Magyarság, 1923. március (4. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-28 / 71. szám

1923 március 28. szerda Ára 30 korona Budapest, IV. évf. 71. (670.) szám­a Előfizetési árak: Negyedévre 1700 korona Egy bóra 600 korona Egyes szám ára 30 korona főosztalában hétköznap és vasárnap 1500 osztr. kor.­­ Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Miksa­ utca 8. szám. Telefon: József 08-90, József 68-91.­­ Ki­adóhivatali VII. kerület, Miksa-utca 8. Telefon: József GS—92* Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Komárom Őszinte meggyőződéssel mondjuk: sajnáljuk Beniczky Ödön bukását az időközi választáson. Sajnáljuk, hogy nem látjuk az ellenzék had­, akarom mondani padsorainak élén ezt a kemény kátgerincű politikust, akinek politikájával nem minden részletben, sőt fontos elvi kérdések­ben sem vagyunk egyek, de érték­nek tartjuk ebben a sárból és agyagból gyúrt világban ezt az egész férfit, aki habozás és félelem nélkül követi meggyőződése szózatát. És sajnáljuk a komáromi választás eredményét azért, hogy Beniczky helyett az ő lelkével és karakterével homlokegyenest ellentétes szövésű politikai típust ajándékozott meg a komáromi közönség bizalmával. Azt az ellenszenvet és szomorú típust, amely cseppfolyós halmazállapot­ban és kristályosodásra készen tartja magát minden hatalom felé. Sajnáljuk végül a komár­omi, válasz­tás eredményét azért is, ahogyan­­Beniczky megbukott, mert őt poli­tikai barátai hagyták cserben épp a d­öntő ütközet legválságosabb órájá­ban. Mert ha a keresztény ellenzék­­ is csak egyetlen közkatona vagy párttitkár megmutatja magát a komáromi közönség előtt, akkor nem ehetett volna Beniczky ellen han­­latot kelteni azzal a megtévesztő hibással, hogy Beniczky tulaj­­onképpen a szocialisták jelöltje. Ha igazat akarunk szólni, Komáromban nem is Klebelsberg miniszter urat választották meg, — erre az arra oly rezignált fölénnyel és averzióval gondolnak még a saját pártjabeliek is,­­ hanem az ijedős, idegsokkos polgári társadalom buktatta meg azt a jelöltet, akit a szocialisták egy kicsit agyontámogattak. A komáromi­­választás kórtünete a magyar politikai közélet mélységes megzavarodásának, szinte áttekint­hetetlen össze­visszájának és egész­­ségtelen elfajulásának. Komáromban az ébredők támogatták azt a minisz­tert, akit a pesti központ a múlt tavasszal plakátokon bélyegzett meg, mint politikai hermafroditát és két­éltű lényt. Miközben tehát kifelé a kormány mögött álló parlamenti és parlam­enten kívüli erőcsoportok oly megható lelki egységben harcoltak a miniszteri hatalom lobogójáért, ugyan­akkor heves palotaforradalmak ráz­­kódtatják meg napról-napra az egy­séges pártnak különben tespedő éle­tét. intranzigensek, mérsékelt ke­resztények és kimondottan liberális elvű párttagok vívják nap-nap után vigasztalan harcukat, amelynek nincs Se vége, se hossza, se döntő csatája, se fegyverszünete, se győzelme, se Veresége, ahol nincs se hősi halott, se sebesült, mert amikor köl­csönösen helybenhagyták egymást, írásban és szóval, ismét egymás keblére borulnak, illetőleg ráom­­lanak a közösen és egyformán szeretett hatalom mellére. Ha a harci lármát­ hallod, és látod a n­advészülte képeket, azt hiszed, szét­. (Szalad a nagy. egység, amelynek esernyője alatt a hvn.,ikh.t­ r.és jövője borong, szétszéled az egységes karám nyája s megy kiki arrafelé, amerre akar. De a hatalom mágnestűje minden gyűlöletnél erősebb. Bethlen nyugodt és cinikus közönnyel mehet szalonkát lesni a’ Balaton mellé. Jól tudja, miféle legények az ő katonái. Kem­ tesznek azok kárt egymásban. Verekedhetnek, amíg szilaj kedvük­ből futja, de ennek a verekedésnek nincs semmi konzekvenciája. Egy­formán, mint a maguk emberére esküsznek reá intranzigensek és­ libe­rálisok, legitimisták és szabadválasz­tók: ő a maga átdatlan szfinksz­­ábrázatát forgatja hol jobbra, hol balra, sohase előre és sohase látsz rajta egy egyenes vonást. Tehát mind a két fél vakon bízik benne. Ennek a kormánypártnak méltó ellenfele az ellenzék. Van belőle sok­fajta és ennek százféle árnyalata és változata. Van keresztény ellenzék, de