Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-03-31 / 13. szám
A ministerség oly nyomoru és alávaló hivatal volna, hogy azt becsületes ember szégyenlené elválalni. Pénzügyeink maradnának a régi állapotban. Gazdálkodnának vele tovább is azok, kikben egyátalában semmi bizodalmunk nincsen. A hadügyministérium nem volna több, mint élelmezési biztos, egy szalma comissarius. Az országgyűlés azonban erélyesen viselte magát. Határozatában kemény és férfias kitételekkel élt, ollyanokkal, hogy azt, miután a szöveget csak egyszeri hallás után ismerjük, emlékezetünkből leírni kétkednünk kell. Battyháni, Kossuth s a többi Pozsonyban levő ministerek azonnal lemondtak. A nádor, egy a ministériumhoz intézett nyilatkozatában, oda nyilatkozott, hogyha e leirat vissza nem vétetik, azonnal lemond a palatinusságról. Az országgyűlés azalatt a legutolsó menedékhez folyamodott. A nádor még egyszer Bécsbe küldetett, azon meghagyással, hogy huszonnégy óra alatt választ hozzon. Tegnap este Pozsonyban az eredmény már tudva volt, ha a válasz folyvást tagadó volt, az országgyűlés színhelye mindenesetre nagy dolgok szemtanúja lehetett. Minő hatást tett itt a leirat, azt a főváros lakói tudják. A hír elterjedte után az utcákon egy pillanat alatt csoportozások alakultak, minden felé hallatott: Megcsallak Bécsben. Nem kell német kormány. Nem kell státusadósság. Éljen a nemzeti convent. Fegyverre ! fegyverre ! És ami még Magyarországon először volt komolyan kimondva: Éljen a respublica! Először, de mint akik a kedélyeket ismerik, jól tudhatják, úgy kiáltva ki, hogy az huszonegy óra alatt olly közjelszóvá válhat, mint két hét előtt a sajtószabadság, melly a nép előtt még kevésbé ismert institutio. A szó nagy volt. Nagyobb mint amit Magyarországban valaha kimondottak. És ha valaki jutalmat tűzött volna ki, mint kellene Magyarországban a fenállt kormányzást, és mindazon viszonyokat, mellyeket ránk a pragmatica sanctio hárított a legrövidebb idő alatt compromittálni, arra a legjobb felelet leendne a királyi leirat. A mit azon elhízottak oda fen tesznek, a vaksághoz és örjüléshez hasonlít. Lehetlen szavakat találni azon csodálkozás és boszankodás kifejezésére, mit gerjeszt az illy kalandor politika. Az ország egyesülten áll, s ellenében néhány bureaucrata felkel, kényelmüleg vissza vet mindent. Mit mondjunk azon játékra, melly oda fent az úrbéri viszonyok tárgyában kelt felirattal űzetik. A kormány egy percz alatt az egész földmivelői osztályt félrevolutionálta. Az e tárgyban kelt leíratott igy fogják magyarázni. Az ország s földesurak elengedék a paraszt tartozását. A király azonban a törvényt nem akarja megerősíteni ! És mikor, melly időben mernek velünk igy tenni ? Akkor polgártársak, midőn márczius tizenötödike után láttuk, hogy egy nap alatt, magyarország minden népei egyesülnek , midőn a mozgalom kokárdáját kivétel nélkül mindenki hordja, midőn a polgárság és bátorlelkű ifjúság fegyverben áll, midőn monarchia szétdőléssel fenyegetőzik, midőn Olaszország elveszett. Lengyelország az egész műveit világ egyhangú helyeslésével újra feltűnt. Midőn a porosz király Germania Cesarja akar lenni, Francziaország hatalmas, mint valaha, s minden népnek, ki az absolutismust igáit lerázza magáról, segítséget igér. Egy őszinte szót. Ma reggel óta a városban igen szabadon beszélnek. A legnagyobb többség azt hiszi, hogy itt az idő, mellyben Magyarország teljesen független legyen. Ezt mindenki mondja, de az értelmezésben annyi a vélemény, ahány a fő. Vannak akik ezen teljes függetlenséget úgy értik, ha marad minden a mint van. Mások, ha az országgyűléstől a felelős ministérium tárgyában felküldött törvényjavaslat életbe lép. Mások, ha István nádor királynak kiáltatik. Vannak, kiknek evangéliuma a respublica. Egy őszinte szót. Ha a történetek úgy hoznák magukkal, hogy Magyarország jelen kormány formája változást szenvedne, szükség hogy e fontosabb ügyben egyesek, bár mi nagy befolyásunk, a nemzet nevében ne határozhassanak. Azt mindenki hiszi, hogy valaminek történni kell. Azt mind tudjuk, hogy az ausztriaiaknak e kettő között van választásuk. Elfogadni a felterjesztett törvényt s ez által a fejedelem név szerinti hatalmán kívül széles Magyarországot elveszteni, vagy megtagadni mindent, de ekkora revolutióval kell megküzdeni, és győzni. A feladat bajos, nehéz és nagyszerű kockáztatással jár. E pillanatban a birodalom három ponton lesz megtámadva, Olaszországban, lengyelhonban és itt nálunk. Orosz befolyástól nem kell félni. Még távol volnának a kozákok, már a francziák, itt volnának, s hoznának magukkal a lőporon és golyókon kívül még a tiszta republicanismust is. És ez egy hónap alatt egész Európát lángba borítaná. A porosz király a megkezdett kalandortervet annyi idő alatt vinné ki, mennyi szükséges a futárok oda - visszajövetelére. A németek lelkesedéssel rohannának a régen óhajtott nemzeti egység felé. Azért az austriai kormány nem fog illyesmiket merényleni, s az uralkodó is bírni fog önállósággal, hogy azon kétségbeesett párt befolyása alól magát kiszabadítsa. E perezben teljes anarchia van. Ministerium is van, nincs is. Van választmány, de ez törvényen kívüli hatóság a Consilium kikopott az ügyek vezérletéről. A kamara a maradék pénzeket akarja Bécsbe sikkasztani. A katonai hatóság a ministerium alatt van. A kaszárnyák előtt nemzetőrség áll. Belől pedig az olasz katonák közt különös symtomák mutatkoznak! 57