Magyarország, 1923. július (30. évfolyam, 146-170. szám)
1923-07-01 / 146. szám
MAGYARORSZÁG Budapest, 1923. július 1. vasárnap *2 saitnyilvánítsák forgalmi adóköteleseknek, mert különben a belföldi gyárak ügynökei és képviselői hátrányos helyzetbe kerülnének a külföldekkel szemben. Éppen erre való tekintettel a KrVOSz nem is csatlakozott ahoz az akcióhoz, amelyet a kamara vezetésével a kereskedelmi érdekképviseletek indítottak az erre vonatkozó pénzügyminiszteri rendelet visszavonása érdekében. A gyáriparosok csak egy szempontból tartják aggályosnak a külföldi cégek megadóztatását, tudniillik abból a szempontból, hogy a forgalmi adó megdrágítaná a külföldről beszerzett nyersanyagok és segédeszközök árát is és ezzel emelné a belföldi ipari termelés költségeit. A GyOSz ezért a hétfői ankéten azt a javaslatot fogja előterjeszteni, hogy a külföldi cégek forgalmi adójának kérdését, az engedélyjegyes forgalom mintájára úgy szabályozzák, hogy az egyes eladások mentesüljenek a forgalmi adó alól akkor, ha a szóbavérő árut igazoltan magyar gyáraknak adják el. .Értesülésünk szerint különben a hétfői ankéten a forgalmi adó 4 százalékra való fölemelésének kérdése, egyelőre nem fog szóbakerülni. Ennek a kérdésnek tárgyalását a pénzügyminisztérium, hír szerint, egy később megtartandó ankét számára tartja fenn. Budapest, június 30. A politika hírei. Bethlen István gróf mi-niszterelnök ma két napra elhagyta a fővárost , és feleségével együtt Gödöllőre utazott, ahol a kormányzó vendége. Távolléte folytán és a tegnapi ünnep miatt is a politikai élet úgyszólván teljesen szünetel. A csütörtöki minisztertanácson sem történt érdemleges esemény, mindössze annyi, hogy Valkó Lajos kereskedelmi miniszter kívánságára a minisztertanács hozzájárult ahoz, hogy az indemnitási vita befejeztével ne csak a tisztviselői létszám csökkentéséről szóló törvényjavaslat, hanem a Délivasút egyezményére vonatkozó ratifikáló törvényjavaslat is, letárgyaltassék. A javaslat előkészítése céljából az illetékes parlamenti bizottságok szerdán ülést tartanak. A mentelmi bizottság pedig hétfőn délután tárgyalja a Ház által a bizottság elé utalt Farkas István képviselő ügyét. A Ház szünete — hír szerint — július derekán kezdődik. — Az eleki kerületben ma ir,akinek Istvánt, kormánypárti programmal egyhangúlag megválasztották. Az egységes párt hétfőn délután fél kettőkor a parlament miniszterelnöki tanácskozótermében pártértekrtezletet fzajt. Ezen' az' értekezleten választják Stöihbös. Gyula módjául, a párt új ügyvé- HBB ujelnökévé Almásy László, a nemzetgyű LfciWf'!kc,í"idelnőkét. Ugyanez az értekeztet ál meg a H emelgyiHés új all,tökének se w^^mélyéi valószínűleg Pestiig Pálban. Az örvény Surányi Miklós új regénye a Magyarországában Július 15-iki vasárnapi számában új regény közlését kezdi meg a Magyarország. Címe: Az örvény — Egy éjszaka története; írója Sarányi Miklós, A szent hegy, A trianoni páva és egyéb nagysikerű történelmi és modern regények kitűnő szerzője. . A történelmet rekonstruáló s a lelki vívódásokban elmerülő finomtollú regényíró új művében számára, teljesen új műfaj területére lépett : érdekes, izgalmas, folytatásról-folytatásra növekvő szenzációjú újságregényt írt, amelyben szerencsésen találkoznak a