Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-09-11 / 154. szám
putatív a megkészített beszéd szövege mellett megmaradt felsége audientiát nem fog adni. Nem akarunk itt a szenvedélyességhez folyamodni csak a legkétségbeejtőbb szárazsággal mondjuk ki, hogy e szerént a nemzet panaszait el nem mondhatja, hogy a nemzet a királynak csak azt, s csak annyit mondhat el, mennyit a camarilla megenged. A deputatio ekkor titkos illésbe ment át, hol a legfelsőbb helyről ajánlott éjfél utánig tartott viták után elfogadtattak. Valóságos satkra volt. A képviselők háza egy deputatiót küld fel, melly a ház érzelmeit kifejezte. A camarilla mellőzve a magyar ministeriumot a beszédet bekéri, s módosításokat ajánl, egyszersmind előmutatja Írásban mit fog válaszolni a király akkor, ha a deputatio az ajánlott módosításokat elfogadja ! És midőn az audientia órájára váránk a deputatioból néhány tag érkezik, kezükben egy falragasztványt hozva, mellyet maga Ferdinánd irt alá. Tartalma olvasóink előtt tudva. A király Jellacsicsot minden eddigi katonai és polgári hivatalába visszahelyzi, s atyai szivének szomorúságát jelenti ki, az iránt, hogy et egy legfensőbb kéziratában rangjából letétette, s ellene mint felségsértő ellen a közkeresetet elrendelte. Továbbá a hitbán kedves elismerést nyert az összes monarchia, miként a dynastia érdekében folytattatott érdemteljes működéséért. Ha mi a hatást, mellyet e menyhecsapás előidézett, leírni akaránk, a jelenetet az olvasó sokkal kisszerűbbnek fogná képzelni, mint az volt. Soha annyi sötét arczot, soha olly metsző fájdalmakat, elkeseredést, és neverettséget! Illy kedélybe indult el a küldöttség Schönbrunba a király jelenlegi lakhelyére. A palotába érkezve, egy kamarás a küldöttség elébe jött, s őket bejelentés után egy másik szobába vitte. A király s királyné már jelen voltak, ő felsége fekete pantalont, magyar dolmányt viselt, kezében egy fehér kendő, mellyel magát több ízben törülgeté. A királyné fehér ruhát, veres szalagot s hajzatában zöld leveleket öltött magára. Pázmándi hangos szóval olvasá fel a módosított beszédet, mi alatt a király többnyire a földre süté szemeit. A király háta megett csak néhány német kamarás állott. Batthyáni és Deák a küldöttség közé vegyültek, mi annak volt jele, hogy ministereink az adandó válasz iránti tanácskozásra meg nem hivattak. Ő felségének az országos küldöttségnek adott válasza. „Nehezen esik szivemnek, hogy az országos választmány által kifejezett nemzeti kívánságnak lejövetelem iránt, elgyengült egészségi állapotom miatt, eleget nem tehetek. A törvényjavaslatokat meg fogom vizsgálni, s ha azokra nézve valami észrevételem volna, azt senki ne magyarázza úgy, mintha a már fennálló törvényeket félretenni, vagy megsérteni akarnám. Ismétlem, hogy eltökélett akaratom, magyar koronám birodalmának törvényeit, integritását és jogait királyi hitem szerint fenntartani. Ami a többi, önök által érintett pontokat illeti, ezek részint már a nemzet kívánatai szerint elintéztettek, részint a legrövidebb idő alatt, a ministérium útján, nyilvánítani fogom irántuk szándékomat.“ Ennyiből áll a felelet. A küldöttség a legnagyobb csendben, minden éljenzés nélkül visszavonult, s másfél óra múlva hajóra szállt. Pozsonyban lelkesen fogadtatánk. A partokon délutáni két órától fogva a megérkezésig folyvást sűrű tömeg hullámzott. Este nyolc és kilencz óra között a zöldfa—vendéglő előtt a küldöttekkel egyetemben népgyűlés tartatott, hol a városi népség a szónoklatokat folyvástt éljenkiváltozásokkal késérte. Batthyáni és Deák velünk jöttek. Mindazáltal ők, és a követek is, igen óvatosak valának a másnapi teendők iránt előlegesen valamelly véleményt nyilvánítani. Eifélék csak bizalmas, magán köröcskékben történhettek. A legmélyebb fájdalom ült lelkünkön. A királyi válasz jelentéktelen és minden szimnéküki. Különösen miután tapasztalni vagyunk kénytelenek hogy az illy magas nyilatkozatok sem maradnak magukkal következetessek. A fájdalom felülmúlt minden képzeletet. Előttünk állott az