Magyarság, 1942. szeptember (23. évfolyam, 197-221. szám)

1942-09-01 / 197. szám

Kedd, 1942. szeptember 1. ClassfiyistBB: „Urahn, Roosevelt fegyverrel lépett szövetségeseink teháé: a háborút elvesztettük** Titkos okmányok amerikai kézben és a nagy testvérzsarolás . Churchill nem buta ember? madja. — Ezt az ítéletet ugyanaz az ember mondotta, akinek tudnia kellett, hogy az 1921—22-iki flottaegyezményben teljesen háttérbe szorított Japánnal szemben az an­golszász tengeri fölény hivatalosan lega­lább háromszoros. Tudnia kellett tavaly is, mikor a konfliktus Japán és az angol­szászok között kitört. Churchill kezében megbízható kémjelentések voltak arról, hogy az angolszász flotta számszerűen most is fölényben van de a kémek elfelej­tették jelenteni, hogy mi van a japán em­beranyaggal? Most leplezték le az ameri­kaiak, hogy Churchalt éppen ez a kérdés aggasztotta feltűnően s ehhez képest min­dent elkövetett, hogy Tokióval megegye­zésre juthasson háború kizárásával. Az an­gol külügyminisztérium titkos irattárából előkerültek bizonyos okmányok, amelyek szerint Churchill nagyon megbánta, hogy az első világháborúban élvezett japán ösz­­szeköttetéseket Amerika miatt meg kellett törnie. Washington ezeket az iratokat meg­szerezte, s már másnap azt követelte az angol diktátortól: Válasszon: vagy Japán, vagy Washington mellé áll... Azt is kevesen tudják, hogy a második világháború első hónapjaiban London és Washington véleménye Japánt illetően egyáltalán nem volt azonos. Anglia úgy vélte, hogy Európa háborúja, földköziten­geri lekötöttsége s közelkeleti feladatai tel­jes mértékben lekötik erejét. Churchill pontosan ismerte a reá váró veszedelmeket s éppen azért, mert meggondolatlanul avatkozott a háborúba, mert nem készült fel eléggé, mert Amerikától már az első hónapokban segítséget volt kénytelen kér­ni: kellett, hogy Roosevelt politikájával együtt haladjon. Ez rettenetes hiba volt — írja most egyik beavatott angol katonai szakértő, — s mi nyugodtan hozzátehetjük, hogy nem ez volt a legnagyobb hiba London részéről, hanem az, hogy a háborút egyáltalán ki­robbantotta. Mikor az európai háborúba belekeverte Amerikát, tétlenül kellett néz­nie, hogy viszonzásul Amerika belekeveri a japánok elleni háborúba s nem engedi többé saját elgondolásai szerint cselekedni. A két szövetséges tehát elejétől kezdve egymást csapta be . Churchill — írja a katonai szakértő —, akárhogyan is gúnyolja ki az ellenséges propaganda, rendkívül okos és ügyes em­ber és tudatában van annak, mi következ­het. Hiszen egyik tanulmányában 1939. szeptember másodikén azt is megírta, hogy amennyiben Anglia Japán ellen há­borúba sodródna, feltétlenül elveszti Sin­­gaporet, Malayát, Indiát és Ausztráliát s ezzel szemben Japánhoz közel sem férhet. Tanúk vannak arra is, hogy mikor az amerikai-japán háború kirobbant s bekö­vetkezett a pearl-harbouri katasztrófa, Churchill kétségbeesetten kiáltott fel: — uraim, e pillanatban, amikor Roosevelt fegyverrel lépett szövetségeseink sorába, a háborút csúfosan elvesztettük! II.