Magyarság, 1936. március (17. évfolyam, 51-75. szám)

1936-03-01 / 51. szám

1936 március 1. vasárnap is.nssi© és tagok­ban a kezdődő influenza jelei. Ilyenkor hívjon orvost és addig is vegyen be 1—2 ASPIRIN ® TABLETTÁT Mimim tablettán látható a „Bayer* kírfftf, mint a megbízhatóság jele. Gyógyszertárakban kapható dofil, van még egy nemzet ír angol, mely szorosan véve nem k­utinentális hatalom ugyan, de azért még Európá­­hoz tartozik és annak hatam­ -egyensu­­gát évszázadok óta teljes erejével és te­kintélyével védi, mint az európai üt­közőerőknek nagy kiegyen­súlyozója. Az összes európai nemzetek között az angol nemzet külpolitikai öntudata van legjob­ban kifejlődve, mit még a 18-ik század első felében volt külügyminiszterük és kiváló írójuk, Bolingbroke nagyjában így rögzített: „Mi nem tartozunk az európai kontinenshez, melynek viszá­lyaiban, hacsak lehet, nem veszünk részt, de viszont szomszédai vagyunk ezeknek népeknek és igy nem engedhetjük meg, hogy közülük bármelyik is olyan hatalomra tegyen szert, mely a mi biz­tonságunkat is veszélyeztethetné. Egy nemzet sem ismerte fel ily tisz­tán és világosan nemzete hivatását és rendeltetését és egy nemzet sem követi ily szigorú következetességgel év­századok óta annak parancsait. Anglia nemzeti külpolitikai öntudat klasz­­szikus hazája. Mi lehet most már a magyar külpoli­tika helyes iránya, célkitűzése, mondjuk öntudata? Ennél a kérdésnél nagyon megfontoltnak, reálisnak kell lennünk, tág és tiszta látókörrel kell bírnunk és a legfontosabb talán, hogy a fent említett négy vezető európai hatalmasság közül, legalább kettőnek érdekében álljon pro­gramunk. Földrajzi helyzetünk és társ­­talanságunk egyformán predesztinálnak arra, hogy gátjául szolgáljunk akár a szláv, akár a germán európai hegemó­­niának, melyek közül bármelyiknek megvalósulása nemcsak bennünket, ma­gyarokat törölne el a térképről, hanem végzetes veszedelmet jelentene az összes latin népeknek (ide értve a románokat is), Angliának és a többi európai semle­ges és kis államoknak egyaránt. Magyar külpolitikai öntudatom azt parancsolja tehát nekem, hogy itt Európa szívében, a Dunamedencében, az a hivatásom és rendeltetésem, hogy gátat alkossak nyugati államok és a magam jól felfogott érdekében úgy a szláv, mint a germán faj egyesülésével, azaz terjeszkedésével szemben. Miután ezt a közös érdekű nagy európai feladatot, jelenlegi megcsonkí­tott és gyenge voltunknál fogva, magunk elvégezni képtelenek vagyunk, meg kell értetni az európai nemzetekkel, melyek sem nem szlávok, sem nem germánok (franciák, olaszok, angolok, spanyolok Belgium, Hollandia, Svájc, a skandináv és balti államok), sőt az USA-val és Ja­pánnal is, hogy saját jól felfogott érde­kükben olyan helyzetbe kell hozniok bennünket, hogy ezt a nagy hivatásun­kat az ő segítségükkel betölthessük mint ahogy a germán, a török és szláv terjeszkedésnek voltunk biztos gátja, ezer éven keresztül. Ha erre az igazságra és külpolitikai végcélra, rendelteté­sünkre, minden magyar ráeszmél és azt a világ nemzeteivel megértetjük, akkor kezdődik majd az öntudatos, aktív, egy­séges, és erélyes magyar külpolitika. Mi£ ez meg nem történik, jelentéktelen játék­szer leszünk a nemzetek társaságában és a sötétben cél nélkül támolygunk. De hogyan és mi módon juthatunk el ide? Azt az egész világ belátja már, hogy a páris