Magyarság, 1928. május (9. évfolyam, 99-122. szám)
1928-05-01 / 99. szám
$928 má. id MUCIMISIK Kun Béla pártkongresszusra hívta Bécsivé a magyarországi kommunisták vezetőit Kun Béla a nyilvánosságra került adatok szerint azzal a feladattal és küldetéssel érkezett Bécsbe, hogy a bolsevista propagandát újjászervezze Középeurópában és nagyüzemmé fejlessze ki azt az utóbbi években csökkenő irányzatú világforradalmat, amelyről a moszkvai őrjöngök álmodoznak. Az oroszországi szovjet arculata Európával szemben az utóbbi hónapokban szembetűnő változást árul el. Azok a kísérletek, amelyek arra irányultak, hogy az orosz-angol diplomáciai viszonyt normális állapotba juttassák, e pillantóban meghiúsultaknak tekinthetők. A moszkvai diplomácia azzal válaszolt a brit külpolitika szívós ellenszegülésére és nagyszabású szovjetellenes tevékenységére, hogy a harmadik Internacionálé működésének súlypontját Keletázsiából Európába csúsztatta át észrevétlenül. El kell ismerni, hogy a nyomorult békekötések következtében Középeurópa társadalmi és gazdasági állapota szinte magától kínálkozik a világforradalmasító propaganda lehetőségeire. Középeurópa egyetlen feldúlt politikai, gazdasági és szociális hangyaboly, ahol megszűnt a gazdasági egymásrautaltság törvénye, s a különböző fajták és népek dulakodása ma sokkal inkább zavarja az európai államférfiak idegeit, mint mikor Középeurópa a kettősmonarchia formájában a tartósság és a szilárdság feltételei szerint volt rendezve. Kun Béla missziója nyilvánvalóan az volt, hogy a politikai anarchiában és gazdasági nyomorúságban sorvadó Középeurópát előkészítse a vörös felfordulás számára. Az a körülmény, hogy a volt budapesti kommunista despota éppen Bécset szemelte ki főhadiszállásául, nem volt éppen hibás számítás. Bécs, az úgynevezett utódállamok mindegyikével élénk forgalmi és gazdasági összeköttetést tart fenn. A volt császárvárosban a hatalom a szociáldemokrata párt birtokában van. Seipel kancellár jobb ügyhöz méltó buzgalommal iparkodik ugyan avidék agrár és istenfélő lakosságával ellensúlyozni a bécsi Rathaus urainak garázdálkodását, de a múlt esztendő júliusi eseményei sem rendítették meg az ország világvárosban a szocialisták hegemóniáját, amely itt is akár gyávaságból, akár képmutatásból a kommunizmus szálláscsinálójává vált. A bécsi szocialisták magatartásának ez a kétlakisága most pontosan dokumentálódik Kun Béla letartóztatásának ügyében is, mert az európai polgári közvéleménnyel és azosztrák keresztényszocialistákkal szemben azt az álláspontot képviseli, hogy Kun Bélát szabadlábra kell helyezni, de mindenesetre meg kell tagadni a Magyarországnak való kiadatását. A Kun Béla-féle propagandafészek titkait csak most bogozza ki a bécsi rendőrség. De már annyi nyilvánosságra jutott, hogy egy messzeágazó, földalatti összeesküvés szálai futottak össze a vörös pribék bécsi műhelyében. Ha a magyar kormány a kiadatás kérdésében sarkára áll, lehetetlenség, hogy az osztrák kormány ezt a kérelmet megtagadja ama nagy erkölcsi nyomás miatt, amely Európa közvéleményében megnyilvánul a Kun Béla-féle üzelmekkel szemben. Végső esetben a magyar kormányra az a kötelesség hárul, hogy a népszövetség elé vigye a kiadatási eljárást és feljelentse a vonakodó osztrák köztársaságot, hogy fővárosában a polgári társadalomra és a civilizációra nézve veszedelmes konspirációk számára nyújt menedéket. A Kun Béla és társainak bécsi szereplése ügyében folyó nyomozás eddig még nem ért véget s úgy látszik, egyhamar nem is fog befejeződni, tekintettel arra, hogy minden nap újabb és újabb adatokat hoz felszínre. A közönség köréből tömegesen érkeznek a bizalmas és többnyire névtelen levelek, amelyek újabb és újabb adatokkal próbálják kiegészíteni Kun Béláék bűnlajstromát. A neubaugassei irodában lefoglalt iratokból eddig még nem volt megállapítható kétséget kizáróan, mi volt Kun Béla bécsi tartózkodásának célja. A lefoglalt iratok legnagyobb része kommunista propagandaanyag, kommunista felhívások, kiáltványok, agitációs beszédek stb., ugyanaz a kommunista propagandaanyag, amelyet a kommunisták mindenütt egyformán használnak fel. A lefoglalt iratok között a rendőrség eddig csak