Magyarország, 1920. január (27. évfolyam, 1-27. szám)

1920-01-29 / 25. szám

2 MAGYARORSZÁG Budapest, 1920. csütörtök, január 29. zelmét Magyarországon és ebben látja a két szom­­­­szédos nép barátságos meg­egyeznének alapját,­­ amelyet nem befolyásolhat az esetleg eltérő ál­­­­lamforma sem. Különös ok­: gól üdvözli a­­ke­resztény Bécs a magyar fővárost, amely 22 man­dátumból 15-öt keresztény jelölteknek adott és Ausztria szorosan összetartó paraszt népe is örül, hogy a magyar paraszt végre rálépett arra az útra, amelyen az osztrák paraszt épp egy esz­endeje előtte jár. Megválasztott képviselők Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja Aztarffy Elek dr. orvos (Budapest, XIX.). Benárd Ágoston dr. orvos, államtitkár (Bu­dapest, II.). Bretter Jakab miniszter, egy. tan­ár (S­zen­t­­­gotthárd). Beniczk­y Ödön miniszter, volt lapszerkesztő volt képviselő (Szomba­hely)­. Barthos Já­nos volt kormánybiztos-fő­ispán és képviselő (Ugod). Budaváry László tanító (Rákospalota). Drexler János (Balassagyarmat). Dömötör­­Mihály ügyvéd, volt szegedi minisz­ter (Kapuvár). Ereky Károly mérnök, közgazdasági író, volt miniszter (Kaposvár). Ernst Sándor prelátus, a párt igazgatója volt képviselő (Ipolysági. Frühwirt Mátyás hirlapirtó, párttitká­r (Sorok­sár). Grieger Miklós plébános (Csorna). Háttér István miniszter, hírlapíró, volt kép­viselő (Budapest I., Zalalövő és Cegléd). Hailer József ügyvéd (Budapest, XX.). Hegyeshalmi­ Lajos volt miniszter (Győr, I.). Huszár Károly hírlapíró, miniszterelnök, volt­ képviselő (Sárvár). Hencz Károly dr. volt munkapárti kép­viselő (Szécsény). K­uber János lelkész, lapszerkesztő (Nezsider). Hermáim Miksa (Sajószentpéter). Homeniziy Tivadar Mftv. felügyelő ( Buda­pest, XIII. Friedrich István (Budapest, VI. és Csaikota). Fényiét Béla ügyvéd (Zalabaksa). Kovács Emil ref. lelkiérs* (Budapest, XV.). Kontra Aladár ref. lelkész (Budapest, V.). Kenéz Béla egyetemi tanár (Szolnok,). Klebelsberg Kuno gróf volt miniszter és volt munkapárti képviselő (Sopron). Lipták Pál gyárigazgató (Budapest, XVI.). Lingauer Alibin lapszerkesztő (Kőszeg). Mohánkét Imre nagyiparos (Budapest, XVIII.). Mikoványi Jenő­­ munkás (Salgótarján). Mátéffy Viktor plébános (Esztergom). .... Nagy János kanonok (Eger). Oláh Dániel munkás, volt miniszter (Újpest). Pekár Gyula író, állam­itkár, volt munkapárti képviselő (Kecskemét I.). Pálffy Dániel gyáros (Szeged I). Róbert Emil (Miskolc II.). Reischt Richárd (Keszthely). Rassay Károly államtitkár (Budapest IV.). Prohászka Ottokár püspök, keresz­t­ényszo­­cialista (Székesfehérvár). Rakovszky István volt képviselő (Veszprém). Sigray Antal gróf, volt főispán-kormánybiztosi (Körmend). Szabó József párttitkár (Budapest XII.). Somogyi István ügyvéd (Hatvan). Sallay János dr. ügyvéd (Kiskunfélegyháza). Scholtz Ödön ügyvéd esperes, keresztényszocia­­lista (Nagymarton). Szmrecs­ínyi György volt képviselő és kor­mánybiztos (Zalaegerszeg). Sebés­ János (Kismarton). Szűcs Dezső ref. lelkész (Pápa). Túrr Béla lelkész, lapszerkesztő (Alsólendva). Teleki Pál gróf m­iniszter, volt alkotmány­párti képviselő (Szeged I.). Parányi Ferenc dr. birtokos (Zalaszentgrót). Tassler Béla, a pár alelnöke (Kispest). Vas József dr. teológiai igazgató (Vasvár). Vinner László dr. ügyvéd (Budapest HL).­­,­­ Weiss Konrád Máv. főfelügyelő (Budapest XVII.). . . . ■ Weigand Antal ügyvéd (Győr TI.). Hiétti György gymft. igazgató (Budapest XXL). Zákány Gyula (Tapolcai. . Országos Földmives- és Kisga.