Magyarság, 1973 (48-49. évfolyam, 1-46. szám)

1973-03-02 / 9. szám

1973. március 2. WASHINGTON, PEKING és MOSZKVA (Folytatás az X. oldalról) jár, — ami pedig Amerikát illeti, semmi érdeke nem fűződött ahhoz, hogy a Szovjet bárhol is erősítse a pozícióját és tekintélyét, különösen akkor, amikor az Európai Biztonsági Konferencia tervei már meg­voltak. — A gondolat további logikus folytatása az, hogy valami megállapodás jött létre köztük, hogy szükség esetén kölcsönösen segítik egymást a közös elleség el­len.­­ Hogy ezekről a dolgokról a hivatalos nyilatko­zatokban egy szó sem volt, ezt megértik azok, akik a diplomáciával kapcsolatban vannak, vagy voltak. Viszont Moszkvában alighanem sejtették a történ­teket — ezt mutatták a kormány és a sajtó gyakori dühkitörései.­­« Most az a helyzet állott elő, hogy Pekingnek van Washingtonra szüksége. Ezúttal dr. Kissinger nem titokban utazott, a megérkezésekor, mint amerikai kormánykiküldöttet Chi kínai külügyminiszter hiva­talosan fogadta. Ilyenkor a külsőségeknek is van je­lentőségük : a TV-n mindnyájan láthattuk Mao Che tunggal való szívélyes együttlétét és hosszú ideig tartó kézfogásait.­­ A párizsi konferencián tulajdonképen Kína és Amerika érdeke közös: a garantált indokínai béke a szovjet befolyás kikapcsolásával. Ennek a taktikai megbeszélése lehetett dr. Kissinger mostani pekingi útjának a célja.­­ Siker esetén egy nagy lépés tör­ténnék a világbéke fölött sötét árnyként lebegő szov­jet diktatúra izolációja felé. — 1973. február 26. Ki a győztes? [ T. ] Kissinger titkos tárgyalásának titkai most kez­denek kiderülni. Mikor valaki a Vasfüggöny mögötti szer­vek híreit olvassa, amiket az “együttérző” európai és amerikai sajtó sem rejt a véka alá, akkor tűnik ki, hogy milyen is az a fegyverszünet, amit a nagy varázsló Kissinger hozott létre. A kommunista világ lelkesen ünnepli az Északvietnam nagy győzelmét Amerika felett. Van is oka és joga rá. Kb. 175,000 kommunista katona maradt Délvietnam te­rületén és ezek a katonák bizonyosan nem zabot hegyezni ma­radtak ott. A vereség nagylelkű engedménynek van álcázva és bármennyire is selyempapírba van a fegyverszünet titkos tárgyalásainak eredménye burkolva, mégis csak kitűnt, hogy Amerika adófizetőinek még hadisarcot is kell fizetni Észak­­vietnamnak újjáépítés címén. Mert akárminek is nevezik el ezt az újjáépítési akciót, mégis csak háborús jóvátételt rejt ez magában. Pedig a nagy varázsló titkos tárgyalásai még csak a fegyverszünet kikönyörgésére szorítkoztak, de mikor lesz még abból békekötés,­­ ha ugyan lesz egyáltalában, így “néz ki” egy olyan háború, amelynek viselési módjá­ról már régen megmondták a jobboldali felfogású kritikusok, hogy azt — a körülményekből ítélve — Amerikának nem sza­bad megnyerni. — Úgy is történt. Ennek a háborúnak a leg­főbb hőse a névtelen adófizető, akinek Michelangeló-i művé­szettel alkotandó emlékművet kellene állítani — feltéve, hogy a “new left” emiatt nem intézne kérelmet alkotmánysértés megállapítása végett a Supreme Court-hoz. — Nos, és a hősi halottak? Azokról legcélszerűbb elfelejt­kezni, mert a távolkelet után — még a közelkeletre is sor kerülhet. — EMLÉKÜNNEPÉLY 1848 március 15 és Petőfi Sándor születésének 15­0. évfordulója A New York Állami Amerikai Magyar Szövetség az Egyházakkal és Egyesületekkel együttműködve emlékezik meg Március Idusáról a JÚLIA RICHMAN H. S. SZÍNHÁZTERMÉBEN [317 East 67 Street, New York City] 1973 március 