ez csak a parlamenti almanach­ban létezik s ahány tagja van, annyifelé bűz. Van közte olyan, aki titkos kormánypárti és miniszteri szék-várományos, van, aki kietlen és reménytelen távolságba szakadt min­dentől, amit ez a rendszer kép­visel. Azután van radikális-liberális, októbrista ellenzék, élén egy deko­ratív papi előkelőséggel, akit — szegény — ki tudja minő Irányok és állomások felé hajszol a maga naiv hiúsága és tudományos együgyüsége. Van aztán középliberális ellenzék, ez a pártonkivüliek csoportja. Ezeknek egy része alig várja, hogy meghúzód­hasson a hatalom árnyas hüse alatt és akiken keresztül Bethlen István mindig ellensúlyozik, és keresztezni tudja az ellenzék h­aditerveit és harci készülődéseit. Ezek bizonyára többet érnek neki az ellenzéken, mintha a saját pártján belül tudná őket. A miniszterelnök szemében az ő szerepük olyan, mint a régi magyar taktikában a lesél­é, amelyek messze túlszárnyalva az ellenség táborát, a frontális támadással egyidejűleg rohanták azt meg. Azután vannak szocialisták, akik még idegenül érzik magukat a par­lament aranycirádán falai között. Nincs se parlamenti érzékük, se ve­zetésük. Még küzködnek saját utcai demagógiájuk akusztikájával. Sok­szor hebehurgya módon elvetik a sulykot. Kétségtelen azonban, hogy más parlamenti és polgári vezetés alatt nem volna boszorkányság be­illeszteni ezeket a kereteket a ma­gyar parlamentarizmus szerkezetébe. És ebben a szörnyű széthullásban hiába keresed a központi gondolatot, az erőknek azt a láthatatlan akkumu­látorát, amely összetartaná és fegyel­mezné azokat, akik összevalók s szét­bomlasztaná, amik nem összevalók. Se erő, se cél, se koncepció, se szerve­zet. Minden korhad és poshad a béka­nyálas állóvízben. Csak a kis oko­sak, rugószerkezetre járó gerincek, a hatalom felé pislogók opportunisták, a négyszemközt susogók érzik jól magukat ebben a ködös levegőben, ahol csak árnyalakok mozognak és testetlen szil­uettek csúsznak-ráúsznak és ü­gy­ tesznek, mintha élnének. Enn­él..Liszöm­ívűbb, meddőbb, , hitvá­ nyabb és poshadtabb korszak nem volt még Magyarországon. És te sze­gény magyar ember hiába várod azt a Jókai-regényhőst, aki a maga he­gyeket mozdító hitével és tehetségé­vel kiemelné ebből a halálos vergő­désből és tehetetlenségéből a magyar politikát. Stinnes római tanácskozása az amerikai trösztök vezéreivel Németország nem mond le a passzív ellenállás fegyveréről . Poincaré bejelente­tte, hogy a Ruhr­­akció nem járt gazdasági eredménnyel Stinnes Hugónak, az ismert német nagyiparosnak kétnapos­ római tartóz­kodása különféle kombinációkra adott alkalmat nemcsak a szövetségesek fő­városaiban, hanem Berlinben is, mert Stinnes még német újságíróknak se árult el semmit utazásának céljáról. Látszóan a kereskedelmi kamarák nemzetközi nagy­gyűlésén vett részt Stinnes, a valóságban azonban igen messzemenő eszmeváltást folytatott a világpiac több vezető férfiával, így tanácskozott a többi között az ame­rikai acéltröszt elnökével, Qary-val, to­vábbá Kent pénzügyi szakférfiúval, a kereskedelmi kamarák nemzetközi kon­gresszusa részéről elfogadott jóvátétel­­tervezet szerzőjé­vel. A római újságok jól értesült forrásból megerősítik, hogy Stinnes nagy sikerrel vett részt annak a hatalmas újjáépítési programnak konkretizálásában, amelyet az amerikai delegáció Európa talpra­­állítása céljából kidolgozott s amelyet a nagygyűlés magáévá is­ tett. Ezeken a megbeszéléseken nemcsak elméleti dol­gokban, hanem a terv gyakorlati meg­valósítására vonatkozóan is sikerült meg­egyeznie az amerikai vezető személyek­­kel. A francia sajtó szintén élénken kommentálja Stinnes római útját s azt írja, hogy a német nagyipar vezérének az acéltröszt, valamint, más amerikai nagyvállalkozások elnökeivel való tanács­kozásán nemcsak gazdasági, hanem poli­tikai problémák is kerültek­ szóba. Stimmst a külügyminisztériumban is fogadták Mussolini megbízásából. Első­sorban a ruhrv­cki probléma, Német­ország gazdasági és politikai helyzete és a német-orosz kereskedelmi kapcsolat kerültek szóba. A szivölyeghangú meg­beszélések egy óra hosszat tartottak. A Giornale