Magyarság 1944. május-december (25. évfolyam, 107-284. szám)
1944-09-17 / 211. szám
XXV. ÉVFOLYAM, 211 (6822.) SZÁM KIADÓTULAJDONOS: MAGYARSÁG LAPKIADÓ R£ ÜLNÖK-VEZÉRIGAZGATÓ. ÉS FELELŐS KIADÓ: VIRTSOLOGI RUPPRECHT OLIVÉR DR. A MAGYAR NÉPPEL A MAGYAR NÉPÉRT: AZ UJ EURÓPA ÚTJÁN A SZERKESZTŐSÉG IGAZGATÓJA: HUBAY KÁLMÁN tntézery] v .^ym ifj-K BUDAPEST, 1944 SZEPTEMBER 17. VASÁRNAP FELELŐS SZERKESZTŐ: RÁTTKAY R. KÁLMÁN DR, SZERKESZTŐ: MESZLENY MIHÁLY PÁL A magyar nemzetiszocialista mozgalom napilapja • Mindenki hordja magánál katonai igazolványát Fontos rendelkezések a postai forgalom újabb szabályozásáról » Szombat hajnaltól ismét lövi Angliát a „V. 1.“ / • . I ' ’ . • Nagyvárad és Arad térségében lendületesen halad a magyar ellentámadás Torda és Marosludas változatlanul magyar kézen van Távolból irányított robbantó csónakokkal 225.000 tonna ellenséges szállítóhajót süllyesztettek el v. Köldöknézők és írta: Hubay Kálmán Voltaképen merőben elütő két embertípus, egyben azonban kísértetiesen megegyeznek: egyik sem ér az égvilágon semmit. Mind a kettőt a válságoktól terhes, utolsó negyedszázad termelte ki, s mert egyre kényelmetlenebb fekvés esett a rideg realitások kemény szalmazsákján: mind többen és többen voltak, akik vagy behúzták magukat a semmittevés puha vánkosai és dunyhái közé és lustálkodnak a köldöknézés meleg vackában, vagy telehintették fekhelyüket a csodavárás rózsaszirmaival és hódító illatok között ébren is színezték a szellemi morfinisták csalóka és gyönyörteljes álmait. Óh, hányszor találkoztunk velük e mögöttünk álló, keserves huszonöt esztendő alatt! Magyar földön születtek ugyan, de Trianonban nemzették őket. Az egyik mindent összeomolni látott. Beszélt a történelmi sorsról, a fal lefáradásáról, a magyar nemzetöltő végéről és hirdette, hogy úgyis hiába minden, a magyar nép történelmi küldetésének végére ért. A magyar élet be van fejezve és most már csak az a tennivalónk, hogy szép csendesen, a fal mellett sompolyogvavárjuk, amíg be nem teljesedik rajtunk a végzet és a Magyar Sors kriptája felett megfordítják a négyfolyós és háromhalmos címert. És mert azt hitte, hogy úgyis hiába minden: — tehát nem csinált semmit, csak bölcsködött, aforizmákat mondott, pipázott és sóhajtozott. Ő volt a megszemélyesített történelmi mélabú és élete a nemzeti jövő aktíváján nem ért egy fabatkát sem. Bezzeg nem pihent addig a másik. Fz örökösen terveket forralt. Ő volt a motorizált és rugóra járó irredenta. Valahonnan szerzett egy világháborús kézigránátot és ezzel már csapatot szervezett, hogy megrohanja hol a szerbeket, hol a románokat, hol a cseheket. Remek verseket szavalt a revíziós gyűléseken, táviratot küldött Rothermerenek, elkísérte a nagyszerű üzleteket csináló angol újságkirály fiát, Harmsworth urat a Hortobágyra, ki akarta kiáltani királynak és esküdözött, hogy ha egy angol herceg ülne a magyar trónon, egyszerre vége szakadna a trianoni nyomorúságnak és az elszakított területek lakói futólépésben tülekednének vissza az ősi koronához. Mindig valami „nagy dologban“ sántikált, mindig rejtélyes és titokzatos volt és ha egy angol képviselő udvarias levélben köszönte meg a Kakukban, vagy az Arizonában feltálalt „báráckot“ s kijelentette, hogy „báráckozás“ közben nagyon sajnált bennünket, trianoni magyarokat, akkor a Csodaváró már esküdözött, hogy az egész angol világbirodalom mellettünk áll és — hipp-hopp! — úgy kiparancsolja innen a „pemákokat“ meg a „rumungokat“, mint a vöcsök. És mert a csodában hitt és a csodákra várt, a nép igazi érdekében, a magyar felemelkedésért és megerősödésért még csak szalmát se tett keresztbe. Lobogott, lángolt, égett, de a faj, a nemzet, a jövő számára semmit sem ért. Nullte volt. Hat év előtt jött el azután istenigazában mind a kettőjüknek az ideje, e jött az Anschluss, jött Kiel, jött a Szudeta-ügy. Az egyik csak lemondóan legyintett: nem lesz ebből barátocskám, semmi!... És amikor mégis lett valami, amikor viszszatért egy millió felvidéki ma, gyár, akkor nem tudott örülni se Komáromnak, se Lévának, se Rimaszombatnak, se semminek, mert neki Pozsonyligetújfalu fájt. Azután meg: csak semmit se kockáztatni! Csak semmit se csinálni! Csak bele ne kompromittáljuk magunkat valamiféle világból :y Ovi al artika, elég jó fekvés esik nekünk a magunk trianoni vackán. Bölcs elmefuttatásokat közölt — írásban is —, hogy a visszatért agrárterületek esetleg még több búzafelesleget