Magyarország, 1922. október (29. évfolyam, 223-248. szám)
1922-10-01 / 223. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1922 OKTÓBER 1. VASÁRNAP XXIX. ÉVFOLYAM 223. SZÁM A tízéves tűz 1912 szeptember 30-ika. A fényes, élet örömös budapesti estébe váratlan vakító szenzációként csap le a hir: Belgrádban elrendelték a mozgósítást. Szófiában, Athén*ben és Cetinjében is. A négy balkáni szláv állam megüzente a háborút Törökországnak. Háború. Magának a szónak is vad, fantasztikus, szinte hihetetlen csengése volt a sok évtizedes béke nemzedéke szá mára. sis az első napok. Hírek, táviratok, színes leírások érkeznek az általános moz* gósítás részleteiről, az első összecsapások* ról. Azt hittük, egy történelmi regény foly* tatásait köztik az újságok. És az első jelen* tések halottakról, sebesültekről, elhamvadt városokról. „Szegények" — gondoltuk. — „Nekik háborujuk van. Nekünk sosem ehet." Mai értelemmel nehéz, szinte elgondol* hatatlan magunkat még egyszer vissza* idegezni abba az órába, annak fantasztikus ámulásába most tiz év után — olyan tiz év után, amely alatt a háború pillanatig sem szűnt meg. Mert nem szűnt meg. 1912 október és mondhatni háborúban álltunk mi is. Igen, már mi is. Csak egy-két nap futotta az ámulásra, arra, hogy az események romantikáját mint nézők fogyasszák. Néző tér és színpad hamar egymásba tolódott. Már az első hét és en garde állottunk mi is, Magyarország és a monarchia is, meglepetten és békés szándékkal eltelten bár, de legjobb akaratunk ellenére kénytelenek voltunk háborút viselni mi is idegileg és gazdaságilag. Drinápoly ostroma — a finomabb ítélőképesség gyorsan felfogta, az érzékenyebb idegzet hamarosan megérezte — oly közelről ért minket, mint valami esemény az Andrássy*úton. Háborús riportok és diplomáciai jegyzőkönyvek hamar az újság első oldalára rukkoltak és nem telt bele esztendő, már szokás rutinjával és reszignációjával jegyeztük krónikáját a második balkáni háborúnak, amikor a balkáni szláv éhség testvérfaló mohósággal esett a bolgárnak. És az eseményekbe avatkozott rizikó és véráldozat nélkül az óvatos Románia is. A háború égési területe terjedt, hogy egy esztendei látszólagos szünet után, melyben csak a balga hitt, átnyalábolja az egész világot. Tíz esztendő, Kumanovo, Kirkilissze lett azóta egész Európa. Törökország pedig, amelynek először rontott neki a kérlelhetetlen történelem, újra fellángol nyugati határán. Évforduló csak, vagy sorsforduló is? A háborús pszichózisban megrokkant emberi idegzet tehetetlen, hogy he kabalás sejtésekkel nézzen Isztambul, a történelem e jelképes városa felé, ahol — ezúttal szerencse és esélyek fordítottságával — kiújul a tizéves Odisszea. E tragikus decennárium egyenes vonalban folytatódik-e csak, vagy pedig olyan sorsforduló előtt állunk, amely visszaigazíthatja az elmúlt tíz esztendő balga és tragikus tévedéseit? A tízéves tűz, mely újra a Keleten sziporkázik nagy erővel, mit jelent várjon? Kinek lángol, kinek világít? Hevével kit fog melegíteni és kit pusztítani? — kérdezzük ezen az auguri órán. A kiviteli illetékek emelésével akarja a kormány a drágaságot „leépíteni“ Az infláció megállításától eredményt várnak. A tegnapi minisztertanács eseményei (A Magyarország tudósítójától.) A tegnapi minisztertanács nagyobbrészt a drágaság ügyével foglalkozott. Az összes szakminiszterek tárcájuk körébe vágó előterjesztést tettek, amelyeket a minisztertanács elfogadott. Sorban az első referáló Kállay Tibor pénzügyminiszter volt, aki az állami alkalmazottak délutáni munkadíjának