d’Italia jelentése szerint Stinnest a pápa és Gasparri bisporos államtitkár is fogadta. Stinnes tegnap este utazott vissza Német­országba, anélkül, hogy kiszállt volna Milanóban, így tehát a frussolini minisz­terelnökkel tervezett találkozása elmaradt. Stinnes római megbeszélései következ­tében több amerikai, köztük Booth, a nemzetközi kereskedelmi kamara elnöke, Németországba utazik. Itt ítél­etek megtagadják a feltétlen megadást Berlinből jelentik. A birodalmi gyűlés külügyi bizottsága ma ülést tartott, amelyen Rosenberg külügyminiszteren kívül résztvettek Ocser, Luther, Albert, Heinza és Becker miniszterek, az újjá­építési minisztérium részéről Miller dr., a külügyi bizottság számos tagja, Braun porosz miniszterelnök, valamint a bajor és a szász követ. Stresemann képviselő, a bizottság elnöke és több szónok sajnál­kozásukat fejezték ki, hogy Cuno dr. bi­rodalmi kancellárt betegsége megaka­dályozza az ülésen való megjelenésben. A kancellár helyett Rosenberg külügy­miniszter részletes jelentést tett a poli­tikai helyzetről. Hivatalos okmányok alap­ján kimutatta, hogy a párisi német kép­viselők fel voltak hatalmazva és készen álltak arra, hogy a német jóvátétel­­ter­vezetet a január 2-től 5-éig Párisban ülésező miniszterelnöki konferencia elé terjesszék és élőszóval megmagyarázzák s abban az esetben, ha a szóbeli előterjesz­tést meg nem engednék, a tervezetet eset­leg csak írásban juttassák a konferencia elé. Arra a kérdésre, hogy a birodalmi kor­mány milyen álláspontot foglal el azzal a javaslattal szemben, amelyet Hughes ál­lamtitkár december 29-én Newhavenben, a történeti társaság ülésén tartott beszé­dében kifejtett, a miniszter azt felelte, hogy a német kormány a Hughes által megjelölt utat járhatónak tartja és azt hiszi, hogy nemcsak a legközelebb érde­kelteknek, hanem a világ nagy részének üdve is attól függ, hogy rátérjen-e­­erre vagy más hasonló útra. A birodalmi kor­mány nézete szerint a Hughes államtit­kár részéről indítványozott, kereskedők­ből álló nemzetközi bizottságnak vagy szakértő és pártatlan testületnek, amely­ben Németország és Franciaország a­ teljes egyenjogúsítás alapján vennének részt, mielőbb össze kellene ülnie, hogy a következő kérdésekre válaszoljon: 3. Mit teljesített eddig Németország? 2. Mit lehet és kell Németországnak még méltányosan teljesítenie? 3. Mily módon lehet ezeket a teljesít­mény­eket megvalósítani ? Ha erre vagy más hasonló útra lépné­nek, a birodalmi kormány kész volna a nemzetközi tőkepiachoz fordulni egy le­hető nagy kölcsön engedélyezése végett, amelyet Németország a kölcsönző csoport részéről szükségesnek látott garanciákkal ruházna fel és azonnali készpénzelőleg gyanánt kiszolgáltatna Franciaország és a szövetségesek kezeihez. A külügy­miniszter beszéde további részében "a szakértőtestület működésének lehetőségi határait világította meg, majd hang­súlyozta, hogy a németek nem tehetik le a passzív ellen­­ül,Ids fegyverét anélkül, hogy ellen­fele a status quo ante vonalára visszavonulna. Utána Müller-K­ranken képviselő szólalt fel, aki megokolta, hogy a szociáldemo­kraták miért indítványozták a bizottság ülésének összehívását és felvilágosítást kért a birodalmi kancellár müncheni be­szédének több pontjára nézve. A vita során, amelyen valamennyi párt képvi­selői részt vettek, kialakult az az egy­hangú elhatározás, hogy a francia kor­mány részéről követelt feltétlen megadást megtagadják és folytatni fogják a passzív ellentállást, hogy ennek, valamint a nem­zetközi megállapodásoknak segélyével a Buh­r-vidéket megszabadítsák­ a jogellenes betöréstől. ---­ Nemzetközi bizottság a német kölcsön Ügyében Somából jelentik: A kereskedelmi ka­marák nemzetközi kongresszusának hatá­rozata értelmében a német kölcsön ügyé­ben nemzetközi bizottságot küldtek ki, amelynek az a feladata, hogy az ameri­kai közvéleményt a háborús tartozások leszállítására előkészítse, a német kölcsön elhelyezéséről gondoskodjék, Európa pacifikálása érdekében működjet, és a háborús készülődések csökkentését lehe­­tővé tegye. A bizottságban két ország van képviselve.­­ • « “ -

Next