Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)
1849-06-30 / 62. szám
kiadott felhívásában csaknem bizonyos tényül van kimondva, hogy nem. Mondják sokan, hogy a muszka épen azért késett illy sokáig , mert előbb diplomatikai utón akkép akará eligazítani a kérdést, hogy vele szemben más interventió ne történjék, s csak miután e tervének sikerültéről biztosítva volt, tette be lábát a letiporandó földre. Azonban mi igen keveset tennénk fel az emberi nemzetről, ha ezt feltétlenül hinni tudnék. Van igenis az emberi nemzetnek egy osztálya, mellyről ezt minden lelki sérelem nélkül hinni tudjuk, u. m. az uralkodók. Kik közé ez idő szerint egy pár nap előtt Lois Napóleont is bele lehetett számítni, mert ámbár egy független és democrat respublica simplex elnöke teljességgel nem uralkodó, de a francziák császárjának dicsőséges unokaöcscse, annyira megnyergelő utóbbi időkben a világ legforradalmibb nemzetét, hogy érette szabadságán kívül még dicsőségéről is megfeledkezett, s rabságba és gyalázatba engedte magát bekötött szemmel vezettetni. És az uralkodókról mit nem lehetne feltenni? Csak azt az egyet nem, hogy valaha megtérjenek és democratákká változva, önmaguk vessék el kezeikből a bitorolt hatalmat, s adják azt viszsza a minden hatalom kútforrásának, a szent népnek. Hanem ami ezen kívül van, ami a zsarnokság, elvetemedettség és gyalázatosság országába vág, amit a hét fő és a számtalan kisebb bűnök nevével neveznek, azt mind könyv nélkül feltehetjük s elhihetjük az emberek e fajáról. Azonban mindig kettőn áll a vásár. És ití afelől a népekről fel lehet ugyan tenni, hogy gondatlanul elaludjék a harcz idejét, elfelejtsék a dicsőség képeit, a szabadság üdveit. De hogy tudva fegyvert kovácsoljanak saját nyakukra. De hogy tudva lánczokat készítsenek maguknak az érczből, mit nagy fáradsággal ők hozának föl a földgyomrából, De hogy tudva öldökölni menjenek azokat, kik az ő szabadságuk s érdekeikért is harczolnak, Ezt feltenni már őrjöngés lenne. Alig egypár nappal ezelőtt már bizonyos volt, hogy a szabadság ügye megbukott Francziaországban, Napóleonnak sikerült leigázni a népet, leküzdeni annak szent harczát, már kezdetén. Ledru,e bátor csatárja a szabadságnak, bujdoklásban eltűnt egy perezre szemeink elől. Azonban újabb tudósítások szerint a marseille-i erawall dicsőségesebben ütött ki a páriáinál, s a fővárost is ujonan fölvillanyozta. Némellyek mint bizonyost tudni akarják, hogy Napóleon uram vagy elesett a zavarban, vagy elbujdoklott, ki tudja hová,a nép szemei elől. Iia igaz, hogy elnyomatának a zsarnokság sárányfejei a nép hatalma által; Ha igaz, hogy a Filep Lajosnál alacsonyabb Napoleon elűzetett, s ministeriuma, melly Guizot-énál annyival roszabb volt, hogy democrata -republicanusnak nevezte magát; Ha igaz, hogy Francziaország élén provisorius kormány áll a visszatért Ledru Rollin elnöklete alatt. Úgy nincs kétségünk, hogy Francziaország nem fogja ismételni a minapi olaszországi komédiát, nem fog sergeket adni többé a zsarnok királyoknak a keletkező republicai mozgalmak letiprására, hanem fog harczolni a szabadság érdekében , mint illik egy nemzetnek, melly nagynak, dicsőnek tartatik, s szabadnak és republicanusnak tartja magát. Angliától mi soha sem vártuk,hogy chevalierszexü lándzsatörő legyen a világ szebb hölgyéért, a szabadságért. Illy lovagias nem az ipar és anyagi érdekek nemzete. De épen azért mert ipar és érdekek nemzete, tudnia kell hogy ámbár monarchia ő, de jobb hasznot hajt neki, ha szabad álladalmak virágoznak Európa közepén, mint ha a muszka hatalom rákfenéje tovább és tovább harapódzva, egész hozzáig terjeszkedik. Régi dolog, és minden ember tudja, még az újságkihordó zsidógyermekek is, hogy Muszkaországnak nem a szabadelmű és forradalmi Francziaország, hanem a tekintetes Anglia jobb ellensúlyozója. Anglia jól tudja azt, hogy