­­ London, augusztus hó. 1929 júliusában a Sunday Chronicle c. lapban Winston Churchill vezércikket írt s ebben így jellemezte a japán-angolszász összecsapás már akkor tárgyalt eshetősé­geit: Sem az angol, sem az amerikai flotta sem egymagában, sem­ egyesülve nem elég erős ahhoz, hogy Japánt valaha is meglá­tatlan nehézségek elé állítja. Franciaor­szágnak nincs akkora tengeri ereje, hogy Indokinát megvédhesse egy új ellenféllel szemben (itt világosan Japánra célzott) de még saját szövetségese ellen sem (ez Angliára vonatkozik.) Franciaország te­hát Indokina miatt London vazallusa, pe­dig elkövetkezik az ideje annak, mikor Páris egészen másfelé orientálódik, te­gyük fel — keleti irányban (mennyire iga­za volt!!) Ez a vélemény szintén amerikai kezek­ben van és Washington nem tudni eziért — valószínűleg újabb zsarolási manőver eszközeként — most naponta közli e so­rokat különböző lapjaiban. Nem mulasztja el megemlíteni azt sem, hogy a francia politika, amennyire óvatos volt is, nem szabadulhatott London hálójából. Páris háborúba rohant és London nem segítette meg a kívánt mértékben. Sem London, sem Washington nem készült fel arra, hogy Róma is beavatkozik! Ama iratcso­mó, amelyből Roosevelt most szemelvé­nyeket ad, Churchill rosszulása ellenére, bizonyítja hogy az olasz hadüzenet villám­­csapásként érte az angolszász külpolitikát, amely pedig érezte, hogy Abesszínia kö­rül egyáltalán nincs rendben semmi. Mármost a franciák mit tehettek? Jó­zan kereskedelmi politikával igyekezett Indokinában előbbre jutni. Mikor bekö­vetkezett a francia összeomlás, Indokina azonnal érintkezésbe lépett Japánnal, eleinte kereskedelmi tekintetben, aztán, mikor a japánok is fegyverhez nyúltak, engedett a japán kívánságnak, hogy 1941. júliusában a japánok megszálhassák Indo­kina északi részét. Egyes határszéli sávo­kat átengedett Thaiföldnek, majd eltűrte, hogy a japánok az egészet megszállják. Míg otthon Párisban azon reménykedtek, hogy egy esetleges angolszász győzelem esetén Indok­'­na megint szóhoz jut a Tá­volkeleten, a volt francia gyarmat vezetői Mongolfier tábornok elmélete szerint egyetlen embert sem voltak ha­jlandók feláldozni a japánokkal szemben. S Bert­rand tábornok, a távolkeleti francia gyar­matterületek katonai parancsnoka ezeket írta haza: — amit tettünk, azt jó sorsunk sugallta. Indokína népe boldogan, béké­ben él s Franciaország nyugodt lehet: a háború után eljárásunknak a francia nép csak örvendezhet... Ez a levél is amerikai kezekben van. S állítólag ennek köszönhető, hogy az an­golok, amerikai nyomásra, megtámadták a francia hajóhadat Orán mellett. Leg­alább is az amerikai közlemény ezeket ír­ja: — a franciák elárulták az amerikai­ érdekeket Indokínában, mert ez lett vol­na az egyetlen hely, ahonnan komoly lé­pést tehettünk volna Japán felé ... (Erre en párisi lap: — hát a Fülöp szi­getek ... ?!) Ez a félelem azonban, mint láthatjuk, tű­nőben van. Sir Stafford Cripps mindent elrontott Indiában s következményképpen Anglia Indiában minden erőszakossága el­lenére is lassan leépíti autoritását. Csang­­kaisek kínai tábornok maga is kijelentet­te, hogy London hamarosan meg fogja ad­ni Indiának a függetlenséget (i. e. február 21-én) bár erről még korai lenne beszélni, közben a New­ York Saturday-ban ilyen sorok jelennek meg, Londonnak címezve: — „Mi ez? Még három hét és Japán ak­cióba kezd ... és önök (mármint London) még m­a is azzal foglalkoznak, hogy a bennszülötteket botozzák?” Amerikai befolyásra London most min­den igyekezetével a hinduk és mohame­dánok között igyekszik minél mélyebb szakadékot teremteni. De miután Gandhi követői az indiai nép háromnegyedét te­szik, ennek a törekvésnek nincs sok lét­jogosultsága. Természetesen maguk a hin­duk gyújtogatnak, felvonulnak, ellentáll­­nak és meghalnak... de az indiai szabad­ságharc abban a pillanatban kezdődik, amikor a japán csapatok átlépték az indiai határokat... s Hermann Gering tíz éve Erről a jubileumról külön meg kell em­lékeznünk: ma tíz éve olyan esemény ját­szódott le, Berlinben, az annyi vihart lá­tott birodalmi gyűlés impozáns üléstermé­ben, amely úgy indult, mint Németország belügye és tíz év alatt az európai politika hatalmas eseményévé fejlődött. A weimari köztársasági Németország utolsó demokra­tikus parlamentje ült össze tíz évvel ezelőtt­­ezen a napon Berlinben, hogy formálisan megalakuljon s elnököt válasszon. Az akkori elnökről, a bolsevista agitátornőről, Clara Zetkin­ről le kellett mondani, hiszen­­ a választásoknál a nemzetiszocialista párt­tal szemben kisebbségben maradt német kommunista pártnak volt megválasztott kép­viselője: a legnagyobb pártot a 230 kép­viselővel befutott hatalmas német nemzeti­szocialista munkáspárt jelentette. A parla­menti szokásnak megfelelően ebből kellett házelnököt választani. És megválasztották elnökké több mint félezer szavazattal nem egészen kétszázzal szemben Hermann Gö­­ringet,­­ az acélembert, a Führer legbi­zalmasabb küzdőtársainak egyikét, aki ezt a tisztet mind a mai napig betöltötte. Abban a rövid elnöki bemutatkozóbe­szédben, amellyel megválasztását megkö­szönte, — mindent elmondott, — amit azóta meg is valósított. Bejelentette az elnöki székből, hogy mint nemzetiszocialista kö­telességének fogja tartani azt, hogy az el­nöki székből megvédje a német nemzet becsületét, a rendet, amely mindenkor a német élet alapját képezte, — és azt a német történelmet, amely előtte szent és dicsőséges hagyományaiban sérthetetlen. Csak annyit mondott: képviselő urak ez az én elnöki programom! Ezt a programot váltotta maradéktala­nul valóra — mert csakugyan megvédte a német becsületet és rendet, amikor kisep­­rűzte a törvényhozás házából a Káosznak és az anarchiának, a nemzetárulásnak és nemzetgyalázásnak programját valló nagy kommunista pártot, — aminthogy az a Füh­rer, akinek leghűségesebb fegyvertársa volt, — a német életből, a német történe­lemből, seperte ki az árulást, a bolseviz­­must, az osztályharcot, a demokratikus po­litizálást amely csak politikai harcokat adott a munka nemzetének, de nem mun­kát és kenyeret. Az csak a történelem kérlelhetetlen lo­gikája volt, hogy ez a nagy és Göring ál­tal az elnöki székből bejelentett kiseprési folyamat azóta túlment a német határo­kon és európai politikai iránnyá és alap­vető programmá szélesült. És ha egy pil­lantást vetünk erre a most tomboló világ­mérkőzésre,­­ látjuk, hogy már Európa határain túl is érvényesül az európai kul­túra védelme érdekében ez a történelem legnagyobbszabású tisztogatási művelete, a végeredményben ennek szereznek ér­vényt a keleti fronton, nyugaton és Afri­kában a német és szövetséges küzdő se­­regek. Így vált Hermann Göring 10 év előtti elnöki bejelentése az emberiség sorsdöntő küzdelme egy ragyogó fejeze­tévé. A tíz éves évforduló alkalmából ezért köszöntjük Hermann Göringet, az acélem­bert, az együttküzdők, szívből jövő kö­szöntésével. A BODOKI MATILD-FORRÁS BÉRBE­ADÁSA. — A Bodoki Matild ásványvíz-for­rás (Háromszék vm.) 1943. január 1-től 1948. december 31-ig terjedő egymásután kö­vetkező hat évre 1942. október 17-én (szom­­baton) d. e. 9 órai kezdettel ge­sibodok községházánál tartandó nyilvános szó­b e­­ és zárt írásbeli ajánlati árverésen bérf­lada­­tik.