Magyarság, 1970 (46. évfolyam, 1-47. szám)
1970-02-13 / 7. szám
4. oldal Ének a ,,kusza”-mezőkről... írta Némethy László Igen, ott jártam a Halápi erdőkben, kerestem “szülőföldem szép határát”, — de nem találtam. Haláp, — aki nem tudná, — Debrecenhez csak egy sercintésnyire van. Ott születtem egy tanyában, amiből akkor is, Közvélemény-kutatás — — vagy befolyásolás? Folytatás az előző oldalról étő, sőt hamis a feltett kérdések csoportosítási szempontjai miatt A problémák fontossági szempontja Gallup szerint a kekövetkező: Első a vietnámi háború problémája, amit a megkérdezettek 33 százaléka helyez az első helyre. Második a megélhetési költségek problémája 17 száalékkal. Harmadik a faji problémáké 13 százalékkal. Negyedik a bűnözés problémája 7 %-al. Ennél a pontnál meg kell állni, mert a 7 százalékos eredmény az első benyomásra megütközést kelt és felmerül a gyanú, hogy ez nem lehet igaz. Mint ahogyan nem is igaz. Mindenki tudja, érzi, hogy a bűnöés Amerikának első számú problémája az irányítatlan és kérdezetten köztudat szerint. Nem is lehet másként, amikor a bűnözési hírekkel zsúfolásig vannak telítve a hírlapok. Ez a mindennapi beszédtémák vezérfonala. Ezelőtt az a szólásmodás járta, hogy ha a beszélgetőknek nincs beszédtémájuk, akkor az időjáráson kezdik. Ma ezt a kezdést a bűnözési témák megvitatása szorította ki. És ezen nem is lehet csodálkozni, amikor már köztudomású (márpedig a köztudomás a legfontosabb tényezője a közvéleménynek), hogy a nagyobb városokban az éjszaka a bűnözők uralmát jelenti, de a nappali világ se biztonságos többé a becsületes emberek számára. A nem szilárdan becsületes felfogásúak körében könnyen felmerülhet a dilemma: nem lenne-e hasznosabb alámerülni a bűnözők világába? Tovább elemezve a Gallup-féle kutatást, kitűnik, hogy a kábítószerekkel való élés és üzletelés problémája 5 százalékkal szerepel a válaszok között, a ‘teenage’ probléma 1 százalékkal, az erkölcstelenség 4 százalékkal, a nevelés szüksége 2%-al A kérdés feltevésénél úgy jártak el, hogy az utóbb felsorolt tételek az egymással szorosan összefüggő, a bűnözés problémájától el nem választható tényezőket szétválasztották, felaprózták, miáltal a bűnözés problémájának feleletekben megmutatkozó ereménye hamis. Megtévesztő. Mert például a steen-age probléma mi mást rejt magában, mint a fiatalkorúak bűnözését? A bűnözés általános problémájától tehát logikailag el nem választható. Az ilyenféle közvélemény-kutatás tehát káros a társadalomra, mert valójában nem a közvéleményt tükrözi vissza, hanem annak tudatos, vagy tudatlan félrevezetését jelenti. Társadalomtudományi szempontból pedig értéktelen, p áltudományos. — Nem szabad vakon bízni benne, számadatait igazaknak elfogadni, mert íme, itt a cáfolhatatlan bizonyíték. Ha a kérdések valóban célravezető helyességgel, körültekintéssel és indokolatlan szétválasztások nélkül tetettek volna fel, az eredmény 23 százalék lett volna, vagyis a bűnözés problémája fontosság szempontjából a második helyre került volna. A válaszokat a kérdések felvetése már eleve módosítja, mert meg lehetne a kérdéseket úgy is fogalmazni és csoportosítani, — és nem is kevesebb joggal, mint ahogyan azt a Gallup-intézmény tette, — hogy a feleletek szükségszerűen az első helyre állítanák a bűnözés problémáját és talán még jobban is megközelítené a köztudatban levő igazságot. Még szerencse az az önmegtartóztatás, hogy az izraeli problémát nem vette fel a kérdések