Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-08-04 / 122. szám

miután a ház az egyes szakaszok visgálatára át­ment, a 3. §. melletti. Eötvös Jósef itt a táblabirókat rá akarta szed-f­ni. — Már épen átment volna a szakasz, mi­ört egy baloldali ember történetesen megérzi a sorokban rejlő Hámjánosismust. Tetten kapták a jesuitismust épen midőn ma­gán tanító képében, az úgy nevezett családi tűz szentségének védelme alatt számukra egy ajtó nyitva hagyatott. Kazinczi Gábor engedett a felszólalásra, s a nyitva hagyott nyílásra egy hirtelenében össze­szegezett ajtófát tanácsolt illeszteni. Palóczi még a kulcslyukát is beakarta ezen ajtónak tömni. S Palóczi módosítványa elfogadtatott. A cent­rumot harapofogóval kellett helyéből kihúzni. Nehezen állinganak fel. A baloldalnak kiáltani kellett. Jesuita pártfogó ! Jesuita pártfogó ! Hja­­ a centrum csak akkor áll fel, ha minis­­tert lát felállani. A pillanatban pedig midőn a szavazás történt, miniszer nem volt jelen. Bizony kimutattták, hogy nem csak, hogy nem függetlenek, hanem ha meg vannak szorítva, azt sem tudják mitévők legyenek. Szerkezte. Önnek tegnapelőtti számában egy nagybecs­­kereki levélben az ukrán és huszár tisztekről egész általánosságban egy kifejezés használtatik, a mi ilyen különben lapjaiban nem igen szokott használtatni. Félreértések elkerülése tekintetéből kérem önt sziveskedjék felvilágosítást adni mint értette ön azon szavakat. M. S. E sorokat vettük, ime feleletünk. M. S. úrnak igaza van, az érintett kifejezésnek illy általános használata homályos értelmű. De annyit tegyen fel rólunk a levélíró, hogy nekünk ez által legtávolabbról sem volt szándékunk azo­kat is oda érteni, kiknek viseletük, nem hogy meg­rovás alá nem esnek, sőt a hazának megfizethet­­len szolgálatot téve mindnyájunk tiszteletét von­ják magukra. Mi tudjuk, hogy vannak kivételek. E kivételeket felemlíteni nem a mi körünkhöz tar­tozik. Egyébiránt pedig azoknak, kik e nyilatko­zattal megelégedve, nem volnának, a szokott út senkitől sincs elzárva. Pest 1848. Augustus 4-én. A czimezés magában véve előttünk igen csekély dolog. Neveztethetik valaki tekintetesnek, nagysá­gosnak, és azért ha máskint hijánzik, sem tekin­tete, sem nagysága sem méltósága nem leend. Eredményeiben azonban a czimezés ép olly nagy fontosságú, minő kicsinkés tételben (in thesis) sokkal több rész származik e haszontalan­ságból, sem mint azt hamarjában előszámolni lehetne. Mennyi bűn! mennyi árulás! mennyi aljasság! nem követtetett már el, egy kis rongyból készült színes szalagocskáért, vagy kávéskanálból olvasz­tott keresztecskért! Hányan tagadták meg meggyőződésüket árul­ták el évek óta ápolt elveiket, alacsonyiták le ma­gukat a törpeségig, hogy nagyságosoknak nevez­tessenek ! Minő táplálékot nyújt a czimezés a hiúságnak­­ az emberiség ez örökké éber ördögének, ki a gyengeségeket olly ügyesen tudja fölhasználni! De ezek csak részletek és alig vétethetnek tekintetbe, midőn ki kell mondanunk, mikép a czimek egyik fő okát képezik a nevelés azon ferde irányának, melly ismét fő oka az ebből származó aránytalanságnak; miszerint t. i. olly szembeszökő nálunk, — ha öszszehasonlítjuk — a semmit nem tevők, oklevelesek, és hivatalnokok számát, az ér­telmes munkások, iparosok és kereskedők számá­hoz képest. Találni fogjuk, hogy az elsők fölöslegig nagy számmal vannak az utóbbiak pedig aránylag na­gyon is csekély töredéket tesznek. És ezen aránytalanság által oda jutunk, hogyha az elsők folyvást ezen arányban szaporodnak, az e tekintetben még szűz hazánk el fog árasztatni seregével a proletariusoknak, kiknek igényeit csak folytonos forradalom, és utoljára is csupán egy egészen új sociális rendszerrel lehet kielégíteni. A kereskedés pedig és ipar tovább is pangás­ban, és leginkább honnunk idegen fajú lakosai kezében fogna maradni.­­ A társaságnak érdekében fekszik az illyen a­­ránytalanságok, és ezek által okozott szomorú eredmények okait minden alkalmazható eszkö­zökkel m­egátolni.