Magyarság 1944. május-december (25. évfolyam, 107-284. szám)

1944-09-17 / 211. szám

XXV. ÉVFOLYAM, 211 (6822.) SZÁM KIADÓTULAJDONOS: MAGYARSÁG LAPKIADÓ R£ ÜLNÖK-VEZÉRIGAZGATÓ. ÉS FELELŐS KIADÓ: VIRTSOLOGI RUPPRECHT OLIVÉR DR. A MAGYAR NÉPPEL A MAGYAR NÉPÉRT: AZ UJ EURÓPA ÚTJÁN A SZERKESZTŐSÉG IGAZGATÓJA: HUBAY KÁLMÁN tntézery] v .^ym ifj-K BUDAPEST, 1944 SZEPTEMBER 17. VASÁRNAP FELELŐS SZERKESZTŐ: RÁTTKAY R. KÁLMÁN DR, SZERKESZTŐ: MESZLENY MIHÁLY PÁL A magyar nemzetiszocialista mozgalom napilapja • Mindenki hordja magánál katonai igazolványát Fontos rendelkezések a postai forgalom újabb szabályozásáról­ ­» Szombat hajnaltól ismét lövi Angliát a „V. 1.“ / • . I ' ’­­ . • Nagyvárad és Arad térségében lendületesen halad a magyar ellentámadás Torda és Marosludas változatlanul magyar kézen van Távolból irányított robbantó csónakokkal 225.000 tonna ellenséges szállítóhajót süllyesztettek el v. Köldöknézők és írta: Hubay Kálmán Voltaképen merőben elütő két embertípus, egyben azonban kí­sértetiesen megegyeznek: egyik sem ér az égvilágon semmit. Mind a kettőt a válságoktól terhes, utolsó negyedszázad ter­melte ki, s mert egyre kényel­metlenebb fekvés esett a rideg realitások kemény szalmazsák­ján: mind többen és többen voltak, akik vagy behúzták ma­gukat a semmittevés puha ván­kosai és dunyhái közé és lustál­kodnak a köldöknézés meleg vackában, vagy telehintették fekhelyüket a csodavárás rózsa­szirmaival és hódító illatok kö­zött ébren is színezték a szelle­mi morfinisták csalóka és gyö­nyörteljes álmait. Óh, hányszor találkoztunk velük e mögöttünk álló, keser­ves huszonöt esztendő alatt! Ma­gyar földön születtek ugyan, de Trianonban nemzették őket. Az egyik mindent összeomolni lá­tott. Beszélt a történelmi sors­ról, a fal lefáradásáról, a ma­gyar nemzetöltő végéről és hir­dette, hogy úgyis hiába minden, a magyar nép történelmi kül­detésének végére ért. A magyar élet be van fejezve és most már csak az a tennivalónk, hogy szép csendesen, a fal mellett sompolyogva­­várjuk, amíg be nem teljesedik rajtunk a végzet és a Magyar Sors kriptája felett megfordítják a négyfolyós és háromhalmos címert. És mert azt hitte, hogy úgyis hiába min­den: — tehát nem csinált sem­mit, csak bölcsködött, aforizmá­kat mondott, pipázott és sóhaj­tozott. Ő volt a megszemélyesí­tett történelmi mélabú­ és élete a nemzeti jövő aktíváján nem ért egy fabatkát sem. Bezzeg nem pihent addig a másik. F­z örökösen terveket forralt. Ő volt a motorizált és rugóra járó irredenta. Valahon­nan szerzett egy világháborús kézigránátot és ezzel már csapa­tot szervezett, hogy megrohanja hol a szerbeket, hol a románo­kat, hol a cseheket. Remek ver­seket szavalt a revíziós gyűlése­ken, táviratot küldött Rother­­merenek, elkísérte a nagyszerű üzleteket csináló angol újság­­király fiát, Harmsworth urat a Hortobágyra, ki akarta kiáltani királynak és esküdözött, hogy ha egy angol herceg ülne a ma­gyar trónon, egyszerre vége sza­kadna a trianoni nyomorúság­nak és az elszakított területek lakói futólépésben tülekednének vissza az ősi koronához. Min­dig valami „nagy dologban“ sántikált, mindig rejtélyes és titokzatos volt és ha egy angol képviselő udvarias levélben kö­szönte meg a Kakukban, vagy az Arizonában feltálalt „bárác­­kot“ s kijelentette, hogy „bárác­­kozás“ közben nagyon sajnált bennünket, trianoni magyaro­kat, akkor a Csodaváró már es­küdözött, hogy az egész angol világbirodalom mellettünk áll és — hipp-hopp! — úgy kiparan­csolja innen a „pemákokat“ meg a „rumungokat“, mint a vöcsök. És mert a csodában hitt és a csodákra várt, a nép igazi érdekében, a magyar felemelke­désért és megerősödésért még csak szalmát se tett keresztbe. Lobogott, lángolt, égett, de a faj, a nemzet, a jövő számára sem­mit sem ért. Nullte volt. Hat év előtt jött el azután istenigazában mind a kettőjük­nek az ideje, e jött az Anschluss, jött Kiel, jött a Szudeta-ü­gy. Az egyik csak lemondóan legyin­tett: nem lesz ebből barát­ocs­kám, semmi!... És amikor mégis lett valami, amikor visz­­szatért egy millió felvidéki ma­, gyár, akkor nem tudott örülni se Komáromnak, se Lévának, se Rimaszombatnak, se semminek, mert neki Pozsonyligetújfalu fájt. Azután meg: csak semmit se kockáztatni! Csak semmit se csinálni! Csak bele ne kompro­mittáljuk magunkat valamiféle világból :y Ovi al art­­­i­ka, elég jó fek­vés esik nekünk a magunk tria­noni vackán. Bölcs elmefuttatá­sokat közölt — írásban is —, hogy a visszatért agrárterületek esetleg még több búzafelesleget fognak