Magyarország, 1917. július (24. évfolyam, 165-190. szám)
1917-07-18 / 179. szám
Budapest, 1917. szerda, júliusi 18. MAGYARORSZÁG Miért nincs cipői ? A Cipőközpont botránya — A Cipészek és Cipőkereskedők Országos Egyesületének leleplező ülése A Cipészek és Cipőkereskedők Országos egyesülete tegnap este rendkívüli ülést hívott egybe. Ezen az ülésen megjelent az egyesület elnöksége is, amelynek tagjai most a Cipőközpont igazgatóságában szerepelnek. Az ülés tárgyát a cipőipar bajainak megvitatásában jelölteik meg, valójában pedig az volt a cél, hogy az elnökségének szemébe vágják mindazokat a vádakat, amelyek a Cipőközpont igazgatóságában viselt szereplésével fölmerültek. Az ülés botrányos lefolyású volt , az elnökség megbuktatásával végződött. Ugyanis ezen a tanácskozáson a Cipőközpont működéséről olyan dolgok kerültek napfényre, amelyek egyenesen követeik a központ bukását. A tegnapi ülés egyúttal megmagyaráznia annak is, hogy miért nem juthat könnyen és becsületes áron cipőhöz a fogyasztóközönség ? Az ülés után nyomban fölkerestük az egyesület szervezőbizottságának vezérét, aki az ülést megelőző dolgokról az alábbi részletes cog hivatalos információt adta: " Amikor a cipőhiányból eredő bajok már-már tűrhetetlenekké váltak, a Magyar, cipészek és cipőkereskedők országos egyesületében mozgalom indult meg a bajok leküzdésére. Első és legfontosabb munkánknak tartottuk a behozatali tilalom felfüggesztését, már csak azért is, mert a belföldi cipőgyártás még Békeidőben sem fedezi a belföldi cipőszükségletet Elképzelhető, hogy ilyen körülmények között mily nagy bajokat okozott a kormánynak az az 1916-ban történt intézkedése, melyiket a külföldi áruk behozatalát megtiltotta, voltaképpen ez a rendelkezés volt a cipőhiány legfőbb előidézője. Úgy az egyesület elnöksége, mint mi, a választmány tagjai, elhatároztuk, hogy összefogunk és felkérjük a kereskedelmi minisztert ügyünk támogatására, Így merült fel a Cipőközpont eszméje s valóra is vált, azzal a célzattal, hogy a cipőhiány leküzdésével nemcsak a fogyasztók, de a cipészek és cipőkereskedők érdekeit is megvédje. A cipőhiány leküzdését természetesen a behozatali tilalom időnkint való felfüggesztésével véltük elérni, annál is inkább, mert egyesületünk egyik vezére, Aczél Gyula — aki egyúttal a Cipőközpont főszervezője volt — megígérte, hogy németországi összeköttetései útján a németországi kiviteli tilalom felfüggesztését leeszközli, így a kereskedelmi minisztérium támogatásával meg is alakult a Cipőközpont, melynek elnöke a kereskedelmi minisztérium részéről kiküldött László Pál nyugminiszteri tanácsos, ügyvezető igazgatója pedig a Cipészek és cipőkereskedők országos egyesületének vezérférfia,Aczél Gyula, igazgatósági tagjai pedig ugyancsak az egyesület részéről delegált cipőnagykereskedők. A Központ megalakulása óta, azaz április hónap óta várjuk az eredményt. Várjuk, hogy Vezéreink, — most már a Cipőközpont ügyvezetői — beváltsák ígéretüket, de hiába, mert eddig még semmi sem történt. Egyetlenegy pár cipőt sem kaptunk a Központ útján, noha a behozatali tilalom feloldása mellett a belföldi árunak egyenlő széjjelosztásáról is kellene gondoskodni. Az egyesület elnöksége, illetve a Cipőközpont igazgatósága azóta nem is adott életjelt magáról egészen július hó 5-ig, amikor is kiderült, hogy nem árugyarapításra, behozatalra és az árukészlet egyenlő széjjelosztására törekszik, hanem meg akarja rendszabályozni a magyar cipőipart és kereskedelmet, ajegyrendszer behozatalával s azután ugyancsak hatósági engedélyhez akarja kötni a