Magyarország, 1921. december (28. évfolyam, 270-294. szám)

1921-12-08 / 276. szám

A Hangulat Bethlen mellett és Bethlen ellen is Kereszténypárton a Lingauer­, a Kisgazdapárton a Nagyatádycsoport elégedetlen — feszültség a választójog körül — Mindrássyék ügye és Friedrich mentelmi sérelme — Törvényjavaslat a honvédségről (A Magyarország tudósítójától.) A miniszt­er­einek bemutatkozó beszéde, az ellenzéktől eltet­erintve, főképen a Kereszténypárt Lingauer, Palla­­vicini, Milotay csoportjának ellenzésébe ütközött. Itt a képviselők­­ erősen kifogásolták, hogy a mi­­niszte­rlnyük olyan nyilatkozatot tett, hogyha az egységes kormányzópárt nem sikerül, akkor fel fogja oszlat­ná a Házat. Furcsának tartják, hogy egy miniszterelnök házfeloszlatással fenyegessen akkor, ha valamelyik terve nem sikerül. Furcsának tartják azt is, hogy a miniszterelknök az egységes pártról szólva­ kijelentette, hogy bár most meghiú­sult az akció, a­ legközelebbi­ ideirán­yuló kezdemé­­nyezést ismét jóindulattal fogja kezelni. Szerintük ez nevetséges, mert hiszen a­ miniszterel­nök jóindu­latára ebben a kérésben senki sin­cs ráutalva, ellenkezőleg, a miniszterelnöknek van szüksége az­ egységes kormányzópártra,­­ tehát neki kellene a pártok jóindulatát kérni, nem pedig a saját jóindu­latát felajánlani. A disszide­nsek viszont a legnagyobb mérték­ben helyeselték a­­ miniszterelnök programbeszédét és helyeslik a miniszterelnök egész­ programját is. Arról­ a hangulatról, a nú Bet­hlen bemutatkozása nyomán-a Kisgazdapárt baloldalán keletkezett, - - ■ Xagijatádi hívei a következőkben informálták a Magyarország mun­katársát: , -- íjér­len programbeszéde minket ki nem elé­­git, fiaip- tetszik, a rofeisztepsl­iek a nemzetgiselést kel feloszlatással­ fenyegeti, hol támogató ígéretekkel protezsálja. Aggályaink van­nak a választójogi reformot illetőleg is. Szívesen belemegyü­nk a választójogi reformnak egy olyan mérvű korlátozásába, amely szőkébbre szorítja a női választói jogot, de semmiképpen nem engedünk a választások­­ titkosságából. Í­gyszizntén követeljük, hogy a főrendiház, helyeseb­ben az országgyűlés felső kamarájának összeállítá­sánál az összes születési és kiváltsági előjogok még teh­essenek. .Nem fogadjuk el­tehtartás nélkül azt sem, amit Bethlen a munkáskérd­ésről mondott. Mi a munkáskérdést a teljes jogegyenlőség alapján akar­juk kezelni, a munkásokkal ríü­dden fentartás nélkül akarunk kibékülni. Ezzel szemben a­ Kisgazdapárt Rabinek-frakciója részéről a­­zö­vetkezőket mondották a Magyarország m­un­katársának: — A párt Bethlen programjával meg van elégedve és azzal teljesen azonosítja magát. A hely­zetet nem kell pesszimisztikusan megítélni. A mi részünkről Bethlennek nincs semmi tartani valója,, úgy hisszük, hogy a Nagyatádi-csoport sem fog tudatos ellenzé­e­ket csinálni. Ami az egyes szórványos hangulat megnyilvánulásokat illeti, , tessék tudomásul venni, hogy nem a párt­ követeléseivel, hanem­­ egyes ki nem elégített személyi ambíciókkal állunk szemben.