egy olyan iratot talált, amely különösebb érdeklődésre tarthat számot. Ez az irat egy kézzel írott magánlevél, amelyben kommunista pártkongresszus küszöbönálló összehívásáról van szó. A levél szerint rövid időn belül kongresszusra ülnek össze Bécsbel a magyarországi kommunista párt vezetőemberei, hogy megbeszéljék a Magyarországon megindítandó kommunista akció részleteit. A kongresszusra a magyarországi kommunista párt vezetőemberein kívül a moszkvai kommunista internacionálé delegátusai is eljöttek volna. Kun Béla az utóbbi napokban többször elhagyta Bécset s ismeretlen helyre utazott. Ezek az apró utazások szintén a kongresszus előkészületeivel állottak összefüggésben. A kongresszusnak már a pontos dátumát is megállapították. Bár a rendőrség ezt a dátumot még nem tette közzé, beavatott körökben úgy tudják, hogy a kongresszus június folyamán ült volna össze Bécsben, lőből szállítják Kun Bélának, aki maga fizeti élelmezését. A bécsi rendőrség tovább folytatja a nyomozást Kun Béla és bűntársainak ügyében, noha Kun Béla és társai most már a tartományi törvényszék foglyai. A rendőrségi nyomozás a mai nap folyamán két szenzációs megállapításra vezetett. Az egyik az, hogy Kun Béla már öt hónappal ezelőtt érkezett Bécsbe, amit megerősít az a körülmény is, hogy Mayerhoffer György már a múlt év őszén megvásárolta a neubaugassei irodát és november óta az irodában állandóan dolgoztak. Kun Béla december első napjaiban érkezett Bécsbe, december óta azonban nem tartózkodott állandóan az osztrák fővárosban és többször járt Németországban, Zürichben és Párisban. A másik szenzációs megállapítás az, hogy Kun Béla minden valószínűség szerint Magyarországon is járt, sőt egyes verziók szerint Budapesten is tartózkodott. A bűnvádi eljárás Kun Béla és társai ellen egyelőre csak kihágás miatt van folyamatban. A nyomozás eddig csupán a tiltott visszatérést és a hamis bejelentést tudta megállapítani, míg a titkos szövetkezés vét- AZ ANYASÁC legszentebb hivatásának a nő csak úgy felelhet meg, ha fokozott mértékben ügyel életmódjára és táplálkozására. A reggeli és uzsonnatejhez 2—3 kávéskanál Ovomaltine megadja azt a tápérték- és vitamintöbbletet, amelyre a terhes anyának és magzatának szüksége van. Cégének tényálladékát kimerítő bizonyítékok egyelőre még nem állanak a rendőrség rendelkezésére. A tartományi törvényszék részé-ről a vizsgálatot Meixner vizsgálóbíró irányítja. Amennyiben mégis sikerülne rábizonyítani Kun Bélára és társaira a titkos szövetkezés vétségét, úgy az ügyet Czerny udvari tanácsos elnöklete mellett esküdtbíróság fogja tárgyalni. Ha Kun Bélát és társait csak tiltott visszatérés és hamis bejelentés miatt vonják felelősségre, az ügyet a járásbíróság kapja meg. Kun Béla Magyarországon és Budapesten is járt Bécsben egyébként olyan hírek terjedtek el, hogy Kun Béla Bécsbe való érkezését követően két éjszakát a bécsi szovjetkövetség palotájában töltött s csak a harmadik napon bérelte ki az unterst.weiti villát, ahol azután Wagner mérnök álnéven lakott. Jóri Béla az utóbbi évek folyamán rendkívül megöregedett. Arcán már nyoma sincs a régi brutális erélynek, hangja rekedt és el-csakadozó. A volt magyar népbiztost a tartományi törvényszék fogházában külön cellában helyezték el, ahol mint vizsgálati fogoly, minden kedvezményt megkap. A cellát rendkívül szigorúan őrzik. A cella nyílása előtt félóránként váltott őrszem áll, aki a nyíláson keresztül állandóan figyeli, mit csinál Kun Béla. A folyosón az őrséget szintén megkettőzték. Az élelmet egy közeli vendég Repülőgépen szállítják Kun Bélát Oroszországba A Sonn- und Montagszeitung egyébként hosszabb cikkben foglalkozik azzal a kérdéssel, milyen úton fogják visszatoloncolni Kun Bélát Oroszországba. A lap úgy van informálva, hogy az osztrák hatóságok részéről eddig még nem folytak tárgyalások egyik szomszédállammal sem Kun Béla átutazásának lehetővé tétele ügyében. A lap bizonyosra veszi, hogy Bajorország és Lengyelország semmiesetre sem fogja megengedni, hogy Kun Bélát bajor vagy lengyel területen keresztül vigyék az orosz határra. Ilyen körülmények között csak az a lehetőség marad fenn, hogy Kun Bélát és társait Csehországon keresztül