdenek. Arab-Tabia pedig kartács- és gránátzáporral felel a támadásra: az orosz lovasság megfutamodik s a gyalogság követi ebben a példában. Ugyanekkor híre érkezik, hogy egy órányira felfelé egy orosz hadtest átkelni készül a Dunán. Esti fél kilenckor a dobosok már a bástyákon a riadót verik. Hatalmas puskaropogás, a gránátok minden oldalról repülnek, éjszakai rohamot intéztek az oroszok úgy Arab-Tabia, mint Jelauli erődje, a puskaropogás és az arabok Allah-31-Allahk-kiálltásai tudatták, hogy az oroszok támadása visszavezetett. Az orosz gránátok nagy kárt tettek a Jelnyit erődben s a két erődöt május 27-én újból támadták, azonban ismét eredménytelenül. Másnap vad rohamok ismétlődnek, egész este tart az ágyúzás, 29-én reggel pedig Muszabasa a Szambul-kárpunál az oroszoktól elvett fegyvereket és győzelmi jeleket nézegette s mindenekért jutalmakat osztogatott. A 28-iki ütközet igen véres volt, eleinte az oroszok a védőcsapatot meglepték s az erőd falát elsőként egy orosz főtiszt lépte át, de leütötték. Borzasztó harc fejlődött ki, az oroszok a sáncárokba visszadobattak, borzasztó mészárlás ment végbe, a török ágyuk kartácsokkal lőtte le az oroszokat, ami irtózatost pusztítást okozott soraikban. Még kétszer támadták az oroszok s ugyan egy időben egy másik hadoszlop a Jelauli-erőd ellen nyomult, de ez csak az árokig juthatott. E gyászos éjszakát illetően az orosz tudósítások is megegyeznek. Paskievics a rohamra harmincezer válogatott embert szemelt ki s ezeket három hadoszlopra osztották fel, oly formán, hogy a harmadik tartalékban maradt. Mindenik hadoszlop előtt egy zászlóalj árkász ment vesszőfonatokkal, létrákkal és más ostromeszközökkel. A támadást mindenik csapatnak egyszerre kellett volna kezdenie, azonban Szevan orosz tábornokot túlbuzgósága elragadta s egy török előállásban tapasztalt halálos csenddel a Törökök rászelték. Két erődítményt az Arab-Tabia-erődnél, hirtelen akart meglepni és elfoglalni s emberei valóban keresztülmentek a sár,cárkon s létráikon már a mellvéd homlokára jutottak, s a lőréseken kezdtek bemászni, midőn a törökök kartács- és golyózáporral fogadták őket s az árokba puskatussal verték őket vissza. A legfőbb tisztek csapataik élén hullottak el, mint maga Szelvan és még egy másik tábornok és temérdek törzstiszt. Gróf Orloff szárnysegéd és ezredes a szemén kapott , veszedelmes sebek