Magyarország, 1927. április (34. évfolyam, 74-97. szám)

1927-04-13 / 84. szám

Budapest, 1927. április 13. szerda MAGYARORSZÁG ­ Szemben a tigrissel­ végig a halálfolyón Szumátrai kalandok Írta: Domahidai Domahidy Ferenc Szirmátra egyike a világ leggaz­dagabb vadászterületeinek. Tilalmi időszak semilyen vadra nincs. Ezek után csodálatosnak tűnik fel, hogy mégis oly kevés­­ fehérem­bert találunk, akire az európai értelem­ben vett vadász szép ráillik. Megnehezíti a vadászatot az, hogy az őserdő —­ hisz más erdők alig vannak — olyan áthatolhatat­­lanul sűrű, buja növényzetű, hogy lépésről lépésre is csak úgy lehet előrehaladni, hogy ha egy csapós késsel előredolgozza magát az em­ber, hogy­ a sűrű bozótokon, lelógó kúszó pálmákon, futó indákon, liá­nokon áttörhessen. Az ilyen módon való őserdőbejutás elkerülhetetlen nagy zajjal jár, amitől még az ős­­vadonban élő és az embertől kevés­bé félő állatok is elmenekülnek. A legkényelmesebb vadászati mód tu­lajdonképpen a­ lesből való vadá­szat volna, de egy helyben megél­tem a földön szinte lehetetlen. A különböző fajta piócái­,­noldások, amelyek nemcsak a mocsaras ré­szen, hanem a hu­lladéklevelek kö­zött a­ szárazföldön is találhatók, pár perc múlva ellepik az embert­­és bár csípésük nem fájdalmas, de veszélyes, gyakran infekciókat és lázt okoznak. Nagyon veszélyesek a százlábúak, amelyeknek csípései bár csak ritkán halálosak, mégis a legtöbb esetben igen magas lázi és a tetanuszra emlékeztető görcsöket okoznak. Fára mászni, hogy onnan álljon a vadász lesbe, szintén lehe­tetlen, hisz úgyszólván minden fán milliárdnyi óriás vöröshangya ta­nyázik, amelyek már a fa puszta érintésekor is százával lepik el az elő­vigyázat­lan va­d­á­s­z­t. A vaddisznón kívül a tigris az, amelyre leginkább vadásznak. Tigrisre... A tigris ugyanis szeret az embe­rek által lakott kunyhókhoz közel tartózkodni, így gyakran látni az ültetvények szélén nyomát és ez még a legkevésbé szenvedélyes Va­dászt­ is arra ösztönzi, hogy rá­szánja magát, ha nem is arra, hogy fegyverrel kezében meglesse, de legalább is arra, hogy csapdát ál­lítson, csábítva attól az érzéstől, hogy a csapdába esett tigrist köny­­nyen ki végzi és így elég egysze­rűen egy impozáns fénykép birto­kába jut. Igen kevés európait ismertem, aki tigrist n csak­ úgy a szabadban, valaha, is lőtt. Aar­án öt évi indiai tartózkodá­­s­som alatt összesen csak két tigrist lőttem. Az egyiket, sajnos, én ma­pánt is csapdából. A másik tigri­semet a szabadban ejtettem el. Az úgynevezett száraz évszak­ban,­­amikor ritkábban van eső, feltűnt ugyanis nekem, hogy ahányszor éjjeli eső volt, az ültet­vényem szélén tigrisnyomokat láttam. Többször megismétlődött ez és a végén arra a meggyőződés­re jutottam, hogy ha éjjel eső van a száraz évszakban, úgy­ majdnem egész biztosra vehető, hogy a haj­nali órákban a tigris »kivált« az az erdőből és végig megy az ültet­vény határán. Egy éjjel 12 óra tájt jöttem haza ez ültetvényen fekvő házamba Kisaránból, a klubból, és éppen le­feküdni készültem, amidőn meg­eredt az eső. Hamar ruhát öltöttem, leakasztottam a falról puskámat és kisétáltam az ültetvénynek arra a részére, ahol a tigris ki szokott vál­tani. Egy földhányás mögött meg­húzódtam és vártam-vártam. Az eső lassan elállt, de­ köszönet nem volt­ benne, mert az eső elálltával a szúnyogok milliárdjai zümmög­tek körül és alig tudtam nyugton