Magyarország, 1929. november (36. évfolyam, 249-273. szám)
1929-11-01 / 249. szám
2 Mit mond a vadaskerti ismeretlen nő meztelen holtteste a márványasztalon ? A lainzi gyilkosság ismétlődött meg a Hűvösvölgyben (A Magyarország tudósítójától.) Két, feketébe lakkozott rendőrségi autó gördült ki ma délelőtt tizenegy órakor a főkapitánysági garázsból a Zrínyi utcai kapu elé. Az egyik az úgynevezett helyszíni kocsi, volt, amely fényképészeti és daktiloszkópiai műszerekkel, valóságos kis bűnügyi laboratóriummal van felszerelve. Többen a gépkocsiban fényképészek, daktiloszkópusok, detektívek helyezkedtek el Futó József detektívfelügyelő vezetésével. A másik autóban Luki Lajos dr. rendőrfőtanácsosdetektívfőnök, Yóffl József rendőrkapitány. .Angyal., buszló detektívfőfelügyelő és egy refttőrfogalmazó helyezkedett el. így indult el a nagyszámú rendőri bizottság, amelyet, Vorning Henrik dr., a bűnügyi osztály vezetője jelölt ki, hogy felderítse a hűvösvölgyi Vadaskertben szerdán talált összeégett halai női holttest borzalmas titkát... nagyobb égési terület nyomai látszanak. A rendőri bizottság tagjai mindent a legalaposabban átkutattak, botokkal és kézzel turkálnak a detektívek a nedves fűben, a bokrok közt, de ennek az órák hosszat tartó tüzetes vizsgálatnak sincsen lényegesebb eredménye. A vizsgálat fél háromkor fejeződött be, de bizonyára még sok nehézséggel kell megküzdeni, amíg meg tudják fejteni a hűvösvölgyi máglyán elégetett áldozatának titkát Garami Andor Meztelen nő a márványasztalon A két gépkocsi először a Szvelenay Buccai törvényszéki bonctani intézethez robogott. A rendőri bizottság tagjait Wietrich tanársegéd fogadta és kalauzolta abba a terembe, ahol egy márványasztalon leplezetlenül feküdt a hűvösvölgyi vadaskertben talált nő összeégett holtteste. — A holttest az eddigi vizsgálat szerint körülbelül tíz napos lehet — jelentette a tanársegéd. A borzalmas holttest lábánál összegzett sáros félcipő hever. A sárga spanglis félcipő a Dol-Ka gyárból került ki és a szemmel történő becslés szerint 37-es méretű lábra való. Most magát a holttestet, veszik tüzetesebb vizsgálat alá. Az első pillantásra megállapítható, hogy a középtermetű nő fiatal lehetett és bár már az oszlás jelei erősen mutatkoznak, mégis látható, hogy a fiatal nő csinos, telt idomú lehetett. Bal karja összegörbült s a kézfej szinte teljesen el van szenesedve. Az ujjak végén a bőr kissé kemény, recés, mintha tűszúrásokkal volna tele. — Lehetséges, hogy gépkónő volt, vagy talán varrónő, — így hangzik a rendőri vélemény. Méreg, fojtogatás és égetés a halál előtt? Az égési sebek különösen a combon és a hason rendkívül mélyrehatóak, míg maga a fej csodálatosképpen éven maradt, a szőkésbarna haj csapzottan omlik hátra. Próbálják felnyini a szempillákat, de azok mögül fejem nem mered elő. A kis keskeny orr fitos. — A halál oka?— teszik fel a kérjelést a tanársegédhez. — Lehet, hogy maga az égés, de erős a gyanú, hogy ezt megelőzően fulladás következtében állott be a halál. A nyakról azonban már teljesen lehámlott a felhám s így csak a boncolás során fogjukmegállapítani, hogy igaz-e az a feltevés, amelyet gyanítunk, hogy ezt a nőt előbb megfojtották. A boncolás ki fog terjedni arra is, amely szintén egyik feltevése az eddigi rendőrségi nyomozásnak, hogy 3 máglyahalál előtt méreg került be a szervezetbe. Közben pontosan lemérik a holttestet, amelynek teljes hossza 156 centiméter. — Hány