Magyarság, 1942. július (23. évfolyam, 146-172. szám)
1942-07-04 / 149. szám
6 Hierarchkus demokrácia A huszadik század munkaállamának új értékelései Írta: Rohán Antal herceg . A demokrácia népuralmat jelent. Érdekes azonban, hogy a késői kapitalista nyugati demokráciákban a nép, mint konkrétum már alig jelentkezik. Hogy valami politikai szerepet játszhasson, bizonyos alakjának kell lennie. Az atlanti kapitalizmus életterében azonban a nép alaktalanná vált. Amíg a Tengely-Európa népeinek új alakot adott, addig a nyugati népek régi rendszerét az individuálista atomizálódás és a technikai forradalom darabokra szaggatta. Ma már nyugaton a nép csak elvont és kisegítő fogalmakban, valamint fikciókban szerepel, mint „közvélemény“ vagy mint „többségi akarat“. A nép nyugaton a megfejthetetlen rejtély és a legkülönbözőbb irányzatok által felállított politikai egyenlegek nagy ismeretiem. A bolsevizmus itt is egész munkát végzett. A nép Szovjetoroszországban már csak a politikai beszédek lírai részében szerepel. „A munkások és parasztok népének“ vagy „a dolgozó népnek“ szokták aposztrofálni. Elméletileg a bolsevizmus „proletárdiktatúra“, a valóságban azonban a rabtartók kényuralma a rabszolgák felett. A mai Oroszország és a régi cári uralom között a különbség mindössze annyi, hogy akkor a nép két részre oszlott: szabadokra és rabszolgákra; míg a mostani Szovjetoroszországban, a technika századának ebben az óriási hangyabirodalmában a rabszolgatartók maguk sincsenek biztonságban afelől egyetlen pillanatban sem, hogy egy magasabb rendű rabszolgatartó nem fogja-e őket is rabszolgasorba taszítani. A bolsevizmus Prokrusztész ágya A bolsevizmus nem úgy jár el az élettel, a valósággal, tehát a néppel szemben, mint a kertész a rábízott növényekkel, tehát nem gondozza őket, hanem kérlelhetetlenül bele akarja gyömöszölni a rendszer Prokrusztesz ágyába: ha a valóság nem felel meg az elméletnek, akkor annak lábait, kezeit néha még a fejét is levágják, hogy a Prokrusztesz ágyba, az elméletbe beleilleszthető legyen. Az analfabéták, a leírhatatlan emberi szaporaság országában, a legtermékenyebb és nyersanyagokban leggazdagabb földön, amely mindig készenlétben áll, hogy az életet mint valami elterülhetetlen átkot vegye magára, azokon a síkságokon, ahol a világfájdalom és a bosszúálló Istennek időtlen jelenvalósága az egyedül valóságok, ez a radikalizmus megszámlálhatatlan áldozata ellenére is valami megmagyarázhatatlan összetartó erőt képvisel. Minden más ország már régen tönkre ment volna a zűrzavaros eszméknek ebben a szörnyű uralmában. Önkormányzat és vezéreszme A nép atomizálásának nyugati rendszere és a népnek rabszolgává tétele, tehát a politikai életből való kirekesztése között az új Európa népei új alapelveken fejlődnek. Egyedül az európai forradalom képes arra, hogy a népet valódi rendszerbe foglalja. Alapelve az, hogy a legmesszebbmenő önkormányzatot kell adni a dolgozó embernek, hivatása, illetve szociális teljesítménye keretén belül. Természetes, hogy a hivatásszervezetek keretei is vezetésre szorulnak, sőt, ahol szükséges, vagy a háborús viszonyok indokolják, az önkormányzatot felfüggesztik és a részautonómia a népközösséget érdekeinek alárendelik. A hivatásszervezeteknek ez a háború által indokolt időleges közös parancsnokság alá vonása azonban semmiesetre sem változtat azon az alapelven, amelyre az új épületet fel kell építeni és fel is fogják építeni. A hierarchikus demokrácia modern népállama és Európa bármely állama között, amely a reneszánsz és