Magyarország, 1920. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1920-10-22 / 250. szám

2 SUBXAE0B57A9 Budapest, 1920. péntek, október 22. a kormányzatban való aktív részvételét, de a parlamentben egyéniségének irányító ha­tását annál inkább élénken nélkülöztük, mert kezdetben úgy látszott, mintha a nem­­zetgyűlés tanácskozásaiban élénk részt akarna venni. Apponyi érvényesülési lehe­tőségét sokkal nagyobbnak láttam, mint sok más volt és momentán leszorult vezető politikusét és meg voltam győződve arról, hogy amennyiben közeledett volna a pár­tokhoz, rövid időn belül igen sok személyes h­ive akadt volna azok közül is, akik eddig vele személyes nexusban nem voltak. — Ha egyéb bajunk nem volna, mint közéletünk megtisztításának és egy kissé energikusabb politikai irányzat megterem­tésének szükségessége, ez magában véve elég ok volna arra­, hogy közéletünknek a közelmúltban volt vezető egyéniségei kilép­jenek passzivitásukból. Őszintén sajnálom egyébként is azt, hogy sok kitűnő embernek tiszta politikai múltja és a kurzustól nem távol álló felfogása dacára is teljesen lehe­tetlen a közéleti érvényesülés. . . Ezt én beteges és sajnálatos álla­potnak tartom. (Törlés) Az algei kormány nem kegyelmez az isi gyilkosoknak (Reuter­) Az ír kérd­és tárgyalásánál Ilendefa­san a munkáspárt nevében az alsóháziján azt vetelte, hogy az irorr­zági elnyomási rendszert azonnal vizsgálják meg, a katonai terrortü­litiká­­l­ait azonnal szüntessék be. far Az ír államtitkár válaszában idiíte­ztette, hogy az elnyomásról szóló hírek egy iglen jól kiépített propaganda-szervezet működések eredményei, amelyek azzal a szán­déklap focizítjá­k el a ténye­ket, hogy f­r Angliának tekintélyét homályba borítsák. " Megcáfolta az angol csapatok ellen emelt vádakat is kijelentette, hogy az írországi erőszakoskodások a közeljövőben véget fognak érni. Lord Hebert Cecil kifejtette azt a nézetét, hogy az előterjesztett vádakra tekintettel szüksé­ges a kívánt vizsgálat megindítása. Asqu­títi ugyanezt a két­elérést’‘Hangoztatta'. Bonar Lair emlékeztette Asquithot arra, hogy amikor miniszterelnök volt 1916-ban, nem kevesebb, mint 1836 ír embert deportáltatott, m­íg Lloyd George alatt cs­a­k huszonnégyet de­portáltak- Mi, mondotta Bonar Law, mindent megadunk majd Írországnak, amit a helyzet nyu­godt megvizsgálása után helyesnek és méltányos­nak tartunk, azonban semmit nem teszünk, ami a gyilkosoknak adott engedménynek minősülne. Végül H­enderson indítványát 346 szóval 79 ellenében elutasították. arnyat, régiségeket BRILUANST gyöngyöket még mindig Cr­hoipIlPF SnnS Károly király-ut2S Központi legmagasabb árakon vesz ubíliliEilfil Uuilu Városház, a főkapu mellett­i \,Korona egy vár valódi ssvró 1 5asa I ZSSrtK &&V cégnél,]Bpest,\Rákóczi-ut 57,b (Luther-ház) | 176 A 7 V V A 10-57 arany, ezflst, gyöngy, platina, gyé- OÍWJ III mánt­ ékezereit, ha megbecsül­tette, ni horl.ifJi!is &rban 5-mo­ka! a hirdetett áraknál i­a­­ékszerésznél, Rákóczi-ut gasabban értékesítheti Holm­enstein i­. sz. (Pannónia mellett) amerikai fre­dahut&Pok» weá. szekrények vitelben, r éjtyéSí9 ajak és használtak állandó raktára y___s « f' t „ Jirógépvállalata, V. Arany IZSÚ-K álmaor Jir.os­ u. 16. Telefon 151-76 fuj ADÓTÖRVÉNYEK^ Az isis—19. évi jövedelemadók kivetés® alkalmával érvényes törvényes rendelkezések gyüjte­­ménye. Ári*. — — — — — — — — & 46.20 Az 1920. évi adón­ovella 1920. évi XXIII. t.­c. ma­g­ya­­rézsiek: Cséjorti J­enő—Sztaliha Ernő. Ara — K 44.— A háborús adótörvények kapcsolatban az 1920. évi novellával. .Víng­yarásztatokfel) ellátták: Ko­nyák Ernő—Dr.