cipőjavítást, ami pedig a kisiparosok tönkretételével fenje®*., Hogy mikében képviseli a Cipőközpont a cipőiparosok, a cipőkereskedők s egyúttal a fogyasztóközönség érdekeit a behozatali tilalom felfüggesztésével és az áruk egyenlő széjjelosztásával, erre nézve írásos bizonyítékaink vannak. így: két héttel ezelőtt Svájból 6000 pár fehér cipő érkezett Budapestre a Cipőközpont igazgatósági tagjainak saját üzleti vásárlására. Erre a behozatalra ezeknek az áraknak sikerült a tilalmat a pénzügyminiszter által feloldatni azzal az érveléssel, hogy ez a készlet már november óta, mint kifizetett áru „lehívásra“ várakozik s ha a tilalmat nem függesztik fel, ha odavész a kereskedők pénze. Ilyképpen az áru beérkezett s az egész készletet a miniszteri rendelet értelmében az árutulajdonosok, névszertint: Aczél Gyula, Dóczy Mór, Lusztig Mór, Mayer János, Brasch Izidor és Grósz Bertók, egyúttal cipőközponti igazgatósági tagok, annak rendje és módja szerint az összes kereskedők között való egyenlő széjjelosztás céljából fölajánlották a Cipőközpontnak megvételre De ezáltal csak a tomnának tettek eleget, az arányos széjjelosztásra azonban nem kerül sor, mert a Cipőközpont ügyvezető igazgatója, a vásárlásban is érdekelt Aczél Gyula kijelentette, hogy nem szükséges a Központnak beszolgáltati a cipőket, mert 6000 cipő amúgy is kevés a széjfelosztásra. Hogy mennyire nem felel meg ez az érvelés a valóságnak, bizonyítja ezt az is, hogy a széjelosztásból minden cipőkereskedőnek 60 pár fehér cipő jutott volna, így ellenben az egész ország területén csak az említett hat kereskedőnél, illetve a Központ igazgatósági tagjainál lehetett fehér cipőt vásárolni. Hogy milyen uzsoráskodás történt ezekkel a cipőkkel, erre nézve is vannak írásos bizonyítékaink, sőt tanúink is, így például egyik cipőközpontbeli főigazgatósági tagnál csak úgy lehetett fehér cipőt kapni, ha a segédnek kifizetett 5 sorona borravaló mellett a vásárló hölgy a 30 korona 15 fillér maximális ár helyett 38 korona 15 fillért fizetett. De tudunk arról is, hogy az igazgatósági tag uraknál ezeket a maximált 30 koronás cipőket 41 koronáért árusították. Az egyenlő széjjelosztás kötelességében azonban sokkal súlyosabb mulasztásokat követett el a Cipőközpont, mely egyenesen visszaélt a neki juttatott hivatalos hatalommal, így pár hónappal ezelőtt a Cipőközpont büntetés terhe alatt elrendelte — állítólagosan a lánckereskedelem leküzdése céljából — az árubeszerzési források bevallását, mire az összes kereskedők siettek teljesíteni kötelességüket s valamennyien megnevezték ausztriai forrásukat. Hogy mi történt a bevallás után, erre csak egy, de anniál inkább jellemző esetet említek. Közvetlenül a bevallás után Krausz Vilmos cipőnagykereskedő csehországi forrásánál megjelent a Cipőközpont egyik igazgatósági tagja és összevásárolta a cipőket. Úgy, hogy mire Krausz kérte a neki mindenkoron kijáró áruját, a csehországi cég megtagadta a szállítást azzal, hogy elkésett, mert a számára szánt árut a Magyar Cipőközpont igazgatósági tagja vásárolta meg. Azt persze mondani sem kell, hogy ez az áru sem került a Központban arányos széjjelosztásra. Nagyon hasonló eset fordul elő a beszerzési forrás megnevezése óta. Többek között Schwartz Ármin cipőnagykereskedő 5000 pár cipőt rendelt egy bécsi cégnél. A cipőszállítás előtt mintacipővel jelent meg a Cipőközpont igazgatóságánál s becsületesen felajánlotta a készletet egyenlő széjjelosztásra, mire Aczél Gyula ügyvezető-igazgató a következő szavakkal utasította el: — Ne égesse meg a kezét, mert ez papiros. Schwartz az