Magyarság, 1936. július (17. évfolyam, 148-174. szám)

1936-07-01 / 148. szám

IS36 Július 1, szerda wb­aniMUfi Zavarok a kormánysajtó tervbe vett átszervezése körül Tele van a város — nem akácfaillattal —, de illatosnak éppen nem mondható hírekkel, hogy a NEP-rendszer, amelyet az ellenzéki­­bírálat az elmúlt hónapokban prózában és a versben, súlyos érvekkel, a humor pajzán enyelgésével és a gúny csípős fegyverével egyaránt alaposan megtépázott, a sajtópro- Ipaganda terén nagy átcsoportosításra és szé­les alapokon nyugvó szervezkedésre készül­­a politika nyári szünetében. Az a nagy cél lebeg szem előtt, hogy őszre fordulóra mostani, rozogának bizonyult kormánypárti Sajtó fegyverzetét ujjal, a modern technika­­vívmányainak megfelelőbbel felcserélve,­­ felülkerekedett ellenzéki lapokra megsemmi­­sítő csapást mérhessen. Nyíltan beszéltek róla, a lapok is cáfolat­lanul megírták, hogy a kormány öreg, harci kardja, a nagymúltú B. H. leszáll, illetve le­taszíttatik a kormány reggeli főlapjának dí­szes magaslatáról és fürge, harciiasan eleven­­és utcai árusításra beállított délutáni újsággá kényszerül fiatalodni, illetve degradálódni. Míg helyét az a lap foglalná el, amely eddig is ugyancsak a kormány politikáját támo­gatta, de diktatúrás és hangsúlyozottan szo­ros németbarát irányzatával, bizonyos kor­mánykörök megítélése szerint, a közvéle­ményben némi visszhangot vert és — úgy látszik — egyes vezetőtényezők szívéhez ép­pen ezért mindig közelebb állt, mint a hű­vösen tartózkodó és szürkén kormányt szol­­gáló B. H., amelyet Martonék soha sem tar­tottak megfelelő ellensúlynak és védőpajzs­nak az ellenzéki támadások pergőtüzével szemben, mindenáron, felbátorítva a külföldi lapok­ban is megjelent ama hírektől, amelyek az ő irányzatukra nézve kedvező belpolitikai vál­tozásokat jósolnak. Viszont a kormánypárt komolyabb elemei, sőt a kormány többsége is, józanul viszakiadnak minden olyan poli­tikai mozgalom megindításától, tehát egy na­gyon is nyilvánvaló élű és irányzatú új sajtó­politika kezdeményezésétől is, amely — amellett, hogy újabb milliókat nyelne el teljesen hatástalanul és eredménytelenül — újra kiélesítené és elmérgesítené a kormány­párt és ellenzék közötti viszonyt, amely az utóbbi időben — a szélsőséges elemek meg­riadása és pillanatnyi visszaszorulása követ­keztében — lényegesen megenyhült és egy békésebb belpolitikai légkör kialakulásával kecsegtetett. Úgy látszik, hogy a július első napjaira bejelentett nagy változás végrehajtása egye­lőre halasztást szenved, ami kétségtelen bi­zonysága annak, hogy akadályok, aggodal­mak támadtak és azok, akik az átcsoporto­­sítás tervét kieszelték, megvalósítását el­határozták és a szükséges intézkedéseket máris folyamatba tették, tulajdonképpen gazda nélkül, elhamarkodva cselekedtek igen fontos és kényes kérdésben. Az átszervezés előhírnökei A szállongó híreket megerősítette az a fel­tűnést keltő körülmény, hogy a „capitis diminutio“-ra ítélt B. H. előfizetői már egy hét óta díjtalanul megkapták — a régi, meg­szokott újságjukon kívül — a kormánypárt főlapjaként „eljövendő“ napi sajtóterméket is. Sőt — állítólag — már körlevélben érte­­kítették az előfizetőket, hogy július 1-től kezdve a régi teljesen megszűnik és helyette­­ez lesz az új kormánypárti lapkirály. Hogy Valami készül a kormányt támogató lapokkal kapcsolatban a NEP-propagandának Marton •—Béldi szellemétől állandóan nyugtalan ber­keiben, ezt