közé, mert igen valószínű, hogy ez még többet ártott volna a bűnözési probléma számarány eredményének. Igen sokan nyilvánvalóan a vietnámi probléma elé helyezték volna a fontosság tekintetében. Úgy néz ki, mintha szégyelni és ennélfogva titkolni kellene az amerikai bűnözés szörnyű arányait. Mint amikor egy családban szégyenük és takargatják a “fekete-bárány” büntevéseit... A külföld felé való eltagadása az igazságnak még annyira-amennyire érthető lenne ez az álláspont, de belső használatra veszedelmes következményekkel járó öncsalást jelent. Módszerei miatt, mint tudományosnak állított intézmény, az ilyenféle közvélemény-kutatás teljességgel elveszti minden hitelét. — és még most is sok van a Nagy-Alföldön. Gumirádas kocsival “vágtattunk” ki, de 50 esztendő, az mégis csak sok... Öcsém és fia, no meg én, az”amerikás“, erősen fogadkoztunk, megtaláljuk azt az icike-picike piros-cserepes tanyát, aminek a kéményére a “mi gólyánk” szokott fészket rakni. Neki jobb volt az emlékezőképessége, mert mindig odatalált. Nem úgy, mint mi hárman. Elmentünk abba az erdei kis iskolába is, ahol idősebb testvéreim belemerészkedtek az ABC világába. Jómagam már nem oda jártam, mert városba költöztünk. Ennek meg az volt az oka, hogy háború volt. Apám elment muszkaországba hazátvédeni, anyám pedig ekeszarvára tette a kezét és szántott-vetett és aratott eladdig, míg apám hazakerült. De mire onnan haza jöhetett, csak egy mankós, járni alig tudó öreg ember lett belőle, így anyám a kilenc gyermek mellett nem bírhatta a tanya gondjait. Eladták. “Városi házunk” lett az Apafiutcában. — Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem. •— nem találtuk meg szülőföldünket. Még Pesten sem. Az országnak más részén sem. Más volt a tanító, más a szomszéd. Más a fa, más a fű, más a levegő és minden más... Nem olyan, mint akkor... Még a tájék is más volt. A kicsike folyó is más medretájt magának, nehogy a régiben járjon. Sírt bennem az élet. — Mennyi honvágyas, álmatlan éjszaka... Könnyek, feszültség a régiek után, — újra látni, újra átélni... Beszívni mindent, valami megfoghatatlan, túláradó, boldog örömmel, kielégülni, betelni mindazzal, amitől ötven esztendő elválasztott. —■ Az idegenben eltöltött utóbbi 25 évnek másfajta hiánya, mind ott óhajtott érthetetlen imát kiáltani a Felségeshez hogy: itt vagyok, élek, újra magyar földön van a lábam. Hazakereső ösvényen járok. Oda futok a rétre, ahol annyiszor láttam a kényesen lépkedő gólyát... Ahol a kákák között bíbictojást kerestem és fára másztam vadgyümölcsért. Úgy estem vissza az énembe, mint a Niagara zuhatag töméntelen víztömege a mélységbe. — Éreztem, hogy egyszerre nagyon üres lettem és nagyon szegény. Kiestem a világomból. •—Abból, amit végig kellett volna élnem...— Ami még rosszabb, idegen voltam. — Holott mint odavaló zarándokoltam azokon az utakon, melyeken annyit jártam. Azokon a helyeken, ahová egész lelkemmel, lényemmel oly hosszú ideje sóvárogtam. Nagyon szenvedtem, de ez a szenvedés jó volt... Otthon voltam, így álltam a Dunaparton is az augsztus 20-i sziporkázó tűzijátéknál is. Az is más volt. Még az a kórházi terem is más volt, ahol meg kellett vívnom élet-halál harcomat. Aztán, lassan rájöttem, — én lettem más! Nem vagyok az, aki voltam. Én cserélődtem ki. Az otthoni ösvényeket világ országutak váltották fel... Furcsa érzésem támadt, amikor az óriási gépmadár zajtalanul száguldott visszefelé. Alattunk eltűntek az “apró” európai