­­ Részletes árverési feltételek megtud­hatók: ERDŐS Gábor elnöknél, Gidó­alván,­­ vagy Dr. KOVÁSZNAI Gábor jogtanácsos­­­­nál, Sepsziszentgyörgyön. Indokína, ahonnan könnyen léphettek volna egyet Japán felé Pierre Montgolfier francia tábornok néhány esztendővel a háború kitörése előtt ezeket írta, mint a francia hadügy­miniszter szakelőadója: — Megvizsgáltam azokat a szempontokat, amelyek Francia­­országnak a Távol keleten gyakorolt érde­keit illetik. Megállapítom, hogy indokínai helyzetünk megalapozatlan, amennyiben ez a birtok, amely az indiai törekvések egyenes vonalába fekszik, egy olyan há­borúban, amelyben a világhábor­ús szövet­ségesek egészen más csoportosításban fog­­n­a­k szerepelni, Franciaországnak óriásit tehertételét képezi s úgy a francia politi­­­kát, mint a francia hadügyeket belátha-l HAGGENM&04EI* GOLIAT^ainen­poret az­­alábbi helyeken tartják állandóan frissen csapolva: özv. czigÁny KALMANNÉ dóka lajosné VII. , Akácfa-u. 27. VIII., Fiumei út 25. DEÁK ANDRÁS DÓRA ZSIGMOND VIII. , Nagyfuvaros-u. 3. VII., Rotíenbiller-u. 1. DÉKÁNY JÄNOS , ECKRICH ANTAL VII., Dob-u. 49. VI., Aradi-u. 16. DÉMUSZ JÁNOS­I ERZSÉBET PINCE, Jaksics Ferenc Nyugati pályaudvar vendéglő IV. Egyetem-u. 5/7. DÉRI JENŐNÉ ÉRSEK MIHÁLY XI., Fehérvári-út 21/b. VI., Szondy-u. 18. DOBSA MARGIT FEHÉR ISTVÁN V., Pozsonyi-út 37. V., Visegrádi-u. 11. A MALATADUS idénysor — amíg a készlet tart — palackokba, lefestve is kap­ható kávéházakban, vendéglőkben, fűszer- és csemegeüzletekben. Vidéken minden sör­raktárban. _________________ Folytatásos közlemény. III. India — a jövő politikai Dünkirchen je? Az indiai probléma felrázta a háborús világot s egyre izgatottabb helyzetbe hoz­za az­ angolszászokat. Az időjárás nemso­kára lehetővé tesz bizonyos japán lépése­­­ket s az angolellenes India belső élete­ eszerint alakul. London világosan és nyíl­tan leszögezte már, hogy India két út kö­zött választhat: vagy Angliával tart, vagy Japánnal, de álláspontjának heteken belül ki kell robbannia véglegesen. London ab­ban reménykedik, hogy a mozaik-összeté­telű Indiában belső ellentétek nyomán fel­szabadulhatnak az angol erők, viszont azt sem tagadja, hogy vannak Indiában óriási puskaporos hordók, amelyek, ha szikrához juthatnak, robbanásukkal elsöprik az an­­gologot egrszers mindenkorra onnan. Az indiai brit autoritást a félelemkel­tésre és nem szimpátiakeltésre alapították. IV. És Afrika? Az afrikai kérdés például évszázadok óta európai kérdés volt s íratlan törvénynek számított, hogy Afrikában európán kívüli hatalmaknak nincs mit k­eresniök. Az afri­kai kontinens a behozt­alának csupán 4 százalékát fedezte Amerikából. A XVIII. és XIX-ik században Afrika az emberben szegény Amerika pótlását végezte el. Most Amerika vissza akarja adni a kölcsönt —■ emberekben, kereskedőkben, gyarmatosí­tókban! Délafrika, az Azori szigetek, Brit- Nyugatafrik­a, a Kongó- és Szudán­ felé veti tekintetét az éhes Roosevelt — írja a Times, — s amerikai mérnökökkel van tele Gambia, Sierra Leone, az Aranypart és Nigéria. Csak nem azt akarja velünk elhitetni Amerika, hogy ezek a területek egy a tengely felé intézendő támadás tá­maszpontjai akarnak lenni? * így fest a kutya-macska szövetség angol-szászoknál S ez adja meg a reményt arra, hogy Churchill, ha tényleg olyan okos ember, mint amilyennek leírják, idejekorán belát­ja, hogy hiába szelídítik egymáshoz a ku­tyát és a macskát, az első alkalommal, mihelyt lehet, kitör belőlük a kölcsönös utálat s a nem egymáshoz való szövetsé­gesek egymást marcangolják halálra ... 3 A gyöngyhöz hasonló fog a természet ajándéka. Ápolja gondosan ezt az értékes ajándékot és használjon eh­hez Chlorodont-fogpasztát, amely fogalmat jelent a célszerű fogápolásban. Felkelés után és lefekvés előtt Chlorodont­­ogpaszta

Next