művészi értékek az állandó érdekesség, az eseményhalmozás követelményeivel. Regélmének hőse ügyész, aki szerelmes egy hirtelen meggazdagodott bankár feleségébe. A bankár múltja homályba vész s a homályban bűntett setteng. A szerelmes asszony, hogy felesége lehessen az ügyésznek, kénytelen kiásni az emlékezés temetőjéből ezt a régi bűnt férje ellen, aki nem akar tőle elválni. E bűn köré új bűnök halmozódnak, egyik izgalmas esemény a másik nyomába lép, hogy mire elmúlik a lidércnyomásos éjszaka s ismét felsüi a nap, a boldogság és harmónia megérdemelt kora kezdődjék el a szerelmesek számára. Azt hisszük, hogy a Magyarország rendkívül érdekes és a legnagyobb mértékben művészi újságregénnyel örvendezteti meg olvasóit. Állandóan leköti, sőt fokozza az érdeklődést. A legteljesebb mértékben eléri ezt izgalmas cselekményeivel, rohanó eseményeivel, érdekes alakjaival, percenként kaleidoszkópszerűven váltakozó jeleneteivel. Az egész regény egy éjszaka pereg le. Egy éjszaka alatt elevenednek meg sorsszerűen régi bűnök, támadnak át végzetes elhatározások, bomlanak fel régi kapcsolatok s fonódnak újak emberek között, akiknek élete órák alatt új vágányokra terelődik. Mindezt az érdekességet pedig nem az irodalom rovására éri el Burányi Miklós; regénye nagyszerű egyesülése a művészeinek s az újságregény különös tulajdonságainak. Az új regényt július 15-től kezdve napi folytatásokban közli a Magyarország. I lé Négy-négy hónapi fogházra ítélték a telefon-per két vádlottját A többi vádlottat pénzbüntetéssel sújtották (A Magyarország tudósítójától.) Ma délelőtt folytatta Nedeczky táblabíró tanácsa a nuzgaris telefonok felszerelése miatt megindult, per tár- Ig.válását. Kihallgatták ímnykép Kiss Pál György, Daban Dénes, Szenes Gábor és Sűrű István telefon felszerelő munkásokat, valamint Káldor Dezsőt, a Mérő tőzsdebizományos-cég cégjegyzőjét és Benyoskó Ádám posta- és távbeszélő főtanácsost, aki kijelentette, hogy a kincstárnak ebben az ügyben ötszáznegyvennyolcezer koma káza volt. A perbeszédek megkezdése előtt az elnök szünetet rendelt el. Szünet után Moldoványi Géza királyi ügyész tartota meg vádbeszédét. Kétségtelen rektorija, hogy Lányai Rezső és Jenő hivatali köt élességüket megszegték, amikor vagyoni előnyökért nem az államkincstár vagyonát védelmezték, hanem ellenkezőleg, azt megkárosító dolgot követtek el. Lányai Rezsőt kétrendbeli, Jenőt háromrendbeli hivatali megvesztegetés Ilin tettével vádolja. Guttmann Géza és Révész Gyula vádlottaknak telefonfelszerelésre engedélyük volt, tehátjóhiszeműen jártak el. Ezért őket csak kihágással vádolja, míg a többi vádlottat, Vas Bélát, Olasz Tibort és Mérő Bernátot bűnsegédi részvétel bűntettével. Lányai Rezső védője, Vámbéry Rusztem védőbeszédében kifejti, hogy a per hátterében annak megindulásakora, közhangulat állott. Bizonyos rétegek abban az időben, amikor a kereskedelmi miniszter azt mondotta, hogy nem ellensége a kereskedelemnek, azt hitték, hogy a tőzsde a közgazdasági életnek nem hasznos, hanem kártékony tényezője. Ez természetesen tévedés, mert a tőzsde époly kevéssé felelős a bennünket fojtogató drágaságért, mint a hőmérő a hidegért vagy melegért. A közhangulat már enyhült és tárgyilagos légkörben ítélkezhetik a bíróság. A vádlottak