országok. A felhők ablakaiból láthattuk Grönland jéghegyeit, majd a végtelennek tűnő Óceánt... Ott, fent, a magasban, ég és föld között saját űrhajómon cikáztam a végtelenségben. Még az Úristen zsámolyához is eljutottam. — Amikor bizonytalanság vesz körül bennünket, — jó az egyetlen biztosban hinni! — Éreztem, hogy útitársaim hasonló gondolatokkal voltak elfoglalva. . . így aztán megenyhülve, megnyugodva, minent megbocsátva és mindent megértve, — újra búcsúzgattunk. Hiszen meglehet, már soha többé nem látjuk újra egymást ebben az életben... — Emlékeimben kigyulladt az apró lángocska, anyám házának udvarán, ahol összegyűltünk a találkozóra és még azt is eldaloltuk, hogy “túl az Óperencián...” Ne vegye bűnömül senki, de olyan jó volt visszatérnem ebbe a fészekbe . . . TOLLAS TIBOR, az 1956-os magyar szabadságharc világhírű költője március 8-án, vasárnap délután 3:30-kor Haltwoodon, a magyar ref. egyház kultúrtermében tart előadást. 86 MAGYAR TÁNCOSOK KELLENEK a májusban rendezendő pittsburghi “Folk Festival”-ra, amely a Civic Aréna hatalmas színpadán lesz és a pittsburghi magyarságtól a rendezőség legalább százfőnyi tánccsoportot vár! — Tegyünk ki magunkért!— Kérik a szülőket és nagyszülőket, hogy küldjék az ifjúságot mintnél nagyobb számban a próbákra, amit a Szent Illés g. k. egyház iskolatermében kívánnak megkezdeni már mostantól kezdve, minden vasárnap délután 2-től 5-ig. — (A Homestead-Duquesne Roadon.) — Jelentkezés telefonon Mrs. Andrejka Borovich Emmánál. — Tel: 462-4615. — MAGYARSÁG 1970. február 13. ELSŐ CSENDŐRNAPOM Több, mint harminc Csendőr napot értem meg eddig. —Ünnepeltem békében és háborúban. —■ töltöttem ezt a nevezetes napot a szovjet hadifogoly táborban és magyarországi börtönben, de ünnepeltem egy párszor újra szabadon is, itt Nyugaton. — így, ha visszatekintek az email három évtizedre, tudok az emlékeim között válogatni. Mégis, talán az összes Csendőrnapok között az első volt az, amelyik a legmélyebb nyomot hagyta az életemben. Egészen újdonsült csendőrök voltunk. — Mondhatnám, hogy alig egy hónapja viseltük csak a kettős csendőr hajtókát a zubbonyunkon. Csendőrségi dolgokkal, tudományokkal pedig még nem foglalkoztunk. Hisz akkor még az ősi Alma Mater, a Ludovika Akadémia hallgatói voltunk, negyvenen, csendőrhadapródok. Még az ottani komoly honvédtiszti kiképzésnek is az elején voltunk, csak éppen hogy abba is belekóstoltunk. De a február hónap máris a nyakunkon volt s erősen közeledtünk a február 14.-éhez. Azt azért már tudtuk, hogy ez a nap ünnep, mégpedig igen nagy ünnep a csendőröknek. Még nem is sejtettük, hogy hogyan is fogjuk ezt a napot ünnepelni... Előtte való napon osztálytisztünk, Bodor Gyula főhadnagy úr hivatott, hogy másnap az osztályunk öltözzön díszbe.—• Ez volt a parancsa. “Átügyünk a Böszörményi úti Csendőrlaktanyába, az ünnepségre” közölte velem. Reánk virradt február 14. Az osztályunk díszben várta osztálytisztünket a körletünk előtti udvaron. — Már adtam is jelentésemet s hamarosan száguldottunk is át a Dunán s rövid idő múlva a Böszörményi-úti Csendőrlatanyánál voltunk. — Látszott, hogy ünnepség készül, mert az épületen zászlók lengedeztek, az udvar pedig már telt volt díszbe öltözött csendőrökkel. — Olyan volt, mint egy nagy hangyaboly. — Már helyükön álltak a különböző alakulatok. — A díszszázad, a lovas-továbbképző tanfolyam, közlekedési alosztály, nyomozó-alosztály és (Folytatás a 7. oldalon) ! In^ELN* ecsülettel! VITÉZÜL-I