elárulja annak bejelentése is, hogy az eljövendőnek mondott új kormány­­párti főlap rövidesen nagyszabású módon át­alakítva, költséges mellékletekkel bővítve, a rangemelésnek megfelelő külső alakban fog az előfizetők bámuló szemei elé toppanni. Egy hétfői kormánypárti reggeli újság meg­indításának tervét is széjjelvitte az ország­ban a hírharang. Feszült várakozással tekintett a közeli na­pok elé a NEP-sajtópropaganda lendületes nekirugaszkodásának híre által felajzott közvélemény. Szomorúsággal vette tudomá­sul az egykor oly híres és fényes nevű B. H. közeli kimúlásának bejelentését és nem min­den kétkedés nélkül csóválta a fejét: vájjon ü­dvös-e a mostani forrongó és feszült kül­politikai helyzetben a kormánysajtónak ez a feltűnő átcsoportosítása, amely gyanakvó­­és kedvezőtlen kommentárokra szolgáltathat­­alkalmat, és vájjon van-e pénz erre a nem­­éppen feltétlenül szükséges és sürgős célra a mai szűkös, nyomorúságos, deficites világ­ban, amikor nagyfontosságú közfeladatokra­­a költségvetés csak egy-kétezer pengőt tud előirányozni? Kiütköző ellentétek, aggodal­mak és akadályok Az utolsó pillanatban olyan hírek futnak be, amelyek a kétkedőknek látszanak igazat adni. Azt mondják e hírek, hogy a kormány­­sajtó átcsoportosításával és költséges átszer­vezésével kapcsolatban újra kiütköztek a­­kormánypárton belül azok a közismert ellen­tétek, amelyek lappangó állapotban a vá­lasztások lezajlása óta állandóan megvannak az egységesnek hirdetett kormánypárton be­lül a diktatúrás irányzatok zászlójára fel­esküdött „politikai jövevények“ kis csoportja és a többséget alkotó régi képviselők, az úgynevezett „kormánypárti csáklyások“ kö­zött. A kormánysajtó átalakítását a Martony­i Antal-féle csoport kívánja és erőszakolja Hová vezet az ellentétek elkenése? A kormánypárton belül lévő kétségtelen ellentétek ismételt elkenése, ime, mindunta­lan idevezet, hogy ismételten történnek a felelős tényezők és kormánypárt többségé­nek felfogásával és akaratával nem egyező politikai akciók annak a kis csoportnak ré­széről, amely diktatórikus módon ül a kor­mánypárt lomha és tehetetlen többségének nyakán. Vájjon meddig fog ez a fonák és veszélyekkel teljes állapot még tartani és vájjon vezethet-e jóra ez a felemás, beteg helyzet? Ezt kérdi minden józanul gon­dolkozó, a helyes kormányzás elemi tételei­vel tisztában lévő politikai elme. Angol-francia szövetség körvonalai bontakoznak ki a genfi tanácskozásból Állítólag angol—francia—orosz koalíció van készülőben — Schuschnigg Kancellárt hír szerint meghívták Genfbe - A Habs­burg-kérdés előtérben — Az angol—francia antant akarja diktálni a feltételeket Németországnak és Olaszországnak — Vég­legesen elhatározták a szankciók megszüntetését Genfben bizonyosra veszik Olaszország bekapcsoló­dását a nyugati nagyhatalmak együttműködésébe AZ ANGOL—FRANCIA SZÖVETKEZÉS­NEK számos előjelét regisztráltuk már e ha­sábokon, de meg kell vallanunk, hogy a leg­utóbbi genfi fordulat még ezek után is nagy meglepetés. Ha ugyanis a londoni és a párisi sajtó értesüléseinek hihetünk, akkor nem ke­vesebbről van szó, mint arról, hogy a már eddig is meglévő angol—francia antant és francia—orosz katonai szövetség megint kezd egységes körvonalú angol—francia-orosz koalícióvá alakulni. Ennek kapcsán három kérdés vetődik fel: a német, az olasz és az osztrák probléma. Az első úgy hangzik, igaz-e a genfi hír, hogy Anglia az elmúlt hónapokban folytatott