éves lehetett? — Ezt pontosan nehéz megmondani. — feleli Dittrich tanársegéd, — aki szétfeszíti a halottja összeszorított, pörkit,ésizőt egészen fekete ajkát és a fogokat vizsgálgatja. — 25—,tíz év közötti nő, — mondja rövid vizsgálat után, a fogak alsó része ugyanis már meglehetősen ki van vájva. A óutosabb életkort azonban csak a csontokból tudjuk majd megállapítani. Anyajelet, ismertető jelet sehol sem találnak. A rendőrség intézkedett, hogy ha lehet készítsenek ujjlenyomatokat az épen maradt kézről, fényképezzék le az egész holttestet s a lehetőség szerint élethűen rekonstruálják az arcot. Új helyszíni szemle a Hűvösvölgyben Közel egy óra hosszat tartott a rendőri bizottság vizsgálata a törvényszéki bonctani intézetben. Tizenkét óra tájban indult el ismét a két autó a Hűvösvölgy felé. A rendőri bizottságot a gépkocsik azonban csak a hűvösvölgyi Balázs ■vendéglőig tudták vinni. Itt várta őket az a rendőr, aki a tegnap délután kiszállt rendőri bizottságot is felvezette már a borzalmas lelet színhelyére. Közvetlenül a Balázs-féle vendéglő mögött emelkedik az a körülbelül háromszáz méteres domb, amelyet sűrű fa, erdőség borít. Ezt nevezik az üvösvölgyi Vadaskertnek, az út jó háromnegyedóráig tart. A rendőri bizottság tagjai feltörik a kabátok gallérjait és a nadrágszárakat, így vágnak neki a keskeny hegyi ösvénynek, amely a többnapos esőzéstől csatakos, sáros, csúszós. Ez az újabb helyszíni szemle azért vált szükségessé, mert tegnap, amikor először jártak kint, már meglehetősen homályos volt, hamarosan beállt az este. Egy papírlapra a rendőrfogalmazó tegnap pontosan felvázolta azt a területet, ahol a titokzatos máglyahalál történt s egy csomagban szedte össze az elégetett nőn talált összepörkölődött ruhaloszlanyokat. Jó háromnegyed óráig tartó kayaloglás után végre a cserjék és bokrok közül kis tisztásra ér ki a bizottság. Ettől a ponttól még mintegy ötven méternyit haladnak a nedves sárga levelekkel borított kis tisztáson, míg végre felfedezik az első kiégett fűrészt. A tereprajz alapján megállapítják, hogy itt találták a másfélliteres kristályos üveget, amelynek alján petróleum-maradékot találtak. Ettől nem messzire hevert a gyufaskatulya. Ettől az égési területtől a holttestig keskeny égési csík vezet ahoz a helyhez, ahol a holttestre ráakadtak. Ezen a helyen mintegy húszméteres körben ismét IDAHMOL m.söh'üi 4b*s /fjtswAjrá [ETEJLBw v* ImeM MAGYARORSZÁG pál posztosait világmárka I — ~~"~ . 1929. november Elájult egy politikai gyűlésen — és lemond a lengyel miniszterelnök ? Varsó, október 31. 1.1 Magyarország külön tudósítójától.) Svitalski miniszterelnök kedden este egy politikai konferencia közben rosszul lett, úgyhogy lakására kellett szállítani és azóta sem mozdulhat ki. Ilyen körülmények között bizonytalan, hogy mikor lesz a legközelebbi minisztertanács. A parlament folyosóin tegnap a képviselők megvitatták a miniszterelnök betegsége következtében beállott politikai helyzetet és olyan hírek terjedtek el, hogy a kormány már beadta lemondását, vagy ma fogja benyújtani Moszcziczki köztársasági elnöknek a lemondási kérvényt. Ebből azt következtetik politikai körökben, hogy maga Pilsudszki tábornagy akar a kormány élére állírni, hogy letörje az ellenzéket. Hivatalos részről ezeket a híreszteléseket határozottan megcáfolják. „Beszélni sem lehet politikai kalandokról“ Félhivatalos cáfolat Hadik János gróf „diktatúra-cikkére“ Hadik János gróf ma reggel »A diktatúrái. címmel vezércikket írt a Pesti Hírlap-cím. Hadik gróf azokkal a hírekkel foglalkozik, amelyek állítólag egy diktatórikus kormányzat lehetőségével kapcsolatban elterjedtek. Abszurd' képtelenségnek mondja az olyan elgondolást, amely gazdasági válságot, szegénységet és nyomort diktatúrával akarná megszüntetni. — Óva 'öttel, inirdruk-U, a diktatúra éskeresés/éllel, már a ' Útrészt dérétől is, _ írja Hadik. — Magának a puszta híresztelésnek is kiszámíthatatlan következményei lehetnek. Maga a híresztelés is elegendő arra, hogy megindítsa az ország hitelének lerontását és tőkekiáramlást idézzen elő, aminek káros kihatására fölösleges rámutatni különösen most, amikor külföldi tőkére oly nagy szükségünk van. — Szomorú és szánalmas volna, ha bárki is szabadkezet kaphatna arra, hogy itt az olasz diktatúra paródiáját eljátssza. Az ilyen hazárdjáték katasztrófába döntené a nemzetet. Hadik János gróf cikke politikai körökben nagy feltűnést keltett. A cikkíró többet íteni óhajtott mondani, mint amit leírt, így nem tudjuk közelebbről meghatározni azokat a szóbeszédeket, állítólagos terveztetéseket, amelyekre cikkében "ínvatkozó Gömbös Gyula honvédelmi miniszter Had’.■ grófcikkével kapcsolatban a következő nyilatkozatot adta Az ftszjiek: aki komolyan ,'égial,ozik az ország gazdasági ügyeivel, aki igazán s’fvéán viseli az ország mai politikai is gazdasági helyzetét, nem gondolhat ilyen naivitásra,, és nem termelhet ki ilyr n ■ árlélusas gondolatokat. A félhivatalos A Alagyar Távirati Iródd jelenti, Hadik János gróf a Pesti Hirtan mai számában I diktatúra címmel vezető cikket írt, amely a leg nagyobb mértékben alkalmas arra, hogy nyugtalanságot keltsen és a külföldöv téves megvilágításba helyezv~ Magyarország belpolitikai, viszonyait. Illetékes helyen éppen ezért Hadik gróf kijelentéseivel szemben szükségesnek tartották megállapítani, hogy Magyarországon, ahol az alkotmányos tényezők egymást, teljesen megértve, tökéletes harmóniában munkálnak közre a nemzet javára s ahol az alkotmányos intézmények önmagukban is elegendő erővel és tekintéllyel rendelkeznek minden diktatórikus kísérlet meghiúsítására, beszélni sem lehet hasonló politikai falandokról. " Mindenesetre sajnálatos, hogy egy komoly politikai tényező- és egy hasonló komoly sajtóorgánum, kétségkívül jóhiszeműen, de mégis alkalmat nyújtottak egy ilyen tárgyír közleménnyel arra, hogy külföldi ellenségeink az ott elmondottakból ismét fegyvert kovácsolhassanak Magyarország ellen. •• • Ha jó, tartós, megbízható és gazdaságos üzemi autóbuszra,,* teherautóra van szüksége, úgy kérjen ajánlatot és bemutatást a Magyar Waggon- és Gépgyár Rt.-től amelynek győri, automobilgyára miatt készülnek a legújabb típusú autók KARA KRUPP ÉS RHBH-fl. Fi Központi igazgatóság, V.Deák Ferenc u. 18 Telefon : SIS-50 Budapesti rafctár és javítóműhely:Kerepesi út 26. sz Telefon: József 453-84 Mélységes fájdalommal jelentjük, összes rokonaink nevében is, hogy imádott édesanyánk, a legjobb nagymama, a jóság, szeretet mintaképe özb. Frank felnészül. Steinitz Róza áldásos életének 74-ik évében hosszas szenvedés után örökre itthagyott bennünket. •Felejthetetlen drága halottunkat november hó 1-én 121, órakor temetjük a rákoskeresztúri izr. temetőben. Frank Arnold, Lajos, Oszkár, Géza, Elza gyermekei, özv. Neumann Adolfné testvére. Frank ArnoldnA Mandl Séri menye, Frank Zsuzsika egyetlen unokája