a közérdeket nem sértették, legfeljebb csak azoknak a magáncégeknek érdekeit, amelyek ilyen telefonnal nem rendelkeztek. Lányai Rezsőt fegyelmileg felelősségre vonták. Azért az öszszegért, amit kapott, becsületes ellenszolgálta- tást adott, jutalomról vagy ajándékról tehát szó sem lehet, ezért megvesztegetésről sem lehet beszéni. A kihágás megállapítását és enyhe ítéletet kér. ♦ „ .... Lónyai Jenő védője, Gál Jenő dr. kifejti, hogy védence nem saját, hivatali hatáskörében járt el, nem szegte meg kötelességét. Minden kelléket, amire szükség volt, maguk vásároltak be és szabad óráikban tisztességes mellékkeresetre tettek szert. Eljárásukat megvesztegetésnek nem lehet minősíteni, legfeljebb kihágásról lehet szó. A többi vádlottak védői is a kihágás megállapítását kérték, majd a bíróság ítélethozatalra vonult vissza. Fél kettő óra tájban hirdette ki Nedeczky ítélőtáblás bíró a bíróság ítéletét, mely bűnösnek mondotta ki Lónyay Rezsőt és Lónyai Jenőt hivatali visszaélés vétségében s mindkettőjüket négy-négy hónapi fogházbüntetésre ítélte, ■ , melyből négy-négy napot az elszenvedett letartóztatással kitöltöttnek vett. A többi vádlottakát a bíróság telefonkihágás előtt mondotta ki bűnösnek és Guttmann Gézát és Révész Gyulát 600—600 korona pénzbüntetésre tette, melyből a letartóztatással 80 koronát kitöltöttnek vett. Glasz Tibort, Mérő Bélát és Vas Bélát 6000—6000 korona pénzbüntetésre ítélte a bíróság, melyből 800—800 koronát vettek kitöltöttnek. Az ítélet ellen a királyi ügyész a változott minősítés miatt fellebbezett, Lónyai Dezső és Jenő védői szintén fellebbezéssel éltek, a többi vádlott megnyugodott az ítéletben. Az ítélet kihirdetése alatt, Vas Béla, aki a harctéren idegsokkot szerzett, hirtelen sírógörcsöt kapott és majdnem elájult. Barátai és ismerősei támogatásával jutott ki a teremből. Két évre szavazták meg a költségvetést Poncavénak Nem válozitt az új belga Ztormainy Mufti-politiksijsz Párizs, június 30. (A Magyarország tudósítójától.) Tegnap estére volt egybehíva a kamara pénzügyi bizottságának ülése, de elhalasztották, mert a kamara teljes ülése a késő éjszakai órákban sem fejeződött be s egyfolytában ma hajnali öt óráig tartott, így tehát, a pénzügyi bizottság csak ma délelőtt ülhetett össze. A kormány és a többség között sikerült megállapodást létesíteni, amely lehetővé tette, hogy a bizottság húsz szavazattal hét ellen megszavazza a kormánynak az 1923. évi költségvetést 1924-re is bizonyos korlátozásokkal. Az ellenindítványokat mind elvetették, így Klotz volt pénzügyminiszterét, aki Okmenceau híve, 18 szavazattal 7 ellen ; a radikális Heriotét 17 szavazattal vetették el, míg 7 szavazat esett mellette. (II.) Párizs, június 30. (A Magyarország tudósítójától.) A Themiskabinet tegnap végleg megalakult, mégpedig olyképpen, hogy valamennyi miniszter megtartotta tárcáját. Brüsszelből jelentik, hogy Albert király tegnap megerősítette az eddigi kormányt és kihallgatáson fogadta a minisztereket. A jövő kedden fog a parlament elé állni a második Theunis-kabinet és a miniszterelnök ez alkalommal kifejti a kormány programját. A mai reggeli lapok egyértelműkig közük, hogy a belga külpolitika iránya semmi tekintetben sem változik és a Ruhr-politika marad a régi. A