liberalizmus ideje között szerepet játszott, az az alapvető különbség, hogy a mezőgazdasági kérdésekben mezőgazdák, az asszonyi ügyekben asszonyok, a borbélyok, fűzőkészítők vagy bábák problémáiban borbélyok, fűzőkészítők és bábák döntenek. Persze nem lényegileg és nem mindig szavazás útján, hanem az önkormányzat keretében a vezéreszme érvényesítésével kialakult hierarchia keretében. A hierarchikus tagozódás keretében nem csak az egyéni vezetés, akarat és parancs érvényesül lefelé, hanem alulról fölfelé ugyanúgy érvényesül a híradás, buzdítás, kívánság, sőt követelés. Tádlózás A volt miniszterelnök beszédéről Bárdossy László volt miniszterelnök finom, előkelő és kulturált egyénisége, valahányszor bármi módon nyilatkozik meg, mindig a tehetségnek és kiválóságnak kijáró visszhanggal találkozik. Így történt ez most legutóbb is, amikor a szombathelyi díszpolgárrá történt választásakor elmondott beszédében a politikának és az államvezetésnek igen figyelemreméltó tételeit állította fel. Sajnálatos módon azonban ő sem kerülhette el a magyar államférfiak és általában közéleti vezetőink mai sorsát, hogy tudniillik: a zsidóság kiragadott mondatokkal és tendeneózus idézetekkel igyekszik kimagyarázni a volt miniszterelnök beszédéből a maga számára kellemes, — sőt egyedül kellemes — értelmet. E tekintetben a Bárdossy beszéddel kapcsolatban szinte rekordot állított fel a terézvárosi héberek hűséges délutáni kiszolgálója, az Esti Kurir. Ez a lap belekapcsolódott Bárdossy beszédének ama két tételébe, hogy „a vezető ne cserélje fel szerepét a vezetettével, ne keresse kegyét annak, akinek irányt kellene, hogy mutasson", továbbá, hogy gyakran megtörtént, hogy „akik az élen állottak, a maguk portékáját kínálgatták és a nemzeti élet elfogulatlan, önzetlen vizsgálata helyett egymással versengtek“. Ez idézetek után legnagyobb meglepetésünkre az Esli Kurir nemes egyszerűséggel kijelenti, hogy húsz esztendős fennállása óta ő is mindig ezeket az elveket vallotta. Ezt el is hisszük neki, de a legnagyobb mértékben kétségbevonjuk, mégpedig a kétségbevonhatatlan tények alapján, hogy ezeknek az elveknek hirdetése Bárdossy László szellemiségében történt volna az Esti Kurir részéről. Mert bizonyos ugyan, hogy a Kurir a legnagyobb mértékben kifogásolta minden időben a politikai versengést, ezt azonban kizárólag a nemzeti és keresztény szellemiségű jobboldalra redukálta. Rassay Károly és az olykor-olykor köréje verődött stepp bezzeg mindaddig nem élt a szordinóval, amíg az idők és az európai helyzet változása olyan légkört nem teremtett, amelyben ez az idejétmúlt, egykor rikácsoló, ízléstelen és a hatalomért való versengésben egyáltalán nem válogatós politikai rendszer egyszerűen befulladt. Ami pedig ,,a politikai portéka kínálgatását" illeti: elismerjük, a Kurir ezt is mindig ellenezte, de ismételjük, esak akkor, ha ez a politikai portéka keresztény csomagoldából jött. A legotrombább zsidó érdekek mindenkit és mindent túlharsogó jerikói kürtje volt közel két évtizeden át ez az Esti Kurir, amelynek mai jámborságáról csak annyit mondhatunk, mint Anatole France a példás életű vénasszonyéról: a kor megszilárdította erényeit. Végül még egyet: derék laptársunk — amiközben szemforgató köntörfalazással összevissza „csacsenolja“ és égig magasztalja Bárdossy László beszédét, ugyanakkor, valóban meglepő csattanó gyanánt , a végén egyszerre csak ráolvassa a volt miniszterelnök fejére, hogy annak „utólag be kell látnia, hogy voltak olyan pillanatok, amikor taktikai okokból megfeledkezett azokról a fontos kormányzati alapelvekről, amelyeket most államférfiúi éleslátással és bölcseséggel elengedhetetlenül fontosnak állított be.