politikájától eltérően nem csupán a végcél­ban, hanem az eszközökben is egyetért Franciaországgal Németországgal szemben. A második: hogyan vonják be Olaszorszá­got a nyugati nagyhatalmak együttműködé­sébe, mikor és milyen feltételekkel? A harmadik kérdés pedig már napirendre is került, mert francia forrásból származó értesülések szerint az angol—francia tanács­kozás egyik eredménye az volt, hogy Schuschnigg osztrák kancellárt állítólag fel­kérték, hogy a Habsburg-kérdés megbeszé­lése céljából még e napokban utazzék Genfbe. B ANNECYBEN FOLYT LE A NEVEZETES TALÁLKOZÓ Blum francia miniszterelnök, Delbos külügyminiszter, valamint Eden an­gol külügyminiszter között, akik nagyjából egybehangzó angol és francia hírek szerint a következőkben egyeztek meg: 1. Az olaszellenes szankciókat megszünte­tik és erre határozott időpontot tűznek ki. 2. Egyelőre nem ismerik el Abesszínia annektálását. 3. Egyelőre nem kezdenek közvetlen tár­gyalást Olaszországgal, nem siettetik a stresai front helyreállítását. 4. Anglia a Földközi-tengeren fenntartja azt a megállapodást, amelyet Franciaország­gal, Délszláviával, Görögországgal és Török­országgal kötött és amelyben ezek az álla­mok arra kötelezték egymást, hogy kölcsö­nösen segítséget nyújtanak egymásnak ka­tonailag, ha Olaszország bármelyiküket meg­támadná. Anglia nem csökkenti a Földközi­tengeren összevont hadiflottáját. 5. Egyelőre nem hozzák szőnyegre a nép­­szövetség reformját. Nem hajlandók föl­vizezni a népszövetségi alapszabályokat, ha­nem ellenkezőleg, szigorítani fogják a szank­ciókat. Minthogy Franciaország azt java­solta, hogy a népszövetségi szankciók végre­hajtását regionális egyezményekkel biztosít­sák, Anglia ezt a francia tervet­ hajlandó mérlegelés tárgyává tenni. C. A mostani genfi összejövetel után azon­nal napirendre tűzik a lokarnói válság ügyét. Ezután bevárják az angol, kérdőívre adandó német választ s ennek alapján újabb lokar­nói konferenciát hivnak össze Brüsszelbe vagy Montreuxbe. 7. A középeurópai kérdés ügyében egye­lőre nem tesznek különösebb lépéseket. ★ E MEGÁLLAPODÁS RÉSZLETEI sok tekintetben adhatnak új irányt az euró­pai politikának. Ha ugyanis helyesen értel­mezzük ezt a sok „egyelőre nem“-et, akkor Anglia és Franciaország elsősorban úgy akarja helyreállítani a maga külpolitikai te­kintélyét s oly módon akarja megnövelni az angol—francia antant hatóerejét, hogy a két középeurópai nagyhatalommal szemben megfordítja eddigi taktikáját. Ha eddig Ber­linből és Rómából üzenték meg Nyugat- Európába, hogy mik a kívánságaik, most úgy látszik London és Páris maga akarja megszabni a feltételeket. A szankciók szigorítása és a regionális paktumok emlegetése világosan szól Német­ország felé, Olaszországgal szemben pedig nyilvánvaló az a tendencia, hogy az angol— francia antant szívesen előlegezi Olaszország­nak a szankciók megszüntetését, más téren azonban előbb be akarja várni Olaszország visszatérését a nyugati nagyhatalmi kon­certbe. S ha mint eddig Olaszország minden cáfolat nélkül hagyta azokat a híreket, hogy külügyminisztere Berlinbe utazik, nyilván azzal a célzattal, hogy így bírja nagyobb en­gedékenységre Angliát és Franciaországot, akkor most, úgy látszik, London és Páris kezd taktikai okokból nagyobb hidegvért tanúsí­tani Róma irányában, hogy így bírják most ők megértőbb és készségesebb politikára Olaszországot.