­­Ez tehát a Kisgazdapártom a helyzet, ami egyébként csak most van alakulóban, mert Nagyatádi hívei, most, hogy vezérük Buda­pestre érkezett, bizalmas megbeszélésre ülnek­­ össze. Ugyancsak nyilatkozott munkatársunknak a Rubinek-csoport egyik­­vezetője Andrássyék ügyér­­ben is. — Tudvalevő, — mondotta, — hogy a letör-, tóztatott képviselők védői együttes kérelmet intéz­tek a nemzetgyűléshez, amelyben kérik kimondani egyrészt az ügy sürgősségét, másrészt azt, hogy a nemzetgyűlés utasítsa az igazságügy minisztert, hogy­ Andrássyék ügyét ne a statáriális, hanem a rendes, bírósággal, tárgyaltassa le. Rubinekék szerint a ké­­rés tárgytalan. Tárgytalan még­pedig azért, mer­t a sürgősséget már úgy is kimondta a nemzetk­öz­gyűlés, ami pedig a bírósági kompetencia kérdését illető-ez­­ni megy a nem­zetbgyűlés­ hatáskörén. Rutkafalvy Mátlós a mentelmi bizottság­­el­nöke egyébként intézkedett a mai délelőtt folya­mán, hogy a főügyészség a letartóztatott képvise­lők mentelmi ügyében az összes iratokat küldjei át a nemzetgyűléshez, úgy hogy azok a pénteki ülésen már a Ház asztalára le­tehet­ők legyenek. Értesülésünk szerint egyébként a mentelmi bizott­­ság legközelebb ülést tart, amelyen Friedrich Ist­­ván mentelmi ügyét fogják­ tárgyalni. * A M. T. I. jelenti: A védferöbázottség decesaben.­ 10-án, szombatom délután 5 órakor az I. százan te-k­­rémben ülést tart. Az állás tárgya a m. kir. honvéd­­sekről szóló törvényjavaslat. A M. T. I. jelenti: Az igazolást ellendő bizott­ság december 9-én, pénteken délelőtt 10 ó­rakor a® elnöki fogadót­eremben, ülést tart. Az ülés tárgya az időközben választott nemzetgyűlési képviselők, meglokó­ leveleknek átvizsgálása. MAGYARORSZÁG BUDAPEST,­­1921 DECEMBER 8. CSÜTÖRTÖK XXVIII. ÉVFOLYAM 276. SZÁM Április —s december A kormányválság izgalmasabb volt, mint maga az új kormány bemutatkozása. Ez így helyes is. Nem az izgalmas válság, de a csöndes, szenzációmentes bemutatko­ zás. Az új programról maga Bethlen isz­meri el, hogy az nem az örökkévalóságnak készült, egyszerű munkaprogram. De kér* dezzü­k: nem többet jelent-e az olyan pro* gram, amely a nemzet válságos idejében keres történelmileg is­ fis pontokat a ma* gyarság számára, mint egy képzelt örökké* valóságba beleharsonázott szavak, amelye* ket úgy is elfut az elmúlás szellője. , A'kibékülést, a gyűlölet leszerelését, a munkáskérdés európai kezelését, a sajtó* cenzúra megszüntetését hirdeti Bethlen és „tüzet szüntess“*t vezényelt az­ osztály* és a felekezeti harc frontj­án is. Ez mind de­­rekas elhatározás, férfias fogadkozás, csak azt sajnáljuk, hogy három évvel a forrada­­lom után még mindig szükség­­van az ilyen fogadkozásra és még mindig csak ott tar­­tünk, hogy­ rendet teremtünk ezután. De Bethlen István gróf ezúttal —’ugy látszik — utolsó terminust adott magának, ami ért­­hető is, mert a mai­ közhangulat mellett, több ,mint háromévi türelmetlen várakozás Után* hosszú lejáratú Miért a legszebb fo­­gadk­ozásnak sem ad. a nemzet-Nem is az a fontos most, hogy­ Bethlen, állja szavát,, ami felől nem lehet kétség, hanem az, hogy tegyen róla, hogy mások is állják az ő szavát és ígéretét, amely mint felelős miniszterelnöké, nemcsak egy em­­bert, hanem egy egész