­­Sipo­ss Miklós. Ara —. — K 55.— A módosított adótörvények: a jövedelemadó, a va­gyonadó, a hadlnyer-u.sségadó, a III. o.sz.1., kereseli adó és az adókere'lséti törvény ifj­­.mextetiií'se.. ö&s*eáíí'Fito­ttá­k: Tib­al­ Károly— Dén­esS La^off. Ám — — — — — — K 33.— bánható~AZ_BÖT és MAGYARORÍ/Á i ~tcüny• vkereskedésébeni’ J Budapest, VII. Erzsébet­ körút 18-20 A Landau-ü­gyb­en az igazságügyminiszter utasítását várják Az összes akták az ügyészségen vannak . Erélyesen nyomoz a katonaság is ! Budapest, október 21.­ (A Magyar­ország tudósítójától.) M­árnd­­őrségi már hetek óta nyomozást folytatott a Landau-ügyben és a szövevértffár bűnügynek minden résfülét már kontyfáin felderítette. Em­el mi során Dürr Nándort, ezt a több­ször büntetett botyh­isegédet le is tartóztatta és átszállította­áz ügyészség fogházába. Ugyan­csak eljárást indított a rendőrség Ruzics Ferenc ügyvéd ellen is, akinek letartóztatása iránt megtette a szüksé­ges lépéseket. A rendőri nyomozás­­ azonban nem terjeszkedhetett ki az ügynek minden részletére, mert ennek hatásköri nehézségei voltak. A rendőrség napokkal ezelőtt elvégezte a reá váró feladatot és az iratokat áttette az ügyészséghez. Munkatársunk ma délelőtt megkérdezte Marinovics Jenő dr. főkapitányhelyettest, a bűnügyi osztály vezetőjét, hogy milyen stá­diumban van a rendőrségi nyomozás. A főka­pitányhelyettes a következőket válaszolta: — A rendőrség a nyomozás reá há­ruló részét már befejezte és az iratokat át­tette az ügyészséghez, úgy hogy a to­vábbi intézkedések a nyomozásnak újra való felvétele és a vizsgálatnak kiterjesz­tésére vonatkozólag most már az ügyész­ségnek, illetve a vizsgálóbírónak van ha­tásköre.­­Az ügyészség felettes hatóságától, az igazságügyminisztertől várja a további lépéseket, addig is azonban a legteljesebb erővel foly­­tatják a vizsgálatot. Értesülésünk szerint a mai napon az eddiginél nagyobb erély­­lyel indult meg a katonaság részéről a Landau-féle ügynek teljes felderítésére és a bűnösöknek a törvény kezére valő juttatására irányuló akció. Polónyi, Baracs ügyvédje vádolja Hollósit betöréssel, agent provoka­­tőrködéssel, komiptinistasággal, irodalmi lopással, tendenciózus hírek terjesztésével a fenéi*­terrorról A bíróság elrendelte a valódiság úírányitását / Biytfljífst, október 21. (A 'Ma­gyarország ttyfosilójától.) Rendkívül érdekes f&galmaz,asi^Kr tárgyalását kezdte meg ma a tüntelőjáta^íróságon Vass Károly bü­ntető­­biró. A\pextfamtósi Sándor inditona Baracs Mar­­cell dr. ellen, egy, a főváros közgyűlésén­­tett kijelentése miatt, amelyet Baracs Marcell a folytonos közbeszólásokra tett is amely úgy hang­zott: „Nem tudom, kinek adnám a züllöttség pálmáját, Hollósy Sándornak-e, vagy Hüttner Sán­dornak". ..tárgyaláson Hollósy­t Vasek Ernő dr. képviseli és fraracsot Polónyi Dezső dr. és Désy Géza dr. ügyvédek védik. Féltíz órakor nyitotta meg a tárgyalást Tass Károly büntetőbíró. Vasek Ernő dr. előterjesztette a feljelentés szövegét, mire Baracs Marcell kijelentette, hogy a vádbeli kijelentést csakugyan megtette az au­gusztus 11-iki közgyűlésen, ahol mint a Demo­krata Párt vezérszónoka beszélt és ahol folyton közbeszólásokkal zavarták. Valósággal kikény­sze­rít­ették­ belőle a vádbeli kijelentést Csilléryék, a­kiknek vezére pedig Friedrich István, aki ellen ugyancsak egy züllött ember vádaskodása alapján folyik most az eljárás. Utána Polónyi Besző dr. kiérte a valódiság bizonyítását és megjelölte a bizonyítékokat. Bizo­nyítani kívánja elsősorban azt, hogy Hollósi