viszik Németországba, amely esetben a fogolyszállítmánynak nem kell bajor területet érintenie. Ha Csehország sem járul hozzá a kommunista transzportnak cseh területen át való irányításához, úgy nem marad más hátra, minthogy a svájci határra toloncolják a letartóztatott kommunistákat. Nincs kizárva az sem, hogy a szovjet kormány külön repülőgépet küld Bécsbe és ezen viszik el Kun Bélát és társait Moszkvába. Megszöktek Bécsből az emigráció vezetői A Sonn- und Montagszeitung Kun Béla letartóztatásával kapcsolatban azt írja, hogy a bécsi kommunista körökben már napokkal a letartóztatás előtt pontosan informálva voltak arról, hogy Kun Béla minden lépésére detektívek vigyáznak. Az exponáltabb kommunista vezérek ilyen körülmények között már napokkal Kun Béla letartóztatása előtt elmenekültek Bécsből és így főleg a magyar kommunisták közül, az öt letartóztatotton kívül alig maradt már valaki Bécsben. Hogy a kommunisták mégsem figyelmeztették Kun Bélát, annak oka abban rejlik, hogy saját bőrüket jobban féltették és nem merték felkeresni Kun Bélát, mert attól tartottak, hogy ebben az esetben még jobban kompromittálják magukat és már nem lesz alkalmuk a menekülésre. Budapesti rendőrtisztek is részt vesznek a bécsi nyomozásban Szombaton Bécsbe érkezett Schweinitzer rendőrfőtanácsos, a budapesti főkapitányság politikai osztályának vezetője. A budapesti büntető rendőrség két főfelügyelője van kíséretében. A budapesti rendőrtisztviselők a Ring egyik szállodájában szálltak meg. Schweinitzer dr. rendőrfőtanácsost fogadta Schober rendőrfőnök. Délután hosszabb megbeszélést folytatott Pressen kormányfőtanácsossal, a bécsi rendőrség vezetőjével. Ez alkalommal megtekintette a Kun Béla irodájában lefoglalt magyar levelezést, amelyet már lefordítottak. A Kun Bélánál lefoglalt írások három nyelven vannak megfogalmazva és a bennük szereplő kommunistáknak egyenként 4—A álnevük is van, ami rendkívül megnehezíti a nyomozást. A titkárnő és egy volt népbiztos Vasárnap reggel Kun Bélával együtt letartóztatott kommunisták közül az ötödiket, Székely Béla volt magyar népbiztost is beszállították a tartományi törvényszék fogházába. A rendőrségnek, hír szerint, pozitív bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy Székely Béla titkos szövetkezésben, vagyis büntetendő cselekményben vett részt. Székelyt 1920-ban egyszer már kiutasították Ausztria területéről, ugyanakkor, midőn Kun Bélának is el kellett hagynia Ausztriát. Közvetlenül a kitoloncoltatás előtt azonban megkegyelmeztek neki s a rendőrség megadta a tartózkodási engedélyt, azzal a föltétellel, hogy Székely Béla Ausztriában semmiféle politikai akcióban nem vesz részt. Most, hogy Székelyre rábizonyították a titkos szövetkezés bűncselekményét, még abban az esetben is kitoloncolják Ausztriából, ha a törvényszék esetleg fölmentené. A kitoloncoltatási végzést a rendőrség egyszerűen azzal fogja indokolni, hogy Székely Béla nem tartotta be ígéretét és politikai akcióban vett részt. A Stunde érdekes leleplezéseket közöl Breuer Ilonkáról, aki a lap pozsonyi tudósítójának jelentése szerint Pozsonyban közismert személyiség. Breuer Ilonka Győrben született, ahol atyjának könyvkereskedése volt. A magyarországi proletárdiktatúra bukása után a Felvidékre menekült, ahol a magyar mezőgazdák pártirodájában kapott állást. Ez a párt, amely akkoriban alakult meg, lapot is adott ki: a Népújságot és ennek a szerkesztőségében dolgozott Breuer Ilonka. Három évvel ezelőtt Prágába ment, ahol az ottani kommunista pártban nyert alkalmazást. A kommunista párt irodájában Az osztrákproletárbecsület védi Kun Bélát Az Arbeiterzeitung Kun Béla ügyéről ezt írja: Landler Jenő halála megadta Kunnak azt a régen várt alkalmat, hogy az illegális bécsi magyar kommunista mozgalom veze mMármunk apasztása végett a divatnak alárendelt egyes, Stem 100-140 cm szélességű Bordár-Cashák, fémszálas Jumperkelmék, csikós, kockás, mintás és egyszínű, flatta gyapjú Ruhaszövetek, valamint 80-130 cm széles bordáros, kockás és pepita Tallet-fleur, gyönyörű mintázott Foutardselymek és különféle egy-:*3 lAvasselymek egészen 19.—pengős minőségig 1í., Calvin-tér 1. méterenként kerülnek eladásra