Magyarság, 1924. június (5. évfolyam, 106-128. szám)

1924-06-01 / 106. szám

1924 Június 1, vasárnap MAGYARSÁG A spanyol magasiskola udvari lovardájában Bécs, május hó (A Magyarság tudósítójától) Szüntelenül robogó autósorok, köveik és járókelők forgatagán keresztül vágjuk át magunkat a Burg belső épületszárnyába, a méltóságteljesen komor Josefsplatzra, ahol a visszhangos, csorba kövek közül a betaposott évszázadok fanyar lehellete felhőzik felfelé ■ a hűvös és homályos árkádok alatt is egy darab élő, eleven múlt kenyved. A beretváltarcu udvari portás kitárja a monumentális tölgyfakaput s a régi, ragyogó Kaiserstadtnak egyik legtradicionálisabb miliőjében vagyunk a Spanische Hochzeitschule teatrális hatású erkélyes, páholyos, lépcsős nagytermében, ahová régen a Keitlehrer- Institutba vezényelt magyar tisztek közül is csak a lovaglóiskolát kiváló eredménnyel elvégzetteknek volt bejárásuk. Ez a hagyományos exkluzivitás a császárság legutolsó idejéig is fennállott, az egész évszázados intézménnyel együtt, mely ma a republikánus Bécsben, a többi császári reminiszcenciával együtt természetesen socialista fennhatóság alá került, de a legfanatikusabb marxistától is bizonyára távol áll, profán kézzel csak egyet is megbolygatni, — olyan megrögzött, vérré vált hajlandóság ez, amit a rezsimváltozá■on és szanáláson kivül Zimmermann ur, egész * Abbau-Ministeriumaival együtt sem tudott »leépíteni* a bécsi nép lelkéből . . . Ilyen módon a 60 méter hosszú, 20 méter széles, két galériás hatalmas terem, mely több mint hét évig épült, ma is a múltak teljes illúziójával hat, hófehér gipszcirádáin a bécsi barokk legnagyobb mesterének, Fischer von Erlach-nak szokásos graciulitása s az Isdttört munkáju mennyezetről aláfüggő csillárok kristálytartóiban ma is hófehér viaszgyertyák,mint az alapító VI. Károly császár idejében, mikor a felavatás nagy ceremóniák és ünnepségekközött 1735 tavaszán lezajlott. A cél eleinte tisztán katonai továbbképzés volt, ez a szempont azonban lassanként elesik s a fősúly mindinkább a régi kortörténelmi lovasprodukciókra kerül, amint azt XVI. Lajos alatt Pluvinelle főlovászmester s a 17. század végén az angol udvarban New Castle tanította. Ostor nélküli idomitás Az 50 Marie, bist voll Schick und Poesie* helyett most némán, zene nélkül folynak a naponkinti dresszurák és produkciók, a kitűnő Herold ur, a régi udvari iskolamesterek számora, vékony kis ostorral áll a középen s ennek használata nélkül, inkább csak úgy látszik, a jó értelmet is megközelítő vezényszavaival irányítja a szinte dalerosei mozdulatokat, rengeteg fáradságot, időt s még több türelmet és odaadást igénylő munka ez úgy a tanitó, mint a lovas s főleg persze a szegény ló részéről, annál is inkább, mert az idomitás csak igen lassan s kizárólag jó bánásmóddal, szépszerével történhet, úgy, hogy négyéves kortól elkezdve 7—8 esztendőn belül aligha is mutathat fel tökéletes eredményt, viszont egy 20—22 éves ménnek még nem okvetlen szükséges jó Mathuzsálem-számba menni . . . Évszázados tradíciók Az egyetlen hely ez az egész világon, ahol a régi spanyol magasiskolának minden tradíciója, etikettje és romantikája sértetlenül meg van őrizve, az eredeti spanyol vezényszavaktól elkezdve, a kötelező kosztümök festői stílusosságáig: sötét kávészinti frakkhoz fehér bőrnadrág, magas, stalonis lakkcsizma, aranyzsinóros fekete zweispitz, a rokokónak s a biedermeyernek valami bizarr keveréke, de hatásos és megkapó, mint minden, aminek háttere, múltja, patinája van, kár persze, hogy ide is beütött a spórolás