Magyarság, 1923. január (4. évfolyam, 1-24. szám)

1923-01-31 / 24. szám

1923 január 31., szerda Ára 20 korona Budapest, TV. évf. 24. (629.) szám A kerület, Miksa utca József 68-91. Kiadóhivatal: Előfizetési áruk: Negyedévre U~1 korona Egy hóra 400 korona Egyes szám ára 20 korona Ausztriában hétköznap és vasárnap 2000 osztr. kor. Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség : VI. kerület, Miksa-utca 8. szám. Telefon: József JS-író, József 68-91. Kiadóhivatal: VII. kerület, Miksa-utca 8. Telefon: József 68—92. Megjelenik hettő kivételével mindennap. „A kezdet stádiumában“ . A nemzetgyűlés mai ülésén úgyszólván vita nélkül törvénybe iktatta a Népszövetségbe való felvételünket, miután a külügyminiszter úr a többség ájtatos figyelme közben elmondta erről az intézményről mindazokat a hivatalos tirádákat, amelyek nevében az alapítótagok annak idején teleszédelegték a világot és rászedték a keresztény emberiséget. Ezzel egyidejűleg talán, hogyérdemeinek és szolgálatainak babérkoszorúja el ne hervadjon a feledés szikár talaján, a tegnap külügyére, a felejthetetlen emlékezetű Bánffy Miklós gróf is elrebegte sikereinek hosszú monológját egy újságíró előtt, hogy igy meg úgy, milyen roppant nehézségek szikláit kellett elhengergetni arról az útról, amely a szegény trianoni Magyarországot felvezeti arra a tetőre, ahol a Népszövetség címere alatt az antant-világbékének büszke temploma fénylik. Hát igen, kétségkívül derekas eredmény volt, hogy végre-valahára a kifosztott károsultat is bevették a martalócoknak egymást biztosító szövetkezetébe, feltéve persze, ha elfelejti visszakérni azt, amit elszedtek tőle. Nem irigyeljük ezt a sikert a Bánffy—Daruváry diplomáciától, amely most érdem és dicsőség gyanánt könyveli el a maga számára az úgynevezett győztesek asztalához való meghivatásunkat és felvételünket, hogy legyen ott egy udvari bolond, akin röhöghessenek veszett jókedvükben és egy balek, akin, mikor mindenét elveszítette már, levetkőzte önérzetét is és felkötötte a pofabocskört, elszánakozganak s esetleg kidobják, ha sokat jajgat, mert hátha megreped a szivük. De félre a tréfával és a rosszmájúsággal ! Mi kezdettől fogva elleneztük a hivatalos Magyarország alázatos kérvényezését annál a panaszirodánál, amely még senki sérelmét nem orvosolta. Ellene voltunk annak, hogy a népligába való fölvétel kétes értéke fejében minket olyan kötelezettségekkel terheljenek meg, amelyek megbecstelenítők, ha nem teljesítjük, de még becstelenebbekké tesz bennünket, ha teljesítjük. Tiltakoztunk az ellen, hogy valószínűtlen erkölcsi ígéretekért odaláncolnak bennünket a trianoni békeműnek homokból és sárból dagasztott tornyához, amelynek csak egy rendeltetése lehet: az, hogy sürgősen összeomoljon, de úgy, hogy mi ne maradjunk összetörve romjai alatt. Mi semmi jót se vártunk attól, hogy bizonyos időközökben a hivatalos Magyarország képviselője együtt ül jószivü szomszédainkkal, akik sanda szemmel csak azt nézik, van-e még zsebünkben ellopni való holmi s van-e még csontunkon zsír és hús, amelyet lekéselhetnek és felzabálhatnak. Nekünk abszolút közömbös volt az is, hogy ez a hivatalos magyar kveruláns néha egy-egy nyögést hallat ív világtribünről, amely négy évvel ezelőtt a világ Kapitóliumának készült, vagy egy új Sinai hegy hazai fényében tündökölt s a végén nem lett más belőle, mint ellenségeink intrikáinak vakondtúrása vagy tahin inkább a nagy kripta, amelybe eleven nemzeteket akartak eltemetni az örök sír éjjelébe. Mi előre tudtuk azt, hogy ennek a díszes és komikus testületnek a jóvoltából nem kapunk vissza egy bokrot se a régi Magyarországból, mert se erkölcsi erő, se anyagi hatalom nem áll e nemzetközi szinkedrion ítélkezései mögött. Becsületérzésünk fellázadt az ellen, hogy egy nemzetközi tanács erkölcsi szankciója alatt nyilvánítsák igazságnak a hazugságot,t örök tulajdonnak a tegnapi rablást, tisztességnek a gazságot, s az emberiség nagy alkotásának hirdessék azt, ami lemoshatatlan gyáráta azoknak, akik megcsinálták és az ember legmélyebb erkölcsi sülyedésének történelmi dokumentuma mindazok számára, akik részt