tetemes felemelésére tett előterjesztést, Vass József népjóléti miniszter a budapesti insegakció lebonyolítását referálta, Térfy Béla közélelmezési miniszter a hús- és zsírdrágaság letörésére, illetve, — mint a miniszter mondotta — „leépítésére“ tett előterjesztést. Előterjesztésében javasolja, hogy az élőállatok kivitele után az illetéket jelentékeny mértékben emeljék fel, a kiviteli illetékek többletéből származó bevételt pedig az olcsó húsellátásra fordítsák. A me .tógazdasági termények kivitelének korlátozására is tett előterjesztést. Itt is illetékfelemelés révén gondolja a miniszter a drágaságot „leépíteni.“ Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter a gabonaneműek hozadékáról adott számot minisztertársainak. • A szakminiszterek összes előterjesztései a drágaság csökkentésének, vagy orvoslásának módja az egész politikai közvéleményt foglalkoztatja, és bár a pártok, beleértve az ellenzéki pártokat is, ez ideig konkrét előterjesztésre nem gondolnak, mindamellett szükségét látják annak, hogy a kérdéssel akár, a parlamentben, akár, a drágasági bizottságban, akár más terrmészetű ankéteken, de végre is alaposan foglalkozzanak. , Talán a drágasági bizottságnak okvetlenül egybehívandó ülésén történik ezen a térenvalami kezdeményezés. A kormány igyekezete elsősorban a drágaságot megállítani, azután pedig „leépíteni”1. A pénzügyi fzemédiumát az egész drágasági kérdésnek- abban látják, hogy az adóreformok folytán az anyagi bevételek olyanok lesznek, hogy semmi néven nevezendő 'újabb és' további bankjegyinflációra nem lesz szükség. Ezzel a korona stabilizálódnék és a 'minduntalan 'való drágasági folyamat megállítható lenne. Egyelőre ez az egyedüli gondolat, amely a kormányt a drágaság kérdésében vezérli. . . . Egyes számára 10 korona . J * S* „Magyarország" ankétje a drágaságról mi!ani akció nam jó halása fogta mag a kérdést. — Szüntessék mag az állatkipitelt és a fsnyiz.s! cikken behozatalát. — az állant és főváros na járjon elő! „tanulságos példával". — Nyilat*kozatok az érdekeltségek köréből (A Magyarország tudósítójától.) Az egyre rohamosabban növekvő drágaság végre az illetékes körök érdeklődését is felkeltette és ma már legalább ott tartunk, hogy a hatóságok nemcsak drágítások úttörőjeként szerepelnek, hanem már maguk is kezdenekfoglalkozni ezzel a magyar társadalmat létében veszélyeztető problémával. A tél közeledtével ez a régen aktuális kérdés az idén szinte kísértetiesen óriásra nőtt és Sötétfelhője ráveti árnyékát a főváros és az ország lakosságának minden szavára, minden gondolatára. Ha ketten beszélgetnek, biztosan a drágaság forog szóban, valamilyen újabb megnyilvánulása, a jövő félelme, vagy talán a régmúltnak látszó boldog olcsóság örökre eltűnt ideje jár vissza a mc■‘’gyötört lelkekben. Sorba jártuk az egyes érdekeltségeket, megkérdeztük azokat, akiket a közvélemény a drágaság okozói közé számít, hogy sitiben látnák a gyilkos drágaság ellenszerét és mitől remélnek legalább némi javulást a hosszabbidő óta tartó rohamos és általános rosszabbodás után. Ha a nagy betegség ellenszerét nem is sikerült a nyilatkozóknak megtalálni, arra mindenesetre jók ezek a vélemények, hogy maguk az érdekeltek is hatósági intézkedésektől várják, a drágaság megszűnését és majdnem egyértelmű a kivitel megszorítását követelik. Sladarazsy-Beck Gyula báró a Magyar Jelzálog Hitelbank vezérigazgatója: — Helytelennek tartom, hgy Teleszky János egy nyilatkozatára nézve, meginduljon egy olyan vita, amelynek kiindulási pontja homályba van burkalva. Az