rendszert, rezsimet, kötelez. A miniszterelnök —­ alkotmányos országban — nemcsak a maga, hanem egész sereg ember cselekedeteiért felelős, meg kell hát legyen az ereje és hatalmi szankciója arra, hogy mindeneket is ennek az alkotmányos és felelős elhatározásnak a betartására kötelezzen. A vezér azzal kezdődik, hogy saját hadrendeit tartja fe­­gyelemben. Mindez nem jelent sem előlegezett bi­­zalmat, sem előlegezett bizalmatlanságot Bethlennel szemben, bár lehetne helye úgy az egyiknek, mint a másiknak, mert hiszen az új, a ma bemutatkozott miniszterelnök mögött már több hónapos kormányzati múlt van. Személyi összetételében nem igen változott az új kabinet. Ami a lelki átvedlést illeti...? Szívesen koncedáljuk, hogy a mai bemutatkozó közelebb áll a sza­­badelvűséghez, mint állt a tavaszi, a de* cemberi Bethlen demokratább, mint volt az áprilisi. Azóta ugyanis múlt az idő. A jogrendre, konszolidációra, társadalmi édé* kére való szomjú vágyakozás mind irtó* hóbb lett. Ez nem hagyhatta érintetlenül Bethlent sem. Nincs olyan merev kor*­mányzati program, amely ne idomulna aka­­ratlanul is a mindeneket meghajlító idők­höz, nincs­ az a­ szigorú elmélet, amely, ha­­levegő hozzáér, ne oxidálódné k­­i az élet­­érintésében." . a Egyes szám­ára 3 korona s­ M­agy MM HndPásspéfcPél JSpponpi követeti, fáogp Jltt.dt3*á$spé&. $e£eizfmssemek me@ ez Házban Tomcsanpi eElemzi — FriedMcfa, Másság — Mn&wássyéfcémi Th­r. elnöki — Kistgauen interpellál Wiizdís€^tgs»eseti ságávól — M nemzetgyűlés mai üléséb&l (A Magyarország ■.tudósítójától.) A nemzetgyű­lés mai ül­ásén mutatkozott be az új kormány. A mina®tt­ azetnök programize szódé után, amelyről barótai clmszünik szól, asünet, vok­f. Szünet után fél egy­ órakor­­ nyitotta meg az ülést újból Bottlik József alelnök. Napirendi indítványt tesz, amelynek értelmé­ben javasolja, hogy­­a Ház légköriéből "ülését e hó kilencedikén,­­ pénteken délelőtt tíz órakor tartsa, amelynek napirendjén a­­ jegyzőkönyv hitelesítésén,­ Te­­mesváry­­ Imre megokolásán és a mentelmi bizottság ' jelentékén kívül a kormányprogram feletti vita szerepeljen.. . ’­­ :A-­itöz az­­elnöki ‘ valit'fímy't 'elfogad­ta, a­­ - Upponyi Mbert *gnéf ^ a^ctalt fel- ezután. ‘A napiresztofil örömmel látja, hogy a pénteki ülésre­­már kitűzték a letartóztatott képviselők mentelmi ügyének tárgyalását is. Ezzel kapcsolatban egy kérésit intéz, a nemzetgyűlés­ el­nökéhez. Kéri nevezetesen, intézkedjék saját ha­­táskörében, hogy a letartóztatott képviselők megjelesznek azon az ülésen, amely mentelmi­­ ügyeket tárgyalja. Nem akar most a letartóztatások jogossága­ vagy jogtalansága tekintetében nyilatkozni, erre vonatkozó véleményét később fogja kifejteni, most csak­­ arról­ van szó, hogy a letartóztatás következtében tíz illető képvi­selők meg val­nak fosztva attól a lehetőség­ ,­től, hogy megadhassák azokat a felvilágosítá­­sokat, amelyekre nemcsak nekik, de az egész nemzetgyűlésnek is szüksége van, mielőtt­ vég­,­legesen állást foglal. Az iratokban esetleg.Tere, ■ foglaltatik minden, úgy hogy a házhatározó kellő megalapozása céljából szükséges, hogy «

Next