Magyarság, 1938. február (19. évfolyam, 25-47. szám)
1938-02-01 / 25. szám
Ara képes melléklettel együtt 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 10 FILL, VASÁRNAP 20 FILI, AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 80 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28990 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 2. POSTAFIÓK: 65. SZÁM FŐSZERKESZTŐ:ETHŐ SÁNDOR FŐMUNKATÁRS: AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: II. HUNYADI JÁNOS ÚT 2. TELEFON: *15 60-10 (25 MELLÉKÁLLOMÁSSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐSÉG VI. ARADI UTCA 8. TELEFON: 11-54-61,11-54-02. HIRDETÉSI OSZTÁLY IV, VÁCI UTCA 84. TELEFON: *18-88 66. MENETJEGYIRODA, UTAZÁSI ÉS KÖNYV. OSZTÁLY IV, ESKÜ-UT 6. TELEFON: 18-12-10 BUDAPEST, 1938 FEBRUÁR 1. KEDD XIX. ÉVFOLYAM, 25 (5051) SZÁM Nemzetközi nacionalizmus? Írta: Lendvai István Egy jobboldalinak ismert közéleti csoport azzal az újdonsággal szolgál mostanában a politikai hírek iránt érdeklődő közvéleménynek, hogy a belga, a francia, az olasz, a német, az osztrák és a lengyel jobboldali politika egy-egy kiválóságát meginvitálta Budapestre. Ezek az urak azután a maguk nemzetének jobboldali politikáját, annak a politikának eddigi kialakulását, helyzetét és további célkitűzéseit fogják ismertetni — és ezzel szemben jómagunknak, akik nem ma kerültünk a keresztény nemzeti világnézet politikai és újságírói frontszakaszára, véletlenül sem lehetne ellenvetésünk. A kiszemelt külföldi vendégek bizonyára sok érdekeset, tanulságosat, meggondolnivalót fognak elénk tárni előadásaikban s a nemzeti közvélemény csak az ismert magyar udvariassággal fogadhatja valamennyiüket. Ha csak eddig volna az egész dolog, akkor valóban nem kívánkoznék egy keresztény nemzeti napilap vezető helyére cikktémának. De a jobboldali külföldieknek e vendégjárásával kapcsolatban kiderült ma, hogy a külföldiek előadásainak sorozata mögött a budapesti rendezők ama szándéka húzódik meg, hogy a magyar jobboldal kapcsolatot teremtsen Európa jobboldali szellemi és politikai mozgalmainak vezetőivel, mert hiszen — szerintük — ma Európában új nacionalizmus van kialakulóban s ez ma már nem lehet sem nálunk, sem egyébütt helyi kérdés s így ez az európai kapcsolat fontos szolgálatokat fog tenni „a készülő új Magyarországnak“. A legteljesebb tárgyilagosság mellett — sőt éppen annak következtében — nem lehet egyébre gondolni e hangok hallatára, hogy itt valamiféle nemzetközi nacionalizmus kialakítását tervezik, azzal a már gyakran hallott és a mi nagy magyar problémánkra mindig olyan balul kiütött reménykedéssel, hogy akik a maguk hazájának nacionalizmusát átérzik és lelkesen szolgálják, nyilván meg fogják érteni a mi nacionalizmusunkat is, s e megértés, e világnézeti közösség jegyében majd szíves készséggel lesznek szolgálatára a mi magyar igazságunknak, a mi nemzeti törekvéseinknek. Azzal a fájdalmas szeretettel, amelyArany János kezét vezethette, mikor a szabadságharc után némely keserű tapasztalatai alapján megírta a nagyidai cigányokról szóló szatíráját, kérdezzük e fölfogás jóhiszemű képviselőit: csakugyan nem látják, hogy az „internacionális nacionalizmus“ magyarán szólva fából vaskarika, latinul szólva contradictio in adjecto? Minden nacionalizmusnak ábécéje az, hogy a maga országhatárain belül, sőt azokon kívül is, a maga hatalmi eszközeinek birtokában mindent elsősorban a maga fajtájának érdekei szerint cselekszik és érdekellentétek esetén halálpontosan a maga nemzete mellé és a másik nemzet ellen szegődik? A nacionalizmusnak általában ez a természete, a lényege. Vagy talán el tudnak képzelni e fölfogás hirdetői olyan magyar nacionalizmust, amelynek adott esetben nem a magyar nemzeti érdek volna az első és döntő szempontja, hanem az, hogy mit áldozzon föl nagysietve ezekből a más nemzetek javára és a magyar nemzet rovására? Ilyen önsanyargató, ilyen jászieszkárizmusba oltott magyarokat ugyan a képzelet el tudna gondolni, de a józan ész nem nevezné őket magyar nacionalistáknak. Nyilvánvaló, hogy — időszerű példára hivatkozván — Goga Oktavián nacionalizmusának semmiféle világnézeti közösség indítására sem lehetnek közös irányvonalai a trianoni hóhérbéke ellen élethalálharcot vívó magyarság nacionalizmusával. Nem