“ Ez magyarán azt jelenti, hogy Bárdossy sem jobb a Deákné vásznánál, ő is vizet prédikál, de bort ivott. Igazán nem a mi feladatunk megvédeni az aktív és a nyugalombavonult miniszterekét, de a zsidóság szócsövének ez a kioktató hangja szükségessé tette, hogy a nemzeti magyar keresztény közvélemény figyelmét külön is felhívjuk a pusztulásba sehogy belenyugodni nem akaró liberális-demokrata oldal méretkeverő, de legalább is bosszantó mesterkedéseire. A „Kommunista Munka Hősei" Bár nem tartozik szorosan e rovat keretébe, csak a kuriózum kedvéért jegyezzük meg, hogy a minap olvastuk az egyik külföldi lapban, hogy Sztálin atya kiosztotta a sarlóval és a kalapáccsal ékesített azt a legmagasabb bolsi kitüntetést, amelynek ez a neve: a ,,Kommunista Munka Hőse". Öt elvtárs kapta meg Sztálin mesternek ezt a kétes értékű kitüntetését, de jellemző, hogy az öt közül négy zsidó. Csak mint apró adalékot közöltük le ezt a csekélységet ahhoz az egyébként köztudott tényhez, hogy a művelt nyugati fehér emberiség ellenségeinek első sorában fmvolit ott látjuk a zsidó hordákat, akár a bolse lista, akár a plutokrata fronton. TAGLÓ Partraszállások a hadtörténelemben TRÓJÁTÓL AZ ALEUTÁKIG Írta: Caprivi ezredes Amióta a görögök több mint háromezer évvel ezelőtt Kisázsia ellenséges partjain partraszállottak, hogy tíz évvel utóbb Odüsszeusz cselével elpusztítsák Trója városát, a különböző tengeereken számtalan ellenséges partraszállás történt. . Ha azonban a mai partraszállás alapelemeit és , lehetőségeit vizsgáljuk, feleslege® a múltba ilyen messzire visszatekinteni. A repülőgép, a hadviselés elemeit annyira megváltoztatta,ogy azok a tapasztalatok, amelyeket a légi fegyvernem alkalmazásai előtti időkből rendelkezésre állnak, csak igen csekély mértékben nyújthatnak útbaigazítást a mai partraszállások tekintetében. A légi fegyvernem egy esetleg partraszállásnál három szempontból jön tekintetben. Elsősorban, mint felderítő eszköz, kikémlelheti a tervezett partraszállás helye körül található , tengeri erőket, de kikémlelheti a beljebb eső területeket is, azok erődítményeit, a bennük tartózkodó csapatokat, azok harci eszközeit. Másodszor az ellenséges harci berendezéseket és alakulatokat megtámadhatják bombákkal, vagy utak és hidak és vasutak elpusztításával késleltethetik az ellenségnek a partraszállás elhárítására vonatkozó előkészületeit. A harmadik, egészen újszerű szerepe a légi haderőnek a csapatok partratétele, tehát ejtőernyősöknek a helyszínre való vitele. Itt természetesen nem szabad a fantáziát túlságosan szabadjára ereszteni. Az ejtőernyősök és repülőgépen szállított gyalogság harcbavetésére vonatkozólag a haditudomány még nem sok tapasztalattal rendelkezik. Eddig azonban az az elv alakult ki, hogy főleg embereket, nem pedig nehéz fegyvereket, lovasságot, ágyúkat lehet partratenni. Tekintsünk most végig az 1914 óta sikerrel keresztül vitt partraszállásokon. Kicsi zavaró vállalkozások, amilyeneket az angolok a norvégiai Lojot szigeteken, vagy a francia parton pl. Saint Nazaire-nél kíséreltek meg, itt nem jöhetnek tekintetbe. történt, amely a part felől a több száz kilométerrel keletre húzódó egyesült francia-angol arcvonallal biztosítva volt támadás ellen. A partraszálló csapatokat semmi háborús veszedelem nem fenyegette, sőt még sietni sem kellet a partraszállással. Nyugodtan kirakhatták az amerikai csapatokat, amelyeket