s a barnánál hasonlíthatatlanul dekorativebb hajdani vörös frakkok naftalinban pihennek az öltözők legmélyén, csak egész kivételes ünnepségekkor szellőződhetve ki egy kissé. A közönség A meglehetősen gyér számú publikum, a körülményekhez képest, meglepően válogatott, — mi lenne nálunk, ha a beiratkozás, mint a forradalom óta itt is, korlátlan lenne, — ambiciózus kontrommar-dandyk, termetes tőzsdéznék, lipótvárosi démonok és sporthisztérikák s egyéb, a konjunktúra labilis nyergét lovagló exisztenciátlan exisztenciák micsoda presztizs-kérdést csinálnának a bejutásból s micsoda diadallal iktatnák be a jobb sorsra érdemes, jámbor lóházakat, melyek még nemrégen hamisítatlan fejedelmi súlyokkal voltak hendikepelve, egyéb kisajátított jogaik és tulajdonaik terjedelmes lajstromába! Igaz, mindehhez egy elengedhetetlen kis csekélység is szükségeltetik: a lovagolni tudás abszolút biztossága, mert a spanyol magasiskola a legkevésbé sem alkalmas sonntagszekteri szárnypróbálgatásokra. Talán ez egyik oka az itteni közönség nívójának is, melyben nő egyáltalán nem, a magasabb pénzügyi köröknek pedig csupán egyetlen képviselője szerepel: egy fiatal, evikkeres fiú, Bécs egyik legelőkelőbb — még békebeli — bankházának szerencsés trónörököse, akin egy lóhátról is megérzik, hogy már az első tejbegrizeket is ezüstkanállal ette. Két osztrák mágnás, egy ex k. u. k. főhadnagy s néhány svéd katonatiszt gyakorolgatnak még rajta kivül a manézsban, utóbbiak régóta lelkes hivei a spanyol iskolának s a magyarok után talán legtehetségesebb reprezentánsai is. A legtradicionálisabb, legpróbáratevőbb lovaspózok kerülnek sorra: a magasba emelt két első lábbal felszökellő kecses Levade, Courbette, Croupade és groteszken virtuóz Piaffe; — a legbravúrosabb figura, a szinte cirkuszi rutint követelő Capriole, melynél a ló a négy lábával egyidejűleg magasba ugrik s rögtön utána a hátulsóval kirúg — csak kettőnek sikerül. Hubert Salvator főhercegnek, Mária Valéria fiának, mint halljuk, ez volt a forsza, a négy impozáns telivér: Neapolitano, Majestoto, Pluto és Favory, ma is ugyanaz... de hát a lovas... végtére mégis az ő tudománya a döntő ... Gyönyörűek ezek az értelmesszemű, lobogófarkú-sörényű, kissé hajlottorrú nem túl magas, fényesszőrű jószágok, pontosan számontartott, törzskönyvezett előkelőségei a ló-arisztokráciának, kétségtelenül a legfeudálisabb ősnemesi családfákkal az egész társaságban, — csupa hófehér, fajtiszta lipicai frtén, az egyetlen arabs Siglavy kivételével, ki a Quadrille állandó »vértáncere« s az ő szerepe ezenkívül az a bizonyos felfrissítő, idegen vérszolgáltatás is, ami a rokonfajok túlzott keveredésének degenerációját meggátolja. Plakátok , amik fájnak . .. Most éppen egy régi ismerősünk, Van der Straaten gróf, lovagolja, fanatikus császárságbeli ember, az udvari lovardának békebeli főmestere, aki összes lovászaival együtt teljesen díjtalanul, csupán a múlt emlékeiért, az egykori tradícióknak avatatlan kezektől való megóvásáért teljesít ma is szolgálatot. — Látta odakint a plakátjainkat? — ez a gróf legelső szava.’ — Megérti mit jelent ez? Plakátok az ország egyik legizoláltabb kultúrintézményének a falain! De mit tehetünk egyebett örüljünk, hogy új gazdánk, a szocialista Földmivelésügyi Minisztérium egyáltalában élni hagy bennünket, — még pénzt is adjon a nagylelkűsége mellé? Ott szerzünk, ahol lehet, — nagy hűhóval rendezünk újra néhány díszelőadást, Drescher által dirigált katonabandával és egyéb ilyenféle vonzó »népies« attrakciókkal, de mikor fogjuk behozni a rengeteg kárt, amit az összeomlás után a szocialista kormány zúdított a nyakunkba, mikor a Triest melletti Lipica-ból a háború alatt Sachsenburgba áttelepített lóállományt majdnem teljesen kiszolgáltatta az olaszoknak, sőt még az utódállamok követeléseit is honorálta. „Mi van a régi szép magyar huszártisztekkel ? . .. . Amit nagy fáradsággal itt-ott sikerült megmentenünk, abból próbáljuk most rekonstruálni valahogy a régi hírneves tenyészetet, ami annál is inkább fontos, mert az olaszok által Lipicában újra beállított lókultusz hozzáértés hiányában idestova teljesen felbomlik, úgy hogy lassanként a sokkal kedvezőtlenebb klímájú stájerországi Pyber-nek is nagyobb lehetőségei nyílnak a spanyol-nápolyi eredetű, 16. századbeli, rendkívül nemes lófajnak is továbbfejlesztésére, csak pénz, persze pénz kellene még hozzá, bárhogyan fájnak is mindnyájunknak ezek a profán reklámok, vagy legalább is támogatóbb, pártfogóbb érdeklődés egykori híveink köréből... — Mi van a régi szép magyar huszártisztekkel? Mi történt velük? Hol élnek? Miért nem néznek felénk sose? ... Miért?—kérdezem én is magamban a göffal s Siglavy okos, dióbarna szemei, mintha kérdőleg tekintene ki az ivea barokk ablakokon, a tavaszi plein-airbe. Hasonló nevű valamelyik közeli őse az ifjú Ferenc Józsefnek volt kedvenc házasparipája, majdnem száz évvel ezelőtt, rajta indult naponta szokott reggeli sétalovaglására a fiatal feleség, Krieghuber egykorú festménye szerint tejszínt frakkban, vadgalambszürke bricseszben, — a Glacis-n smaragdzöld volt a fiatal fü s a Práteren túl, a nagy Dunánál, akárcsak ma is, — a levegő édes éssűrű a friss akácszagtól... * A déli utca zűrzavarában ez a múltbarévedező varázs egyszerre szétfoszlik: a plakátok harsogó-sárga színfoltja szemsértően rikit a kopottas falak mentén s odabb, a vállához szorított fegyverrel, feszesen lépkedő régi Burgwach* helyett, a szocialista népőrség egy szovjetsapkás, kardisztinkciós elvtársa cigarettázik lomha unalommal a posztján ... , Megyery Ella „Conversano“ — a Vas-Bessenyei lova A fénykor Mária Terézia alatt következik be, mikor a jeu de barre-ok, paronsselek s egyéb lovasjátékok egymást érik s amikor a Gárda-palota magyar testőrei is egyik győzelmet a másik után vivják ki a virággirlandos, lobogódíszes porondon, különösen a nemes Szabolcs vármegye büszkesége, a Vas- Bessenyei, akinek »Conversano” nevű hófehér lippicaiját éppúgy feljegyezte a krónika, mint Nagy Sándor híres Bucephalosát és Napoleon Desirée-jét! Ma hallgatva és üresen unatkoznak a körülfutó, aranyrácsos páholyok, az udvari tribün pereméről fáradtan és céltalanul függ alá a nehézrojtű biborteritő mélyvörös pompája s a bírói emelvényről is hiányzik a legutolsó Oberhofstallmeister, Fürst Nicolaus von Pálffy energikus profilja; — a kép egyébként teljesen változatlan s nem árt az idő VI. Károly életnagysága lovasportréjának sem, mely előtt minden nyeregbe és nyeregbőlszálláskor mély meghajlás kötelező, levett barettel s a ló részéről 5* egy könnyed kompliment — csak mintha a színek és illúziók fakultak volna el egy kissé, mintha letompult volna e büszke tempók éle, mióta a karcsú főhercegnők és főhercegek nem táncoltatják többé könnyülábu paripáikat a Pas de deux olvadó walzereire s a Kreutzpolka bécsiesen víg, pattogó ritarosára . .. 7 Férfi és nőiruha* szövetek Mosóáruk Selyemkelmék Bélésáruk Női, férfi és gyermek fehérneműek vásznalt fürdőruhák harisnyák, kesztyűk Stern József Alapítási éve 18601 A legedényösebb és legjobb bevásárlási forrás! Rf. Budapest, IV., Calvin tér I. szám.