igazgató intésére nem vásárolta meg az 5000 pár cipőt, két hét múlva az»táBr JüderaiL liga^ez^pz ÖQQQ ppr. cipőt a Központ igazgatósági tagjai vásárolták meg a saját üzleti forgalmuk javára, Stern Béla által. Mindezeken kívül a „Katonatisztek és tisztviselők bevásárlási szövetkezete“ számára kilencezer pár cipő érkezett be Németországból. A behozatali tilalmat ugyancsak azért oldotta fel a kormány, hogy a tisztviselők cipőellátása biztosítva legyen. Ebből a 900 pár cipőből azonban legkevesebb a tisztviselőknek jutott. Mert egyszerűen a szövetkezet tagjai vásárolták meg, vagyis azok, akik lefizették az 5 korona tagsági díjat. A Cipőközpontnak természetesen kötelessége lett volna a behozatalra megengedett áru eladását, egyúttal a szövetkezet működését, már csak abból a szempontból is ellenőrizni, hogy megvédje a fogyasztók és az iparosok érdekeit. De természetesen szemet hunyt, mert hiszen a szövetkezet igazgatója egy ismert cipőnagykereskedő, aki tagja a cipőközpont igazgatóságának. * Eddig az ügy a maga piszkos egyszerűségében. Folytatása lesz a kereskedelmi miniszternél, akihez a bizonyítékokat a héten terjeszti fel a szervezőbizottság. K. L / I Nrfceszért a posztószállítók blinügyében — Tárgyalás a honvécítő törvényszék elütt — ,már Budapest, július 17. (Saját tudósítónkról.) A posztószállitók bűnügyében ma a párbeszédekre került a sor. Reggel kilenc órakor nyitotta meg Török altábornagy, a legfelsőbb honvédtörvényszék elnöke a folytatólagos főtárgyalást. A mai, második nap elején, Harzer Kálmán elnök felhívására, Mesterházig Nagy László koronaügyészhelyettes tette meg megjegyzéseit a védelem tegnapi előterjesztésére. Szerinte a védelem előterjesztésének perrendi alapja nincs. Egyes perbeli adatok ismertetése ellen nem emel kifogást, de szerinte a legfelsőbb törvényszéknek kell mérlegelnie, hogy az előterjesztett anyagok közül melyeket kíván még ismertetni. A bíróság erre visszavonult, majd rövid tanácskozás után úgy határozott, hogy a védelem részéről iratok felolvasása és ténymegállapítások eszközlése végett előterjesztett kérelmeknek helyt nem ad. A kérelemnek ugyanis jogalapja nincs, mert a jelen esetben hadosztálybírósági ítélet elleni semmiségi panaszról van szó, vagyis oly perorvoslatról, melynek keretében a legfelsőbb honvédtörvényszék a ténymegállapítások eszközlésére nem hivatott, és a törvény a védelemnek oly jogát, hogy a bűnügyi iratok felolvasását kívánhatná, nem ismeri. Amennyiben a védelem bizonyos iratokra súlyt helyez, azokat a semmiségi panasz megoldolása után szóvá teheti. A koronaügyész vád beszéde Ezután áttértek a perbeszédekre és elsőnek Mesterimig Nagy László ezredes-hadbíró, koronaügyészhelyettes mondta el vádbeszédét. Azzal kezdte, hogy ez a per beleilleszkedik a mi mindennapi életünkbe. Minden kor közerkölcseire, a korszellemre a büntető bírósági perek vetnek elénk világot. A mi korunkat jellemzi az önzés, a szertelen meggazdagodási vágy és az ezek nyomán keletkező korrupció. A közéletnek ezek a sebei szakadtak itt fel, e bűnpör kipattanásakor, de a mérgező anyag továbbterjedését megakadályozta a felháborodás és a bíróság igazságos ítélkezése. Beszédében tiltakozik annak feltevése ellen, hogy a honvédelmi minisztérium, vagy annak bármely oponense oly ruhát rendelt volna, amely 91 százalékra alkalmatlan volt a hadihasználatra. Fejtegeti, hogy mi az a hadihasználható anyag. Bizonyítja, hogy a hadihasználhatóság kérdése egyáltalán nem is jöhet szóba. Mindig az a hadihasználható anyag, amit erre a célra rendelnek- A per sorsát mondotta a alaa ité- 7