Magyartanítás, 2008 (49. évfolyam, 1-5. szám)
2008 / 1 - Költészet - Apáti Lajos: Petőfi Sándor: A puszta, télen
Apáti Lajos Petőfi Sándor: A puszta, télen Ugyan napvilágot láttak már korábban is hazai tájleírások, tájmegjelenítő versrészletek, mégis a reformkorban teremtődött meg a honi tájköltészet. Törvényszerűséget kell ebben látnunk, hiszen ekkor vetődött föl hangsúlyozottan a nemzeti önállóság, a Habsburgbirodalomtól való teljes elszakadás kérdése. Egy eszmeáramlat, a nacionalizmus fűtötte a hazafiak lelkét, s szabadított föl óriási erőket. Ezek teremtették meg a hazai tudományt, kultúrát, s ez tette szükségszerűvé, hogy fölfedezzük a honi táj kivételes nagyszerűségét és pompázatos szépségét, gyakorlatilag tehát tájköltészetünk létrejöttét is elsősorban ez ösztönözte. Végső kiformálódásához azonban jelentősen hozzájárult a polgári szabadságeszme, a liberalizmus is, hiszen nem csupán önálló, hanem egy fejlettebb polgári állam megteremtését tűzte ez zászlajára. Tehát a feudális abszolutizmus helyett alkotmányos monarchiát, sőt köztársaságot is, a jobbágyrendszer helyett polgári földtulajdonon alapuló mezőgazdaságot, amely fölszabadítja a feudális kötöttségek alól jobbágyságunkat. Meg természetesen az ipar fejlődését is, céhek helyett manufaktúrákat és gyárakat. Nemzetünk legjobbjai természetesnek tartották, hogy az önálló haza fejlett, polgári legyen, ezért nálunk különösen összefonódott ez a két eszmerendszer. Jelszavaink valónak: haza és haladás” - fogalmazta meg Kölcsey ezt az összefonódást. Ugyanezt tette Vörösmarty is: Szép vagy ó hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben, Téridet országos négy folyam árja szegi: Am természettől mindez lelketlen ajándék: Naggyá csak fiaid szent akaratra tehet. (Magyarország címere) Nem tudhatjuk, mit jelentett ez az iránymutatás Petőfinek, ezek ösztönözték-e, vagy más példák. Tény, hogy mikor megteremtette a hazai tájköltészetet, radikális forradalmárként tette ezt. Segítette a költőt abban is radikalizmusa, hogy fölé tudjon nőni tájköltészete a romantikus szépségeszmény tájábrázolásának. Ez utóbbi ugyanis a vadregényes hegyvidéki tájakat, a különleges, egzotikus vidékeket tartotta csupán szépnek. Mesteri módon emelte Petőfi ezek fölé a jellegzetes magyar tájat, az alföld világát - ami egyben a költő szülőföldje is -, különleges értékek hordozójává tette. Az ő tollán a szabadság szimbólumává vált a végeláthatatlan tér, hiszen itt a tekintet nem ütközik akadályokba, korlátokba. Börtönéből szabadult sas lelkem. Ha a rónák végtelenjét látom - írja a romantikus szépségeszmény elutasítása után Az alföld című versében. Azonban A puszta, télen című verset más anyagból szövi össze, ha nem is tagadja meg benne az alföldi táj és a szabadság jelképi azonosítását. Megváltozik a költemény hangneme is, a fenséges esztétikai minőség helyett már a mű elején jelzi a mókázó, a társalgási stílusra emlékeztető tréfás hangnem, hogy más utakon fog járni a versíró, a humoros stílushatás forrása a puszta szónak mellékévi és egyben főnévi jelentése. És ez a humoros versindítás átsugárzik a szövegkörnyezetre is, a derűs világlátás lesz a jellemzője a költeménynek, így aztán az ezt követő metafora („...az ősz olyan gondatlan rossz gazda”) ott hordozza ugyan magában a humort, ám ezt csak a megfelelő szövegkörnyezet emeli ki belőle. 4