Mai Nap, 1992. május (4. évfolyam, 114-143. szám)

1992-05-21 / 133. szám

MÉGSEM LESZ (KI)HALT A REZSŐ TÉR? A fővárosi köztársasági megbízottnak kell kimonda­nia a végső szót a Rezső téri urnatemető ügyében. Mint­egy 450 VII­. kerületi lakos ugyanis megfellebbezte a polgármesteri hivatal dönté­sét, miszerint a tér ezentúl ne a gyerekeké, hanem az el­hunytaké legyen. A tiltakozók arra hivatkoz­nak, hogy temetkezési hely kijelölésére csakis a főpolgár­mesterség hivatott. A kerületi engedélyt viszont - micsoda jogi csűrcsavar! - urnatároló építésére adták ki. Az enge­délyezéssel egyébként nem­csak a lakosság, a képviselő­­testület, de az alpolgármes­ter, sőt a hírek szerint az en­gedélyt aláíró műszaki osz­tályvezető sem ért egyet. (n­l) MÁSOKÉ A PULI Továbbra sem való­színű, hogy népautó lesz az első magyar elektromos kiskocsi­ból, a Puliból. Bár a gyártó cég megkapta az engedélyt a belföldi for­galmazásra, de ezt nem támogatta adókedvez­ménnyel a Pénzügy­minisztérium, ezért a jö­vőben is elsősorban a külföldi piacokra szállít­ják a hódmezővásárhe­lyiek városi járgányát. Ennek pedig egyetlen oka, hogy a környezet­kímélő, kétszemélyes minikocsi ára: 899 ezer forint. Ezért kénytelenek lesznek a Pulit külföl­dön értékesíteni. A fő­ként svájci és német ér­deklődés alapján úgy tűnik, a cég az idén 770 kisautót fog gyártani, s ebből 550 lesz az elekt­romos, környezetbarát kocsi. Maradnak a hidak Robbantott a Fővárosi Köz­gyűlés MDF-es frakciója: Ár­va László képviselő szerint akár leszakadhat a Petőfi híd és a Szabadság híd, az And­­rássy út pedig beomolhat a millenniumi földalatti állapota miatt. Vagyis a fővárosi köz­lekedés szó szerint katasztro­fális helyzetben van. A főváros közlekedési ügy­osztályának illetékese szerint bár korántsem megnyugtató a hidak állapota, attól nem kell tartani, hogy leszakadnak. Ami a BKV járműparkjának esetleges cseréjét illeti, Ko­vács Zoltán, a vállalat tájé­koztatási igazgatója érdeklő­désünkre elmondta, hogy be­hatóan tanulmányozzák a ja­vaslatot, s rövid időn belül véleményt nyilvánítanak róla. Vagyis az is előfordulhat: van benne valami. (v.) Még mindig adják, s veszik is Változatlan ütemben foly­tatódik az önkormányzati bér­lakások eladása a bent lakó bérlőknek - közölte a KSH. Tavaly 82 ezer lakást adtak el az önkormányzatok, 52 szá­zalékkal többet, mint az előző évben. Összehasonlításként: 1988-ban országszerte még mindössze csak 8700 lakást vehettek meg a lakók, tehát tizedét annak, mint a legutób­bi esztendőben. Az eladások következté­ben számottevően csökkent az önkormányzati tulajdonú bérlakásállomány. Az elmúlt év végén még mindig 623 ezer lakás volt az önkor­mányzatok tulajdonában, s ennek több mint fele fővárosi bérlemény volt. Országos átlagban az el­adási ár továbbra is a forgal­mi érték mintegy 23 százalé­kát teszi ki. A fővárosban az adatok eltérnek az országos átlagtól. Egy év alatt az el­adási ár egyharmadával csökkent. 1992. május 21., csütörtök TESSÉK NYILATKOZNI! __________________________ % Április 26-ig 730 ezren kötöttek az OTP-nél lakossági folyószámla-szerződést a korábbi átutalási betétszámla helyett - közölte dr. Keller Judit, a pénzintézet főosztály­­vezetője. Elmondta: eddig csu­pán 5 ezren nyilatkoztak úgy, hogy az új feltételek, a napi kamatszámítás miatt nem kötik meg az új szerződést. Még ebben a hónapban is át lehet íratni az átutalásit folyószámlára, s termé­szetesen újat is lehet nyittatni. A lényeg: a régi szerző­dések az idén június 30-án megszűnnek. Április végi adatok szerint az új folyószámlákon 19,5 milliárd, a régi átutalási betétszámlákon pedig 8,8 milliárd forint volt, s ez együttesen 4 milliárd forintos növekedés a januárihoz képest. ❖ A Gazdasági Kabinet tegnapi ülésén elfogadta a földművelésügyi miniszter előterjesztését az aszályká­rok megelőzésére, enyhíté­sére. A javaslatot a kabinet a kormány mai ülésén terjeszti elő. ❖ A Magyar Szakszerveze­tek Országos Szövetsége eleget tett az Alkotmánybíró­ság határozatának, s tegnap az érvényben lévő törvénynek megfelelően benyújtotta, va­gyonelszámolását az Állami Számvevőszéknek és a szak­­szervezeti szövetségeknek. Legfrissebb itthonról­­______________________________________________/ TV PLUSZ Mától új műsorújság kerül a standokra TV Plusz címmel. A 64 olda­las színes műsormagazin részletesen bemutatja a magyar és műholdas té­véprogramokat. Hetente 200 képpel több mint 100 játékfilmről ad ismertetőt. Magazinoldalaival, játé­kaival egész hétre szóló olvasnivalót, kikapcsoló­dást kínál a család min­den tagjának. Ára: 19,50. ❖ Nem ért egyet az állam­­háztartási törvény terveze­tével a Vállalkozók Orszá­gos Szövetsége. Kijelentet­ték: továbbra is a kiadások­hoz és az állam igényeihez igazítják a bevételeket, fi­gyelmen kívül hagyva a tár­sadalom és a gazdaság te­herbíró képességét, a gaz­daság folyamatait. ❖ Egyéves próbaüzem után tegnap átadták Közép- Európa egyik legmodernebb tévéstúdióját Budapesten, a Televízió Bojtár utcai telepén. HA FIZET, AZONNAL BEKÖTIK Új telefonközpontokat ad­nak át Pest megyében a Ma­táv hároméves országos há­lózatfejlesztési programjának részeként. Holnap egy 9 ezres kapaci­tású központot avatnak Ceg­léden, s így 7 ezer vonallal bővül a hálózat, egyszer­smind a crosbarról a korsze­rűbb, digitális kapcsolásra térnek át. A helyi önkormány­zat és a Matáv megállapodá­sának értelmében a lakosok 30 ezer forint befizetése elle­nében szinte azonnal telefon­hoz juthatnak. Hasonló a helyzet Nagykő­rösön is, itt a ceglédivel egy időben adnak át egy 520 mil­lió forintos költséggel elké­szült 4 ezres központot. Ez 2 ezerrel több vonalat jelent majd. A program szerint júni­usban Szentendrén avatnak egy 9 ezer vonalat összefogó központot, s még ebben az évben Vácon 4 ezerrel, Bia­­torbágyon 3600-al több tele­font köthetnek a hálózatba. 3

Next