Magyarság, 1985 (60. évfolyam, 1-20. szám)

1985-01-15 / 1. szám

1985. január 15._________________________________________MAGYARSÁG____________________________________________________ ÖNTÉSRE KÉSZEN A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚS EMLÉKMŰ (—Kúr Csaba műve—) Néhány hónappal ezelőtt végigfutott hír az egész világon az idegenbe szakadt magyarok kö­zött, hogy az a­k­r­o­n­i Lorántffy Otthon igazgatóságának határozata szerint elkészül az e­­gész világon egyedülálló e­­­sti hősi emlékmű a 2. világháború magyar hősei és mártírjai emlékére. A nemzeti érzést­ magyar újságok szerkesztői egyön­tetűen, teljes egészében fogalkoztak ezzel a nagy­jelentőségű emigrációs eseménnyel, amelynek idő­zítése úgy történt, hogy az emlékmű felavatása egybeessék Magyarország megszállásának 40 éves évfordulójával. A második világháború magyar hőseinek az emlékműve mozgásba hozta az agyakat és szíveket. Ellenségeink figyeltek fel a nagyjelentőségű­ eseményre először és mindent elkövettek, hogy az emlékmű­ felállítására ne kerülhessen sor.­­ Voltak, akik gyalázkodó leveleket írtak és "háborús bűnö­söknek" bélyegezték a magyar katonákat. Voltak, akik az emlékmű felállításának időpontja ellen til­takoztak. Voltak olyanok­ is, akik egyszerűen csak gyalázkodtak. Megindult a második hullám is az emlékmű ellen. Igyekeztek megosztani az amerikai magyar­ságot és emléktáblák felállításával próbálták elte­relni a figyelmet az igazi mű­ről. - Ha megosztjuk a magyarságot, akkor egyikből sem lesz semmi sem,­­ gondolták a magyarság ellenségei. Az 'oszd meg és uralkodj' régi, de alaposan bevált módszerét próbálták alkalmazni azok, akik még a szobroktól is félnek s a halottakat el akarják feledni, az élőket pedig próbálják megfélemlíteni... Megint mások elkezdték a propagandát a h­e­l­y ellen... "Miért éppen Akronban?" jelszóval. Magukat 'szakember­ekké' kikiáltott analfabéták azután a szobrot és a szobrászt kezdték kritizálni. "Ezt így kellett volna és úgy kellett volna" mondogatták baráti körben és nyilvános gyűléseken egyaránt... Miközben ellenségeink és a magyarság sírásói mindent elkövettek a hősi emlékmű lejáratására, a szobor megálmodói és megvalósítói hatalmas ütem­ben haladtak előre, hogy betartsák az előírt prog­ramot! A második világháborús magyar hősi e­m­l­é­k m­ű 1985. április hó elejére készen lesz a felavatásra! A szobor, (melynek rajzát a Magyarság előző számában­ közzé tettük), a napokban már az öntö­débe kerül és elkészül. Jönnek az adományok Perth, Ausztráliától, Bogota-Colobiáig, Londontól Nyugat Németorszá­gig, Kanadától Brazíliáig! hősiesség egy csodálatosan szép szoborban ábrázo­­lódik ki. A befolyó adományok lassan megörökítik a legmagyarabb egységek neveit, a legbátrabb magyar katonák neveit és a legelszántabb magyar mártírok neveit! Amit az emigrációban négy évtized alatt nem tudtunk elérni, az megvalósul a második világhábo­rú magyar hőseinek a szobrával, megszületik a MAGYAR egység, amely mindig csak a harcban, a hősiességben és emlékezésben tudott megszületni! Különböző véleményig de egy Hazáért harcolt KATONÁK nevei kerülnek egymás mellé! Pontosan úgy, mint az oroszországi temetők­ben, a magyarországi harcok után vagy az emigrá­ció keserveit követően. Lehet, hogy különböző csapatzászlók alatt, de ugyanazért a magyar szabadságért harcoltak, szen­vedtek és haltak meg mind a magyar katonák 1938 és 1945 közö­tt. Ennek a magyar szabadságnak a feltámadását hirdeti az akroni második világ­­háborús magyar hősi emlékmű!