*da*párt Bárány Inne földbirtokos (Somorja . Barna Szabó József .főorvos (Szi­erva-Bernáth Béla szőlőbirtokos, volt függ. képvisuö , S tokaj).­­ Bodor György birtokos |Paks).. . Borbélyi Maczky Emil nyug. huszárkapitány (D.:dr . Bottlik József volt főispán (Mezőcsát). Czettler Jenő Orge. igazgató (Jákóbiáina). Drozdy Győző tanító, párttitkár (Pacsa). Eörffy Imre ügyvéd (Szekszárdi. Kétes, hogy r­enne a sver. Nemz. Egy­, pártjához tartozik! Fischer Miklós főszolgabíró (Pécsvárad). Ké­tes, hogy nem-e a Kér. Nemz. Egy. pártjához tar­­tozik? Gedeon Jenő nagybirtokos (Torna). Fáy Gyula nagybirtokos (Feled). Gaál Geszten földbirtokos, volt főispán és volt függ. képviselő (Lengyeltóti). Csukás Endre földbirtokos (Őriszentpéter). Kétes, hogy nem-e a Kér. Nemz. Egy. pártjához tartozik? Haypál István kisbirtokos (Gyünk­. Hegedűs György ügyvéd (Letenye). .taros Antal kisbirtokos (Igár). Janka János ref. lelkész (Királyhelmec). K. Pethes László volt kormány­bizt­os (Jász­apáti). Koszó István ügyvéd, volt függ. képviselő (Szeged III.). Keresse György ügyvéd, volt függ. képviselő (Sás­d). Lukovich Aladár tanár, pártigazgató (Nagy­­káta). Mayer János kisbirtokos, államtitkár, volt képviselő (Heves). Meskó Zoltán államtitkár, volt függ. képviselő (Kiskőrös). Letettyey János kisbirtokos (Zirc). Lovász János kisbirtokos (Edelény). • Nagy Pál földbirtokos (Jánoshalma). Nagy János kisbirtokos (Tamási). Pallavicini György őrgróf nagybirtokos, volt államtitkár, főkormánybiztos, volt alkotmánypárti képviselő (Újdombóvár). Pásztor József kisbirtokos (Gönc). Nagy­pál Sándor kisbirtokos (Bácsalmás). Nilsch Mátyás hirlapíró (Zurány). Patacsy Dénes államtitkár (Szentlőrinc). Pásztor József (Pálháza). Putnokij Móric nagybirtokos, volt főispán és alkotmán­ypá­rti képviselő (P­utnok). Korányi Frigyes báró, miniszter (Komárom). Kolossváry-Kiss István h. polgármester (Kis­kunnal­­­s). Rabinek Gyula miniiszter (Kecskemét II.).­­■ Nuszti János kisbirtokos (Szalánta). Rupnert Rezső ügyvéd (Devecser). Reöck Iván volt függ. képviselő (Mindszent). Benczés János kisbirtokos (Tolna). Schxiessl Mátyás kisgazda (Pomáz), Semsey László miniszteri osztálytanácsos (Ónod). Kétes, hogy nem-e pártonk­ül: Szedánczay József birtokos (Szikszó), Szabó Gy. János kisbirtokos (Ráckeve), Szíj Bálint kisbirtokos (Nagyigm­án­d), Szabó Balázs ref. lelkész (Kunszentmárton). Sokorópátkai Szabó István kisbirtokos, mi­niszter (Győrszentgtárton és Kunvszentmárton). * Nasvatádi Szabó István kisbirtokos, miniszter és képviselő (Nagyatád). Szentimrey Ákos orvos (Szeps­i), Szabó Sándor gazdasági egyesületi igazgató (Tiszátok). • Schandl Károly szerkesztő, a Gaz­dia szövetség titkára (Csongrád). Wagner Károly ügyvéd (Kemecse). Vasadi Balogh György (Bicske). Weber János birtokos (Bonyhád). Nemzeti demokrata Bárczy István miniszter, volt főpolgármester (Budapest, XIII.). Pető Sándor ügyvéd, volt ké­­pvi­selő (Buda­pest. X.). Sándor Pál­ volt kapviselő nagykereskedő (Bud­­owl. VII ) . Vázsonyi Vilmos volt miniszter és képviselő (Budapest IX.). Pártonkéüli Andrássy Gyula gróf volt miniszter (Mis­kolc. I.). Apponyi­­ Albert,­­gróf volt miniszter (Jászbe­rény). Keresztény Szocialista Gazdasági Párt Giesswein Sándor kanonok, volt képviselő (Magyaróvár). Több mandátumot kaptak Hailer István (Budapest, 1., Zalalövő és Ceg­léd), Friedrich István (Budapest, VI. és Cinkota). Sokorópátkai Szabó István (Győrszent­márton és