maradni, óriási erőt és türelmet igényelve, hogy a kezemet, lábamat és arcomat ellepő szúnyogokat ne vártam­ és már­ elég világos volt, — vagy talán a szemem szokott hozzá a sötétséghez — amidőn úgy 5—600 lépésnyire tőlem jobbra egy nagy állatot láttam felém köze­ledni. Azt hittem, hogy valami nagy kutya és ebből arra követ­keztettem, hogy már a kulik jönnek a munkába. Jobban megfigyelve azonban észrevettem, hogy saját­ságos mozdulatai vannak; puha, bár lomha, mégis graciózus és in­gadozva lépdel. Különös érzés fo­gott el, még nem tudtam biztosan, de a következő pillanatban már kétségtelenné vált, hogy a tigris, az erdő királya, amit a maláji is »Juan«-nak szólít (titán, csak az európai fehérember megszólítása és rajta, kívül csak a tigrist emlí­tik így) jött felém. Azelőtt még soha nem találkoztam tigrissel és ez az első »vizit« úgy hatott rám, hogy pillanatnyilag nem bántam volna, ha inkább otthon maradok. A vadászszenvedély azonban ele­mi erővel lett úrrá felettem és óva­tosan puskámat arcomhoz emelve, követtem minden mozdulatát. .Meg kellett várnom, amíg legfeljebb 30—40 lépésnyire lesz tőlem­, mert egy elhibázott lövés végzetes kö­vetkezményeket vont volna maga után." Amidőn úgy 60—70 lépésnyi­re ért hozzám, úgy gondolom,­­szélel fogottá és visszaváltott az erdőbe. Tagadhatatlanul veszte­séggel vegyes öröm vett rajtam erőt. Nem váltott azonban mélyen be, mert körülbelül 10 lépésnyire, az erdőben előbbi irányát követte. Én még mindig célba tartottam és amint két hatalmas fa között egy 2—3 méternyi tisztáson átulment és a feje kitűnően célban volt, rá­lőttem. A golyó a szemszöglet mö­gött érte, és az agyvelején ment keresztül. Azonnal, minden ugrás nélkül tűzben maradt. Megfoghatatlan boldogság érzete lett úrrá felettem és minden ta­gomban reszkettem. Előbb óvato­san közeledem feléje, csak amikor ■láttam, hogy a golyó a fejét járta át, térdeltem le mellé és simogat­tam végig nagy boldogsággal gyö­nyörű puha szőrén. Sokáig ültem ott mellette, míg egyszerre a han­gyák maró csípése ébresztett fel álmodozásomból. Ismét az ültet­csapjam agyon. A legkisebb zaj is vagy elijesztette volna a­ tigrist, vagy végzetessé válhatott volna, ha figyelmét idő előtt felhívom ma­gamra. Több órahosszat állhattam ott minden eredmény nélkül, ami­kor már egészen gyengén szürkül­­­n­i kezdett. Fényre mentem és éles sípszóval hívtam magam felé a most már tényleg munkába jövő bulikat. A „tuan“ halott Nagy volt a csodálkozás, a bá­mulat, az öröm és Ladimin nevű munkafelügyelőm nagy fejcsóvál­va mondta: »Tuan, bocsáss m­eg illetlen szerénytelen szavaimért, de miért nem szóltál nekünk, hogy tigrisre jössz vadászni, soha sem hallot­tom, hogy egy i­tt­­ani kíséret nélkül merjen egy éjjelt egymagában eltöl­teni fedezet nélkül, lesben egy tigrisre«. Közben a munkások nagy kia­bálva, egymással vitatkozva, egy­­másnak dicsekedve, kacagva ug­rálták körül a királyt, vadat, egy nagy faágat vágtak le, a tigris első és hátsó lábait összekötözve, erre a rúdra tették és egymással versenyezve, hogy kié legyen a dicsőség, vállukra emelték és vit­tek a házam felé. Ez az én első és utolsó tigrisvadászatomnak egy­szerű története. Végig a halálfolyón Legközelebbi szabadnapomon krokodilusra vadásztunk. A Sunger Baléi folyót, az elindulásunk helyén hatalmas Mangrove, Senna és Fi­­kus fák hidalják át és az egész út olybá tűnik fel, mintha egy