­­ Erre jönnek ma­­gyaroktól az adományok és erre hullik rá az ide­genek gyűlölete... Az EMLÉKMŰ hirdeti barátnak és ellenség­nek, hogy a harcban meghalni lehet, de elfáradni - s­o­h­a !­­ Hirdeti a világnak, hogy a harcnak még nincs vége! Hirdeti a győzőknek, hogy a legyőzöttek tovább harcolnak ! Lassan kezd kialakulni a legújabb magyar csoda képe.­­ Az eszme testet ölt és a magyar ! r IDŐ írta: Dr. Kárpáthy E. Horváth Régi emlék a tér közepén Az időállta homokóra Mely sohasem tér nyugovóra. Évek szekere felszalad vele A táguló, szédítő zenitre. Onnan tovább száll gyors fénysáv hátán Pihenni tér be a nap portáján. A nap nem anyja, Ő csak elkapta Fiatal testét, hogy beburkolja Hővel elesse, legyen ereje, Ki ne merüljön friss lélekzete Századok delén, a Tér közepén. Az időállta homokóra Régi emlék a tér közepén Őshatárkő az idők peremén. Ezüstnyilat ír vissza a múltba A titokzatos, sejtelmes kútba. Kopott öltönye régmúlttal tele De fényözöne a jövő ere. Mágusmadár szárnyán száguld és hátán Az ezredévek súlyával mázsái. Alkotó népek és nemzedékek Zsákjában élnek, majd elenyésznek De él motorja, a homokóra. Őshatárkő az idllk peremén Mely kivon és oszt, összead, szoroz, Csillaghányadot összetoboroz. Fények ereje a kikelete Vonzó, nagy erő a lehelete. Sugárban úszva kalauzolja Régmúlt utasát a jelenkorba. Az erdők mélyét, virág növését A percet zárja a batyujába Fogolyként tartva körfogatagba Magvető legény, az Idők Peremén. USA - 1974. Ábrányi Emil: MAGYAR NYELV “ • •­­ Hatalmas, szép nyelv, Magyarnak nyelve! Maradj örökké Nagy és virágzó! Kísérjen áldás, Amíg a világ áll! S legyen megáldott Az is, ki téged Ajkára visz majd: Elsőt re­begye, Végsőt sóhajtva!­­ 3. oldal Százéves tanácsok, amelyeket ma is tanácsos megszívelni Légy egyszerű és őszinte. Ne számíts arra, hogy becsaphatod az embereket. Légy megbízható, mert külön­ben egy fabatkát sem érsz. Ne egyél és ne igyál többet, mint amennyi szükséges ahhoz, hogy egészséges maradj. Lélegezzél mélyen. Adj szívesen, de mindig tarts meg magadnak annyit, hogy ne szorulj másra. A szenvedés­t büszkén viseld, az örömet alázatosan. Felemelik a postások fizetését WASHINGTON­­ Fél millió postai dolgozó bérét emelték fel hónapok óta tartó viták után. Azonban a jövő postásai rosszabbul járnak: csökkentet­ték a kezdők bérét. A postai dolgozók a követ­kező három év során évi 2,7%-os emelést kapnak, plus megélhetési költség szerinti ki­igazítást. A levélkihordók és a postai dolgozók szakszervezete azon­ban nincs megelégedve, mert az új költségvetés foglalkozik az összes szövetségi alkalma­zott juttatásainak csökkenté­sével. Eddig a legalacsonyabb fizetés 19,562 dollár volt, de a január 18 után felvett postai al­kalmazottak ezentúl 14,186 dollárral kezdenek. Tájékoztató szükséghelyzetben Bármilyen elővigyázatosak vagyunk is, életünkben néha minden előzetes figyelmeztetés nélkül bekövetkezhet valami katasztrófa: árvíz, tornádó, tűzvész. Életet vagy halált dönthet el, ha valaki tudja, hogy szükséghelyzetben mit kell tennie. Az amerikai kormány ilyen esetekre ingyen tájékoztató füzetet bocsát polgárai rendelkezésére. Természetesen késő akkor futkosni a kiadvány után, amikor a baj már bekövetkezett. Tanácsos pár sorban már most bejelenteni igényünket erre a füzetre, hogy rendelkezésünkre álljon, amikor szükség van rá. Erre a címre kell írni: "In Time of Emergency". Federal Emergency Manage­ment Agency. P. O. Box HSBS. Washington, D.C. 20472.

Next