melletti békék a Habsburg-mon­archia szétdarabolásával Délkelet-Euró­pa, pontosabban a Dunamedence bonyo­lult nemzetiségi és gazdasági kérdését nemhogy megoldották volna, hanem­ még jobban összegabalyították. Az 51 milliós monarchia ideális gazdasági egy­ség volt és politikailag biztos gátat jelen­tett úgy a szláv, mint a germán terjesz­kedés ellen. Ennek helyébe a német ter­jeszkedés meggátlására három kis utód­államot állítottak, melyek sem faji nemzetiségi, sem vallási, sem földrajzi sem történelmi és kulturális, de még gazdasági alapon sem egységesek és élet­képesek. A horvát, szlovén és dalmá katolikust, aki ezer éve Róma és a nyugati kultúra emlőin nőtt fel, egy vi­lág választja el az orthodox és balkán kulturálatlanság képviselőjétől, a szerb­től. Az erdélyi székely, szász és oláh ré­szese volt a nyugateurópai magyar kul­túrának és hagyományoknak és nehezen tudja elviselni a Regat balkáni erköl­cseit és államkormányzási módszereit Végül a tizennégymilliós Csehszlovákiá­nak nevezett földrajzi szörnyszülöttben összesen hatféle erős nemzeti kisebbsé­gen akar uralkodni hatmillió cseh­szláv voltuk ellenére, elégedetlenek , nem nyugszanak bele elnyomatásukba gyarmati mi­voltukba és szisztematiku gazdasági tönkretételükbe a magyar impérium alatt megelégedett szlovákok és rutének, nem is beszélve a kultúrá­ban magasabb fokon álló három és félmillió németről és az egy­millió magyarról. Végül a két roncs, Magyarország és Ausztria, egye­dül, mai minden józan ésszel ellenkező határaik között, képtelenek önálló és független nemzeti életüket kiélni és Európa állandó tűzfészkei lesznek Te­rát beteg, nagyon beteg, sokkal bete­gebb, mint a Monarchia idejében volt, Európának ez a 62 millió ember által lakott tekintélyes része. Akár a germán, akár a szláv (orosz) erőrekapás esetén, nem jelentene akadályt egyik nagy hódí­­tónak sem ezt a 62 millió embert iga­­zába hajtani. Hol volna akár az egyik, akár a má­sik esetben a francia biztonság? Musso­lini mél mi volna a Mare nostra-val? És John Bull-nál milyen biztonságos és nyugodt volna az út a Földközi-tengeren végig Egyiptomba, Indiába, vagy Auszt­ráliába? Mi hát ebből a szerencsétlen helyzetből, zsákutcából kivezető helyes és járható út? Szerény nézetem szerint, ez kétféleképpen lehetséges. Az egyik mód a magyar revíziós törekvéseknek és kívánságoknak teljes honorálása és az integer, szentistváni 22 milliós Nagy Magyarország­­helyreállítása. Bármeny­nyire ezt a megoldást kívánnám, min­den igaz magyarral együtt tiszta szívből és csak érzelmeimre hallgatva én is, saj­nos, a mai külpolitikai helyzettel szá­molva és azt ismerve és a józan ész után indulva, mégis a Dimamedence problémájának megoldásánál a jelen pillanatban, ezt az utat még sohá nem tartom járhatónak, mert a háborús gyű­lölet velünk szemben még mindig fenn­áll Európa népeinek egy jelentős cso­portjánál és ennek következtében a Nép­­szövetség és a győztes államok (a kettő ma még tulajdonképpen egy), még sohá hallani sem fognak akarni egy Magyar­­ország érdekében és javára történő ilyen revízióról. Élni pedig kell ennek a nem­zetnek, tehát a lehetséges, adott életfor­mák között kell választania. Ezenkívül a magyar revízióval nem volna meg­oldva Ausztria, Horvát-Sz­lavonország Szlovénia, Dalmácia, Bosznia, Erdély, Szlovenszkó és a ruténföld sorsa sem Mert ellenségeink