újjászületett szép Magyarország, ifjú szabadságával, és boldog álmaival és mindez egy embernek gyengesége miatt, kit részakaratú tanácsadói nem irtóznak saját magával, és ünnepélyesen adott szavával contradictioba hozni mind e szép remények egyszerre füstbe mennek, s előttünk a buta confusio, ármány árulás és vérfertőzet szörnyű országa nyílt meg. Magyarország s az osztrák tartományok minden természeti kedvezményekkel megáldva vannak, hogy boldogok legyenek. A nép megérdemlé azt, hivebb és legálisabb nép nincs Európában másutt. És erre csak az kellene, hogy Ferdinand az ő igazi barátjainak tanácsára hallgatna. A királynak csak egy szavába kerülne, s ez országok mellyek pusztulásnak indulnak nehány rövid év alatt mind felvirágozhatnának. Boldogok lennénk jogban és szabadságban, s a fejedelmet mindenki vérével oltalmazná meg. Testvériségben élnének az emberek s nem álmodnék senki ama szörnyű gondolattal, hogy olly emberek egymásra haragudjanak, egymást megölni pusztítani, és gyilkolni készüljenek kik nem hogy valaha egymásnak vétettek volna hanem nem is ismerik egymást. És minek kell történni, egy néhány kevesek hiúsága, rész akarata és szomorú dicsvágya miatt sarkából forgattatik meg az ország. E kevesek felhasználják a butaságot és önérdeket s a szép földből mellynek rendeletése hogy földi paradicsom legyen, pusztító csatatér lesz. Kérdjük, nem dicsőségesbb dolog volna Ferdinándnak alkotmányos uralkodónak lenni. Békét engedni a népségeknek, és alkotmányos érzelmeknek. Nem képzelhető feketébb dicsőség, mint leverni az eszmék országát, s helyébe feltűzni az absolutismus vaspalctáját. A király válasza nem határozott. És ha határozott is volna, ha tények reá rögtön nem következnek , ki kezeskedik róla, hogy a következő pereben a kigyó kamarilla egy más értelmű nyilatkozatot nem csikar ki tőle. Tőle, kit úgyis minduntalan rémizgetnek, s kinek valószínűleg mindig azt súgják fülébe, hogy a democratikus gondolkodásúak mind megannyi conventi királygyilkosok. A koczka el van vetve. Mindnyájan éreztük azt, hogy akkor, midőn minket Bécsben így fogadtak, ugyanakkor a camarilla gondoskodott arról, hogy azalatt minket, mi nálunk még hatalma alatt volt ellenünk felingerüljön. Éber figyelem legyen minden felé. És vártuk, s szinte kiváncsiak voltunk rá, hogy itthon a titokban és nyilván működő kamarillának minő jelenségeire fogunk találni. Itt volt mindjárt az első Komárom. Besze őrnagy azt állította, hogy a várba több nemzetőrt nem akarnak beereszteni. Épen Komárom alatt voltunk midőn Majthényi 240 emberrel megérkezett s a hajóból kiszállott. Mi eljöttünk ott hagyva et a bizonytalanságban. A jelenlévőknek nagy fájdalmára esett hogy Batthyányi a több mint félórás kikötés alatt be nem ment a várba, s nem kisérte be a nemzeti katonaságot. Estére megjött a hír hogy Majthényit csakugyan nem ereszték be, és igy, ha csak egy rögtön állítandó tábor körül nem veszi Komáromot ott hazánk szivében egy megdönthetően ellenséges erő fészkeli meg magát. Mi részünkről a mostani várparancsnokot nem ismerjük, sőt örömest föleszszük róla hogy a nemzetőrséggel ügyünk mellett buzgólkodni is akar de ha ő magyar érzelmü is, azt hisszük a camarillának lehet annyi hatása hogy e helyébe bármelly úton más egyén jusson a parancsnokságra. Itt a városban mindenfelé katonaság érkeztéről beszélnek. Annyi bizonyos hogy a kaszárnyas vérengzés után innen kiment Ceccopieri bataillon, meglehet nem a magyar ministerium rendeletére tegnap Budára jött. Beszélnek még a Wilhelm gyalogokról is. A pesti kaszárnyákban az idegen és nemzeti erők közt meglehetős arány van. A pattantyús laktanyában van 350 német canoniere 260 pedig magyar de minden munitio az elsők kezében van. Ellenben van ott 1800 emberünk. — A városban a magyar ügyek, mellyel határozott jó hangulat uralkodik. Volnának ugyan kik egy uj hatalom megállása esetére átpárolnának, de kezdeni illyen emberek nem mernek. Egy bizonyos és diplomaticus. *) Legújabb értesülés szerént Majtényiék akadály nélkül bebocsáttattak. 618