lehetnének még akkor sem, ha Románia mai kormányzata nem volna legföljebb nyíltabban a totális nacionalizmus harcosa, mint volt eddig minden előde. A totális nacionalizmus végképpen kirekeszt minden igazi tényleges, kézzelfogható eredményekben mutatkozó megértést más nemzetek vagy éppen a hatalmikig alájuk vetett nemzeti kisebbségek iránt. Ezen a parasztian egyszerű tényen nem változtatnak sem a zöld, sem a fehér asztal mellett közösen eltöltött kellemetes órák és kölcsönösen elszavalt pohárköszöntők és udvariaskodások, amelyek közepette az agyak és szívek — ha egészségesek — csak azt latolgathatják: vájjon beugrik-e nekik a másik? Arról aztán nem is kell most hosszasan beszélni, hogy amikor a magyarországi politika baloldalától, különösen a nemzetközi szociáldemokrácia munkásszervezeteinek világnézeti közössége jegyében való barátkozást velünk politikailag ellenséges államokkal méltán rossznéven vehettük, nem lenne-e utólagos igazolása a magyarországi szociáldemokrácia általunk mindenkor súlyosan kifogásolt ilyetén viselkedésének, ha most némely „magyar nacionalisták“ kóc Páznák azt — a keresztény nemzeti érdekek számára végső soron ugyanolyan reménytelenül? Egyszer már elhitették nálunk sokakkal, hogy majd a nyugati demokrácia így, majd a munkásság nemzetközi szervezetei úgy megsegítik az igaztalanul letiport Magyarországot a világnézeti közösség, a nemzetközi szolidaritás nevében — és az eredményt nem kell részleteznünk. És most éppen „jobboldaliak“ várnának jottányi segítséget, támogatást éppen azoktól, akik nem is a nemzetköziséget füllentik, hanem a legtotálisabb nacionalizmust a legvéresebben komolyan veszik a maguk részéről és a maguk érdekében? Ami pedig ama bizonyos liberalizmus néven emlegetett zsidókérdést illeti, némileg véres irónia van abban a gondolatban, hogy az Alliance Israelite már most a „nemzetközi nacionalizmus“ ötletére hivatkozva jelentheti ki a maga létjogosultságát, mikor hiszen ő nem is annyira ellenségeivel barátkozik, mint inkább a maga nemzetközi nacionalizmusát igyekszik minden adódó eszközzel alátámasztani. Internacionális jobboldal? Egy módon valóban lehetséges volna. Nem nacionalista, hanem keresztény alapon. A kereszténységben való igaz, mély lelki internacionalizmus — amely egykor Európát kultúrterületté emelte — gátját tudná vetni annak a féktelen, véresszemű totális nacionalizmusnak, amely mindent megenged magának és semmit nem enged másnak és meg tudná teremteni a nemzeteknek a maguk sajátos létén túl való szellemi és erkölcsi közösségét, spirituális egységét. De hol lehet szó ennek a krisztusi internacionalizmusnak a lehetőségéről ott, ahol a totális állati gondolat, a vér és fajimádat üldözőbe vette a keresztény egyházakat s a krisztusi szeretet evangéliumát? És vajon lehet-e szó, jobboldaliságról ott, ahol nem is a taktikai hallgatás némaságával, hanem a tomboló helyeslés lármájával fogadták a harmadik birodalomnak azt a tilalmát, hogy a német katolikusok legalábbis akkora egyéni szabadsággal utazhassanak a budapesti eucharisztikus világkongreszszusra, amilyennel majd négerek és eszkimók fognak hozzánk jönni — s minő jobboldaliság az, amely boldogan tudta megcsókolni azt a kezet, amely a kettős Szentév Magyarországát ilyen ridegen arculütötte? Nem tudjuk egyelőre, mennyire komoly, átható, megfontolt gondolat ez a „nemzetközi nacionalizmus“, bizonyos helyeken. De ha elgondolói nem úgy vélik is, mint ahogy bekövetkeznék, ahogy érdekelt helyeken esetleg már gondolják is: ez a „nemzetközi nacionalizmus“ egyre kétségtelenül jó lenne. Arra, hogy előkészíttessék a diktátorok és diktatúrák viszontbiztosító szövetsége, amely természetesen éppen úgy nem lenne szent, mint ahogy nem volt az a múlt évszázad porosz—orosz—osztrák „szentszövetsége“, amelyben Európa akkori legnagyobb autokratái szövetkeztek minden európai szabadságmozgalom elfojtására. A XX. század kisebb-nagyobb Metternichjei gondolhatnak erre — de hogy ehhez éppen a magyar jobboldaliság, éppen a magyar keresztény nemzeti gondolat nevében, éppen a trianoni magyar helyzetben eszközökül adjuk oda magunkat, erről talán még a lelkek mai zűrzavarában sem lehet szó. Akiknek,még vannak fülei a hallásra és szemeik a látásra, hallják és lássák meg egy budapesti nyilas vezérnek azt az Aradi Közlönyben megírt és Budapesten általa újra megismételt kijelentéseit, „tekintettel a belpolitikai célkitűzésre, amely a két ország (tehát Románia és Magyarország) közötti baráti viszonyra nyújt módot, semmi értelme sincs, hogy most a revízió hangoztatásával megakadályozzuk a megértő kapcsolatok kialakítását. Erre az időre a revíziót el kell hallgatni!