vesznek benne. A Népszövetség a versaillesi és a trianoni statusquo szerződéses biztosítása. Annak a megdermesztése és végleges rendszerbe formálódása, ami ellen csontunk, vérünk, eszünk, égésünk, idegünk sikoltozik. A bűn nem szülhet egyebet, mint ami benne van: bűnt. Akik Mapligát tervezték és megcsinálták, annak műhelyében gyalulták azt a koporsót is, amelybe a magyar nemzetet fektették. Nekünk ez a szövetség gúzs és bilincs. Hasznát sehol se vesszük. S ha a legsivárabb és legmegalkuvóbb reálpolitika górcsövén keresztül vizsgáljuk is ezt az intézményt, nem tehetünk mást, minthogy szemünket elfordítsuk a képmutatásnak és az álnokságnak e törvénykönyvétől, e megfordított tízparancsolattól, amelynek prófétái és apostolai még mindig a másét kívánják, amikor már mindent elvettek. Segített-e csak egy bátorító szóval is a Népszövetség a magyar kisebbségeken ? Megvizsgált-e egyetlen panaszt, amellyel horvátijaink, vagy tótjaink eléje járultak ? Volt-e egy szava is a Ruhr megszállása ellen? Visszaítélt nekünk csak egy falut is, amely a demarkáció körül a millerandi levél értelmében javunkra vitás volt? Tiltakozott-e az oláh mozgósítás ellen ? Résen állott-e ama határaink mellett, amelyet az ő törvényhozói húztak kényükkedvükre ? Megfeddezte-e azokat, akik alaptörvényei ellenére folyton fegyverkeznek azok ellen, akiknek annyi fegyverük sincs, hogy a közbiztonságot fenntartsák ? A külügyminiszter úr azt mondta ma a nemzetgyűlésben, hogy a Népszövetség egyik legfontosabb programpontját, a lefegyverzést mi máris végrehajtottuk, más államokban azonban »ez a kérdés még a kezdet stádiumában van«. Nos, igen, a kezdet stádiumában, például Franciaországban vagy Romániában, Szerbiában és Csehországban, amelyek úgy látszik a Népszövetség tekintélye ellenére annyi embert tartanak fegyverben, mint a régi nagyhatalmak együttvévese. Most, mikor ugrásra készen áll a kisántánt, hallottuk-e egy hangját is az ellenmondásnak a rablások és a megszállások megismétlődése ellen ? Nem kell-e kétségbeesetten maradékvánkosunkon görgetni fejünket, hogy mindaz, ami négy év óta felhalmozódott a gazságok, csalások, álságok és hazugságok kiklopsi építményévé,, ez a szánalmas testület homokbafúrt fejjel, lelkiismeretfurdalás nélkül tűrte , és tűri, mint szívják ki a győztesek a legyőzött népek vérét s mint röpködnek a rabló dögkeselyűk a tehetetlen áldozatok felett? Bánffy és Daruváry urak beszélhetnek amit akarnak. Lehet annyi bölcsességük, mint a hét görög bölcsnek, lehetnek olyan szelídek, mint a nazarénusok, megalázhatják magukat, amennyire csak hátuk gerince elviseli: a magyar népnek nem kell se a népszövetség, se annak semmiféle írott mulasztja. Benes még mindig fenntartja a Kisántánt koholt vádjait Magyarország ellen A cseh külügyi miniszter expozéja jó viszonyt akar Magyarországgal, de veszetelmesnek tartja a magyar irredenta törekvéseket A prágai parlament külügyi bizottságában Benes külügyminiszter expozét tartott és ennek során részletesen nyilatkozott arról a konfliktusról, melyet a kisántánt idézett fel a közelmúltban Magyarországgal szemben az állítólagos határincidensek kapcsán. Habár a konfliktus már elintéződött és pártatlan nemzetközi fórum állapította meg, hogy a kisántant vádjaiból egy szó sem volt igaz, a cseh külügyminiszter szinte egészen nyíltan megismétli a koholt vádakat, mindössze annyival enyhítve őket, hogy a magyar kormányt csak másodsorban teszi felelőssé a »többé-kevésbé felelőtlen bandák, akcióiért. Lényegében tehát Benes tovább is fenntartja a kisántant vádjait, legjobb tudomása és meggyőződése ellenére is, hiszen ma már az egész világ tisztán látja, hogy Magyarországnak egyáltalán nincs és nem is lehet támadó szándéka szomszédaival szemben. Ez a rosszhiszeműség jellemzi Benesnek Magyarországgal szemben követett eddigi politikáját is és az elvakult gyűlölködés hangja úgy látszik, sehogysem akar elnémulni. Ugyan beszéde végén arra mutatott rá, hogy Csehországban meg van a jószándék a normális szomszédi viszony megteremtésére és meg is van elégedve az eddigi kereskedelmi tárgyalások eredményeivel, azonban