Magyarország, 1944. június (51. évfolyam, 122-145. szám)
1944-06-01 / 122. szám
20 filip Az angolszászok már minden itáliai tartalékukat harcbavetették, állapítja meg Berlin Dél-Franciaország ellen irányuló inváziós előkészületek Afrikában és Korzikán Izmefineno szemlét (ártott a Dardanellák eredítmennel lelőtt Ploestit és Turnuszeverint bombázták, 28 gépet lelőtt a védelem . Jassynál nagy légicsatában súlyos vereség érte az oroszokat Az első világháborút követő két évtized diplomáciai történetének hitelét vesztett népszövetségi fogalmai támadtak fel az Egyesült Államok tervezetében, amelyet az Associated Press ismertet A Közgyűlés, a Tanács a Világbíróság és sok minden egyéb, ami a Népszövetség fogalomkörében kivirágzott. Minden együtt van a tervbe, ami nem vált be és természetesen a kicsenek benne a tervben a válogatott gyönyörű titkárkisasszonyok, a Palota a genfi tó partján, a vidám élet, ami a sorsdöntő — és mindig kudarcba fulladt! — tárgyalások körítéseképpen kifejlődött, a horribilis tisztviselői fizetések és a pompásan kiépített hivatalnoki gépezet, amelyre nemcsak a Népszövetség működését alapozták, hanem a híres svájci üdülőhelyek forgalmának jelentékeny százalékát is. Ezek a népszövetségi dolgok beváltak. De aminek a lényegnek kellett volna lennie, az csúfosan megbukott. Megbuktak a nemzetközi élet szabályozására szánt szervek és csúfosan elbukott az elv, amire az egész Népszövetséget építették. Ahol ugyanis nagyhatalmakkal került szembe a »közösségi akarat«, ott legjobb esetben halogatásra, bizottságok és albizottságok kiküldésére futotta az erejéből, Mihor pedig a gyengék keresték az igazaikat, ott a Népszövetség behódolt az erősebbek érdekei előtt. Az erősebbnek, vagy az erősebbek barátainak mindig igazuk volt. Szüllő Géza mondotta egyszer a Népszövetségről, amikor valami felvidéki magyar kisebbségi panaszt félretettek: — Ez a Népszövetség túlságosan gyenge ahhoz, hogy a nagy ügyeket elintézze és túlságosan hatni más ahhoz, hogy a kis ügyekkel foglalkozzék. Körülbelül ez volt a második világháborúval kimúlt népszövetségi rendszernek a pontos kórképe. Ennél semivel sem ígér jobbat az amerikaiak öt pontja, amelyre az angolszászok győzelmük esetén az új világbiztonsági szervezetet felépíteni akarnák. 1. Az Egyesült Nemzetek tanácsot alakítanak Oroszország, Anglia, Kína és az Egyesült Államok, valamint három vagy négy kis nemzet részvételével, amelyek meghatározott időközökben váltakoznak. 2. Az Egyesült Nemzetek közgyűlést (Assembly) alakítanak mind a 35 egyesült nemzet részvételével, de esetleg valamennyi többi államot is belevonják. A közgyűlésen a kis nemzetek is ugyanolyan szavazati joggal és szuverenitással rendelkeznek, mint a nagyok. 3. A rendőri hatalom elsősorban a négy nagy nemzet katonai erőiből áll. Ezek az egységek megőrzik különállásukat, de csak a közgyűlés határozatainak megfelelően lehet őket felhasználni. 4. Világbíróságot szerveznek, amely dönt a nemzetek között felmerülő minden jogi kérdésben. A bíróság az Egyesült Nemzetek erkölcsi és katonai támogatásában részesül 5. Közvetítő gépezetet létesítenek olyan viták elintézésére, amelyek nem tartoznak bíróság elé mert nem tartalmaznak jogi kérdést. Ha az olvasó figyelmesen tanulmányozza a pontokat, nem lesznek kételyei a tervezet iránt, ha valóban sor kerülhetne egy ilyen világszervezet megalakítására. A négy nagy parancsolna az új népszövetségben — várjon De Gaulle mit szól hozzá, hogy őt nem vették fel a nagyhatalmak