Magyarország, 1917. október (24. évfolyam, 244-269. szám)

1917-10-02 / 244. szám

t Sott meg, hogy ada lett oly Konfaktus, tody európai területen kívül eső érdeksurlódás­­ból ered s a nemzeti becsületet (presztízst) érinti, a hágai nemzetközi bíróság elé uta­landó. Szerény kezdet Azon a napon, mikor a Világ összes kuk­acorásama közös akarattal s megegyezéssel Ünnepélyesen ki fogja nyilatkoztatni, hogy minden államra nézve kötelező az egymás közt felmerülő vitás kérdéseket a nemzet­közi bíróság elé vinni, az emberi haladás legszebb diadalát fogja ünnepelni, mert a középkor utolsó maradványától szabadult fel. A nemzetek életében évszázadokra ki­haló új intézményről lesz szó, mely megszán­badít­ja majd az államokat a rettenetes kat­­onai terhektől s lehetővé teszi, hogy ezen­tnl kizárólag a békés kulturális fejlődésnek szentelhetik minden erejüket Csak száz éve annak, hogy a rabszolga­kereskedelmet eltörölték. Az ebben érde­kelt, sok európai állam is, nem akarván le­mondani a rabszolgakereskedelemmel járó nagy haszonról, csak hosszú huza­vona után nyugodott bele annak megszüntetésébe, ma azonban már senki nem gondolna ezen csúf intézmény meghonosítására. Ma min­den kultúrember undorral emlékezik meg ezen bűnös üzelmekről, melyek évszázado­kon át az állam tudtával s közben­járásával folytatódtak. Éppen igy leszünk majdan a háborúval is. Jövendő generációk megbot­ránkozással fogják olvasni a történelemben, hogy az emberiség magasfokú kultúrája mel­lett a háború, az organizált tömeggyilkolás primitív állapotát oly soká tűrte. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy a fegyverkezés fokozatos csökkentésével s a döntőbíróság megalkotásával a pacifizmus összes követelményeinek már meg is felel­tünk. Az állam és társadalomra azontúl is igen fontos teendők várnak. Bele kell plántálnunk a pacifizmus szel­lemét összes intézményeinkbe. Gyermekein­ket ebben a szellemben kell nevelnünk, ezért a történelmi oktatást iskoláinkban re­formálni kell, az egymást követő, sötét bar­barizmusról tanúskodó háborúkat mint lé­lekrontó elemet kiküszöbölve, inkább az emberi művelődés haladásának nemesítő olvasmánynak kell helyet szorítani, a fel­nőttek gondolatköréből száműztatik­ kell a nacionalizmus túlhajtásait (csak ezeket!), a szomszédos népek nyelvét, szokásait, nemzeti önérzetét tiszteletben kell tarta­nunk, határainkon túl élő népekben ne lás­suk ellenségeinket, a nagytőke mohóságát igyekezzünk észszerű korlátok közé szorí­tani s egyáltalán minden téren az ellentétek kiegyenlítésére kell törekednünk bölcs mér­séklettel, úgy politikai, mint gazdasági éle­tünkben. Ebben az eszmekörben az angol „Right or wrong, my country“ (Jogosan vagy nem, hazámért teszem.) r d­ r f Kik éveken át fölényes gúnymosolylyal tértek napirendre a pacifisták „álmodozó“ törekvései felett, sőt a háború alatt azokat hazafiatlansággal vádolták, szálljanak most magukba, a nagy vérontás bűne őket is ter­heli. • 1 ) Választójog­ gyűlés . Kolozsváron . Kolozsvárott vasárnap­­délelőtt a helybeli függetlenségi pártok és a szocialisták vá­lasztójogi gyűlést rendeztek. Megjelentek Apponyi Albert gróf és Földes Béla minisz­terek is. Az erdélyi képviselők közül Szász Zsombor, Vértan Endre és Sümegi Vilmos voltak jelen, az erdélyi főispánok is csaknem teljes számban ott voltak. A gyűlés Posta Béla egyetemi tanárnak, a helybeli függetlenségi párt alelnökének in­dítványára Apáthy István egyetemi tanárt és Vincze Sándort választotta elnökül. Apáthy István megnyitó beszédében meg­győző érvekkel okolta meg, miért kell az ál­talános választójogot már most, a háború alatti megvalósítani és miért kell ezt az erdé­lyieknek is követelni. Nem fogadhatja el azt a tételt, hogy Erdélynek más elbánásban kel­lene részesülni, mint Magyarország többi ré­szének. Nem azért csinálták meg