a magyar s a szabadságért küzdő többi nemzetek itt közül nem egyébért mint épen csak szabadságukért küzdenek. Mi nem azért akarunk győzni, hogy valakit rabunkká tegyünk, hanem hogy mi ne legyünk rabok. Angliának pedig nem az a baja, hogy valamelly nemzet szabad ne legyen, sőt ő jól átlátta, hogy érdekei kívánják, hogy körülte minél több szabad álladalom legyen. Ő csak hatalmát félti. Féltette mindig a francziától, főleg Napóleontól, félti most a muszkától. Tőlünk nincs mit féltsen. Mi nekünk még csak álmunkban sem lehet az európai uralkodás, bár itthon tudnánk békességben uralkodni. Azt hát nem várjuk Angliától, hogy ő gépei, egyesületrészvényei éa pénze mellől feltekintve, egyszerre lángra és rokonszenvre gyűljön idegen népek szabadságáért, s lelkesedésében ingyen kegyelemből számunkra egy rettenetes flottát küldjön, melly a hortobágyi tengeren és a Berettyón a muszka, a Fertő tavának mocsarain pedig az austriai hajósereget tönkre tegye . De azt megvárjuk, hogy saját érdekéért segítsen orrára koppantani a muszkának. Hanem ha csalódunk? Úgy majd elbánunk vele magunk, ugye bár, dicső hadsereg! Annyi a legjobb esetben is bizonyos, hogy egy jó darabig nekünk magunknak kell fentartanunk és kiáltanunk a tüzet. Szuronyt szegezz ! Előre! S. Pest junius 30-dikán. A képviselőház Julius 2-dikán össze fog ülni. A jelen viszonyok között aligha hosszasabb ideig folytathatja törvényhozási működését, de van egy tárgy, mellynek elintézése nélkül meghazudtolná ígéretét és helyrehozhatlanul csökkentené a népnek irántai bizalmát, mellyre olly véghetetlen szüksége van, a haza megmentésének érdekében. E tárgy a hűbéri viszonyok megszüntetése. Mi szörnyen resteljük, hogy a mit a forradalom ösztönétől vezérelve ezelőtt egy évvel kellett volna a nemzetgyűlésnek tenni, egy év után is sürgetnünk kell. Midőn a nemzetgyűlés Debreczenből eltávozásunkkor egész mostanig elhalasztotta üléseit, aki egy kicsit előbbre szokott nézni az orránál, nem örömes, s egyedül azon ígéretre egyezett bele az elhalasztásba, hogy a tanácskozás legelső tárgya, ezen a hosszas forradalom gúnyául fönmaradt hűbéri állapotok megszüntetése lesz. És ha elég erő lett volna az országgyűlésben föláldozni néhány napi kényelmét az ügy biztosításának, azóta sok hasznát láttuk volna e kis önmegtagadásnak. Ésime ott vagyunk most is, hogy ismét az elhalasztástól kell tartanunk. Soha nagyobb jezuitismust, mint miilyennel az aristocratia a maga érdekeit minden viszonyokon keresztül meg tudta őrizni. Midőn ügyeink roszabb lábon állottak, azt mondották, illy viszonyok között nyugodtan nem lehet tanácskozni; és midőn hadjáratunkat szerencse kísérte, azt mondták, kerüljük az olly kérdéseket , mellyek egyenetlenkedés magvait hintenék el közöttünk. És most most valóban jöhetnek elő körülmények, mellyek a tanácskozás lehetőségét kizárják. — Pedig a hűbéri viszonyokat meg kell szüntetni; ha az országgyűlés elmulasztotta, míg ideje volt, tegye meg a kormány. Ne csak szóval legyen forradalmi, hanem használja is a forradalom eszközeit. Íme e kérdések annyira ki vannak fejlődve, hogy a csak csekélységben eltérő nézeteket kiegyeztetni már igen könnyű feladat. Az országgyűlés kimondó, hogy összejövetelekor először is e kérdéseket fogja tárgyalni, a miniszeri javaslat a pártok előleges kihallgatása után szerkesztetett vagy a többség véleménye szerint módosíttatott, és így a dolog lényegére nézve nem tesz különbséget, akár a képviselők, akár a kormány szünteti meg egy ideiglenes rendelet által, épen a formaságok szükség szerinti mellőzését jelenti a forradalom. De ezt, ha az országgyűlés nem teheti, a kormánynak kell tenni, még akkor is, ha egyéb ok nem szólana mellette, minthogy eleje vétessék az intelligencia elleni agitációk sikerének. Ha a kormány egy kissé előbbre gondolkodik, lehetetlen nem értenie bennünket. D. 246