­­ Hogy pedig ezen okok közt nem utolsó he­lyet foglal az annyira nevetséges czimezés, ki­tetszik a következőkből: Azt senki sem fogja tagadhatni, mikép egy kontár sebész, ügyvéd, vagy mérnök, szóval az oklevelesek, az óriási többség előtt, kivált kisebb városkákban, sokkal nagyobb tekintetben állottak, mint egy becsületes szorgalmas és bár­minő ügyes iparos. Ez pedig igen természetes, mert a tömeg kül­sőségekre megy, és a tekintetes urat csak többre kell becsülni mint a maiszter uramat! Ebből azután az következett, hogy — mint érintem a nevelést (a mennyiben volt nálunk ne­velés) ferde irányt vett. Az az: a mesterember, vagy vagyonosabb földmivelő fiát, a­helyett hogy magához hasonló­vá nevelte volna, a barátokhoz küldé deákul ta­nulni, és minden áron akár volt tehetsége, akár nem, papot, orvost, vagy mérnököt, szóval tekin­tetes embert akart belőle csinálni. És ezen nem lehet csudálkozni, mert a czi­­mmek ez ős hazájában igen megbocsájtható azon atyai hiúság, hogy fiát tekintetes urnak hallja szólittatni, kivált midőn látja , hogy a társaság­ban a leghasznosabb mesterségek is csak nem megvetés tárgyai, a munkás pedig éppen pária. Ez pedig most még jobban el fog harapódzni, miután a nemnemesnek is némileg minden méltó­ság elérhetőnek látszik. — A hét szilvafás táblabiró irtódznék a gondo­lattól is, hogy fia egyéb legyen mint tekintetes ur; nemes véréből származott kisasszonylányát pedig Inkáb maga­­ befalazná, mintsem hogy egy becsületes asztalosnak adná nőül.-----­A czimezés volt és lesz, is mindig a chinai fal a társaság különböző rétegei közt, és addig un­g e vállal le nem romboltatik, mindig igen ne­héz feladat lesz előidézni azon egységet, mellyre olly nagy szükségünk van. Márcziusban szinte jól esett látni, milly szép egyl­té lábon conversáltak az akkor exnagyságo­­soknak hitt nagyságosok „polgártársaikkal.“ Most kevés kivétellel a czimezés ismét él, és uralkodik. Hiában adott egy két minister, különösen Szemere, kit e tekintetben meg kell dicsérnünk, jó példát; a többiek, és átalában a czimesek erő­sen őrzik kiváltságaikat. Nem sokára elérjük az időt, hogy egy pár minister, vagy mások is, valami czimmel járó rendet kapnak ő felségétől, kit aztán mint sértet­lent nem lehetene az el nem fogadás által meg­sérteni és akkor ott leszünk hol a mádi zsidó volt mikor másodszor fölakasztották. Ezen változtatni kell. Oda kell vinni a dolgot, hogy az iparos csak úgy „uram­oztassék mint az országbíró; ez által a fenemlitett aránytalanságok egyik oka azonnal elenyészik. — Meg vagyok egyébiránt győződve, mikép igen csekély azok száma, kik a czimezést még köve­telik, nagyobb rész örömest lemondana róla, ha annak rendje szerint szóba hozatnék. — Azok pedig kik m­ás érdem hiányával tovább is megtar­tani szeretnék, remény sem szégyelnének fölszóla­lalni mellette. De ki hozza szóba ? A hatóságok többé nem czim­eztetnek, ez gya­korlatba jött. — Egyesekre nézve pedig sokkal csekélyebbnek tartatik a kérdés sem mint, hogy a nemzetgyűlés kivált a mostani körülmények közt intézkednék, aztán a monarchiában nem is igen szoktak tör­vényt hozni az efféle jogok megszüntetésére. E szerint jelenleg leginkább sociális térre tartozik a kérdés. — És itt legtöbbet tehetnek az úgy nevezett ca­­sinók, olvasóegyesületek, clubbok — stb. Az előtáncz kétség kivid a radical kört és egyenlőségi társulatot illeti. Mindkettőnek szel­leme úgy is kizárja a czimet. Ha ezen társulatok közgyűlésében indítvá­­nyoztatik s elhatároztatik, hogy tagjai se nem osztogatják, se nem fogadják el a czimezést, és e mellett vidéki társulatok a végzés pártolására és utánzására fölszóllittatnak; hiszem, hogy nem sokára nagy részben eltűnik azon idegenkedés, melly a külön kasztok közt, még most is fennáll. A nemzeti casino pedig ez inditvány fölkaro­lása, vagy ignorálása által igen jó alkalmat kap kimutatni nemzeti-é, vagy mágnást ? Nyíri Józsa: 490

Next