apáink, — mondotta — az uniót, hogy a Királyhágónál súlyos behozatali vámokat fizessünk a hala­dás eszméi után, vagy egyenesen behozatali tilalmat állítsunk eléjük. Erdélynek ugyan­arra van szüksége, mint Magyarország többi részének. A külön elbánás, amit az erdélyiek követelnek, csak az, hogy pótolják, amit ve­lük szemben a múltban elmulasztottak. Meg kell változtatni az erdélyi választókerületek beosztását is. Az erdélyi kerületek se legye­nek megvásárolhatók és hatalmi parancsszóra kaphatók. Erdélynek a múltban mindig aránytalanul kevés képviselője volt a parla­­­­mentben, mert aránytalanul sok volt a vá­lasztókerülete ; egész tömegét alkották itt a megvásárolható kerületeknek, amelyeket a mindenkori kormányok a maguk emberei szá­ntára, a maguk érdekeinek képviseletére vá­sároltak meg. Csak a választókerületi beosz­tás megváltoztatásával lesz meg Erdélynek is az a politikai súlya, amely nagyságánál és történelmi múltjánál fogva megilleti. De meg kell szüntetni a szászságnak és oláhságnak nyújtott azt a sok igaztalan kedvezést is, amelyet a múltban élveztek a kormányt tá­­mogató szavazataikért. Kemény Árpád báró üdvözölte ezután a gyűlés vendégeit. Feltétlenül szükségesnek látja az általános, egyenlő és titkos választó­jog azonnali megvalósítását, hogy­­végre ki lehessen irtani a közéletből a korrupciót. A demokratikus haladásnak a múltban mindig Erdély volt a fészke. A szabadságjogok vé­delmében Erdély vitte elől a zászlót és a kardot; itt volt a hitbeli és lelkiismeretbeli szabadságnak is a hazája. A javaslt ellenzői rossz szolgáltat tesznek a magyarságnak, amikor a magyar nemzetet úgy tüntetik fel, mint egy beteg, halódó embert. Ne féltsék a magyarságot azoktól, akik egész életüket a magyar nemzeti állam kiépítése munkájában töltötték el. Ezután felolvasták Vázsonyi Vilmos mi­­nisztersáv tfrríratát.. a . niíiáSEler safad&SÉÉil mentette ki magát, hogy halaszthatatlan teen­dői miatt nem jelenhetett meg és közölte, hogy munkatársa, Vertán Endre fogja a reform­­tervezetre vonatkozó statisztikai adatokat elő­adni. Vertán Endre utalt arra, hogy a munka­párt csak azóta félti a magyar szupremáciát, amióta nincs kormányon. Sándor János tör­vényj­avaslat­ának az indokolása emelte, ki, hogy a magyarság szupremáciája nem szorul arra, hogy mesterséges eszközökkel tartsák fenn. A tervezet szerint a munkapárt által megalkotott törvénynyel szemben csak négy kerülettel többen lesz a románságnak több­sége: a dévaiban 53.6 százalékkal, ami 90 választónak felel meg, a kolozsiban 50.2 szá­zalékkal — 8 válaasztóval —, a marosludasi­­ban 52.4 százalékkal, — 80 emberrel, — és a tordaiban 56,3 százalékkal — 120 emberrel. Ettől a négy mandátumtól függ Magyarország jövő fejlődése és a magyar nemzet fenn­állása? De ha a 14 oláh többségű választó­­kerület mind nemzetiségi képviselőt is kül­dene a parlamentbe, akkor is minő súlyuk lenne a 435 magyarországi kerülettel szem­ben? Megfeledkeznek arról, hogy Erdély sorsa nem Erdélyben, hanem a magyar or­szággyűlésen dől el, a magyar nemzeti több­ség akaratából. Magyarország nagysága pedig­­ csak Erdély nagyságával valósulhat meg és í E£dély elv­essze Magyasasgság elvesesével s­olna egyértelmű. Meg kell szüntetni a vá­lasztókerületek beosztásában azokat az igaz­ságtalanságokat, amiket a Tisza-uera egyene­sen a magyarság rovására hozott be. Földes Béla átmeneti miniszter kifejtette, hogy a választójog jelentősége tulajdonképpen nem annak politikai természetében rejlik, ha­nem azon fontos következményekben, amely­­lyel társadalmi és közgazdasági téren jár. A társadalom békéjét nem lehet az általános vá­lasztójog behozatala nélkül biztosítani. A há­ború után pedig különösen, fontos lesz a társa­dalom békéjének biztosítása. Akik a hazáért a legdrágábbat, életüket, vérüket áldozták, jog­gal megkövetelhetik, hogy