Ivánszentpár­ton). Pótválastások lesznek Budapest, Vlfl.: Szemere György (k. n. e.) és Szteréhyi József'báró (pártonkivüli). Budapest, XI.: Ambrus Gyula (k­n. e. és Bródy JLetíz'i (dem.). Budapest, XIV.: Száva János (k. n. e.) és Ugrón Gábor (dem.). Adony: Csöngedy Gyula és Hitt György kis­gazdák közt. Dorog: Német Pál (kisg.) és Szilárd Béla (k. n. ej. Abony: Lévai­ Mihály és­ Fábián István kis­gazdák közt. Garbócbogdány: Szadóczky Lajos (k. n. ej és­­ Ferdinándy Gyula (kisg.) közt. Ipolyszalka: Karafiáth Jenő dr. (k. n. e.) mi­niszterelnökségi államtitkár és Pongrácz Jenő gróf (kisg.) közt. Karafuáth 3638, Pongrác?. 2835 és Dutka Imre kisgazda 1136 szavazatot kapott. Karafiáthnak 160 szavazat hiányzott az abszolút többséghez. Dunavecse: Platthy György és Bencze Gábor (kisg.) közt, Kalocsa:­ Szabóky Jenő (kisg.) és Székely Já­nos (k. n. e.) közt. Enying: Kovács J. István és Szabó László (kisg.) közt. Korsberény: Csorty József és Reichenbach Béla (kisg.) közt. Marcali:­ Seprényi Imre (k. n. e. és Madarász György (kisg.) közt. Nagykanizsa : Ujváry Géza és Krátky (k. n. e.) közt. Monor: Förster Aurél (k. n. e.) és Rubinek István ( ki­sg. közt . Mezőkövesd:­ Simonyi Semadam Sándor (k. n. e.) és Gálosy István (kisg.) közt Moór: Széchenyi Viktor gróf és Simon András (kisg.) közt. Megyaszó: Fazekas Endre és Forgács Miklós (kisg.) közt. Nagykörös: Bakó József és Magyar Kázmér (kisg.) közt. Sátoraljaújhely: Görgey István (középpárt) és Kinkafalvy Miklós (k. n. ej­­közt. Szirász: Gunda János (k. n. ej és Krúdy Fe­renc (kisg.) közt. Sárbogárd: Horthy Jenő és Ceglédy Endre (kresgj közt. Kétség:, M&fláth, Kálmán, .(középpáirt) és Hu­szár Elemér (kisg.) közt. Tata: Hertcser István (kisg.) és Kocsán Ká­roly (k. n. e.) kött. Gyöngyös: Rózsik Pál (k. n. e.) és­ Bogdány Ferenc (­l kisg.) közt. Ji választási küzdelem Cinkota.­ Friedrich István 2790 szavazattal győzött Milosevics János kisgazda 3584 és Király .Andor kisgazda 2944 szavazatával szemben. Keszthely: Reischt Richárd (K. N. Ej körül­belül 10.000 szótöbbséggel győzött Szilassy Zol­tán kisgazdával szemben. Sopron: Klebelaberg Kuno gróf (K. N. E.) 6245 szavazat­al győzött Töpler Kálmán közép­­pártival szemben. Rákospalota: Budaváry László (K. N. Ej 1647 szótöbbséggel győzött Urmánczy Nándorral (K. N. Ej és Kovácsi­ Kálmánnal­­függ) szemben. Eger: Nagy János (K. N. E.) 3533 szóval győzött Miklós Aladárral (kisg.) szemben. Csongrád: Schandl Károly (kisg.) 1153 sza­vazattal győzött Huszár Károllyal szemben. Pomáz: Schissel János kisgazda, nagy abszolút többséggel nyert Almásy László középpártival és Szakács Andor volt­­sajtófőnökkel (kisgazda) szemben. Vas Vasadi Balogh György (kisg.) 7268 sza­vazattal győzött a Csilléry András volt­­miniszter 5162 szavazat­ával szemben. * Az eddig ismert választási eredmények szerint 125 képviselőt választottak­ meg, ezekből 61 ke­resztény nemzeti egyesülés, 57 kisgazdapárti, 4 demokrata, 2 pártonkívüli és 1 keresztényszocia­lista. Pót véla­sztás lesz 25 kerületben. Szloveihlfink­ megszül! --------Készítek elegáns, szép fér­rtb­it raktáromon lévő-—----­• valódi gyapjaszövetekbőll. Widder I. férfiszabó, gn. IV. Városház­,itea 20. Telefon 05-76. Alapittatott 1809 Primo­r­k a házhoz szálat maximális áron aprított S­alut 1125 KJ WITTMANN gőzlövész © V9 © V. Visegrádi­ u. 98, telefon 113-74, Sf vili, megálló a régi váci vámnál ! magasabb árban veszek ! KERTÉSZ ékszerész, Király­ utca 85. SgíS?S£!|

Next