aztán franciaországi gyakorló tereken jól kiképezhettek új feladataikra. A mostani háborúban az angolszász hatalmak egyetlen partraszállást sem vittek véghez. A németek ellenben a téren is két dicső haditettre hivatkozhatnak: a norvégiai partraszállásra 1940 április közepén és a krétaira 1941 májusában. Mindkét esetben tekintélyes és elszánt ellenséges erők megtöréséről volt szó. Ez mindkét esetben sikerült, mindkét terület ez időszerint is korlátlanul a németek birtokában van. A japán partraszállások Mesteri partraszállásokat végzett az utolsó félesztendőben a japán szigetország hadserege a nagy ázsiai térben. A partraszállások sora az Amerikához tartozó Fülöp-szigeteken és az angol birtokban lévő Maloja-félszigeten kezdődött 1941 decemberében. Azóta az egykori holland gyarmatbirodalom szigeteitől Ausztrália partjaiig sok szigetet szálltak meg a japánok a szárazföldön, tengeren és a levegőben kifejtett ellenállás dacára. A sikereknek természetesen az volt a feltétele, hogy Japán úgy a tengeren, mint a levegőben ura a nagy ázsiai térségnek. Miután a japán haderő hazája biztonságát dél, kelet és nyugat felől bebiztosította, észak felé fordult. Itt az Aleuta szigeteken az amerikaiak már 1933 óta tengeri és légi támaszpontot létesítettek. Az Aleuták legfontosabb kikötője Dutch Harbour ellen június 5-én és 6-án erős légitámadásokat indítottak a japánok. Ugyanakkor a szigetcsoport legnyugatibb, tehát a Japánhoz legközelebb eső szigetein a japán csapatok szállottak partra, míg a tengeri haderő a légihaderővel szoros összeműködésben szép győzelmet aratott az amerikai flotta fölött, amely így nem vehetett részt a partraszállás elhárításában. Az Aleutok megszállása közvetlenül a jégmentes nyári időszak kezdete előtt történt. Ezzel a japánok nemcsak azt érték el, hogy az amerikai búvárhajók és repülőgépek támadását tették lehetetlené a Dutch Harbour-i támaszpontról, hanem olyan bázist teremtettek a maguk számára, amelyről kiindulva bármikor eredményesen támadhatják Északamerika nyugati partjait. "•Tsstewr. ^ A gallipoli angol partraszállás Az első világháborúban három egészen különböző, de egyaránt jelentőségteljes partraszállás történt. 1915-ben rendezte Anglia akkori fiatal haditengerészeti minisztere és mostani mindenható miniszterelnöke Churchill a hírhedt gallipoli partraszállást. Később pedig megkísérelték az angolok, hogy a tengerszoroson való átkelést kikényszerítsék. Mikor az túlságosan nagy hajóveszteségekkel járt, megkísérelték, hogy az elöregedett és gyengén felszerelt török parti erődítményeket a szárazföld felől foglalják el, hogy ezzel biztosítsák hajóik számára a szoroson keresztül való közlekedést. Az átjárásnak ugyanis a háború akkori állása mellett óriási jelentősége volt. Angliának akkor meglehetősen határtalan volt a Földközi-tenger feletti uralma. Azzal tehát, bejuthatott volna a Fekete-tengerre, sikerült volna neki az orosz tömegeket az akkori idők-höz viszonyítva óriási mennyiségű fegyverrel és munícióval felszerelni. Az angol partraszállás két helyen is sikerrel járt ugyan, de különböző körülmények, ezek között nem utolsó sorban a vezetés gyengesége, megakadályozta, hogy a partraszállott francia-angol seregek tovább jussanak a partraszállás helyétől. A törökök körülzárták az egymástól független partraszállási helyeket, a partra tett csapatok pedig, sokat szenvedtek a vízhiány és a kellemetlen éghajlat miatt. Járványok törtek ki, úgyhogy az angolok, bizonyos idő múlva boldogok voltak, hogy észrevétlenül újra hajókra szánhattak. Az egész partraszállás tehát tulajdonképen fiaskót jelentett Churchill és az angolok számára, habár Angliának meg volt még a korlátlan tengeri uralma és ha lehet ezt mondani, légi fölénye is; az ellenség pedig különösen tüzérségi, lőszerben súlyos hiányt szenvedett. 