helyzetük megjavít­­tassék. A választójog kérdésének az utolsó stá­diumban a nemzetet szerető, a kor szavát meg­értő, fenkölt szellemű királyunknak az aka­rata adott aktualitást. (Lelkes éljenzés.), aki éppen abból a felfogásból indult ki, hogy azoknak a harcosoknak, akik megvédték a hazát, javítani kell a társadalmi helyzetet és erre az első lépés, hogy megadjuk nekik a po­litikai jogok minimumát. A társadalom erejét össze kell fogni, szervezni kell arra, hogy meg­felelhessen azoknak a nagy feladatoknak, ame­lyek részint a háború következtében elő fog­­unak állani. Bokányi Dezső a szociáldemokraták nevé­ben beszél. A főkérdés, — mondotta, — hogy van-e a magyarságban, önmagában fejlődő képesség, történelmi múltjánál, erkölcsi faj­­súlyánál, szellemi kvalitásainál fogva megvan-e benne az erő, amely önmagában továbbfejleszti ennek a nemzetnek az erejét; a másik kérdés, hogy nemcsak önmaga erejével tud fejlődni, hanem másokat is tud-e kultúrfölényével be­olvasztani ? Ha nem így volna, akkor Magyar­­ország mankókon járó, rothadó szervezet, amely csak erőszakkal tudná uralmát fen­tar­tani. A történelemből és a statisztikából vett példákkal igazolja, hogy mind a két kérdésre igennel kell felelni. A békés nemzetiségi poli­tikának a híve. A magyarság igyekezzék a maga kultúrberendezkedéseivel a nemzetisége­ket magához ölelni, vagy magához kényszerí­teni azzal, hogy jobb kultúrfeltételeket teremt, mint amineket másutt találnának. A magyar­ságnak van kultúrája, van benső fejlődő­ké­pessége, beolvasztó ereje, kezében van az iro­dalom, a művészet, a város, a vármegye: mit akar hát még? Hát olyan gyáva volna, hogy csak tízszeres túlerővel merné felvenni a küz­delmet a maga igazaiért? A kultúra, Európa fejlődése, haladása követeli, hogy ez az ország, amely ilyen kultúreszközök felett rendelkezik, megmaradjon érintetlenül az európai nemzetek sorában. Ezt a felfogást képviselték a szo­cialisták Stockholmban is. A világbéke is meg­követeli, hogy szava legyen a népnek. A nép milliói óvatosabb gondozói lesznek a háború és a béke kérdésének. A jövőben a régi erköl­csök helyébe a munka erkölcse kell hogy ke­rüljön. Nem dolgozni, becstelen dolog. Nyelvé­ben és munkából él a nemzet, e kettő párosítva; tesz nagggyá és hatalmassá. (Élénk tetszés és taps.) Szász Zsombor orsz. képviselő a független­ségi és 48-as párt képviseletében hangoztatta a választójogi reform megalkotásának szükségét Pesát Lajos az országos polgári radikális párt nevében beszélt, Glücklich Vilma pedig az országos feminista egyesület álláspontját fej­tette ki. Apponyi Albert gróf emelkedett ezután szó­­lásra s ezeket mondotta: Igen nagy feladatik előtt fogunk állani a háború után. Nevezzük azokat rekonstrukciónak, vagy egyszerűen kon­strukciónak: annyi bizonyos, hogy rengeteg munkát kell végeznünk és a háború áldozatai után a békének újabb áldozataira lehetünk el­készülve. Nagy veszteségeink pótlása, a nem­zeti életnek az összeroskadástól való megmen­tése nem fog menni újabb nagy és súlyos áldo­zatok nélkül. Ezért nem várhatunk, ezért kell minden erőnket megmozdítanunk arra, hogy már a háború alatt megalkossuk az általános, egyenlő és titkos választójog életbeléptetéséről szóló törvényt, amely a népnek biztosítékot nyújt arra, hogy az az országgyűlés, amely a háború számláját likvidálni fogja, amely új terheket lesz kénytelen róni a társadalomra, az az új országgyűlés, amely ezzel szemben hivatva lesz emelni az egész társadalom erejét, már az egyenlő, általános és titkos szavazati jog alapján lesz megválasztva. (Élénk tetszés és taps.) Azt a bizonyos legendát, hogy az általá­nos szavazati jog veszélyezteti ennek az or­szágnak nemzeti egységességét, ennek a nem­zetnek magyar nemzeti jellegét, — ezt a bizo­nyos legendát, bgxgJJigp bupgu^ fe *M Budapest, tint ^

Next