én álláspontom ebben a kérdésben eléggé ismeretes. Elmondtam és megírtam azt akárhányszor. Lényegében olyan áll, hogy egy országot nem, lehet egyszerre az infláció és defláció összes bajaival megsanyargatni, mert ha az egyiket a kettő közül is nagyon nehéz túlélni, mind a kettőt egyszerre elviselni egyáltalán nem lehet. A fogalmak összezavarása az, ha a drágaság egyenes következményeként megnövekedett hitelszükségletet az állam szükséglete fedezésére kibocsátott bankjegyekkel tévesztik össze és mind a kettőt együtt inflacionizmusnak keresztelik el. A gazdaság gépezetét megállítani nem lehet, mert ez csak teljes pusztuláshoz, minden produkció összeomlásához és moratóriumhoz vezethet." A drágaság kérdését gyökerében és kiindulási pontjában kell megfogni. Ez pedig nálunk a búza és a mezőgazdasági termékek ára. Az egész drágasági folyamat, valamint a koronának a Devizaközpont felállítása előtti hirtelen hanyatlása a búza árának hirtelen emelkedéséből indult ki, amely emelkedés a termés betakarítása óta állandóan fokozódott, anélkül, hogy gazdaságilag megindokolható volna, hogy miért. Egypár excellence mezőgazdasági államban, mint mi vagyunk, az utóbbi hetek áralakulása a mezőgazdasági terményeidben egyenesen érthetetlen és világos igazolása annak, hogy a drágítás elleni akció nem jó helyein fogta meg a kérdést. Szegő Ernő dr., a Kereskedelmi- és Iparkamara titkára: — A drágaságot a világgazdasági és belföldi helyzet egyéb eredőjének tartom. Ebből következik, hogy abban, amit a drágaság letörésének neveznek, nem hiszek, mert e kétségtelenül borzasztó baj ellen a harcot nem a kisembernél kell elkezdeni, hanem az áruforgalom, kereskedelem és ipar számára más levegőt kell teremteni. A megfelelő miliő egyik fontos alkotórésze a helyes valutapolitika válna. Az eddigi rendszer, amely az állami bevételek emelésére törekedett, a pénzügyi egyensúlyt nem tudta biztosítani és a valutának nem bírta megadni azt az állandóságot, mely minden normális árucserének és a gazdasági forgalomnak alapja. Bizonyos, hogy a valuta tragikus hullámzása egyik legnagyobb oka a drágaságnál,, mert minden reális kalkuláció !" mondja a szolgálatot. A legszolidabb kereskedő olyan kockázatot vesz magára, hogy a szolid is: ' a fr.- - -ebb nehézségekbe ütközik. Véleményem szerint nem feljavítani kell a koronát, kar,cm mer,, ' s körülbelül ötvenmillió arany frankot kitevő fedi kezet mellett stabilizálni. Ha például valutánk a húsz centime-os magaslaton állandóan megmarad, az élelmiszerek árának vad hullámzása is meg fog szűnni. Statisztikai adatokkal beigazolható, hogy a valuta külföldi kurzusa és belső vásárlóereje között a legbensőbb összefüggés van. Stabil váltóárfolyam , mellett, pénzünk külső és belső értéke egymáshoz közeledik é, a belső vásárlóerő is állandósul, vagyis lassanként a drágulási folyamat megszűnése következik be, mindig feltételezve természetesen azt, hogy az áru oldalán nem mutatkozik valami váratlan katasztrófa, pl. rossz termés, háború, egyéb zavarok. Ismétlem, mindennek alapja és feltétlen feltétele a valuta stabilizálása. Ez azonban pénzügyi politikánk irányának teljes megváltoztatását és friss, energikus szellem eljövetelét tenné szükségessé. A Fakereskedők Egyesületének vezetősége köréből a következő nyilatkozatot kaptuk: — A drágaság elleni egyedüli gyógyszert a deflációban látjuk, de mindenesetre sok alkalom nyílik az egyes beteges tünetek kezelésére is, így a faellátás terén súlyos terheket jelentenek a még mindig fennálló korlátozó rendelkezések, melyek miatt