* BÁRMILYEN FENYEGETŐEN HANGZIK ugyanis az angol—francia eszmecserének fent idézett 2., 3. és 4-ik pontja, az angol alsóház hétfői vitája minden kétséget kizá­róan arra vall, hogy Anglia csupán tárgya­lási fegyvernek használja föl ezeket a pon­tokat Olaszországnál szemben. Mert amikor az alsóházban két interpelláló azt kérdezte az angol kormánytól, hogy meddig akarja érvényben tartani a Földközi-tengeri an­gol—francia—délszláv—görög—török kölcsö­nös segélynyújtási megállapodást és hogy meddig tartja fenn a Földközi-tengeri angol flotta mostani létszámát, Cranborne lord kül­ügyi államtitkár olyan választ adott, hogy csak a szankciós kérdés eldőltéig tartja fenn ezeket az intézkedéseket bizonyosan. Amiből az következik, hogy ez után az időpont után Anglia nem fog ragaszkodni ezekhez az Olaszország által rossz szemmel nézett intéz­kedésekhez, hanem szívesen hagy magával alkudni. Az angol—olasz közeledés előtt nyit ki további ajtót a népszövetségnek átadott olasz memorandum is, amelyet másutt, a népszö­vetségi közgyűlésről szóló tudósításban is­mertetünk. Ennek Genf irányában felette en­gedékeny hangja megerősítette a népszövet­ségi köröket abban a föltevésükben, hogy Olaszországnak a lokarnói együttesbe való visszakapcsolódása a következőképpen fog megtörténni: Olaszország arra való hivatko­zással nem vett részt a rajnai bevonulás után lefolyt angol—btelga—francia vezérkari meg­beszélésen, hogy amíg a szankciók életben vannak, addig Róma nem vehet részt ilyen együttes lépésekben. A szankciók felfüggesz­tésének kimondása után azonban Anglia pél­dájára, Olaszország is elküldi Parisba és Belgiumba azt a levelet, amely katonai tá­mogatást ígér Franciaországnak és Belgium­nak német támadás esetén. , * ANGOL—OROSZ KÖZELEDÉSRŐL is be­szélnek Genfben az angol—francia front megerősítése kapcsán. Egyes hírek szerint ugyanis London és Moszkva "nem csupán az angol—francia—orosz együttműködés kimé­­lyítésében értene egyet, hanem a Dardanella­­kérdés megoldására nézve is megtalálták volna a közös formulát. Eszerint békeidőben e török javaslat szerint rendeznék a Darda­nellákon való átjárást, háborús időszakban pedig a tengerszoros minden flotta számára nyitva állna, ha az népszövetségi határozatot hajt végre. Tehát nemcsak az orosz flotta jöhetne ki a Földközi-tengerre, hanem az an­gol is bemehetne a Fekete-tengerre, ha a népszövetségi tanács így határoz. Ezenkívül a szovjet flotta akkor is átkelhet a szoroso­kon, ha a Keleti-tengeri flottáját akarja meg­erősíteni.A SHhUSCHNIGG GENFBE VALÓ MEGHI­­VATÁSA is az angol—francia megállapodás­nak volna tulajdonítható. Genfben kedd reggel úgy tudták, hogy az angol és a fran­cia külügyminiszter felkérte Schuschnigg osztrák kancellárt arra, hogy utazzék Genfbe. Állítólag abból a célból, hogy vele a Habsburg-kérdés jelenlegi állását megbe­széljék. Annyi tény, hogy kedden délben Puaux bécsi francia követ meglátogatta Schuschniggot. De Bécsben tagadják, hogy Schuschnigg elutaznék Genfbe. Ezzel szemben genfi francia körökben fenntartják, hogy Schuschnigghoz ez a fel­hívás elment, vannak azonban olyan han­gok, amelyek szerint nem csupán a Habsburg-kérdést akarja tisztázni Anglia és Franciaország, hanem állítólag arról is szó volna, hogy miképpen üssék nyélbe a né­met—osztrák határ garantálását szolgáló katonai kölcsönös segélynyújtó paktumot. Kedden este Bécsben hivatalos jelentést adtak ki Schuschnigg esetleges genfi útjával Saját érdekében próbálja Uj! Olagyegé­nde tehelet * *

Next