felhozhatnák ellenér­vül, hogy nem szolgáltathatják újra ki az erdélyi oláhokat, a felvidéki szlová­kokat és ruthéneket és a délvidéki szer­­beket a magyar imperializmusnak és a 22 milliós integer Magyarország közel 50 százalékra rugó nemzetiségeivel me­gint csak nem adna stabilitást és ellent­álló erőt a Dunamedencének. De nem tartom ezt az utat járhatónak azért sem, mert nemcsak Magyarország elégedetlen mai állapotával és nemcsak mi vagyunk gazdaságilag tönkrenyomo­rítva az új határok folytán, hanem elé­gedetlen ugyanígy az osztrák, a horvát szlavón, a szlovén, a dalmát, a bosnyák az erdélyi székely és szász, sőt oláh is, a szlovák és ruthén egyformán. Ez egy közös egységes probléma, a Duna medence problémája, melyet egyszerre egy csapásra kell megoldani. De Európa szempontjából nézve sem volna kielé­gítő egyedül a magyar revízió, mert itt nem csupán magyar vagy osztrák érdek­ről, hanem az egész műveit Európa kö­zös érdekéről, arról van szó, hogy akár a germán, akár a szláv hegemóniának útjába, a régi Stabsburg-monarchia he­lyébe, egy miinél nagyobb és erősebb kiegyensúlyozott, biztos és igazságos ala­pokon nyugvó új államalakulat helyet­tessék. Ezt az egész kérdést, egész Euró­pának egyszerre és együtt kell megolda­nia. Hallgassák meg az ezen területeken őslakót, előbb említett elégedetlen népek és nemzetek igazi reprezentánsainak kí­vánságait és máris ki fognak alakulni egy 40 milliós, erős, gazdaságilag virág­zásra hivatott, gazdag és boldog födera­tív Dunabirodalomnak körvonalai, mely­nek magja és gerince, valamint termé­szetes központja is a magyar nemzet volna. Délen az Adriánál a baráti és hatalmas olasz nemzetre, északon pedig az erős Lengyelországra támaszkodva, valamint a balti államokkal és Bulgáriá­val a legjobb barátságban élve, az Északi-tengertől az­ Adriáig és a Fekete tengerig egy olyan szilárd és erős állam­­csoportot fogunk alkotni, mely minden veszedelemtől megvédi Európát és itt ke­leten és délkeleten nyugodt, állandó­ stabil helyzetet teremt. A természetes, igazsá­gos és helyes mederbe visszaterelt Szer­biával a legjobb szomszédi és baráti vi­szonyban élne a Dunabirodalom, annak minden népe és nemzetisége, mert elimi­­nálva volnának a most közöttük fenn­álló ütközőpontok és kölcsönösen egy­másra volnának szorulva. Nézetem és meggyőződésem szerint az egyetlen lehetőség ennek megvalósítá­sára: száműzetésben élő, fiatal legitim királyunkat, Szent István koronájának várományosát hazahozni és megkoro­názni, mert ezt a megoldást kívánják, az Anschluss megakadályozására, mely reánk, magyarokra nézve volna a leg­nagyobb veszedelem, a nyugateurópai hatalmak is. Csak Habsburg-restaurá­­cióval lehet a magunk és a Duna völgyé­­nek jövőjét szilárd alapon biztosítani, csak így tölthetjük be nemzeti és euró­pai hivatásunkat, csak ezúton érhetjük el a revíziót. Ez az új államalakulat nem volna hasonló a Benes agyában megszü­letett és Tardieu által propagált dunai államok szövetségéhez, mely prágai ve­zetéssel és a status quo alapján tervezte­tett, hanem egy, a magyar érdekeknek legjobban megfelelő, erős, 40 milliós új Habsburg-monarchia, amely helyzeti energiájánál fogva a dunai államok és Közép-Európa szilárdságát és állandósá­gát jelentené. családnak, azaz vezető reprezentánsai­nak: a franciáknak, németeknek és oro­szoknak végcéljuk, programjuk, ezt