Sán­dor nem is Hollósi, hanem Hollós Sándor, nem is keresztény hanem zsidó, azelőtt Holländernek hív­ták. Azért vette fel a Hollósi nevet, mert Hollósy Sándor író műveit kinyomtatta és eladta. Bizonyítani kívánja továbbá azt, hogy Hollós Sándor vendégségben volt Lefkovics Vilmos nevű nagybátyjánál, itt feltörte vendéglátó rokonának a szekrényét, onnan pénzt és egyéb értékes ingó­ságokat lopott el. Becsatolja erre vonatkozólag Lefkovics Vilmosnak és feleségének kétrendbeli közjegyzői nyilatkozatát. Igazolni kívánja továbbá, hogy Hollós Sán­dor a proletárdiktatúra idején a diktatúra alkal­mazottaival szoros és benső vonatkozásban állott és hogy kétezer hollandi forintot, tehát a mi pénzünk szerint iOO.OOO koronát vett fel propa­ganda céljaira. Ugyancsak propaganda célokra a közoktatásügyi népbiztosságnál is felvett 50.000 koronát. Hollósinak Alpári Gyula külügyi népbiztostól igazolványa volt, amelynek értelmében tilos volt őt bárhol is megmotozni. Ezt az igazolványt arra használta fel, hogy külföldi pénzt és nem enge­dett híreket szállított ki. __ Hollós - —--------------­, na alkalmazását agent provokateurségre hasz­nálta. Olyas­féle híreket terjesztett, mintha Horthy Miklós kormányzó őfőméltósága a királyságra tö­rekednék. Ezeket a híreket úgy helyezte el, hogy ezek nyomán másoktól nyilatkozatokat szedett ki. Ennek igazolására tanúkép hivatkozik Polónyi Szterényi Józsefre, akinek egyébként nyilatkozatát­­ is csatolja- Hollós Sándor a külföldön a leglehetet­­­lenebb és legtendenciózusabb híreket kolportálta és terjesztette a magyarországi közállapotokról. Ezek nyomán keletkeztek a fehér terrorról, az orgoványi pusztáról és egyebekről szóló tendenció­zus hírek. A bizonyítékok megjelenése után Vasek Ernő, a főmagán,vádlott képviselője, beismere, hogy fő­­magán­ vádló nem Hollósy Sándor, hanem Hollós Sándor György. Általánosságban nem el­­lenzi az előterjesztett bizonyi okok beszerzését. Fog­lalkozik Nypels György személyével is. Nypels külföldi liberális lapnak a munkatársa volt és vallomása után megkezdte működését a zsidó vase­mternacionale. Addig dolgoztak, amíg azután Nypels újra vallomást tett, visszavonta előző val­lomását, de erre azután már nem eskették meg. Baracs Marcell dr.: Nem áll, igenis megeskették. Kijelenti végül Vasek, hogy ő is tizenhárom évig volt újságíró. Itt a teremben is igen sok a hírlapíró. Felhívja a hírlapírókat, tegyék kezüket a szívükre és mondják meg, vájjon sohasem kö­vették-e el ugyanazt, amit Hollósi, hogy ilymó­­don bírtak rá valak­it nyilatkozattételre. A jelenlegi újságírók egyértelműig közbe­szóltak: Nem! Soha! Polónyi Dezső és Vasek újabb nyilatkozata után a bíróság kihirdette végzését, amely szerint az összes pontokra nézve elrendeli a bizonyítást és kötelezi Hollóst, hogy a legközelebbi tárgya­lásra személyesen jelenjék meg. | %CM),gas‘-Xc.'in kidfis --át J/. I á? ml azimm Mm*i8 í TORRALBA mint ástiuráig ~ szenzációs rorsor. — Kezdete este 7 óraikor Az 63373S h­írd sieti áraknál magasabb áron vesz ragu í? iíííbw íratealisaa paa platina, arany és ezüst-ekszerekel jarsis SS. ss. mmzmi umm. onnun I Erisét:t Mloren C3te 7 érdtár BECKER SASV retidégCel-­­ körút 3! léptével MLUCIA“ operett és a világhírű artisták •• 2 ^ .Manley, Acgir, Kremo és Leughton ^ | BritlianjoSiat ««*' legmagasabb áron vásárol S S 12 Q E ^ Teréz-körut 3. P i r e 11 i, Michelin SiTOPlEiimfiliH ______ Has Géza és Fia brmluAnsokat­­ —... —nanAI dra^utbban ffraAti­Ailis!Sm39 Bírál.­ E4 venzek. Tel. 1.105-35 itVElli «k»il­­lerti-toraj. siemten.)

Next