fognak produkálni és egy újabb mezőgazdasági válságnál még nagyobb szerepet kap a baletta. A másik meg váltig hirdette, hogy csak semmit se hirtelenkedjünk el, mert Hitler úgyis „visszaad“ nekünk mindent. Hitlernek szüksége van egy erős Magyarországra, erősek pedig csak úgy lehetünk, ha nem áldozunk semmit, csak kapunk. őneki nagyszerű összeköttetései vannak a Wilhelmstrassen és a portás unokalánga egész biztos forrásból közölte vele, hogy csak okosnak kell lenni és Hitler szinte kényszeríteni fog bennünket, hogy fogadjuk el tőle az ezeréves Magyarországot. Majd ő visszaszerzi nékünk, anélkül, hogy bármit is tennénk érte. A csodaváró mind arról beszélt, hogy a „geopolitika törvényei“fognak érvényesülni, hogy a Duna völgyében „természetes vonzás“ érvényesül, hogy a folyók mind lefelé folynak. Földtől, hegytől, víztől, folyótól, történelmi magnetizmustól várta a csodát, csak ő nem akart tenni semmit, hogy a „csoda“beteljesedjék. Ebben az időben igazán utálatos figura volt mind a kettő. Ám, ők ketten, a politika mellett világnézetben, slitben és erkölcsben is utaztak. Abban mind a ketten megegyeztek, hogy a keresztény kultúrának vége. Slussz, passz, ez a dolog be van fejezve. Egyikük kijelentette, hogy ő ugyan nagyon sajnálja ezt a keresztény kultúrát, dehát — Istenem— mit csináljunk? Na, nem igaz? A bolsevizmus úgyis ki fogja irtani ezt a kultúrát, Marx már meg is írta az új Bibliát a A upital-ban és kérlek, a zsidóság ellen úgysem tehetünk semmit. Másikuk annál aktívabb volt. Ő kétségtelen bizonyossággal megállapította, hogy Trianon csak azért szakadhatott ránk, mert ezer éve elhagytuk őseink hitét. Hadúr természetesen felbőszült ellenünk, mert szakítottunk a táltosokkal ,és a „rothadt Nyugathoz“ csatlakoztunk. Elő lát az ősi magyar vallással, amelynek szertartásairól, lényegéről, tartalmáról semmit sem tudott ugyan, annál jobban megragadta azonban a fantáziáját a feláldozott fehér ló regéje. De mert fehér lovat nem tudott szerezni, meg lovat nehéz is lett volna tartani egy pesti lakásban, hát vett egy fehér kecskét és minden áron azzal akart kedveskedni Hadúrnak. A házmester azonban szólt, hogy a harmadik emeleten kecskét sem szabad tartani, ilyenformán hitbeli megújulásunk és megváltásunk — sajnos — elmaradt. A harcot azonban egyik sem adta fel. Amikor a háború kitört, a Köldöknéző óva intett mindnyájunkat attól, hogy ebben avilágnézeti háborúban állást foglaljunk. Llewelyn angol képviselő urat, aki olyan szép levélben köszönte meg az Arizonában elfogyasztott pezsgőt, meg Simpsonnét és a férjét, akik olyan pompásan érezték magukat a Kakukban, elvégre mégsem szabad megbántani azzal, hogy most a németek mellé álljunk és mi is harcoljunk az új Európáért és benne az új Magyarországért. .A Csodaváró itt megint megegyezett köldöknéző cimborájával, de ő nem legyyitett lemondóan, hanem kacsintott’ — sokatmondóan. Nem, nem ... természetes, hogy semlegesnek kell maradnunk, de közben jó arcot kell mutatni a németek felé is. Hja, persze, ti nem ismeritek a történelmet... Erdély fejedelmeinek a politikáját kell űzni, s míg Hitler elintéz mindent, addig mi... Csodálatos ez, kérlek, csodálatos... Amint mondtam már: geopolitika, történelmi vonzás és a lefelé folyó vizek törvényei érvényesülnek itt. És ha valaki egészséges militarizmust hirdetett, ha követelni merte, hogy férfiasan álljunk ki a magunk igaza mellett, akkor abból a Csodaváró vagy idegenbérencel vágy vádlottat csinált. Folytassuk még tovább? Folytassuk? A zsidók istartása által a bombázások elkerüléséről és egyéb szamárságokról beszéljünk még? Vagy beszéljünk a köldöknéző begyulladtságáról, teljes összeomlásáról, pipogya sápítozásáról? Beszéljünk arról, hogy acsodaváró most megint csodákat vár, most azt hiszi, hogy a német csodafegyverek elintéznek mindent helyette is és már — persze abszolút biztos forrásból — azt is tudja, hogy a legújabb csodafegyver valami titokzatos sugár, amely egy szempillantás alatt százezreket öl meg és ráadásul még tízezer foglyot is hoz magával. Undorító figura mind a kettő: a Köldöknéző is, a Csodaváró is. Ezer szerencse, hogy velük szemben száz- és százezer, millió és millió magyar áll. Kemények, reálisak, fegyelmezettek. Nem hisznek a csodákban és nem lógatják az orrukat. Felmérik a veszedelmeket és tudják, hogy egyetlen út áll előttük. Dolgozniuk kell és harcolniuk kell. Mert a Csoda önmagunkban van... Ára 40 fillér