közé?! — s hogy befolyását egész biztosan érvényesíteni tudja, arról katonai értelemben is gondoskodnak, mikor rájuk bízzák a „rendőri“ szerepkör betöltését. Sőt arról is gondoskodnak, hogy ha a négy nagy egyszer nem ért egyet, — amire a történelmi példák szerint hamarosan er kerülne — mindegyiknek kezében legyen bizonyos önálló katonai erő, amivel a szövetségi egyetértés nagyobb dicsőségére megkezdhesse a háborút társai vagy azok ellen, akikkel szemben hatalmi igényekkel lép fel Elgondolni is nehéz, milyen garanciája volna egy ilyen szervezetnek például arra, hogy Oroszország egy csapásra megszelídül és jámboran behajtaná fejét a népszövetségi igába, holott most sem enged szövetségesei kívánságainak még a legjelentéktelenebb dolgokban sem, pedig erősen rá van utalva az angolamerikai szállításokra. Hogy a kis nemzetek szavazati egyenrangúsága és szuverenitása hogyan érvényesül a népszövetségi gyakoratban, arról már keserves tapasztalatai vannak a világ minden kisebb népének. Adott esetben a nagyhatalmi diktatúra legkomiszabb formája lép fel velük szemben, ha nem úgy érvényesítik »szuverenitásukat«, nem úgy adják le szavazataikat, amint a vezető hatalmak érdekei — és nem a kicsinyek érdekei! — megkövetelik. A világbíróság és a »közvetítő gépezet« így, egymás mellett, azzal a szándékkal, hogy egymást kiegészítsék, a legmulatságosabb elképzelés. Csodálatos gazdagságát biztosíják az ügysíbolási váltásagonak és a vitáknak, hogy mi jogi és mi nem jogi probléma, amit a Népszövetség elé vittek s amiről a kétszervezet közül az egyiknek döntenie kell. Ez az amerikai tervezet aligha szerez népszerűséget Európa kisebb nemzetei körében, nem is szólva arról, hogy olyan abszurd elképzelés alapján dolgozták ki, mintha népek százmillióit ki lehetne kapcsolni a világ ügyeinek intézéséből. A háborút nem az ilyen tervezetek, hanem a fegyverek döntik el. * Az angol-oromz barátság és az egymás iránt kölcsönösen táplált »bizalom« újabb adalékait kapjuk a Sphere angol hetilap figyelemreméltó cikkében, amelyet a Transkontinent Press tolmácsolásában kaptunk meg. A Sphere megállapítja, hogy az oroszok törekvései minden jel szerint olyan szövetség létrehozására irányulnak, amely Vladivosztoktól Brestig terjedne és ez a szándék bizony-- angol körökben a legsúlyosabb aggodalmakkal találkozik. A Sphere vizsgálja De Gaulle, Benes, Tito és a lengyel kommunisták kapcsolatainak fejlődését a bolsevistákhoz és arra a meggyőződésre jut, hogy Sztálin céltudatosan készíti elő egy kommunista államszövetség élesítését, amelybe az oroszok és angolszászok közös győzelme esetén belépésre kényszerülne minden állam, amely Vladivosztoktól az Atlantióceánig terjedő térségben fekszik. De Gaulle és Moszkva kapcsolatai most már egészen bensőségesekké váltak, Benes pedig »mindent magába ölelő« paktumot kötött az oroszokkal. A lengyel és délszláv ügyek Moszkva akarata szerint történő fejlődésének szemtanúi vagyunk. Egy ilyen kommunista szervezet igen hatalmas befolyást gyakorolna az új népszövetségre és minden ítélkezésre — így kesereg a Sphere —, de elfelejti megírni, hogy mit tesz Anglia és az Egyesült Államok ennek a veszedelemnek az elhárítása érdekében. Angliában sokat írnak és beszélnk mostanában az oroszok befolyásának túlságos megerősödéséről, ha odáig még nem jutottak el, hogy beismerjék: ennek a túlhatalomnak ma egyetlen gátja a német véderő és a Német birodalommal szövetséges országok hadseregei. Vájjon mikor kerül sor erre a beismerésre is? lap i