gyö­nyörű lombsátorból alkotott alag­­úton mennénk. Impozáns csend vesz körül bennünket, bár a csend kifejezést egy őserdőben nem igen használhatjuk. Az ember nem annyira hallja, mint érzi az őserdő életét. Kellemes hűvös van itt ebben,a sűrűben és a fantasztikus félhomályban , egésze templomi hangulat uralkodik. Soha nem látott vízi virágok ezrei lepik f­el a vizet. Az erdőből messziről, majmok tompa mély torokhangja hallatszik. Itt-ott a papagályok se­rege rebben el­ijedten a fejünk fe­lett, mint piros, zöld, sárga köd fel­, hő. Néha egy-egy tompa roccsanás­­sal egy óriás teknősbéka veti magát a partról a vízbe, tarka pillangók szállnak a víz felett és a kis szürke majmok egész serege követ bennün­ket nagy érdeklődéssel fáról-fára ugrálva sokszor félórákig. Egy faágról egy kék és sárga szí­nű kígyó lóg le és csak akkor vet­tem észre, amidőn az evezős malá­jok ijedten irányt változtattak, ne­hogy alatta evezzünk tova. Ez a kí­gyó ugyanis a legmérgesebbek kö­zé tartozott. Sörétes puskámmal fe­léje lövök. A kígyó lassan bontako­zik le az ágról, lassan, görcsösen egy pillanatig ide-oda csapkod,far*­­kával, midőn egész egyenesre ki­nyúlik és simán csúszva le az ág­ról, a vízbe pottyan. Már közel járunk a tengerhez* megváltásként friss szellő len­g fe­lénk. Egyszerre csak Antal, a cső* mák orrában ülő maláj, idegesen szól hozzám: — Ott van uram, ott az'. Alap­, pálma alatt! : v A krokodilus Megerőltetem szemeimet,­­de­ sem­­mit sem látok. / •— Holt — kérdezem. — Ott a kidőlt fatörzs mellett, szól­amat csodálkozva, hogy még mindig nem látom. A csónak mene­tét meglassítják, hogy több időm­­­legyen figyelni. Egyszerre csak, észreveszem egy kisebb krokodilus , fejét a fatörzs mellett. Mozdulat­lanul, mereven feküdt ezen a­ kis részen, ahol a nap sütött, és a tudta­: déli álmát. Háta-színe­­tökéletesen ugyanaz, mint az iszap, hasának­,­ színe, mint a földön elterülő szár: ráz alap-pálmák levele és a kiszá­radt, elperzselt vízpart­­fűé.— Vál­lárához kapom puskámat és fel­ugorva a csónakban, egy golyót a nyakszirtjébe bocsátottam. Csúf fekete vére a fekete iszappal elke­veredve, undorító látványt nyúj­tott. Csónakunkkal a parthoz evez­­­tünk és a két maláj evezősöm­bi krokodilushoz sietett, biztonságból­ azonban nagy csapó késeket tartva­­kezükben. Az állat hossza csak ÜA0 méter, volt. Egy cölöpökre épített viskó alatt, hisz ép apály volt, az iszapban egy nagyobb krokodilust pillantottam­ meg, amint szorkos nyugalommal várta, hogy a kunyhóból valami hulladék lesik, vagy talán éppem, egy gyerke, kutya, vagy másféle élőlény. A közmondás szerint vár­ta, hogy­­a sült galamb a szájából repüljön . Öreg állat lehetett, amely már nem vesz­ magának anyá­m­i fáradságot sem, hogy ha te it ­ut­á­n ússzon a vízben, vagy a par­ton vadmalacokat, vagy majmokat kergessen, ő már úgy látszik­ ta­pasztalatból tudta, hogy a viskók alatt is, ha nem csurran, cseppen. Ezt is leterítettem és a kínaiak inkább a lövés zajától ijedtek meg, mint attól, hogy a beste féreg a házuk alatt leselkedett. A kínaiak ugyanis a krokodilus máját csalhatatlan erejű szerelmi bájszernek tartják. A tigris megjelenik k-xe­ k/hűtis az ősentényi Majom az Őserdőben Krokodil és a­­.sült galamb ▼ 13 ) CSEMPE­UHUZ" fal-,tű­zhely-és­ ke­rt,pad,óborkal a,ot­­a szállít, vállal, javít BALOG FERENC és TÁRSA Budapest, IV., Deák Ferenc tér 3. sz.Telefon 131-40

Next