“ Íme, a világnézeti közösség első gyümölcse, az „új magyar nacionalizmus“ Petőfije már nem azt mondja: „Talpra magyar!“ — hanem azt, hogy „Hasra magyar!“ s a területi revíziónak még hangoztatását is eltiltaná Goga Oktavián szép szemei kedvéért, amelyek a „megértő kapcsolatok“ lázában lángolnak. Vájjon bárányok lehetnek-e azok, akik ilyen megértő kapcsolatokat tudnak találni az ordassal , s váljon tehetnek-e annyira birkává egy ezeresztendős kulturnemzetet, hogy a „nemzetközi nacionalizmus“ túlvilági boldogságával helyezze bele magát az ordas torkába? Az aradi vértanuk városában megjelent „jobboldali“ nyilatkozat mindennél jobban igazolja szerény cikkünk okfejtését. A totális nacionalizmusok szövetségében nincs más mód, mint az ordasokat mindenre rászabadítani, a bárányokat mindenkinek kiszolgáltatni. Micsoda nacionalizmus, micsoda jobboldaliság, micsoda kereszténység az, amely Csonkamagyarországnak a fölfalandó bárány szerepét szánja? - Az Egyesült Államok húsz százalékkal növeli flottája erejét Leahy tengernagy. A légkör fenyegetőbb, mint 1918-ban Az Egyesült Államok fegyverkezési programjának költségvetési számadatait múltkori híradásunkban egy hírszolgálati iroda közlése alapján ismertettük. A Le Temps január 30-iki számában a következő s jóval kiadósabb adatokat olvassuk az amerikai fegyverkezési programmal kapcsolatban: Az USA 20 százalékkal akarja növelni flottájának erejét még ebben az évben. Erre a célra Roosevelt 800 millió dollár hitel megszavazását kéri a törvényhozástól. A 800 millió dollár felhasználásával egy év alatt 3 csatahajót, 8 cirkálót, 2 repülőgépanyahajót, 25 torpedórombolót, 9 tengeralattjárót és 25 segédhajót építenek s a tengerésztisztikar létszámát 1200 fővel, a tengerészlegénység létszámát pedig 20.000 fővel emelik. A washingtoni képviselőház haditengerészeti bizottsága különben az új hadihajók készítéséről szóló Winsof-féle törvényjavaslat tárgyalásának előkészítése során szakértőként hallgatta meg Lealus tengernagyot, a haditengerészet hadműveleti osztályának főnökét, aki kijelentette, hogy a légkör sokkal fenyegetőbb, mint bármikor 1918 óta. Javulás sehol sem észlelhető. A fegyverkezések korlátozását célzó nemzetközi erőfeszítések meghiúsulása, valamint a jelenlegi bizonytalan politikai viszonyok és Anglia, valamint Japán óriási méretű hadihajóépítkezései parancsolóan követelik, hogy az Egyesült Államok sürgősen növeljék tengeri haderejüket. Anglia milícia formájában bevezeti az általános védkötelezettséget Az angol kormány véderőfejlesztési intézkedései — mint ismeretes — eddig elsősorban a felfegyverkezésre irányultak, most azonban — írják a lapok — a kormány a hadseregszervezés terén is fokozza tevékenységét. A vasárnapi lapok ezzel kapcsolatban már arra is célzást tesznek, hogy Angliában milícia formájában bevezetik az általános védkötelezettséget. Egyes lapok, így például az Observer is, behatóan foglalkoznak az ifjúság sportnevelésével s ennek kapcsán rámutatnak, hogy az általános védkötelezettség bevezetése népegészségügyi szempontból is rendkívüli jelentőséggel bír. A lapok másik csoportja tisztán katonai szempontból vizsgálja ezt a kérdést és arn a megállapításra jut, hogy az angol hadsereg szükséges létszámát a milíciarendszer bevezetésével vagy az általános védkötelezettség elrendelésével lehet elérni. Anglia, Franciaország és a szovjet az USA támogatását kérik Japán ellen Szombaton genfi körökből olyan hírek kerültek forgalomba, hogy a népszövetség tanácsa felhívást intéz az USA-kormányihoz, hogy a washingtoni kormány a távolkeleti bonyodalom ügyében működjék együtt a népi szövetséggel. Ezt a hírt, mint megírtuk, Washingtonban hivatalosan megcáfolták. Beavatott genfi körök értesülése szerint azonban ezt a következő formában még mindig fenntartják: Anglia, Franciaország és Szovjetoroszország genfi megbízottjai határozati javasla