külügyminisztériumban úgy tájékoztatták a sajtó képviselőit, hogy most már semmi akadálya a francia-belga tanácskozások folytatásának. Párizs elvárja, hogy az új belga kormány megmarad eddigi álláspontján s mihelyt erről bizonyságot szerez, ismét megindulnak a tárgyalások, hogy mielőbb válaszolni lehessen az angol kérdőívre. Még nem biztos, hogy hamarosan fog-e találkozni Baldwin miniszterelnök és Poincaré. (I.) IS millió méterasással és fél millió métermázsa rozs remlíthet# Árpás kukorica, fer«p*jj»li és női5 fő kesepes, sab gyestye. — Bak ?!».:•*«» alma és szilva teste. — Vivatalos jelentés a aratásról (A Magyarország tudósítójától.) A földművelésügyi minisztérium ma adta ki június hó második feléről gazdasági jelentését, mely szerint a legutóbbi két hét csapadékos és hűvös időjárása a növényzetre igen jó hatással volt és lényegesen javította az összes véleményeknél a terméskilátásokat. A hómévelések igen szépek és erőteljesek, a kalászok szép hosszúak és teltek, a szalma elég magas és erős.Az aratást helyenkéntmár megkezdték. A múlt évben Csonka-Magyarországon a búza vetésterülete 3.477.132 katasztrális hold volt, és holdanként 6.49 mázsa, vagyis összesen 10.081.209 méter mázsa búzatermés remélhető A rozsvetések erősen érnek, szemfejlődésük általában jónak mondható. Aratásukat sok helyen már megkezdték. Mintegy 6,633,506 méter mázsa rozstermésremélhető.Az őszi árpát már túlnyomórészben learatták, általában jóközepes keresztbe, rá m real. A tavaszi árpavetések közül a Zsoránvetettek kissé alacsonyak,ritkák és rövidkalászúak, a, később vetetteknek az eső sokat hasznán. Ez idő szerint jóközepes árpatermés, várható. A zabvetések javultak ugyan, de még mindig gyenge termésre van kilátás. A tengerivetések állása országos átlagban jóközepes, ugyanúgy, mint a burgonyáé, cukorrépáé és takarmányrépáé. A repcét learatták, sőt egyes megyékben a cséplés is megkezdődött. A dunántúli vidékeken jó közepes, a többi részekben gyengébb a termés. A kerti vélemények erős fejlődésnek indultak és a korábbi fajták elég jó termést adtak. A bab dús ■virágzásban van, zöldbab általában bőven kerül a piacra. A többi hüvelyes is jól fejlődik és jó termést ígér. A káposztapalánták szép fejlődésnek indultak, de helyenként rovarkár észlelhető rajtuk. A komló jó természre nyújt kilátást. A köles és a tatárka kissé ritkán kelt. A cirok szép fejlődésnek indult, a kendőr- és a len az utóbbi eső folytán jól fejlődik. A dohányt az esős időjárás felfrissítette, és legtöbb, helyen erőteljes fejlődésnek indult. A lóhere és lucerna első kapálása jó eredménnyel folyt le. A többi mesterséges takarmány javult. A rétek kaszálását bevégezték, az anya széna-termés, úgy, minőségre, mint pzennyiségre általában jó. A legelőit megjavultak. ( .1 ■ gyümölcsfélék közül a körte-, alma- és szilva*termés ígérkezik legjobbnak Dinnyében jó termésre vall kilátás. A szülő már teljesen kivirágzott, gofsi helyen a kártevő rovarok számottevő kárt okoztak és így közepes termés várható. A borkereslet némi élénkséget mutat, a borkínálat azonban tartózkodó. Az egyes kerületekből beérkező jelentések közepes termésről és a rovarok okozta károkról adnak számot, míg a veszprémi kerületben a jégverés okozott körülbelül 20 százalékos kárt. ■. .