produkálni és egy újabb mezőgazdasági válságnál még nagyobb szerepet kap a baletta. A másik meg váltig hirdette, hogy csak semmit se hirtelen­­kedjünk el, mert Hitler úgyis „visszaad“ nekünk mindent. Hitlernek szüksége van egy erős Magyarországra,­ erősek pedig csak úgy lehetünk, ha nem ál­dozunk semmit, csak kapunk. őneki nagyszerű összeköttetései vannak a Wilhelmstrassen és a portás unokalánga egész biz­tos forrásból közölte vele, hogy csak okosnak kell lenni és Hit­ler szinte kényszeríteni fog ben­nünket, hogy fogadjuk el tőle az ezeréves Magyarországot. Majd ő visszaszerzi nékünk, anélkül, hogy bármit is tennénk érte. A csodaváró mind arról beszélt, hogy­ a „geopolitika tör­vényei“­­fognak érvényesülni, hogy a Duna völgyében „termé­szetes vonzás“ érvényesül, hogy a folyók mind lefelé folynak. Földtől, hegytől, víztől, folyótól, történelmi magnetizmustól várta a csodát, csak ő nem akart tenni semmit, hogy a „csoda“­­beteljesedjék. Ebben az időben igazán utálatos figura volt mind a kettő. Ám, ők ketten, a politika mel­lett­ világnézetben, slitben és er­kölcsben is utaztak. Abban mind a ketten megegyeztek, hogy a keresztény kultúrának vége. Slussz, passz, ez a dolog be van fejezve. Egyikük kije­lentette, hogy ő ugyan nagyon sajnálja ezt a keresztény kul­túrát, dehát — Istenem­­— mit csináljunk? Na, nem igaz? A bolsevizmus úgyis ki fogja irtani ezt a kultúrát, Marx már meg is írta az új Bibliát a A­ u­pital-ban és kérlek, a zsidóság ellen úgysem tehetünk semmit. Másikuk annál aktívabb volt. Ő kétségtelen bizonyossággal megállapította, hogy Trianon csak azért szakadhatott ránk, mert ezer éve elhagytuk őseink hitét. Hadúr természetesen fel­bőszült ellenünk, mert szakí­tottunk a táltosokkal ,és a „rothadt Nyugathoz“ csatla­koztunk. Elő l­át az ősi magyar vallással, amelynek szertartá­sairól, lényegéről, tartalmáról semmit sem tudott ugyan, an­nál jobban megragadta azon­ban a fantáziáját a feláldozott fehér ló regéje. De mert fehér lovat nem tudott szerezni, meg lovat nehéz is lett volna tar­tani egy pesti lakásban, hát vett egy fehér kecskét és min­den áron azzal akart kedves­kedni Hadúrnak. A házmester azonban szólt, hogy a harma­dik emeleten kecskét sem sza­bad tartani, ilyenformán hit­beli megújulásunk és megvál­tásunk — sajnos — elmaradt. A harcot azonban egyik sem adta fel. Amikor a háború ki­tört, a Köldöknéző óva intett mindnyájunkat attól, hogy eb­ben a­­világnézeti háborúban állást foglaljunk. Llewelyn an­gol képviselő urat, aki olyan szép levélben köszönte meg az Arizonában elfogyasztott pezs­gőt, meg Simpsonnét és a fér­jét, akik olyan pompásan érez­ték magukat a Kakukban, el­végre mégsem szabad meg­bántani azzal, hogy most a né­metek mellé álljunk és mi is harcoljunk az új Európáért és benne az új Magyarországért. .A Csodaváró itt megint meg­egyezett köldöknéző cimborá­jával, de ő nem legyyitett le­mondóan, hanem kacsintott’ — sokatmondóan. Nem, nem ... természetes, hogy semlegesnek kell maradnunk, de közben jó arcot kell mutatni a németek felé is. Hja, persze, ti nem is­meritek a történelmet... Er­dély fejedelmeinek a politiká­ját kell űzni, s míg­ Hitler elin­téz mindent, addig mi... Cso­dálatos ez, kérlek, csodálatos... Amint mondtam már: geopoli­tika, történelmi vonzás és a le­felé folyó vizek törvényei érvé­nyesülnek itt. És ha valaki egészséges militarizmust hirde­tett, ha követelni merte, hogy férfiasan álljunk ki a magunk igaza mellett, akkor abból a Csodaváró vagy idegenbérencel vágy vádlottat csinált. Folytassuk még tovább? Folytassuk? A zsidók i­star­tása által a bombázások el­kerüléséről és egyéb szamár­ságokról beszéljünk még? Vagy beszéljünk a köldöknéző begyulladtságáról, teljes össze­omlásáról, pipogya sápítozásá­­ról? Beszéljünk arról, hogy a­­csodaváró most megint csodá­kat vár, most azt hiszi, hogy a német csodafegyverek elintéz­nek mindent helyette is és már — persze abszolút biztos for­rásból — azt is tudja, hogy a legújabb csodafegyver valami titokzatos sugár, amely egy szempillantás alatt százezreket öl meg és ráadásul még tízezer foglyot is hoz magával. Undorító figura mind a kettő: a Köldöknéző is, a Csodaváró is. Ezer­­ szerencse, hogy velük szemben száz- és százezer, mil­lió és millió magyar áll. Kemé­nyek, reálisak, fegyelmezettek. Nem hisznek a csodákban és nem lógatják az orrukat. Felmérik a veszedelmeket és tudják, hogy egyetlen út áll előttük. Dol­gozniuk kell és harcolniuk kell. Mert a Csoda önmagunkban van... Ára 40 fillér

Next