nem igen tudunk hinni Benes jóhiszeműségében, s abban a békilékeny hangban, amelyet az invektívák egész sora előzött meg. Benes az expozéjában részletesen foglalkozott a Ruhr-vidék megszállása következtében beállott , európai helyzettel és a német jóvátétel kérdésével. Csehország minden tekintetben a francia álláspont mellett van s Németországot tartja hibásnak a bekövetkezett eseményekért, azonban Benes is beismeri, hogy a legutóbbi idők törekvései határozottan arra vallanak, hogy előbb-utóbb enyhíteni fogják Németország jóvátételi kötelezettségeit. Benes beszéde Benes beszédének az a része, mely a magyar kérdéssel foglalkozik, a következőképpen szól: — A magyarországi események— mondta a miniszter — az utóbbi időben némiképpen komoly jelleget öltöttek, úgy, hogy a kis- és a nagyontant együttes közbelépésére vezettek. Arra irányuló törekvésünk ellenére, hogy Magyarországhoz való viszonyunkat úgy szabályozzuk, hogy az tartós, megfelelő és korrekt legyen, Magyarország és szomszédai közt időről-időre viszdhaftettás és incidensek támadnak, amelyek a jó szomszédi viszony konszolidálódását zavarják. . . így az elmúlt esztendőben tekintélyes számban történtek hatáincidensek, a határmenti lakosság és tisztviselőink elleni többé-kevésbé felelőtlen fegyveres bandák részéről támadások, továbbá Magyarországon állampolgáraink jogosulatlan letartóztatása és fogvatartása, legitimista üzelmek, rendszeres uszítás a békeszerződés ellen ailvános gyűléseken, nyilvános és titkos irredenta szervezetek különféle almái és végül a magyar kormány részére bizonyos katonai természetű intézkedések, amelyek a trianoni békeszerződés szövegével és szellemével is ellentétben, állanak s amelyek ellen nekünk tiltakoznunk kell. Nem fogom ezeket a panaszokat egyenként felhozni, noha megvan erre vonatkozóan a részletes anyagom. Csak azt hangoztatom, hogy legutóbbi közbelépésünk, amely tátakozás volt mindezek ellen a magyarországi dolgok ellen, mindenekelőtt arra szolgált, hogy biztosítsa a nyugalmat a román határon, mert ezek az akciók az utóbbi időben kiváltképpen Románia ellen irányultak. Mindezeket mi Magyarországon igen pontosan szemmel tartjuk. Nem engedhetjük meg, hogy fegyverkezés és katonai intézkedések terén valami is történjék, ami a békeszerződésben foglalt kötelezettségek ellen irányul. Egészben véve a dolgok nem olyan természetűek, hogy most valami komoly konfliktus fenyegetne. De a némiképpen feszült általános helyzet arra kényszerít minket, hogy minden irányban éberséget tanúsítsunk. — Általánosan tudott dolog, hogy a mostani magyar kormánynak, bármennyire hangoztatja is békeszeretetét, nincs elegendő hatalma a különféle nyilvános és titkos szervezetek akcióinak meggátlására. Magyarország belsejében sem kielégítő a közbiztonság, amit bizonyít az a sok erőszakos cselekedet, amelyeket a nagy nyilvánosság előtt követnek el. Magában a magyar parlamentben is nyilvánosan megállapították ezeknek a karhatalmi alakulatoknak fennállását. A nyugatmagyarországi bandatevékenység is eléggé ismeretes, s megtörténhetnek, hogy a kormánynak nem lenne elegendő ereje és elszántsága, hogy hasonló vállalkozásokat más helyeken megakadályozzon. Mindez nem jelenti azt, hogy e pillanatban valamire el kellene magunkat határoznunk. Ellenkezően az a sok szóbeszéd, amelyek a mi részünkről tett katonai készülődésekről szólnak, merő híresztelések, amelyeket talán szándékosan és tendenciózusan terjesztenek. Csak felhívom a figyelmet ezekre az állapotokra, hogy lássák belőle, hogy mi ezt az ügyet figyelemmel kísérjük és hogy ha valami veszedelem fenyegetne, mint ahogy ez nemrégen a román határon megesett, mi kisántántbeli barátainkkal egyetértően és a nagyántánttal egyetértően azonnal erélyesen közbelépünk, az is szükséges, hogy állandóan apelláljunk a nemzetközi nyilvánosságra, amellyel Magyarország sem helyezkedhetik szembe. Hogy a mi részünkről megvan a legnagyobb jóakarat arra, hogy Magyarországhoz való viszonyainkat megszilárdítsuk és azt korrekt formákba öltöztessük, kitűnik abból, hogy már az elmúlt év végén kereskedelmi szempontból fon.