tart­ják nemzeti rendeltetésüknek, hivatá­suknak: az európai hegemóniát. Ezért viselte véres háborúit a Napkirály, borí­totta lángba Európát a 19-ik század ele­jén Napóleon. Ebben a közös célban egyesítette az összes kis német államo­kat és törzseket a Vaskancellár s ezért kellett vállalnia Németországnak Se­­dan-t, Königgraetz-et és a Világhábo­rút. Ez az európai hegemónia kimérája vezeti Nagy Péter óta a szláv népek ve­zérét, az oroszt, a meleg tenger (Bospo­rus—Adria) és déli fajrokonaikkal való egyesülő törekvéseiben. E­ligrom kontinentális, népcsaládon ASPRION PÁL (ezelőtt Müller és Asprion) írjaszemkészítő specialista nagym­ozgékonyságú espberi mm­mmmm készít és behelyez a legújabb művészi mód szerint Budapesten tartózkodik március 2. Található: látszerésznél, Bpest, IV. Kecskeméti­ u. 14 Elindultak Szitás vezetése mellett. Finta a kanyarból hátrapislantott. — Huj, de aggusztálja, János bátyám! — Előre — rivalt rájuk Szitás — aki hátranéz, én vágom fejbe. Egy, kettő egy, kettő ... Huppantak a bakkancsok, mint egy­kor Galíciában, mikor még Szitás őr­mester úr parancsolt a sok bőrbajusz­­nak. Balog a hegy alatt mégegyszer föld­­hözcsapta Szóládit. Nyakánál emelte, megint. Nagy, görcsös mutatóujja előtte libegett. — Hát csak azért mondom, Andris! úgy vigyázz Kutas bátyádra, mint a két szemedre. Akkor nem lesz kóter, meg csendőr. Anyádnak meg lesz kenyér és orvosság, neked munka... De ha nem, akkor... Rettentő öklével újra megmarkolta a kabátgallért. — Akkor — ordított, hogy csak úgy zengett bele a hegy. — Hagyjon kelmed, hagyjon már! — nyögte a legény. — Hagylak én, fiam! Elővette a tarisznyát, kihúzta a vörös­boros üveget. — Ha nyitogatja a szemét, ittas vele. Te is ihatsz, úgy. Itt van a szűröm, vedd rád. ötre elértek a nyolcvanas őrházig. Tették a munkát, mint a gép. A két öre­gebb pattogó szavakat dobált és dús ere­jüket ők vágták elől. A legények utánuk. Szó alig esett. Mikor a mérnök meg­érkezett, Balog elébe állt, Kutas helyett. — Jelentem alásan, mérnök úrnak, hogy két ember maródi lett délután. Kutas, meg Szóládi. — Amint látom, jól megy azért min­den, nincs semmi baj . . . — Nincs, kérem alássan. Holnap el­érünk Káliig. DDA'GA'BB LE NET DE JOH NINCS MINTA PHILIPS lUXUSSZUPER 471­2 CSÖVES AMERIKAVEVŐ A rádiókészüléket készségesen bemutatja: Sternberg ma: fcansszergyar% Az ideiglenes diplomások kinevezésüket kérik a miniszter­­elnöktől A közhivatalokban ideiglenesen alkalma­zott diplomások memorandumot küldtek a miniszterelnökhöz. Emlékiratukban hivatkoz­nak arra, hogy a nyári kinevezések előtt már előterjesztették kívánságaikat, de eddig arra választ nem kaptak. Azért újból kérik a miniszterelnököt, hogy végleges állásba nevezzék ki őket. Két éve immár, hogy havi 75 pengő fizetés mellett dolgoznak, sok helyen fogalmazási és tisztviselői munkát végeznek, mindenképpen rászolgáltak tehát arra, hogy rendszeresített munkakörbe elő­léptessék őket. Legnagyobb részük már túl van a harmincéves koron s a mostani ideiglenes alkalmazásukban családalapításra sem gondolhatnak. Nemzeti érdek tehát, hogy kinevezzék őket. A Magyarság leg­közelebb még visszatér a diplomások ügyére. Kabát, kosztüm ruhakelme, selyem- és mosóáruk vásárlásánál vegye igénybe üzletünk­ben a MAGYARSÁG BEVÁ­SÁRLÁSI (KLIRINGS­ZEL­­VÉNY)­KEDVEZMÉNYÉT ! ÁRAINK MEGLEPŐEN OLCSÓK I fi­MJÉNÉR

Next