11-én, vasárnap d. u. 3 órakor Az ünnepi műsoron közreműködnek: Pásztor C. László a GOP nemzeti ház-nak igazgatója Ordassy Sarolta, a Metropolitan Opera szólóénekese Tóth Csaba, az MEFESz. északamerikai elnöke Demján Mária, a Főv. Operettszínház v. művésze Gyáni Magda, előadóművész Horváth Elemér hegedűművész Hungária Táncegyüttes N. Kovács Tery, a Nemzeti Színház v. művésze Mersich Imre, dr. Nagy Lajos énekművész Osztroviczky Tibor énekművész Pető Zoltán Reszneky Marika Sándor László, az Operaház v. tagja Szakmáry András Vállay Gyula Zarándy Zoltán zongoraművész Rendező: N. Kovács Tery Az előadás díjtalan,­­ adományokat köszönettel fogadunk MAGYARSÁG Petőfi Sándor Dr. Béky Zoltán: Petőfi Sándor és a magyar szabadság 1823 — 1973 A sötét magyar égen — az elmúlt másfél évszázad alatt — a legcsodálatosabb magyar üstökös Petőfi Sándor volt. — A szabadság tündöklő csillaga, fényes napja, amely nem­csak egy kis országot, hanem egy egész világot beragyogott vakító fényességével. A zsarnokságnak, az emberi jogok el­­tipróinak halálos ellensége, rettenthetetlen ostorozója, aki nem csak lánglelkű szavaival, harcolt a zsarnokság ellen, hanem fiatal életét áldoz­ta fel a segesvári harcmezőn. Ma, születésének másfél százados év­fordulójánál megállunk s a zsarnokság ott­honi és a világ minden táján szétszórt ál­­dozataira emlékezünk és kegyelettel áldo­zunk a magyar szaadság legnagyobb géni­usza, harcosa, Petőfi Sándor emléke előtt. Petőfi Sándor a nagy magyar Alföld Dr. Béky Zoltán szülöttje, aki rövid 26 esztendeig tartó éle­te során egy egész nemzetnek gyújtott vi­lágító szövétneket, amely ma is fénylő világosság nemcsak az Dr. Béky Zoltán (Folytatás az 5. oldalon) 3. oldal ­rvitt levelek a Daily News-ból “Éppen most olvastam egy történetet arról a rendőrről, aki hivatalos eljárásnak néz elébe, mert engedély nélkül használt lőfegyvert egy fegy­veres támadó megölésekor. — Nekem egy jobb ideám van. — Elő kell léptetni azt a ren­dőrt s ki kell tüntetni, mert a helyes választ adta meg a rendőrgyilkosságokra.” “Csupán az idő kérdése s a vérzőszívű liberálisok azt fogják javasolni, hogy a tör­­vény­tisztelő polgárokat kell bezárni, hogy így védjék őket a zsebtolvajoktól, csirkefogók­tól és k­ábítószerárusoktól, a­ki utóbbiaknak megengedik a szabadon járást.” □ “A német bombázások Ang­liában a II. világháború folya­mán emberek ezreit ölték meg s mégis, Németország semmit sem csinált, hogy segítse Ang­liát a háború után. Miért gon­dolja Nixon elnök, hogy en­nek az országnak újjá kell é­­pítenie Északvietnamot — u­­gyanakkor, amikor Ameriká­nak is szüksége van pénzre szegényei ellátására és kór­­házak építésére?” “Miért ne hagyjuk, hogy a világ kommunista országai, a­­melyek segítették ÉP Vietnam háborús igyekezetét, — most sejtsenek újjáépíteni Észak- Vietnamot? — Amerika arra kellene használja a pénzét, hogy segítse vietnami front­harcosait!” □ “Gratulálunk Jane Fondá­­nak és Tom Haydennek a kö­zelmúltban kötött házasságuk­hoz. Ők igazán megérdemlik egymást....” “Most, hogy a béke kéznél van, fogadok, hogy Vietnam, —­ Észak- és Dél, ■— hama­rabb les újjáépítve amerikai pénzzel, mint egy utcai gödör New York városában.” □ ‘‘Ha megengedik, hogy­­ 150,000 északvietnami katona visszamaradjon Délvietnam te­rületén, akkor elmondhatjuk, hogy katonáink, akik ebben a háborúban küzdöttek és meg­haltak, hiába áldozták életü­ket és Délvietnamot­ eladták . OLVASSON rendszeres­en 7 MAGYARSÁG­­ot!

Next