1917-ben történt a németek partraszállása Oesel és Dage szigetén, az észt partoktól nyugatra. Németországnak akkor is, akárcsak ma korlátlan hatalma volt az Északi tengeren. A partraszállást a hadsereg és hadiflotta egyetértően készítette elő és tervszerűen vitte keresztül. A szigeteknek megfelelő és jól felszerelt helyőrsége volt, amely bátor ellenállást tanúsított, de az egész partraszállás tulajdonképen másodrangú vállalkozás volt, szép fegyvertény, amelynek azonban a háború kimenetelére döntő jelentősége nem lehetett. Az USA a francia parton Egészen más jellegű és jelentőségű volt azonban az USA expedíciós hadseregének a francia parton még ugyanazon évben történt partraszállása. Első eset volt ez a világtörténelemben, hogy egy egész hadsereget óriási felszerelésével, fegyverekkel, járművekkel, lőszerrel és minden más szükséges anyaggal egyik kontinensről a másikra átszállítottak. Másrészt azonban az egész partraszállás tulajdonképen majdnem békebeli szállító vállalkozás volt. A tengeri szállítást a német tengeralattjárók a technika akkori állása mellett komolyan nem fenyegethették s valóban a német búvárhajók egyetlen amerikai csapatszállító hajót sem tudtak elsüllyeszteni. A kirakodás egy technikailag jól előkészített baráti (francia) kikötőben Szombat, 1942. Julus VI I 1800 éves a tábori posta A berlini múzeum papiruszgyűjteményei között egy második századból származó tábori levél található, melyet egy Apion nevű görög ifjú az édesapjához intézett. A levél tárgya hasonló bármely mai korban élő ifjú leveléhez és betekintést nyújt a régi görögök magas műveltségébe. Ez a második századból származó tábori levél tehát a mai tábori levelek egyik legrégibb reánkmaradt ősének tekinthető, mely szerint a tábori posta intézménye 1800 éves múltra tekinthet vissza. Szénporral fűtött turbina A már jól bevált Pawlikowski-féle szénpormotor mellett kilátás van arra, hogy a jövőben az úgynevezett szénpor-turbina is széleskörű alkalmazásra fog találni. Föttinger professzor, a berlini technikai főiskola világhírű áramláskutatója, akinek érdemeit a Goethe-emlékérem adományozásával nemrég maga a Führer is elismert, kimerítő előmunkálataival alapvetően tisztázta a szénpor-turbina gyakorlati megszerkesztésének problémáját. A szénpor-turbina alapgondolata a szénporkeveréknek a forgásában lévő víz örvényterében való meggyújtásában áll. A forgó vízköpenyt a gázok ezután megfelelő berendezés közvetítésével tetszés szerinti vízturbinába hajtja. Ilyen örvénytér keletkezik például, ha a pohárban lévő vizet kezünkkel gyorsan kavarjuk. A víz a pohár falain magasabb szintet foglal el, középen pedig üres teret képez. Ha a gyújtás szénporkeverék útján történik, nagy előny, hogy a robbanáskor keletkező hamurészecskéket a turbinába ömlő víz maga távolítja el. A szénporturbina végleges megszerkesztése természetesen még sok részletkérdés tisztázását teszi szükségessé, a kilátások erre azonban olyan kecsegtetők hogy Föttinger professzor, a nagy jövőjű gondolat előharcosa, arra az esetre, ha az állam maga akarná a szénturbina kifejlesztésének feladatát vállalni, felajánlotta, hogy tapasztalatain és munkaerején kívül minden bel- és külföldi szabadalmát kész ellenszolgáltatás nélkül az állam rendelkezésére bocsátani.